A mesterséges intelligenciát és a robotokat nem kitiltani kéne a sulikból, hanem használni őket

–

Pedagógusokra továbbra is szükség lesz

A hirtelen változásokhoz sosem könnyű alkalmazkodni, de az elmúlt évek, a világjárvány tanulságai részben pont arról szólnak, hogy minden nehézséggel együtt, mégiscsak milyen rugalmasan tudtunk alkalmazkodni. Az egyik következő dolog, amit meg kéne ugranunk, az az, hogy a mesterséges intelligencia és a robotika egyre inkább a társadalmunk, az intézményeink, a mindennapi életünk része lesz. Amikor tanárként azt tapasztalod, hogy a ChatGPT olykor részletesebb és hasznosabb visszajelzést képes adni a diákjaid dolgozatairól, mint te, ráadásul másodpercek alatt teszi ezt, teljesen természetes, hogy fenyegetve érzed magad. 

Hidd el, újságíróként abszolút osztom a félelmeidet. 

Ugyanakkor a ChatGPT vagy éppen a robotok elterjedése nem azt fogja jelenteni, hogy nem lesz munkánk, hanem azt, hogy újra kell definiálnunk a szerepeinket.

Ez az egész persze nem most kezdődött el. Ha belegondolsz, a diákjaid (és az én olvasóim) már korábban is képesek voltak jóformán bármilyen információt megszerezni a neten. Ily módon a lexikális tudásmegosztásnak egyre halványul a jelentősége a tanítási-tanulási folyamatokban. Ha meg a ChatGPT be tud segíteni egy csomó feladatba, akkor mi van? Még jól is elsülhet a dolog. 

Édesanyám jut eszembe, aki nemrég ment nyugdíjba. Közel negyven évig tanított magyart és történelmet abban az általános iskolában, ahova ő maga is járt kislányként. Több évtized után is lelkesen készült az óráira (nem is értettem), különböző kreatív feladatokat eszelt ki, szeretett a gyerekekkel, a kollégáival lenni. Csak egy dologra panaszkodott néha: hogy mennyire nehezen viseli már a dolgozatjavítást, az adminisztrációt. Mi van akkor, ha ezeket a munkákat átveszi tőlünk egy gép? 

A pótolhatatlanságunk az emberi mivoltunkban rejlik, nem abban, hogy néha robotolnunk kell. 

Én például nagyon hálás vagyok, hogy az interjúim szövegét nem nekem kell legépelgetnem (a kifejezés is árulkodó), ami monoton és lélekölő tevékenység, hanem egy MI-alapú program fél perc alatt átalakítja a hangfájlt szöveggé (sajnos még át kell nézni a munkáját, de érezhetően egyre ügyesebb).   

Egyébként – miután tisztáztuk, hogy tud magyarul – magát a ChatGPT-t is megkérdeztem, szerinte előfordulhat-e, hogy az MI miatt kevesebb tanárra lesz szükség az iskolákban. Azt válaszolta: „Nem valószínű, hogy a mesterséges intelligencia miatt teljesen eltűnnek az emberi tanárok az iskolákból (ez azért kevésbé biztató, de nem akartam elhallgatni előletek), mivel az oktatás összetett tevékenység, amely magában foglalja az interperszonális és érzelmi kapcsolatokat is. Az emberi tanárok szerepe az iskolákban sokkal többet jelent az egyszerű információátadásnál. A tanárok képesek személyre szabni az oktatást, segítenek a diákoknak fejleszteni az érzelmi intelligenciájukat, és segítenek nekik megtalálni a saját útjukat az életben.”

Maradjon nálunk a kontroll!

Teljesen megértem azokat, akik úgy érzik, van elég gondjuk anélkül is, hogy mesterséges intelligencia témában is ki kéne képezniük magukat. A hátuk közepére se kívánják ezeket a változásokat, mert amúgy is le vannak terhelve, nem becsülik meg őket, anyagi gondokkal küzdenek, stb. Ráadásul itt vannak ezek az eszközök, amelyek mindenféle figyelmeztetés nélkül pottyantak közénk (legalábbis sokan így éljük meg), és amelyekkel kapcsolatban a társadalmi tudatosság, de még a jogalkotás is (!) utcahosszal le van maradva. 

Ugyanakkor a legtöbb cikk, amit olvastam, azt hangsúlyozza, hogy 

a jövőben nem az lesz a kérdés, hogy szakember vagy mesterséges intelligencia – nem itt alakulhat ki elsősorban verseny. Hanem azok között a szakemberek között, akik értik és használják a mesterséges intelligenciát, és azok között, akik nem. 

Előbbiek nagyon hamar előnyökre fognak szert tenni, mert várhatóan gyorsabban, hatékonyabban fognak elvégezni feladatokat, pláne, ha megtanulják monitorozni az MI tevékenységét, és időben kiküszöbölni a hibáit.  

