Hol vagy már, álom? Eressz be! Nyelj el végre, sötétség! – Egy álmatlan éjszaka gyötrelmei
Nem vagyok már kezdő az inszomniában, de azért feketeövesnek sem mondanám magam, akkor legalább lenne itthon altató. De mivel irtózom a függőségtől – és azt mondják, minden altató azt okoz, már egész rövid idő alatt is –, így maradnak az alternatív módszerek: autogén tréning, meditáció, agykontroll. Persze egyikhez sem konyítok, csak próbálom magam megnyugtatni, és az idegszálaim kisimítani. Mint látható, egyelőre kevesebb, mint több sikerrel. Gyárfás Dorka írása.
–
Ma hulla fáradt vagyok, menni fog az alvás, érzem, csak bedőlök az ágyba, hagyom, hogy elnehezüljenek a tagjaim, ólomsúllyal fedi el a világot a szemhéjam, és mögötte csak a sűrű feketeség van, meg amit odaképzelek, de ma nem zúgnak háborgón a gondolataim. Ma nincs stressz, ma nem gondolok rosszra, ma nem tekintek előre, ma csak a mostot élem. Na, jó, segítek kicsit: háromra beszív a levegő, háromig benn tart, háromra kifúj. Még egyszer. Folyamatosan kéne, de valami kattanást hallok, még gyakorolni kell, egy-kettő-három, mehet elölről. Nem így mondták a videóban, valami áramlásról beszéltek, mintha egy háromszöget rajzolnék egyenletes vonalakkal, de nem ceruzával, hanem fénycsíkot húznék a légzésemmel, eh, vissza a köldökömhöz, nem kalandozuk el, csak az egy-kettő-három van, már szinte jólesik.
Most kihagyom a benntartást, csak ki- meg belélegzem, ez már a vége, mindjárt alvás lesz belőle, basszus, elfelejtettem repülőre rakni a telefonom, mindegy, már úgysem keres senki, nincs erőm kinyúlni, nem akarom látni a fehér fényt, marad csukva a szemem, már alszom is, nem vagyok itt, nem ebben a világban létezem, hív az álom, megyek, sietek, már nem is számolok, csak lebegek.
Basszus, mi ez a pittyenés? Csak ő lehet. De már alszom. De akkor ma nem búcsúzunk el rendesen. Nem nézem meg, késő van, rájön majd, hogy elaludtam, kidőltem, nem fog haragudni, na, jó, muszáj megnéznem, nem fog kizökkenteni, csak jóéjt kívánok, neki is legyen meg a jóérzése, így akkor nekem is meglesz. Nem tudok már beszélni, ne haragudj, igen, alszom, te is aludj jól, álmodj szépeket, csók, szeretlek. Volt szeretlek? Elmaradt. Elfelejtettem kimondani, mindegy, majd holnap azzal kezdem, most már tényleg kikapcsolom, repülőre teszem, vissza a köldökömhöz, egyenlő oldalú háromszög, nincsenek gondok, nem robbantanak Kijevben, itt most béke van, feketeség.
Most mi van? Miért nem alszom? Nem stresszelek.
Mozogtam is este, nem ettem sokat, olvastam kicsit, mindent megtettem. Nem jön az álom. Nem hallgat el a rádió a fejemben. Hallgatom. Unom. Nem érdekel. Nincs semmi új, minden gondolatot ismerek, újra meg újra ugyanazok jönnek, menjetek a fenébe, hagyjatok végre békén. Megfordulok, a másik oldalon jobb lesz. Csak arra kell figyelni, hogy ne legyen belőle körbe-körbe forgás, előbb a jobb oldalon, aztán a bal oldalon, aztán háton (ott még sosem sikerült elaludni), végül hason, és kezdődik az egész elölről. A forgolódás még sosem vezetett alváshoz.
A kurva életbe, miért hallom még mindig rádiót? Miért nem alszom már? Hány óra lehet? Legalább egy órája tart ez a vergődés, megőrülök. Megnézem. Nem hiszem el, már 2:15 van! Kevesebb mint öt óra alvás lesz így ebből! És még csak nem is stresszelek! Csak az a kurva álom szórakozik velem, ma nem enged be, kint röhög a markába az ajtó előtt. Elég a mókából, eressz be! Megfordulok, inkább az ágy lábához teszem a fejem. Néha egy kis nézőpontváltás is segít, ott egész más a levegő rezgése.
