A mostani harmincas-negyvenes korosztály már nem jut el odáig, hogy megérkezzen az életközepi válságba, és elkezdje unni a kiszámíthatóságot, ahhoz ugyanis előbb meg kellene tapasztalnia a biztonságot és a stabilitást.
Nem is csak a hosszú távú perspektíva hiányzik a mai fiatalok életéből, de már az egész közeljövőig sem látnak el (ahogy persze senki sem), így pedig hogyan kezdjenek önálló életet?
Mi a baj a mai harmincasokkal, miért nem tudnak már felnőni? És aki igen, és már családot is alapított, az miért néz kicsit irigykedve azokra, akik még élik a szabad, felelőtlen életüket? Egy új magyar vígjáték ezeket a kérdéseket feszegeti – sok vicces és abszurd helyzettel.
A pszichoszomatikus betegségekről még mindig hajlamosak vagyunk igazságtalanul, átgondolatlanul véleményt formálni. Különösen akkor, ha egy fiatal emberről van szó – mintha nekik kötelező lenne jól érezniük magukat pusztán az életkoruknál fogva. Harmincéves kolléganőnk, Lilla elmeséli, hogy esetében milyen következményei lettek a bezártságnak, és milyen megdöbbentő adatokkal szembesült, amikor összehasonlította az egészségügyi applikációja által egy évvel korábban mért értékeket a mostaniakkal.
„Mivel mint mindenben, a nagyszülők (baby bommerek) az ebédben is a feladatot látják, sürögnek-forognak, a nagymama le se ül nyugodtan enni, folyton ugrál, és tukmálja az ételt. A »szeretlek« nála úgy hangzik: »vegyél még«!”
A háború utáni nemzedék leuralta a világot?