Persze mondhatjuk azt, hogy a tanárok körében nincs nagy verseny, hiszen hiányszakmáról van szó, sajnos egyre kevesebben választják ezt a pályát. Ugyanakkor biztos, hogy pár éven belül a világ tele lesz MI-programokkal, és a diákoknak felnőttként együtt kell majd élniük, várhatóan össze kell majd dolgozniuk ezekkel az eszközökkel. Fontos, hogy erre a tanáraik is felkészítsék őket. 

A robotok segíthetnek koncentrálni

Az egyik legérdekesebb dolog nekem a robotokban az, hogy úgynevezett önindított mozgásra képesek. Maguktól helyet változtatnak, ezért is kezelik a kisgyerekek – de néha még a felnőttek is – élőlénynek, egyfajta családtagnak a fűnyírógépet, a robotporszívót. Van abban valami nagyon emberi, hogy ezek az eszközök látszólag önállóan mászkálnak a térben. Emlékszem, egyszer elmentünk Amszterdam híres kínai éttermébe, ahol a pincérek fele robot volt. Eszméletlen nagy volt a pörgés, és izgalmas volt látni, milyen összhangban dolgoztak együtt a gépi és humán felszolgálók. A robotok kúp alakúak voltak, mosolygós fejjel, és a „testük” úgy volt kialakítva, hogy 6-8 tálca is rájuk fért, roskadásig tele ételekkel. Az ember-pincérek a logisztikát irányították, kevesebbet kellett fordulniuk, cipekedniük, több idejük volt a vendégekre, az ételek bemutatására, felszeletelésére.  

Általában ez az összjáték, ez a harmónia jut eszembe, amikor ember és gép kapcsolatára gondolok. De mit jelenthet ez az iskolában? 

Nemrég jelent meg egy tanulmány arról, hogy a Waterloo-i Egyetem mérnökei kifejlesztettek egy QT névre hallgató társasági robotot. Kutatásukhoz tizenhat tanulási nehézséggel küzdő gyereket toboroztak, akiket két csoportra osztottak: az egyik csoportban a diákok egy tanárral, a másikban egy tanárral és egy robottal dolgoztak együtt. A robotot maga a pedagógus irányította táblagép segítségével. 

QT képes volt játszani, találós kérdéseket feltenni, viccelődni, fizikai mozgásokat és légzőgyakorlatokat végezni a diákokkal. 

Ezek a tevékenységek felfrissítették a gyerekeket, amikor lankadni kezdett a figyelmük, és segítettek nekik, hogy ismét a tanulásra koncentráljanak. Mind a tanároknak, mind a diákoknak pozitív tapasztalataik voltak QT-vel, a tanulmány szerzői pedig megállapítják: „a robotok közoktatási rendszerben való használatában mindenképpen nagy lehetőségek rejlenek”.  

A fokozott bizalomérzet veszélyes lehet

A ChatGPT-vel beszélgetni elsőre meglehetősen furcsa érzés. Én például megfigyeltem, hogy minden válaszát udvariasan megköszönöm. Úgyhogy megkérdeztem tőle, számít-e ez neki egyáltalán. Erre azt írta: „Bár én csak egy számítógépes program vagyok, és nincs érzelmi kapcsolatom a felhasználókkal, azért mindig örömmel fogadom a megköszönéseket és a pozitív visszajelzéseket. A célom az, hogy segítséget nyújtsak és megkönnyítsem a felhasználók számára a felmerülő kérdéseik megválaszolását vagy problémáik megoldását, és ha sikerül ebben segítenem, az mindig örömteli számomra.”

A klasszikus internetes kereséshez képest, amikor címeket, linkeket köp ki a rendszer, ezeknek a párbeszédeknek van egy szokatlanul személyes jellege. Ez viszont ahhoz vezet, hogy az emberek hajlamosak jobban megbízni a chatbot válaszaiban, mint a távolságtartó keresőmotorokban. Holott a ChatGPT esetében például kifejezetten nagy probléma egyelőre az átláthatatlanság, az, hogy nem látod a forrásokat, ami alapján válaszol neked.   

Az úgynevezett nagy nyelvi modellekbe (large language models, LLM) amúgy is bele van kódolva a megbízhatatlanság. A ChatGPT és vetélytársai úgy működnek, hogy online szövegek hatalmas adatbázisaiból statisztikai alapon sajátítják el a leggyakrabban előforduló nyelvi mintázatokat – köztük a valótlanságokat, az előítéleteket és az elavult ismereteket is, amennyiben azok elég sokszor előfordulnak, és a programozók nem szűrik ki őket. Tehát maga a gép gyakran mennyiség alapján sajátít el információkat, és nem tudja értékelni, hogy azok mennyire naprakészek, helytállóak. 