Nem lesz ez így jó, ezzel ma nem megyek semmire. A rohadt életbe, miért van ma ez a szenvedés?
Valaki! Üssetek már le! Iktassatok ki! Szorítsatok kloroformos kendőt az arcomra, vagy mit tudom én. Miért nem szedek altatót? Miért nincs itthon semmi? Ez nem lehet igaz, mióta küszködök ezzel…
Kimegyek a kanapéra, ott tényleg más lesz, kell egy kis környezetváltozás. Basszus, itt tele van a lakás fényszennyezéssel! Minek világít a tévé érzékelője? Bekúszik a mikró kijelzője is, nem lesz ez így jó, a nappali alkalmatlan a rendes, kiegyensúlyozott alvásra, így nem tud az agyam melatonint terelni, visszamegyek az ágyba.
Semmi változás, csak az álmatlanságba jövök vissza, akkor már inkább felkapcsolom a lámpát, olvasok kicsit, az mindig elandalít. Jó, de akkor most meg kell szokni a fényt, alig bírom nyitva tartani a szemem, fáj, ahogy futtatni próbálom a sorokon, alig bírom felfogni a mondatok értelmét, pedig ez egy könnyű szöveg, csupa cselekmény, semmi filozófiai fejtegetés, de sajnos ez most nem izgat különösebben, mikor lesz már vége a fejezetnek, addig már nem hagyom abba… Jaj de jó, unom, ez azt jelenti, hogy mindjárt alvás lesz belőle!
Na, kész, viszlát, éjjeli lámpa, megyek aludni, juhéj!
A kurva életbe, holnap kit is kell felhívni? Te jó ég, még őt is meg őt is. Azzal kell kezdeni, hogy letudom ezeket a telefonokat, elintézem azt a pár dolgot, amit muszáj, el ne felejtsem. Nem hiszem el, hogy ez a riportalany nem bírt válaszolni egy sort sem, most kezdhetem el kajtatni, és közben a másikat is le kell szervezni, nem húzhatom tovább, atyaég, már kedd lesz, mindjárt vége a hétnek, még ezt is meg azt is meg kell oldani! Na, akkor most nézzük át, mi a legsürgősebb, mi az, ami várhat, mi az, amit már most, gondolat szintjén sem engedek be, nem szennyezem vele az éjszakámat, nem húzom fel magam rajta, nem engedem át magamon a stresszt.
Bassza meg, ilyen szar éjszakám már rég volt, hogy még elaludni sem megy! Eddig legalább háromig volt pár óra alvásom, aztán egy-két óra ébren vergődés, de reggel megint két óra pihenés. Ez az éjszaka meg úgy, ahogy van, kimarad? Hát hogy képzeli? Hogy fogom így a holnapi napot végig nyomni? Tiszta zombi leszek. Kimegyek pisilni, megőrülök. Szent ég, hát milyen a fejem? Már most zombi vagyok, nem nézhetek így ki, mire a gyerekek felkelnek. Nekem annyi, kész, ebből holnapra nem lesz ember, és így a felét sem tudom majd végig csinálni annak, amit muszáj. Most már nem is akarok elaludni, arra a két órára már semmi értelme. De mivel üssem el akkor az időt? Mindegy, hagyom, hogy legalább a testem pihenjen, az is valami.
Mi a jó büdös élet volt ez? Ez az őrület! Ezek szerint álmodtam? Akkor elaludtam? De miért ezt, miért ilyen nyomasztó, fullasztó rémálmot kellett rám küldeni?
Ez komoly? Ez volt mára a pihenés? Ez az egy óra paranoia? Most legyek szíves a napot elkezdeni? A kapuk tárulnak, szíveskedjek kiszállni? Szuper, éljen, világos van, vár az élet! Szép kis nap lesz, az már tuti. Kezdhetek uzsonnát csomagolni.
De legalább holnap – helyesebben ma – este garantáltam alszom, még egy ilyen éjszakát nem bírok ki. Csak estig kell valahogy talpon maradni.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/cyano66
