A pokolból jött, majd újra megjárta azt: Shania Twain

Vannak zenei események, eredmények vagy mozzanatok, amiket nem lehet – és azt hiszem, nem is szabad – kizárólag zeneszakmai szempontok alapján vizsgálnunk. Shania Twain karrierje (vagy mondjuk inkább úgy: története, később világos lesz, miért) furcsamód egyszerre fontos zenetörténeti szempontból – de talán még fontosabb annak emberi vonatkozásában. Mondjanak ugyanis bármit a popzenéről, egy jó dal, egy karizmatikus előadó jóval több, mint az eladott lemezek meg a turnébevételek statisztikája. 

Ha pedig létezik olyasvalaki, aki egyszerre ikonja a feministáknak, az LMBTQ-közösségnek, és szexszimbóluma a cisz-hetero férfiaknak is, az Shania Twain. Mindemellett pedig nélküle ebben a formában biztosan nem léteznének olyan előadók, mint Taylor Swift.

Traumatikus gyermekkor

Kanadában, Ontarióban született, biológiai apját sosem ismerte. Nevelőapja, akitől a Twain név származik, alkoholista bántalmazó volt, aki rettegésben tartotta a családot. Édesanyja depresszióval küzdött, emellett ő maga is bántalmazó volt. Twain életrajzi könyvéből sokkoló részleteket tudhatunk meg a családi viszonyokról:

előfordult, hogy apja a vécécsészébe nyomta eszméletlenre vert anyja fejét, hogy megfulladjon – a tizenegy éves (!) Shania akadályozta meg a tragédiát azzal, hogy teljes erejéből nevelőapja hátához vágott egy széket.

„A rokonaim egyharmada fiatalon öngyilkos lett – ebben nincs semmi túlzás. A többiek jelentős hányada idő előtt halt meg elhanyagoltan, alkoholistaként” – mondta a Guardiannek adott interjújában néhány éve. Ebben az interjúban kibukott belőle az is, amit még a könyvében sem írt le: hogy nevelőapja nemcsak fizikailag és verbálisan bántalmazta, hanem szexuálisan is. 

Úgy tűnik, Shania Twain maga mögött hagyhatja a poklot, amikor 1983-ban Nashville-be költözött, hogy countryénekesnőként fejlessze magát és befusson. Ám 1987-ben szülei halálos autóbalesetet szenvedtek.

Így Shania átmenetileg feladta karrierjét, és hazaköltözött szülőhelyére, hogy felnevelje négy testvérét.

Hat éven át gondoskodott róluk, egy helyi szórakozóhelyen vállalt fellépéseket, hogy eltartsa magukat. 

Countryból popzene

Az eredetileg Eileen Regina Twain néven született énekesnő a Shania nevet 1993-ban vette fel, az Ojibwa törzs nyelvén azt jelenti a szó: az utamon vagyok. Ekkor írta alá első lemezszerződését is – ekkor viszont még kevesen sejtették, hogy Twain lesz az, aki minden eddiginél nagyobb sikereket ér el abban a műfajban, amit a countryelőadók átkoztak első perctől fogva, a kritikusok előszeretettel szóltak le, de még a poprajongók is sokáig fenntartásokkal kezeltek. 

A country Amerikában (ez nyilván végtelenül leegyszerűsített, de mégis szükséges magyarázat) sokáig érinthetetlennek tűnt. Szigorú szabályok szerint, nagyon erős gyökerekkel és hagyományokkal, és mint ilyen, természetesen rengeteg sztereotípiával övezve működött. A hetvenes években kezdtek néhányan a tradicionális előadók közül kikacsingatni a műfajon kívülre: Willie Nelson például a Stardust című Hoagy Carmichael-dallal együtt lemezre vett egy sor jazz-sztenderdet, ami egészen formabontónak számított akkoriban.

Dolly Parton viszont ennél sokkal szélsőségesebb változást akart: bevinni a countryt a popzenébe, és nem csak a műfaj toplistáján brillírozni. Sikert akart, világhírt. (Tegyük hozzá: joggal.) Elképesztő felhördülést váltott ki a country berkeiben: „eladta a lelkét”, nem hiteles, megtagadta a gyökereit, stb.

Parton azonban épp elég okos ahhoz, hogy már akkor is tisztában volt vele: a korszakalkotó ötletek beéréséhez idő kell. (Merné ma valaki azt mondani rá, hogy nem autentikus, ikonikus vagy hiteles – nagyon kiröhögnék!) 

A The Judds anya-lánya countryduó rendkívüli népszerűségre tett szert Amerikában a nyolcvanas évek elején, a sikersorozatnak azonban 1991-ben szomorú vége szakadt, amikor az édesanya, Naomi hepatitisfertőzése miatt nem tudta folytatni a zenélést. Wynona Judd szólóban a country pop felé vette az irányt, és úgy tűnt, Parton mellett ő lesz a másik szupersztárja a műfajnak – ekkor azonban olyasmi történt, amire senki nem volt felkészülve a zeneiparban. (Szomorú közbevetés: Naomi Judd hosszú, a mentális betegségekkel folytatott küzdelem után 2022-ben öngyilkos lett. Aki kíváncsi a duóra, illetve a műfaj változását is behatóbban ismerné meg, ajánlom, nézze meg a Netflixen a This is Pop című kanadai dokusorozat vonatkozó epizódját.)

Shania Twain 2.0 színre lép

A country-énekesnőként már akkor is ismert Shania Twain cilinderben, szmokingot idéző és más, szexi ruhákban, erős sminkben és elképesztő pimaszsággal jelent meg a zenetévék rotációjában. 