Ezért egyelőre úgy tűnik, az LLM-ek hatékony asszisztensei lehetnek azoknak, akik eleve nagyobb szakértelemmel rendelkeznek egy adott területen, így képesek felülbírálni válaszokat, viszont a naiv felhasználókat nagyobb eséllyel vezethetik félre. 

Itt nagy feladat lesz a kritikai gondolkodás fejlesztése, és annak elsajátítása, hogy több, megbízható forrásból nézzünk utána a minket érdeklő témáknak. 

Mi a helyzet a csalással?

Az iskola kontextusában talán az az egyik legnagyobb félelem, hogy mi lesz a házi feladatokkal, a szakdolgozatokkal, a plágium kérdésével. Viszont ugyanúgy, mint a laptopok, tabletek, okostelefonok esetén, a tanár itt is szabályozhatja, hogy mely feladatokhoz lehet segédeszközt használni, és melyekhez nem. Persze, ha csak nem felügyeli személyesen, offline módon a feladatmegoldást, akkor abból érdemes kiindulni, hogy a gyerek segítségül fogja hívja a gépet. De ki lehet találni olyan kreatív feladatokat, amelyek túlmutatnak különböző információk felkutatásán, összegzésén (például beszélgessen valakivel, hasonlítson össze dolgokat, személyes tapasztalatait írja meg, készítsen fotómontázst, rajzot, stb.).  

Tudományos munkák esetén a plágiumkereső szoftverekhez hasonlóan elkezdtek nagy erőkkel olyan MI programokat fejleszteni, amelyeknek az lesz a feladata, hogy kiszűrjék, adott szövegek MI-től származnak-e. Magyarán mondva mesterséges intelligencia fog mesterséges intelligenciát ellenőrizni. Nézi például, hogy mennyire tűnik ismerősnek a szöveg, mennyire kiszámíthatók a benne szereplő szavak, mondatok. 

Az MI által generált szövegek ugyanis általában következetesebbek hangnemben, stílusban, de akár ritmusban is, mint az emberek által alkotott esszék. 

Az MI-felismerő szoftverek persze korántsem tévedhetetlenek, különösen akkor nem, ha az MI által generált szöveget valaki még utólag szerkeszti is. Sőt, az is előfordulhat, hogy a szoftver tévesen MI-nek tulajdonít valamit, amit viszont ember írt. Szóval van még teendő bőven ezen a területen, és maguk a tudományos folyóiratok is eléggé billegnek, hogy hogyan viszonyuljanak a témához: a Nature-nél egyelőre elég láthatóvá tenni a mesterséges intelligencia hozzájárulását a tanulmányhoz, a Science viszont tiltja az MI-eszköz által generált szövegek felhasználását a publikációkban.   

Elbutulunk vagy még okosabbak leszünk?

A technológiára való túlzott hagyatkozás már ma is problémákat okozhat a mindennapi életünkben. Én például csak pár évvel ezelőtt kezdtem el Budapesten vezetni, és az első pillanattól kezdve mindenhova GPS-szel mentem. Ha lemerülne a telefonom, a környező pár utcát leszámítva valószínűleg nehezen találnék haza autóval, hirtelen a biztonságérzetemet is elveszíteném. 

Előfordulhat az is, hogy egyre több mindenben a gépek tudását, válaszait használjuk fel, és ezzel párhuzamosan a felelősséget is egyre inkább rájuk hárítjuk. 

Ennek meglehet a csábítása, de lényeges, hogy ennél tudatosabbak legyünk, és pont azokat a sajátosságainkat, értékeinket ápoljuk – például a szabadságot és a felelősségvállalást –, amelyek igazán emberré tesznek minket.  

Ugyanakkor a ChatGPT úgy is funkcionálhat, mint egy tanulótárs vagy egy vitapartner. Ha van internethozzáférésünk – vagy elég pénzünk (ha nem lesz ingyenes) –, akkor az MI-vel gyakorolhatjuk a nyelvi készségeinket, megkérhetjük a gépet, hogy különbözőképpen magyarázzon el nekünk dolgokat, vagy adjon rövid összegzést egy-egy témáról. Ő bármikor elérhető lesz, és gyorsan képes információt szolgáltatni nekünk. Az egész tanulási folyamat bizonyos szempontból hozzáférhetőbbé, személyreszabottabbá válhat: annyit kérdezhetünk, amennyit csak akarunk, és beszélgetéseken keresztül sajátíthatunk el új ismereteket. Ha nem fogadunk el kritikátlanul mindent, amit mond nekünk, akkor konstruktívan is felhasználhatjuk a tőle kapott inputokat. 

Természetesen még rengeteget lehetne írni a témáról, az adatvédelmi megfontolásoktól kezdve a kiberbiztonsági tényezőkön át a környezetszennyezésig. Sok megbeszélni- és szabályoznivalónk van ezen a területen, így lényeges, hogy a közös gondolkodás, a párbeszéd minden szinten elinduljon, felerősödjön.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ wonry

Milanovich Domi