–

Hat pár, amelyek ránézésre teljesen átlagosak (oké, rendben, Monica Bellucci egy fokkal kevésbé átlagos, legalábbis az én szememben), ám mindannyian különleges vágyakkal bírnak, amiket nem is rejtenek véka alá. Ez a 104 perces francia vígjáték egyik hatalmas érdeme: az emberek teljesen magától értetődőn élik meg a szexuális vágyaikat, még akkor is, ha az a társadalom szemében megbotránkoztató, netán a párjuk nem támogatja őket benne teljes mellszélességgel (például azért, mert úgy részese, hogy nem is tud róla). 

Na, de vegyük sorjában!

Egy évtizedek óta langyos házasságban éldegélő könyvelő és a felesége mintha egy Excel-táblázat szerint élnék a nemi életüket is, azaz szigorúan csütörtökönként. Ez a jól bejáratott, megbízható rendszer akkor omlik össze végleg, amikor a feleség elkezd többre vágyni: nemcsak egy másik napon kezdeményezi az együttlétet, de ráadásul egy kis szerepjátékkal is felpezsdítené az unos-untig ismételt forgatókönyvet. A siker pedig olyannyira átütő lesz, amire ő maga sem számított… de legalábbis biztosan nem ezt a kimenetelt tervezte be.

Egy fiatal pár, amelynek tagjai a barátaik legnagyobb döbbenetére szexabsztinenciát fogadnak, ami aztán majdnem félresiklik.

Egy nő, aki attól fél, hogy már egészen kihűltek a vágyai a párja iránt – egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy a zokogó férfi látványa jobban beindítja, mint középső csoportost az uzsonnára felszolgált piskótatekercs. Ezután tehát a legképtelenebb módokon próbálja könnyekre fakasztani mit sem sejtő partnerét.

Egy férfi, aki olthatatlan szerelemre lobban a nője lánytestvére iránt.

Egy leszbikus nő, akit az ismerősök halála izgat fel.

Egy iskolai tanító néni, aki a férjével titokban szvingerklubokba jár.

A vágyak (direkt nem írok perverziót) skálája színes, és olykor-olykor bizony kissé meglepő. De hát éppen ez a jó a szexben és a szerelemben: amilyen szárnyaló az ember fantáziája, épp olyan változatos az, ami felizgatja. 

A filmben szereplő vágyak – legalábbis egy nagy ívű amerikai felmérés szerint – valóban eltérnek a nagy átlag fantáziáitól. Egy 350 kérdésből álló, több mint négyezer ember megkérdezésével végzett kutatás szerint a legtöbbünk szexfantáziája beleillik a következő hét kategóriába: 

  • több résztvevővel folytatott aktus, ahol a fantázia alanya a körberajongott főszereplő; 
  • durvább szex, akár szado, akár mazo vonalon;
  • szex valami egzotikusabb, netán szokatlanabb helyen: tengerparton, hegytetőn, vagy egy bevásárlóközpont öltözőjében;
  • tabuval vagy fétissel kapcsolatos fantáziák;
  • megcsalással kapcsolatos vágyak (és ennél a pontnál muszáj megjegyezni: az, hogy miről álmodozol és mi az, amit ebből meg is valósítanál, nem feltétlenül fedi egymást);
  • kísérletezés az illető nemétől vagy jellemétől hagyományosan eltérő ruhákkal és/vagy nemi szerepekkel;

  • és aminek egyáltalán nem kellene meglepőnek lennie: romantika.

Azaz a francia vígjáték szereplőihez képest legtöbbünk még a fasorban sincs, ami a szexuális fantáziáit illeti. Ha pedig ők ilyen bátran, önazonosan képesek vállalni a vágyaikat, akkor igazán nem kell pironkodnunk a magunkéi miatt.

(Egészen addig persze, amíg a vágyaink nem törvénybe ütköző módon, mások kárára vagy akarata ellenére valósulnak meg.)

A Szexfantáziák másik erénye (a néha abszurditásba vagy feketesége hajló, fergeteges humora mellett), hogy a szereplői abszolút diverzek, azaz nem csak friss húsú, fiatal testeké a szex, a megélt fantázia, és a libidó monopóliuma, sőt! Mintha az idősebb korosztály bátrabban és önazonosabban tudna megnyílni az ágyban, nyíltabban tudná közölni a vágyait a partnerével, vagy épp abszurd módon minden követ képes lenne megmozgatni azért, hogy azt kielégítse.

Szarkalábas szemek pillognak vágyakozva, ráncos ajkak tapadnak ősz szakállas szájakra, középkorú testre húznak csipkés bodyt és bőrruhát.

Fontos misszió ez szerintem: olyan jó lenne gyakran és minél több eszközzel tudatosítani: a vágy, a nemi élet nem ér véget az ötödik X után, a dugás nem korfüggő, a szex pedig egy csudaklassz móka, és feneketlen kútja az örömöknek egészen addig – pontosabban onnantól –, hogy az ember képes vállalni a vágyait, és hajlandó elmondani az elképzeléseit a partnerének.

A filmet egy párizsi testvérpár, David és Stéphane Foenkinos írta és rendezte, az előbbi nevéhez fűződik a Nathalie második élete, az utóbbihoz (casting directorként) az Éjfélkor Párizsban és a Casino Royale. A 12 epizódszereplő között megtalálható a mindig csodálatos Monica Bellucci, de abszolút nem halványodik el mellette Carole Bouquet (egykori Bond-lány) vagy Karin Viard (Lulu szabadon) sem.

A Szexfantáziák pehelykönnyű szórakozást nyújt, nincs benne nagy dráma, a tragédiákat, a kapcsolatok zátonyra futását is maximum egy beleegyező sóhajjal nyugtázzák a szereplők, de a szexjelenetek sem olyanok, hogy az ember ne nézhetné meg, mondjuk, a saját anyukájával – a 18-as karika is inkább a rendhagyóbb vágyak miatt kerülhetett rá, szerintem. De egy dologra garantáltan jó: ha csak egy este erejéig is, de kirángat a januári zord hétköznapokból, és újfent az eszünkbe vési, hogy csak egy életünk van, és érdemes azt úgy leélni, hogy az álmaink is helyet kapjanak benne.

Fiala Borcsa

Képek: Vertigo Média