„Kisgyerekként a varázslat ragadott magával” – Első nagy filmélményeink
Hacsak nem tartozol a Z generáció tagjai közé, a gyerekkorodat valószínűleg még te sem képernyőkhöz szegezve töltötted, viszont amikor mégis tévézhettél, akkor neked való tartalmat láttál, ami mélyen beléd ivódott. Akkoriban ugyanis még készültek úgynevezett gyerek- és ifjúsági filmek, míg ma ezeket „családi filmnek” hívják, és valahogy egészen másképp néznek ki. Kicsit sajnálom is a saját gyerekeimet, amiért nekik kimarad az az élmény, milyen volt annak idején a Hahó, Öcsi!-t, a Keménykalap és krumpliorr-t, a Gyerekrablás a Palánk utcában-t vagy a Tündér Lalát várni a vasárnapi matinéban, és százszor is újranézni, majd ezekből megismerni a legnagyobb magyar színészeket. Persze, nekik is lesz más meghatározó élményük, de kérdés, hogy az is része lesz-e a kultúránknak, ahogyan a korabeli gyerekfilmek voltak. A szerkesztőség tagjaival most a legmeghatározóbb gyerekfilmjeinket idézzük fel, de kíváncsiak vagyunk arra is, nektek melyik volt az! Gyárfás Dorka gyűjtése.
–
Egyszerűen nem értem, miért halt ki a gyerekfilm műfaja
De az is lehet, hogy csak nálunk tűnt el – évek vagy talán évtizedek óta nem készülnek újak –, mert a hétvégén kezdődő Cinemira Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál nyilván azt igazolja, hogy másutt szerencsére van utánpótlás. És bár fontos lenne, hogy a magyar gyerekek magyar színészeket lássanak, magyar környezetben a kulturális identitásuk megalapozásához (bármilyen ijesztően hangzik is ez), azért mindannyian őrzünk szívet-lelket melengető élményeket külföldi produkciókról is.
Az például vitathatatlan, hogy 30 és 45 év között nagyjából mindenkinek megvolt a vasárnapi Disney-délután a tévében, amiről Kégl Ági így mesél:
„Amikor először reklámozni kezdték, nem akartam elhinni, hogy lehet olyan szerencsénk, hogy hetente Disney-filmeket fognak vetíteni. Minden héten vártam, mert akkoriban még egy egész hetet kellett várni az embernek a kedvenc meséire! „Hovarepülamasinavezetiamedve”, Kvarglipi és gumibogyószörp – ezek örökre belém ivódtak.
És persze egy olyan szignifikáns élmény is kötődik a Disney- mozidélutánhoz, mint amikor Antall József halála miatt elfeketült a képernyő épp a mese alatt.
Mi egyébként aznap pont színházba készülődtünk, és sose, felejtem el, mennyire elképedtünk, amikor egyszer csak a történet közepén megszakították az adást.”
Ez persze már nemcsak gyerekfilm- hanem magyar médiatörténeti esemény is volt. (Az ehhez hasonlóan belénk égett képekről szól EZ az írásunk is.)
DTK is inkább egy amerikai filmre emlékszik a gyerekkorából…
Talán azért is, mert akkor Amerika még tényleg az elérhetetlen álomországot jelentette számunkra.
„Stand by me! (azaz Állj ki mellettem!) Úristen, mennyi mindent adott az a film… rengetegszer megnéztem, és mindig mást, de leginkább életre szóló leckéket adott nekem barátságról, bajtársiasságról, álmokról, bátorságról, felnövésről, és arról, hogy lehet olyan foglalkozást is választani, hogy „író”.
A Stephen King The body című novelláján alapuló filmadaptáció 1959-ben játszódik egy oregoni kisvárosban, ahonnan négy tizenkét éves fiú elindul, hogy megkeressen egy eltűnt holttestet. Isteni a szereposztás is: River Phoenix, Corey Feldman, Jerry O’Conell, és Kiefer Sutherland szerepeltek benne, és nem kisebb rendező jegyezte, mint Rob Reiner (Tuti dolog, Harry és Sally, Tortúra). Hú, és a soundtrack!”