A pimaszság pedig éppúgy vonatkozott arra az emancipált, az életet és a szexualitását megélő és élvező nőképre, amelyet közvetített, mint a klasszikus hard rockot és countryt ötvöző zenei világra.

A Come On Over című, 1997-es Shania Twain-lemez igazi mérföldkő a popzenében: máig nincs női előadó, akinek bármely lemezéből több fogyott volna az Egyesült Államokban, mint ebből. Ez a különleges album egy szakmailag páratlanul termékeny, de egészen méltatlan véget érő házasság lenyomata. 

Shania Twain férje ekkoriban ugyanis a világhírű dalszerző-producer, Robert John „Mutt” Lange volt, aki az AC/DC, a Def Leppard több emblematikus felvételét jegyezte. A legenda szerint otthon gitározgatott, amikor megszületett a Man! I Feel Like a Woman! című Shania Twain-dal riffje – az énekesnőnek annyira megtetszett, hogy azonnal dúdolgatni kezdett rá, pillanatok alatt megvolt a szövegritmika, és a dal „szinte megírta önmagát”.

Innentől pedig nem volt megállás:

a házaspár csodálatos csapatmunkával létrehozott valami addig ismeretlent: egy albumot, ami egyszerre pop, egyszerre rock, de nem marad hűtlen a countryhoz sem. Ezt pedig Shania humoros társadalomkritikájával, a szállóigévé váló feminista fordulatokkal („Ó, te vagy Brad Pitt? Hát, különösebben nem izgat.”). Mindehhez pedig kaptunk egy rendkívül átgondolt, szexi, de az énekesnőt nem szextárgyként ábrázoló látványvilágot. 

Erre mondják, hogy instant klasszikus.

A felhők közül a mélybe

Twain sikere és hatása talán csak azok számára érthető pontosan, akik maguk is átélték, hogy akkoriban a magyar rádiókat, tévéket se lehetett úgy bekapcsolni, hogy ne találkozzunk óránként valamelyik gigaslágerével.

Hogy mi történt volna, ha ez a szakmai-családi idill folytatódik? Hová juthatott volna szakmailag Twain, és milyen lenne ma a státusza a könnyűzenében? Ezt sajnos sosem fogjuk megtudni.

Az ezredforduló után a házaspárnak fia született, Twain pedig elnémult. Nem a gyereknevelés miatt vett ki szünetet, és nem átvitt értelemben némult el, hanem szó szerint: a kullancscsípéssel elkapott Lyme-kór visszafordíthatatlan károkat okozott hangszalagjaiban.

Éveken át titkolta a nyilvánosság előtt, de sokáig még a környezetében élőknek se vallotta be, hogy nincs többé énekhangja. Végül egy kockázatos helyreállító műtétnek köszönhetően újra tud énekelni, ám hangja sosem lesz olyan, mint azelőtt. (Aki meghallgatja legújabb, pár napja megjelent, Queen of Me című lemezét, maga is hallhatja a különbséget.) 

Ha mindez önmagában nem volna épp elég tragikus, 2008-ban világszerte arról szóltak a bulvárhírek, hogy Mutt lelépett a házaspár személyi asszisztensével – aki nem mellesleg Twain egyik legközelebbi barátnője volt. (Később Twain hozzáment a korábbi barátnő ugyanekkor elhagyott férjéhez… Csak hogy még abszurdabb legyen a történet.)

A királynő visszatér

Ha létezik bármi jó a végül tizenöt esztendősre nyúló kényszerszünetben, az legfeljebb annyi, hogy Shania Twain jelentőségét immáron senki sem kérdőjelezi meg.

Megnyitotta az utat olyanok előtt, akik ma már a country pop/rock ikonjai, mint a Dixie Chicks (ma már csak szimplán Chicks), de ami talán ennél is fontosabb: Dolly Partonnal megmutatta, hogy legitim karrierút, ha az ember countryból popsztárrá válik. Taylor Swift egészen biztosan nem hagyhatta volna maga mögött ilyen könnyedén a műfajt – pedig így sem volt leányálom, ahogyan a karrierje felépült.

Shania Twain néhány éve Las Vegas-i show-t vállalt, ami másoknál talán gúny tárgya is lehet (karrierjük zenitjén járó vagy épp régóta semmi újat nem alkotó művészek szoktak az általános szakmai vélekedés szerint ilyesmire vetemedni) – nála azonban már ez is szó szerint csodaszámba ment. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Shania Twain (@shaniatwain) által megosztott bejegyzés

2017-es, Now című lemezében zeneileg leszámolt a Mutt-éra maradékával is, az idei albumon pedig végképp a pophoz közelít. Szövegei a régiek, ha a hangja sajnos önhibáján kívül már soha nem lehet az: működni fognak egy csajbuliban éppúgy, mint egy drag-show műsorában, erőt adhatnak bárkinek, aki képes meglátni bennük a zeneszakmai szempontokon túl az emberi tényezőt is. 

Azt, hogy bármennyire tépáz is meg bennünket az élet, hagyjon rajtunk bármilyen nyomot az idő, hordozzuk bármekkora traumák súlyát, azt, amit elértünk, sosem vitathatják el tőlünk, és mindig lesz, aki visszavár bennünket, mert sosem felejti azokat a boldog perceket, amiket nekünk köszönhet.

Hogy ennek tükrében kit érdekelnek a zenei szaklapok lehúzó kritikái? Sok száz megírt lemezkritikával a hátam mögött őszintén úgy gondolom: jó esetben senkit.

 Kiemelt kép: Getty Images/Clive Brunskill

Csepelyi Adrienn