Milyen életközepi válság? Az egész életünk egy hatalmas válság!

–

Nemrégiben a New York Times oldalán jelent meg egy cikk, amely hosszan taglalta, hogy a mai millennialok, azaz az Y generációsok, akik már réges-rég nem fiatalok, hanem a belőlünk álló középkorúak, miért nem tapasztalják meg az életközepi válságot. (Az Y-osok közé azokat soroljuk, akik kb. 1980 és 1996 között születtek, azaz 27 és 43 év közöttiek.)

Bárcsak tudnánk, mi az az unalom

A mi gyerek- és kamaszkorunkban, ha azt hallottuk, hogy életközepi válság, akkor

jellemzően 40-50 körüli, főként fehér, középosztálybeli férfiak jelentek meg a lelki szemünk előtt, akik hirtelen céltalannak, értelmetlennek, unalmasnak érzékelték az életüket,

és jobb esetben egy új hobbival, sportkocsival, rosszabb esetben egy fiatal szeretővel igyekeztek tompítani a kialakult szorongást.

A minket megelőző korosztályok sokkal korábban léptek be a munkaerőpiacra, a húszas éveikre már családot alapítottak, 35 éves korukra gyakorlatilag mindent kipipáltak, amit mi, Y-ok jóval később érünk el. Számunkra egyrészt kinyíltak ugyan a lehetőségek, tovább tanulunk, tovább élünk otthon, és használjuk ki a „mamahotel” adta előnyöket, de

később állapodunk meg, később és kevesebb gyereket vállalunk, közben pedig olyan ingatlanárakkal, világpiaci körülményekkel és inflációval nézünk szembe, ami külső segítség nélkül gyakorlatilag megvalósíthatatlanná tette az önálló otthonteremtés lehetőségét.

Ráadásul míg a szüleink, nagyszüleink többnyire egy életen át ugyanazon a munkahelyen dolgoztak, a mi generációnkat már messze nem ez jellemzi.

Az Y-ok idősebb tagjai pedig már sok esetben annak a szendvicsgenerációnak a tagjai is egy személyben, akiknek egyszerre kell nemcsak a gyerekeikről, de az idősebb szüleikről is gondoskodniuk, akár egészségi, akár anyagi okokból kifolyólag. (Milanovich Domi kollégám ebben a cikkében írt részletesen a szendvicsgeneráció nehézségeiről.) Mindezt egybevetve,

a mi generációnk egész egyszerűen nem jut el odáig, hogy megérkezzen az életközepi válságba, és elkezdje unni a kiszámíthatóságot, mert az egész életünk egy nagy válság, mi pedig folyamatosan a stabilitást és a biztonságot keressük. 

Ezt támasztaja alá a Times tavaly augusztusi, a negyven körüli olvasói körében végzett felmérése is, amelynek során arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekedik a korosztály az életéről, ha már a számok értelmében középkorúnak számítanak. Egy hét alatt több mint 1300-an válaszoltak, és az egyik kérdés éppen azt vizsgálta, hogy tapasztaltak-e már életközepi válságot, és egyáltalán miként definiálják a fogalmat. Sokan úgy reagáltak, hogy azért nem volt még részük életközepi válságban, mert ahelyett, hogy kalandra, szabadságra vágynának, sokkal inkább a biztonságot és a nyugalmat keresik, amit még soha nem volt alkalmuk teljes egészében megtapasztalni. 

A jóslatok nem egészen így szóltak

2000-ben William Strauss és Neil Howe tollából jelent meg az amerikai bestseller, a Millennials Rising: The Next Great Generation című könyv, ami magyar fordításban körülbelül úgy hangzana, hogy Az Y generáció felemelkedése: A következő nagy nemzedék. A kötetben a szerzők rámutattak, hogy a Y-osok gyerekkorukban nem tapasztaltak olyan évet, amikor az Egyesült Államok ne gyarapodott volna gazdaságilag. Akkor a szakértők azt prognosztizálták, hogy ennek a nemzedéknek a tagjai alkotják majd az optimista és jókedvű felnőtt amerikaiak sokszínű csoportját. Bár annak a lehetőségével ők is számoltak, hogy a válságok ezt a korosztályt sem kerülik majd el, mégis azt jósolták, hogy a fiatalok megfordítják a tendenciát, és hamarabb kötnek majd házasságot és vállalnak gyereket, továbbá

egy társadalmilag és politikailag összetartóbb egységet alkotnak majd, ahol a jövedelmi és az ebből fakadó osztálykülönbségek jelentősen csökkenni fognak. 