Szabó Anna Eszternek is egy hollywoodi film határozta meg a gyerekkorát
„Nem tudom megmondani, hányszor láttam a Hook című filmet, de minden korszakomban más miatt érintett meg” – áradozik Anna. „Kisgyerekként a varázslat, a mese ragadott magával, nagyobb koromban már megéreztem a súlyát, és azok a poénok is leestek, amik korábban nem. Felnőtt koromra pedig ordítva sírtam azon a jeleneten, amikor a gyerekek végre elhiszik, hogy Peter visszatért, és ekkorra jöttem rá, hogy Hook nem más, mint Dustin Hoffmann.
A legnagyobb szállóige, amit azóta is emlegetünk családilag, ha valaki egy igazi seggfej: »Neki nagyon nagy szüksége lenne egy mamára«.”
Hát, igen, szállóigékkel a mi filmjeink is tele voltak
Kurucz Adri kedvencéből például mindenki ismeri, ezt a mondatot: „Az a szép zöld gyep...”
Na, kitaláltátok, melyik film az? Máris kiderül:
„Ötéves voltam, amikor bemutatták az Égigérő fű című filmet, ami Janikovszky Éva regényéből készült. Imádtam a Rajz-Fónay párost: Poldi bácsit, a parkőrt és Zsófi nénit, a feleségét. Nagyon tetszett nekem, ahogy Poldi bácsi felszurkálja botjával a szemetet a parkban, igazán menő állásnak tűnt, és iszonyúan tetszett az is, ahogy lefüvezték az udvart pillanatok alatt (milyen szomorú már egy udvar növények nélkül), meg az a jelenet is, amikor Misu lecsúszik a szenes pincébe.”
És ha már a békebeli magyar filmeknél tartunk, egy ilyen felsorolásból kihagyhatatlan az Abigél
Ez ugyan baromira nem békeidőkben játszódik (hanem a II. világháborúban), de a filmgyártás békebeli korszakában adaptálták tévésorozatra, méghozzá utánozhatatlanul. Többen is úgy érezték, hogy a gyerek- és tinikorunk emblematikus élménye volt, de végül Both Gabi fogalmazta meg, neki mit jelentett:
„Minden benne volt, ami miatt egy kiskamasz számára szerethetővé vált ez a sorozat: izgalmas és fordulatos történet, szerelmi szál, lányközösség, romantikusnak vélt háborús helyzet, titkok, gyönyörű környezet, és elképesztően jó színészek: Horn Mici és Kőnig tanár úr (Ruttkai Éva és Garas Dezső) csodálatos párosa, Bánfalvi Ági minden sorból kilógó Torma Piroskája.
És persze a szobor, Abigél! Nem utolsósorban ez inspirált arra, hogy az első mesekönyvemben egy letört orrú, szomorú szoborlány volt az egyik főhős.”
Ennél kicsit mulatságosabb Pásztory Dóri meghatározó magyar filmélménye
„Nekem a Szandi-film volt a kedvencem! (Azaz a Szerelmes szívek...)
Utálta az egész család, de én tényleg vagy százszor láttam, és nyilván volt dedikált poszterem is Szanditól a balatonfenyvesi koncertről (ahol elvesztem).”
Végül Fiala Borcsa és Szentesi Éva kórusban kiabálják be azt a klasszikust, ami tényleg kontinenseken és korosztályokon átívelően ringatott minket álomvilágba: a Váratlan utazás!
„Istenem, de imádtam!” – ujjong Szentesi. „Hetty néni volt a kedvencem, de az összes karakter olyan édes és szerethető volt.” Mondjuk, Borcsáéknál Gyurmafejűnek hívták Hetty nénit, amit inkább nem kommentelnék… szegény Jackie Burroghs, ha hallaná…
És bár mindenki tudott mondani olyan felnőtt filmeket, amikre gyerekként rákattant – noha egy részét nyilvánvalóan nem értette –, talán ez a lista is jól mutatja, milyen nagy szükség van gyerek- és ifjúsági filmekre, és arra az érzelmi és szellemi munícióra, amit adtak nekünk. Követeljük, hogy készüljenek újra gyerekfilmek!
Gyárfás Dorka
