Batman táncba hív az ördöggel, és nem lesz benne köszönet

–

Hol van már Stephenie Meyer Alkonyat-trilógiájának vámpír-szépfiúja? Hosszú út vezetett odáig, hogy Robert Pattinson most csuklyát és maszkot öltve Gotham, a bűnös város ikonikus bőregereként eredjen a bűn nyomába. A színész Matthew McConaughey-hez hasonlóan függetlenfilmes szerepekkel törte össze a skatulyát, amelybe a sztereotípiákban gondolkodó Hollywood belekényszerítette.

Az elmúlt évtized Pattinson számára a szerzői filmek jegyében telt. Saját határait feszegetve próbálta ki magát számos műfajban: szatírában, neo-westernben, sci-fiben, horrorban, valamint történelmi, bűnügyi, életrajzi és kalandfilmekben.

S bár nem minden produkció aratott osztatlan sikert, ő szakmailag mindegyikből profitált. Ezek után Pattinson már egy megalapozott renoméval térhetett vissza a hollywoodi kasszasikerek világába.

Egy kis Batman-történelem

Számos népszerű színész bújt az elmúlt harminc évben a jelmezes, önbíráskodó playboy bőrébe, ám nem mindenki érezte komfortosan magát benne. Val Kilmer, George Clooney és Ben Affleck számára Batman nem épp az a gáncstalan lovag, akinek a képregényekből megismerhettük, hanem épp ellenkezőleg: ha nem is vágta haza a karrierjüket, ugródeszkát sem jelentett. Ráadásul Affleck nemcsak színészként, hanem íróként és rendezőként is elkötelezte magát a karakter és a franchise mellett, ám a felvázolt víziójára nem volt vevő a közönség. Ez letaglózó gyomrost jelentett az akkor már alkoholproblémákkal küzdő színész szakmai önbecsülésének. Filmtervét A majmok bolygója újraértelmezett trilógiájának csúcsra járatója, Matt Reeves rendező vette át és dolgozta föl a saját szája íze szerint.

Mit jelent ma egy Batman-film? Óriási szakmai kihívást és a közönség túlzott elvárásait.

Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiája egy évtizeddel ezelőtt magasra helyezte a lécet, és azóta hiába próbálta Zack Snyder Marvel-mintára megugrani az egymásba fonódó, filmes univerzumával, bukásra volt ítélve. Ideje lenne a DC-nek elfogadnia, hogy esetükben a kánonnak fittyet hányó, önálló alkotások jelentik a kulcsot a sikerhez, mint amilyen Todd Phillips két éve bemutatott Jokere, Joaquin Phoenix főszereplésével. Talán pont azért, mert egy Joker nem akar megfelelni senkinek. Megáll a maga lábán. Nem kell neki egy egész univerzum, hogy kontextusba kerülve értelmezhetővé váljon. Vajon ugyanez sikerülhet Reevesnek is az új filmjével?  

Ülünk a moziban, mint borostyánban a rovarok

A Batman ezúttal nem eredettörténet: az alkotók – a Marvel Pókemberéhez hasonlóan – nem érezték szükségét felmondani a közismert előzményeket, amelyek hősünket motiválják. Az író-rendező jó érzékkel rábízta ezt a színészére, aki remekül meg is birkózik vele:

Pattinson lubickol a feldolgozatlan gyászban, őrjöngve áll bosszút minden egyes rosszfiún, kitaposva belőlük a szuszt is a szülei halála miatt.

Élete végérvényesen kifordul önmagából: Bruce Wayne elveszni látszik Batman maszkja mögött, vagy épp ellenkezőleg, az önbíráskodó énje az igazi, amelyet álarcként rejt el a milliomos playboy figurája? Ez a kettőség kimondatlanul ott feszül a színész játékában, miközben karakterét lassan felemészti a saját szimbóluma, akárcsak a félelem Gotham utcáit.

Christopher Nolan annak idején messze távolodott A sötét lovag-trilógiával a Tim Burton-féle, eklektikus gothami városképtől, és a földre rántotta a produkcióját. A bűn városa nála akár New York is lehetett volna, csillogó felhőkarcolóival és a bérházas negyedeivel. Reeves azonban még ennél is messzebb megy: az ő metropolisza Nolan Gothamjének a kanálisa. 

Mintha David Fincher neo-noirja, a Hetedik díszletei közé tévednénk: a mocsok, az enyészet és az entrópia az úr, mintha a város alapjaiban akarna darabjaira hullani. Reeves olyan sűrű, sötét és depresszív atmoszférát fest föl a vászonra, amelybe hőseivel együtt menthetetlenül beleragadnak a nézői is.

Ha túl komornak találtad A sötét lovag-trilógiát, még véletlenül se ülj be erre a masszív háromórás pokoljárásra, mert csupán a hangulatával képes agyonnyomni.