Hát, kíváncsi lennék, mennyire vakarhatja a fejét ma Neil Howe (William Strauss sajnálatos módon 2007-ben, hatvanéves korában elhunyt), amiért ennyire elszámította magát a jövőt illetően. Persze nem tudhatta előre, hogy egy sor lépcsőzetes válság következik be már a könyvüket megjelenő évben. A dotcom-lufi kipukkanása utáni válság („A dotcom-lufi az a gazdasági jelenség, amikor 1995 és 2000 között gombamód megszaporodtak az internetes vállalkozások, és az irántuk mutatott üzleti érdeklődés olyan eltúlzott volt, hogy szinte bármilyen új honlap indulásába óriási pénzbefektetés érkezett. A vállalkozók ölébe hulló hatalmas pénzmennyiség átgondolatlan kezelése miatt a legtöbb cég néhány éven belül tönkrement, így a részvénypiac is egyik napról a másikra mélyrepülésbe kezdett” – írja a lexiq.hu),

a 2001-es terrortámadás, a 2008-as gazdasági világválság, az egyre fokozódó politikai polarizáció, a klímaválság, 2020-ban a Covid-járvány, 2022-ben pedig az orosz–ukrán háború alaposan átírta a számításokat arról,

miként is telik majd a generációnk fiatal- és középkora.

Iliás-Nagy Katalin szerzőnk szeptemberben írt a témáról, miután egy „Na hallod, ha most még tényleg jön egy életközepi válság, b@#*meg, én megőrülök” szaladt ki a száján, miközben végiggondolta, hogy olyan, mintha harmincéves kora óta folyamatos válságban lenne az élete. Kati írását mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szeretné jobban megérteni a krízisek különféle típusait, és kíváncsi, milyen megküzdési stratégiákkal őrizhetjük meg (vagy alakíthatjuk ki) a belső egyensúlyunkat.

Életközepi helyett életnegyedi válság

2017-ben a LinkedIn végzett egy kutatást 6014 25 és 33 év közötti, azaz Y generációs résztvevő bevonásával, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Indiában. A válaszadók 75 százaléka tapasztalta már meg addigra az életnegyedi válságot, amely jellemzően a munkához és a személyes kapcsolatokhoz volt köthető. A válaszadók 61 százalék vallotta, hogy szorongásának elsődleges oka, hogy kétségbeesve próbál rátalálni arra a munkára, amely szenvedéllyel tölti el, 48 százalék pedig arról számolt be, hogy nehéz érzéseket szül benne, ha a sikeresebb barátaihoz hasonlítja önmagát. A válaszadók 59 százaléka mondta, hogy bizonytalan abban, mi legyen a szakmai életében a következő lépés,

54 százalékuk volt frusztrált a karrierlehetőségei miatt, 49 százalékuk gondolta úgy, hogy nem keres eleget, 44 százalékuk mondta, hogy a saját ingatlan vásárlása elérhetetlennek tűnik számára,

44 százalékuk érezte, hogy megrekedt az életében, 43 százalékuk fájlalta, hogy még nem utazott eleget, 35 százalékuk számolt be arról, hogy nagy nyomásnak van kitéve a tekintetben, hogy mikor házasodik, és vállal gyereket, 33 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy még nem teljesített be bizonyos személyes vágyakat, például nem futotta le a maratont, 32 százalékuk pedig egyáltalán nem azt a hivatást űzte, amit szeretett volna. 

A felsorolt arányok tengerében könnyű elveszni, de az egyértelműen látszik, hogy a korosztályunk számára a legnagyobb feladat egyértelműen az, hogy szakmailag és anyagilag egy olyan pályára álljon, ami lehetővé teszi, hogy egyről a kettőre léphessen az élete többi területén is.

Bizakodásra egyedül az adhat okot, hogy ha kollektíven sikerül felismerni, hogy a középkor nehézségeit elsősorban anyagi tényezők jelentik, akkor társadalmi és politikai egységbe rendeződve talán van esély a problémát orvosolni.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Maria Korneeva

Krajnyik Cintia