A szexuális erőszak mindig a megszállásról szól. Csak békeidőben az egyik ember szállja meg a másikat – A háborús nemi erőszak tanulságai

–

Mit árulnak el a háború során elkövetett szexuális erőszak esetei az ilyen bűntények valódi természetéről? – ez a kérdés mozog bennem már napok óta, ahogy egyre több hír lát napvilágot arról, hogy Ukrajnában a megszálló csapatok milyen iszonyatos szexuális bűnöket (is) elkövethettek gyerekeken és felnőtteken. 

Ahonnan kivonultak az oroszok, nők, gyerekek, férfiak mesélnek az átéltekről. A bizonyítás, az eljárások megindítása, az elkövetők megbüntetése még előttük áll – és reméljük, hogy meg is történik. De amit a túlélők mesélnek, annak nagyon fontos tanulságai vannak már most is. Békeidőben. Számunkra. 

Ezek a háborús bűncselekmények nagyon pontosan megmutatják a szexuális erőszak valódi természetét.

Ez az egész nettó erőszak. Az erő demonstrálása kegyetlen, aljas, szánalmasan állatias módon, és semmilyen formában nem szól a szexualitásról. 

Hazudik, aki azt állítja, hogy az áldozat provokálta az elkövetőt. Az áldozat azzal provokál, hogy él. Hogy van teste. Hogy rosszkor volt rossz helyen. 

Fontos tanulsága a háború alatt elkövetett szexuális erőszakoknak, hogy ez egy olyan bűncselekmény, aminek célja van. Ez pedig az áldozat megalázása, megsemmisítése, használata és ezzel tárgyiasítása. Táplálhatja a gyűlölet, a leuralás vágya, a hit abban, hogy akivel szemben elkövetik, valójában értéktelen, lenézni való, tárgyiasítható, vagy egyszerűen csak „kéznél van”, és ilyen értelemben egy pillanatig „hasznos jószág”. De legalábbis az érzései nem számítanak. Nem egyenrangú az elkövetővel. 

Az elkövetőnek az is célja, hogy emlékezzenek rá, hogy a másik életében maradandó nyomot hagyjon. Tudja, hogy olyat tesz, aminek a hatása akkor is ott lesz a túlélőben, amikor ő már messze jár. 

A szexuális erőszak kijelöli, hogy ki az alfa. Kinél van a hatalom, ki áll felette a másiknak, ki rendelkezik mások testével, ki uralhatja mások érzéseit, és ki az, aki nyomot hagy maga után. 

A szexuális erőszak a hatalom, az uralom üzenete. Mindig a megszállásról szól. Csak békeidőben az egyik ember szállja meg a másikat.

Kényszeríti rá az akaratát és a hatalmát, és játssza el, hogy bármit megtehet. Míg háborúban egy katonai stratégia részévé válik, annak kifejezésévé, hogy a megszállók bármit megtehetnek. 

Bár a túlélőkre nézve mélyen megalázó, amikor a szexuális erőszakot úgy normalizálják, mint ami a harci stratégia és taktika része. Ezzel nemcsak kvázi elfogadva, de le is szűkítve ezeknek az eseményeknek az értelmezését. Nehezebb az áldozatnak segítséget kérni, és kapni, ha az, ami vele történt, „járulékos kár”, mint egy lebombázott ház. 

A háború idején elkövetett szexuális erőszakról szóló történetek azt is megtanítják nekünk, milyen sokat jelent, ha a vezetők félrenéznek, és ha nyíltan nem is támogatják, de eltűrik a bántalmazást. 

Jó lenne, ha békeidőben is értenénk, mennyire sokat számít milyen értékrendet képviselnek a hatalom gyakorlói, rájátszanak-e állatias ösztönökre, vagy felelős viselkedést várnak el mindenkitől.

Minden szexuális erőszak egy közösségben történik. Maga az elkövetés az esetek többségében nem nyilvános és rituális (még háború idején sem), hanem zárt ajtók mögött, pincékben és rejtett zugokban zajlik. Mégis egy egész közösséget érint. Pontosabban kettőt. Az elkövetőét és a túlélőét. Mert az erőszak mindenkiben nyomot hagy: abban is, aki elszenvedi, és abban is, aki gyakorolja.  

