Együtt sírni, együtt nevetni – Miért nem készülnek itthon a gyerekeinknek olyan filmek, amik tényleg az ő életükről szólnak?

–

Mese HABbal

Lakos Nóra első nagyjátékfilmje, a HAB, műfaját tekintve romantikus vígjáték, de azért bőven akad benne társadalomkritika is, én nagyon szerettem. (Olvassátok el Szentesi Éva írását is róla ITT.)

Mások is így voltak vele, mert elég sok díjat hozott el a különböző külföldi filmfesztiválokról, de még „a saját hazájában is próféta” lett. A Covid ellenére közel harmincezer nézője volt itthon a mozikban, és azóta már streaming-csatornán is nézhető.

Nóra elképesztően aktív, pörgős életet él, van egy tizennyolc éves lánya is, Míra

Igen, jól gondoljátok, a Cinemira nem véletlenül kapta ezt a nevet. Kicsit szimbolikusan arra is utal, hogy a jó mozi a következő generációnak is épp oly fontos lenne, mint amilyen nekünk volt. Ám a mi gyerekeink jórészt Disney meg Pixar-filmeken nőttek föl, persze ezek között is vannak értékes alkotások, de finoman szólva sem tükrözik a magyar viszonyokat. Nehezen ismerhet magára, a saját életére egy mai magyar kamasz ezekből a filmekből.

Nóra évek óta dolgozik azon, hogy végre itthon is készülhessenek magyar filmek a fiatalabb korosztálynak.

A Filmjátszó nevű programot is több éve lelkesen működteti, egész évben és a szünidőben is rendszeresen foglalkozik – néhány társával együtt – olyan gyerekekkel, akiket komolyabban is érdekel a film műfaja. Amikor arról kérdeztem, mi vezette erre, ezt válaszolta:

„Ez a gondolat már a főiskolán megfogalmazódott bennem. Akkor nem is gyerekeknek szóló filmet csináltam, de valahogy mindegyiknek volt valami olyan játékossága, ami vitt magával. Amikor gyerekem született, éreztem: az a legjobb az egészben, hogy újra bármit lehet csinálni. Lehet a villát csapkodni az asztalhoz, hintázni, csúszdázni… nemrégiben Törökországban voltam egy fesztiválon, és akkor voltam a legboldogabb, amikor találtam egy dodzsemet…”

... amit természetesen ki is próbált az éjszaka kellős közepén. De Nóra egyébként mindig mozgásban van, amin csöppet sem lehet csodálkozni, hiszen, ugyebár, a mozi is a mozgókép rövidítése. Nóra mozgékonysága nem csupán abban nyilvánul meg, hogy évek óta jógázással, futással, tánccal vagy kardiózással kezdi a napjait, de mindenhova biciklivel jár. A konvencionális családanya képe elég távol áll tőle. Ám nemcsak az életmódja ennyire mozgalmas, hanem a gondolkodása is roppant rugalmas.

A szabadság a legfontosabb

„Szeretem ezt a fajta szabálytalan életmódot, ha nincsenek berögzülve a dolgok. Ez igazán inspiráló. A legfontosabb dolgok: egymás és a világ megismerése, elfogadása, megértése, ez az alapja mindennek. Az ember megtanítja a gyerekének az első pár évében azt, amit igazán fontosnak gondol az életben. Miért ne beszélhetnénk az élet komoly dolgairól filmeken keresztül is akár a kisebb korosztály számára készülő alkotásokban? A komoly dolgokról is lehet nagyon játékosan, izgalmasan, határtalan vizualitással beszélni” – mondja Nóra.

Amikor a kedvenc gyerekkori filmjeiről kérdeztem, elsőként a „Szaffit” említette, amiből egyébként nagyon szeretne készíteni egy zenés-táncos, élőszereplős játékfilmet.

Az egész életét meghatározó filmélmény volt számára tizenkét éves kora körül a Fantasztikus labirintus, amelynek David Bowie volt a főszereplője.

Három évvel ezelőtt, amikor Nóra New Yorkban járt, elment abba a múzeumba, ahol az egykori film jelmezeit is kiállították.

