A bohócok sem ússzák meg a gyilkosságot – Megnéztük a John Wayne Gacyről szóló Netflix-dokusorozatot

–

Óriási népszerűségnek örvendenek az elmúlt években a true crime, azaz a megtörtént gyilkosságokról szóló sorozatok, ezt felismerve pedig a Netflix ontja magából az ilyen tematikájú tartalmakat. Április 20-án debütált a platformon a sorozatgyilkos John Wayne Gacy esetét feldolgozó háromrészes minisorozat, aminek rendezője az a Joe Berlinger, aki hasonló szisztéma mentén készítette el a streaming-szolgáltatónak a Beszélgetések egy sorozatgyilkossal: A Ted Bundy-szalagok című, négyrészes minisorozatát, majd megrendezte a szintén Ted Bundyról szóló Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című, 2019-ben debütáló filmet. (ITT írtunk róla korábban.) Berlinger, akinek jelentős gyakorlata van a műfajban, ezúttal is feszes, a háromszor egy óra hosszúságú részek ellenére

egy pillanatra sem unalmas sorozatot tett le az asztalra. Azonban túl sok újdonsággal nem szolgál benne.

Annak, aki nem ismeri a történetet…

…vagy csak felületesen hallott róla, és érdekli a téma: nem mondok a fentieknél többet, azt ajánlom, nézze meg a sorozatot. Berlinger okosan és jó arányérzékkel építi az egyszerre több idősíkon futó cselekményt, hogy aztán a végén minden összeálljon. A folyamatos időugrásoknak köszönhetően pedig szépen lassan kapcsolódnak egymásba a szálak, és végig fenn tudja tartani a figyelmet. Ez persze köszönhető annak is, hogy rengeteg szemszögből látjuk az eseményeket: rendőrök, ügyvédek, az áldozatok családtagjai és barátai, Gacy támadását túlélő áldozatok, de még a gyilkos egykori szomszédja is megszólal. És persze maga John Wayne Gacy is, ami a sorozat apropóját adja: soha nem hallott felvételeken beszélget a siralomházban a védelmét ellátó csapat egyik tagjával. Összesen hatvan órányi anyagból válogatták ki Gacy kommentárjait a sorozathoz.  

Annak, aki ismeri a történetet…

Neki tartogat némi újdonságot a sorozat, de a legnagyobb ziccert maga Gacy hagyta ki évtizedekkel ezelőtt. Mit vár ugyanis az ember egy jól ismert történetet feldolgozó dokumentum-sorozattól, amiben ráadásul maga az elkövető is megszólal?

Válaszokat.

Hogy mi motiválhatta a rémségek elkövetésére a gyilkost, hogy mi gondol a tetteiről, és hogyan csapódik le az egész folyamat benne.

Erről viszont semmi több nem derül ki, mint amit már eddig is tudtunk:

• Gacy narcisztikus pszichopata volt,
• aki nem bánt meg semmit,
• képtelen volt vállalni a felelősséget,
• folyamatosan felmentette magát,
• másokat hibáztatott,
• sőt, magát állította be áldozatként, 
• és furcsa nézetei voltak az emberi szexualitást illetően.

Egy ponton például arról beszél, hogy a második felesége megakadályozhatta volna a gyilkosságokat (amikről, ugye, nem tudott semmit): „Azt már tudta, hogy voltam börtönben, de el akartam mondani, hogy biszexuális vagyok, és érdekelnek egyes dolgok. De azt is tudnia kellett, hogy nem vagyok meleg vagy ilyesmi. Ettől nem félt, mert utáltam a melegeket, elleneztem, betegnek és gyengének tartottam őket. Mindezt nyíltan elmondtam neki, de mintha azt akartam volna ezzel sugallni, hogy szükségem van rá, a segítségére. Ha erősebb lett volna… ez az egész nem történik meg.”

Egy másik bejátszás alkalmával pedig, amikor a bohóckarrierjéről van szó – ami egyébként egyáltalán nem kap központi szerepet a történetben, körülbelül öt percig beszélnek róla – azt mondja:

„A bohócok mindent megúsznak. Még a gyilkosságot is.”

Gacy zavaros, állandóan önmagának ellentmondó monológjai tehát nem szolgálnak válasszal az indítékait illetően, de erősen alátámasztják, amit a szereplők mondanak róla.

És akkor mi a sorozat erőssége? Egy szó: brutalitás. Elképesztő részletességgel mutatják be Gacy tetteit, az otthonát, a kettős életet, amit élt, és a nyomozást. Megmutatnak mindent: a második részben, amikor elérkezünk Gacy pincéjének feltárásához, a nyomozók hosszasan ecsetelik, milyen volt a sírok feltárása közben érezhető bűz, hogyan emelték ki az oszló holttesteket, milyen volt a maradványokat kiásni, amikről már lemállott a hús. Mindehhez helyszíni képeket is mutatnak. Iszonyatos és felkavaró látvány. 

A sorozat másik erénye, hogy kiemeli egy fontos társadalmi aspektusát a történteknek, amiből jobban megérthető, hogyan gyilkolhatott éveken át Gacy anélkül, hogy bárki is felfigyelt volna rá, vagy az eltűnések közötti összefüggésre. A ’70-es években ugyanis a mostaninál is rosszabb volt a melegek megítélése a társadalomban, és a rendőrség is hajlamos volt a velük kapcsolatos ügyeket félvállról venni. Gacy pedig gyakran vadászott fiatal meleg fiúkra, akik vagy elszöktek otthonról, vagy kitagadták őket.

Bár a sorozat jelentős hányada Gacy kegyetlen tetteiről szól, az áldozatokról méltó módon emlékeznek meg. Minden névhez és borzalmas esethez társul egy arc is, akiket, azt hiszem, sosem fogok elfelejteni.

És bár az utolsó rész végén hangsúlyozzák, hogy nem a halálukra, hanem a fiúk életére kell emlékezni, ez mégis csak az ő tragédiájukról szól.

Harminchárom áldozatból azonban csak huszonnyolcat ismerünk – öt fiút ugyanis a mai napig nem tudtak azonosítani a hatóságok. És hiába halott majdnem három évtizede a gyilkosuk, a nyomozás még ma is folyik, hogy végre ők is nevet és arcot kapjanak.

Dián Dóri

Képek: Netflix