Háború idején a szexuális erőszaknak ezek a jellemzői szinte magától értetődők – jó lenne, ha az ilyen ügyekben eljáró hatóságok mindig emlékeznének erre, és elfelejtenék végre az ostoba áldozathibáztató mondataikat, és annak latolgatását, hogy vajon az áldozat „védekezett-e eléggé”, és hogy „ténylegesen ki volt-e szolgáltatva az elkövető akaratának.”

Bár hosszú évek óta foglalkozom szexuális erőszak-ügyekkel, de esküszöm, hogy nem értem, hogyan és miért tehet ilyet valaki. Mármint a fejemmel tudom, és fel tudok mondani minden tankönyvi választ, de igazából nem értem.

Mert minden szexuális bántalmazással a világ fordul ki a sarkából.

Az apák nem akarják, hogy a gyerekükkel szemben elkövessék. A fiúk sem kívánják ezt sem az anyjuknak, sem a testvérüknek. Mégis megteszik. Háborúban még brutálisabban elfordulnak a morális iránytűk. Nem ritkán kisfiúk, férfiak ellen is elkövetnek szexuális erőszakot – legtöbbször olyan katonák, akik egyébként heteroszexuálisnak vallják magukat. Tort ül az önkény, az aljas vágy a hatalomra és a megalázásra. A „mi” legyőzi az „őket”, akik nem is számítanak olyan embernek, mint „mi”. 

A kutatások azt bizonyítják, hogy ahol súlyosabb harcok folynak, ott nagyobb a kockázata, hogy több nemi erőszakra kerül sor. Elhúzódó háborúk vagy gerilla harcmodor esetén gyakran előfordul, hogy a katonák szexuális rabszolgának zsákmányolnak nőket, férfiakat és gyerekeket a civilek közül. 

Háború idején a test átértékelődik. Annyi sérülés, fizikai károkozás történik, annyi vért és zsigereket látnak, hogy a test igazából átalakul. Hús lesz. Ilyen módon könnyebben szétválasztható a test a lélektől.

A háborús szexuális erőszak elkövetői is megteszik ezt a szétválasztást, és kényszerből az áldozatok is. A túlélés egyik záloga. Hagyni, hogy a hússal történjen, ami történik, és kimenteni belőle a lelket, legalább képzeletben. Ez is a háborús szexuális erőszak eseteinek tanulsága. Kemény lecke, de kristálytiszta.

Jó lenne nem elfelejteni, és mindig tudni: a szexuális erőszak bár látszólag a testtel történik, a legmélyebb nyomokat a lélekben hagyja. A túlélőnek meg nincs más eszköze, mint megtanulni együtt élni azzal, ami történt.

A szexuális erőszak túlélői általában csendes áldozatok, de mintha ez változna. Mintha egyre többen lépnének ki a fényre. Nyíltabban felvállalják a nemi erőszak eseteit, és a túlélőknek erős az igényük arra, hogy az ellenük elkövetett cselekményt elismerjék. Az elkövetők nyerjék el büntetésüket, és a túlélők kapjanak segítséget, támogatást.

Hálás vagyok minden ukrán nőnek, férfinak és gyereknek, aki nyíltan beszél arról, amit túlélt. 

De nemcsak a tanúságtétel fontos, hanem az is, hogy tanuljunk ebből. Háború nélkül is. Értsük meg ezeket az üzeneteket, és ennek segítségével értsük jól a szexuális erőszak cselekményeit. 

Nem tudhatjuk, hogy valaha elindulnak-e az eljárások az ukrajnai háborúban szexuális erőszakot elkövetőkkel szemben. Nem tudhatjuk, egyszer felelősségre vonják-e őket. Én mindenesetre azt kívánom minden érintettnek, hogy éljék túl ezt az egészet. Éljenek sokáig, és álljanak bosszút az elkövetőn azzal, hogy egy jó életet élnek. Táncoljanak. A zene majd megérkezik hozzá. 

Dr. Gyurkó Szilvia

A háborús szexuális erőszak transzgenerációs hatásairól Szabó Anna Eszter írt EBBEN a személyes hangú cikkében.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/petekarici