„Csodálatos, hogy egy nagyon egyszerű gyerekproblémáról szól a film, arról, hogy a kicsi testvér milyen idegesítő lehet egy kamaszlány számára, de amikor a testvér eltűnik, nem kérdés, hogy küzdenie kell érte. A főhős a labirintusban kistestvérét keresve végül mindent megtanul az életről. Visszanézve is lenyűgöz, hogy analóg eszközökkel, a digitális trükkök időszaka előtt is, milyen varázslatos világot hoztak létre az alkotók” – mesélte Nóra.

Az Égigérő fű című magyar klasszikust viszont csak tíz éve látta, gyerekként ez kimaradt az életéből, de teljesen lenyűgözte, meghatotta. Természetesen, mint oly sokunkra, a Macskafogó is nagy hatással volt rá gyerekkorában.

Újságírástól a filmkészítésig

Nóra először újságírást tanult még a legnagyobbaktól, mint például Győrffy Miklós vagy Baló György. Ebben az intézményben volt egy filmalkotói klub is, ami egyre jobban izgatta Nórát, és végül – pár újságíróként töltött év után – rájött, hogy inkább a filmezés érdekli. Összesen öt embert vettek föl a Színház és Filmművészeti Egyetemre abban az évben rendező szakra, ő is köztük volt.  Még előtte megszületett a lánya, Míra, és nem sokkal később az első vizsgafilmje is, a Coming soon, ami természetesen a szülésről szólt. 

„Ez volt az a fordulópont, amikor azt éreztem, hogy adok egy új életet valakinek, és valahogy nekem is új életem kezdődött ezzel.

Nemcsak azáltal, hogy anyuka lettem, hanem teljesen átformált engem. Addigra kicsit kiábrándultam, két-három évig újságíró voltam, és az az érzésem támadt, hogy semmi hatással nem vagyok semmire, mert hiába mondatunk le valakit egy újságcikk nyomán, utána azért egy felügyelőbizottságba biztos be fog még ülni… Passzívnak éreztem magam, állandóan arról írtam, hogy mások mit csinálnak. Ahelyett, hogy én magam csinálnék valamit, például filmeket.” 

És emellett például a Cinemirát is? – kérdeztem Nórát

„Igen, ez összefügg” – válaszolta.

„Engem már az egyetemen is érdekelt, hogy gyerekeknek, fiataloknak készítsek filmet, de azt éreztem, hogy támogatói oldalról sincs igazán kereslet erre, és az alkotókat sem hozta lázba a gyerekeknek készülő filmek lehetősége. Amikor elkezdtem beszélni erről, mégis mindenki azt mondta, milyen jó volt régen a sok remek magyar gyerekfilm, és milyen jó lenne, ha újra lenne. Bár még a nagy áttörés hátravan, úgy látom, lassan megtörténik a paradigmaváltás. Már nem olyan lenézett műfaj a gyerekeknek szóló film, színház vagy épp könyv, mint pár évvel ezelőtt.”

Persze nem olyan könnyű létrehozni egy filmfesztivált

Amikor Nóra néhány éve meglátogatta a Kanadában élő féltestvérét, rátalált a nagy múltú montreáli gyerekfilmfesztiválra. Teljesen ismeretlenül írt egy e-mailt a fesztivál igazgatójának, aki rögtön fogadta, majd a több órás beszélgetés alatt bevezette a nemzetközi gyerekfilmek világába. Tőle tudta meg, hogy létezik az Európai Gyerekfilm Szövetség, hogy melyek a legfontosabb nemzetközi fesztiválok, és hogyan épül fel az egész rendszer. Nóra elkezdte járni a világot, és mindenhol megnézett egy csomó gyerekfilmet, találkozott a külföldi fesztiválok vezetőivel.

„Ekkor döbbentem rá, hogy milyen magas színvonalon készülnek a világ minden táján gyerekeknek szóló filmek akár nagyon komoly témákról is. Egy új világba kerültem, ahol a vizualitás, a történetmesélés más szinten zajlik, mint a hollywoodi blockbuster-gyerekfilmeknél, mégis elvarázsol”

– mondja Nóra.

Természetesen szeretne gyerekfilmeket is rendezni, de fontos célja, hogy azokat az értékes alkotásokat is megmutassa az itthoni gyerekeknek, amiket világszerte látott a különböző fesztiválokon.