Ahol rébuszokban az igazság

A Batman a politikai krimit ötvözi a sorozatgyilkosos thrillerekkel, amelyben visszanyúlnak a címszereplő gyökereihez – Batman eredetileg álruhás detektív volt a képregényekben, akinek messze elért a keze a törvényesség határain túlra. Furán is hat a jellemzően (sors)üldözött hősünket most rendőrgyűrű közepén viszontlátni, még ha csak megtűrt személyként is. Ám az a rejtélyes gyilkosság, amelynek nézőként a film nyitányában szemtanúi lehetünk, intellektusért kiált.

Ha levakarjuk a Batman bűntől, szennytől és kórtól feketéllő rétegeit, meglepően egyszerű történetet kapunk.

Gotham sáros: nemcsak fizikailag, hanem erkölcsileg is. Velejéig korrupt. Egy titokzatos sorozatgyilkos, Rébusz (Paul Dano) pedig nekiáll meghámozni, mint a hagymát, csúfot űzve az ítélkezés folyamatából: előbb büntet, majd talányos feladványokban az orránál fogva vezeti el Batmant az igazsághoz. Ahogy azonban tisztul a kép, úgy kérdőjeleződik meg önjelölt igazságosztónkban az addig jogosnak vélt bosszúja.

Mozgó képregény              

Reeves filmjében nincsenek szuperhősök. Még Batman sem az. Csupán gyarló emberek vannak.

A klasszikus történetalakok elnagyolt archetípusai, mint egy minimalista képregényben. Csalódást keltő Colin Farrell Pingvinje – aki ezúttal a helyi keresztapa, Falcone „kisfőnöke” –, na nem a színész játéka, legfeljebb rövid játékideje miatt. Ezért a nyúlfarknyi szerepért kár volt ennyit a sminkben ülni. Kezdem azt gondolni, hogy Michelle Pfeiffer Selina Kyle-ként megelőzte a korát: 1992-ben a Batman visszatérben ő volt az öntörvényű Macska, akire senki sem tudott hatni – pláne Batman nem –, kizárólag a saját feje és szíve után ment, még ha az egyik be-, a másik meg össze is tört néha, de úgyis volt neki kilenc élete.

Zoë Kravitz igazi nő, elképesztő jelenléttel a vásznon, de rosszul megírt szomszédkislány-szereppel.

Selinaként aláveti magát a férfiaknak – még Batmannek is –, ő a bújós cica-változat, aki legfeljebb a végén ereszti ki a karmait. Macskanős eredettörténetnek ez viszont így kevés!

Paul Dano Rébuszként olyan, mintha egészen mostanáig szerepben maradt volna Denis Villeneuve Fogságban című thrillerjének megkínzott gyanúsítottjaként. Már-már kellemetlen hitelességgel hozza a megtébolyodott kisember figuráját, minden drámai mélység nélkül. Nagyon nyomasztó őt nézni, annak ellenére – vagy épp azért?! –, hogy ennyire beleéli magát a szerepébe. Őrülete a közösségi médiában éppolyan fertőző, mint bármilyen számítógépes vírus. Vele szemben a visszafogott Jeffrey Wright Gordon felügyelőként egyszerűen korrekt. Andy Serkis ütős Alfrédjáról már nem is beszélve. 

Merítkezés

A film lezárása már a klasszikus Batman-sémát követi, amelyben a várospusztító elemi csapásnak van egyfajta anarchikus megtisztító szerepe. A detektívtörténet átvált katasztrófafilmbe, amelynek közepén az álarcos igazságtevő is már csak úszik az árral. A megtépázott városban a rettegett szimbólum új jelentéssel gazdagodik az átlagpolgár számára: az összefogással. Vajon Reeves is arra készül a továbbiakban, hogy ezt a kibővített jelképet Nolanhoz hasonlóan beszennyezze a csatornákban?

A Batman nem egy szórakoztató film. Hiába van végtelenül profin és nagy hozzáértéssel összerakva, szinte megkomponálva minden egyes képkockája, ebbe a tömény három órába a néző fizikailag belefárad, és a moziból kiszédelegve még mocskosnak is érzi magát tőle.

Reeves nemcsak betekintést enged címszereplője búskomor lelkivilágába, de mélyen meg is merít benne minket. Mégsem történik meg a trónfosztás. A sötét lovag – Felemelkedés óta tudjuk, hogy bárkiből lehet Batman – az elmúlt harminc év erre ugyan rácáfol –, a látottak alapján azonban nem akarunk azok lenni. Ki van csukva! Elég, ha valaki néha emlékeztet rá, a képünkbe vágja, esetleg az ökleivel belénk püföli a lényeget: az igazság – legyen az fájdalmas, szégyenletes vagy akármilyen – mindenek fölött áll. Előbb-utóbb talán megtanuljuk.

Bányász Attila

Képek: Warner Bros. Pictures