A millió dolláros biznisz: vedd rá az embereket, hogy tegyenek jeget az italukba! – Jégkockamániánk története

–

1806-ban egy 23 éves New Englandban élő srác azon gondolkodott, hogyan tehetne szert nagyobb vagyonra. Ekkorra már visszautasította a lehetőséget, hogy az apja költségén a Harvardra járjon, sokkal inkább vonzotta ugyanis az üzlet világa. Így pedig, hogy a saját lábára készült állni, találnia kellett egy jövedelmező szakmát – vagy ki kellett találnia valami egészen újat.

És jött is az ötlet: a fiatal üzletember óriási jégtömböket vágott ki a téli Massachusetts tavaiból, azokat felrakta egy hatalmas hajóra, amely néhány forró karibi szigetre tartott éppen. Ott pedig eladta a jeget olyan embereknek, akik valószínűleg még soha életükben nem láttak fagyott vizet. Ki látott már ennél stabilabb üzleti tervet?

Mindez pontosan az, amit Frederic Tudor véghez vitt.

Sokan egészen addig megkérdőjelezték az épelméjűségét, míg végül a jégbiznisz tette őt kora egyik leggazdagabb amerikaijává

Olyan szakmába kezdett, ami korábban még csak nem is létezett, mit sem törődött azokkal, akik szerint az ötlete nem lehet sikeres, és végül kiérdemelte híres becenevét: ő lett A Jégkirály.

Frederic Tudor útja a sikerhez azonban korántsem volt könnyű vagy garantált. Egyrészt maga a jég ingyen volt, mivel a család tavacskájából faragta és emelte ki a tömböket. A fűrészpor, amit szállítás során a jég szigeteléséhez használt, szintén ingyen volt, mivel a fűrészüzemek hulladéknak tekintették, és örültek, hogy Tudor elszállíttatta a forgácsot. Az egyetlen dolog tehát, amiért valóban fizetnie kellett, az a munkaerő volt. Eleinte a konkurencia miatt sem kellett aggódnia, hiszen egyedüli szereplője volt a jégpiacnak. De mint a vállalkozók mindig, ő is rájött, hogy a tervet könnyebb volt kitalálni, mint valóra váltani.

Az első hajórakományt 1806-ban küldte Martinique szigetére. Ami nem olvadt el útközben, azt el tudta adni, azonban 4500 dolláros veszteséggel zárta az utat. A következő három szállítmánya Kubába ment, még nagyobb veszteséget okozva.

1812-re Tudor csődbe ment, és miközben az adósok börtönében találta magát, nevetség tárgyává vált a bostoni elit körében

Hogy mi történt ezután, azt legjobban Tudor saját szavai tükrözik, amiket naplójának borítójára írt:

„Aki az első vereség után, második próbálkozás nélkül meghátrál és kétségbeesik, az soha nem volt, és nem is lesz hős sem a háborúban, sem a szerelemben, sem az üzleti életben.”

Megfogadta saját tanácsát, és nem adta fel az álmát. Ehelyett nem sokkal később újult erővel vágott bele a bizniszbe, a korai kudarcokból levont tanulságokkal felvértezve. 

Tíz évvel az első sikertelen vállalkozása után Tudor már nyereséget termelt a Kubába irányuló rendszeres jégszállítmányokból. A profibb szigetelés és a gyorsabb szállítás kezdett kifizetődni. Az Egyesült Államok déli részén több városban is jövedelmező értékesítési lehetőségeket alakított ki a jég számára, időnként azonban továbbra is utolérte őt a balszerencse. Amikor például a Karib-tengerről az eladatlan jégbe csomagolt gyümölcsöt próbált visszahozni New Englandbe, az összes elrothadt a hajón, mielőtt a vásárlókhoz juthatott volna.

Tudor végül az 1830-as években ütötte meg a főnyereményt, amikor úgy döntött, hogy jeget fog árulni az indiai Kalkuttában

Gondoljunk csak bele: a tizenhatezer mérföldes út Kalkutta városába négy hónapot vett igénybe azokban az időkben, Tudor pedig 180 tonna jeget pakolt az első indiai hajójára. Nyolcvan tonna elolvadt útközben, de a maradék eladása még így is nyereséget termelt.

Ezután két évtizeden át keresett milliókat azzal, hogy fagyasztott vizet szállított a világ másik felén élő szomjas indiaiaknak.

A XIX. század elején a jeget elsősorban két célra használták: élelmiszerek és gyógyszerek tartósítására. Az italokba nem tettek jeget, mert az emberek a legritkább esetben jutottak csak hozzá. Voltak persze, akik a jeget időnként egzotikus (és drága) dekorelemként használták partikon, de az átlagemberek számára nem volt kéznél jég, amit a poharukba dobhattak volna.

Mivel Frederic Tudor vagyona a jégen alapult, ki kellett találnia valamit a kereslet növelésére. Az új vásárlói kör megszerzése érdekében állítólag a maradék jégdarabkákat elosztogatta, és arra biztatta az embereket, hogy próbálják meg jégforgácsokkal hűteni az italaikat.

A trükk bevált: Frederic Tudor megteremtette a virágzó jégkereskedelem alapjait

Tudor 1864-ben meghalt, de az amerikaiak jég iránti kereslete nem csökkent. Munkája révén a jég elérhetőbbé, megfizethetőbbé és kívánatosabbá vált, mint valaha.

Azután, hogy az emberek jéghez jutottak, többé nem akartak lemondani róla, a jégipar pedig tovább virágzott.

Az üzletemberek meglátták a jégben a lehetőséget, jeget termelő tavakat vásároltak, új eszközöket és módszereket fejlesztettek ki, hogy gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé tegyék a jégvágást. A nyereség nőtt, és ezzel együtt a kereslet is. 

Senki sem gondolt arra, hogy jeget tegyen az italokba, amíg egy jégkereskedő úgy nem döntött, hogy megteremti a számára szükséges piacot. Frederic Tudornak sikerült egy vagyont keresnie azzal, hogy az ingyen rendelkezésére álló dolgokat felhasználva egy vadonatúj iparágat teremtett.

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Kevin Twomey

Mózes Zsófi