Hogyan lehet bemutatni egy filmtervet? Avagy a „pitchelés” művészete

Nóra célja, hogy alapvetően megváltoztassa a gondolkodást erről a műfajról itthon. Ennek az egyik módja, hogy bemutatja a világ minden tájáról az értékes alkotásokat az itthoni gyerekeknek és a szakmának. Sőt, inspirálja az alkotókat arra, hogy gondolkozzanak fiataloknak szóló filmekben is. Ezért hozta létre a Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórumot, ahová több mint száz projekt érkezett be idén, és a Cinemira nyitónapján mutatják be a fiataloknak szóló legjobb filmterveket. 

Idén először nemcsak profi forgatókönyvírók, de a kamaszok is pitchelhetik saját filmterveiket, ami mögött az a gondolat áll, hogy: „Ne csak a harminc-negyven évesek próbálják kitalálni, mi érdekes a mai gyerekek számára. Engem nagyon érdekelt, hogy miről beszélnek szívesen a mai magyar tizenévesek, ha filmet terveznek, ezért pályázatot hirdettünk forgatókönyv-ötletekre, és a legjobbaknak egy egész nyáron át tartó workshopot tartottunk, ahol fejleszthették a filmtervüket. Ezeket fogják most bemutatni a Cinemira Pitchfórumán” – mondta.  

Nóra alkotóként egyébként maga is „végigpitcheli” a világot. Épp következő filmtervén dolgozik, ami természetesen egy családi film. 

Épp a WMN oldalára írt könyvajánlómból szerzett tudomást a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című kortárs holland (fantasztikusan jó) ifjúsági könyvről, ami nagyon megtetszett neki. Egy nemzetközi forgatókönyvírói pályázaton nyert egy féléves fejlesztési workshopra lehetőséget a filmtervével. Legutóbb Varsóban pitchelt vele. Most készülnek Amszterdamba is, lehetséges koprodukciós partnerek előtt adják elő a filmtervüket.

Amikor arról kérdeztem, hogy reális cél lehet-e például egy kortárs magyar gyerekirodalmi művet filmre vinni, elmondta, hogy ahogyan a felnőtteknek szóló filmek közül igen sok irodalmi adaptáció a Szindbádtól a Feleségem történetéig, úgy a gyerekeknek szóló filmeknél is ez alapvetés. Például a Szaffi is Jókai Cigánybáróján alapszik.

Úgy tudja, jelenleg több olyan ifjúsági filmterv is létezik, ami irodalmi műre épül, és most forgatókönyv-fejlesztési szakaszban van, bízik benne, hogy el is készülnek… 

Vágyak…

A filmezés mellett Nóra nagy vágya egy olyan gyerek- és ifjúsági kulturális központ létrehozása, ami hasonlóan interaktív, mint a Cinemira, és ahol a filmnézés mellett a fiatalok aktívan részt vehetnek a különböző filmalkotási folyamatokban.

„A Cinemira lényege is az, hogy a rövidfilmek, animációk és mozifilmek mellett a fiatalok betekintést nyerhetnek a filmkészítés világába is, workshopokon vehetnek részt, legyen szó filmes, animációs, képregényes, kaszkadőr vagy akár tánckoreográfiáról, de találkozhatnak magyar filmrendezőkkel, videójáték-készítőkkel, színészekkel, kipróbálhatják magukat castingon. Szóval alkothatnak, tanulhatnak és mozizhatnak is a fesztiválon.”

Együtt sírni, együtt nevetni

Nóra így fejezi be a beszélgetést: „Gyönyörű filmeket hoztunk idén is, és remélem, hogy olyan élményeink lesznek, mint a múlt évben, amikor a nyitófilm után – ami egy nagycsaládról szólt, ahol az egyik gyerek autista, de végül a család ereje és a problémák humorral és szeretettel való kezelése mindent megoldott, – mindenki »telesírt maszkkal« jött ki a moziból, és azt éreztem, hogy ez csodálatos. Tele van gyerekekkel, kiskamaszokkal, családokkal a mozi, és mi közösen sírunk-nevetünk egy filmen, amiről utána tudunk beszélgetni. Ez a legjobb, ami történhet velünk az idei Cinemirán is…”

Both Gabi

Képek: WMN

A Cinemiráról minden további infót megtaláltok ITT