„Büdös raszták, lotyós szőkék, nyanyás őszek” – Ha azt hittük, a „hajszégyenítés” nem létezik, nagyot tévedtünk

–

A testszégyenítés szót általánosan használjuk, ebbe akár a hajunkra vonatkozó megjegyzések is beleférnének, de ez a helyzet valahogy mégis más. Itt nem életmódról vagy kilókról van szó, hanem arról, hogy egyébként csinos, vonzó, ápolt, helyes, jól öltözött, értelmes nőknek képes nekiugrani a külvilág pusztán azért, mert változtattak a hajszínükön vagy a frizurájuk formáján.

A hajunkban lakik az erőnk?

Pár ezer évvel ezelőtt csak igen ritka esetben vágták le a hajukat az emberek, mert a hosszú haj jelképes erővel bírt: vagyon, szépség, emberi méltóság, hatalom, energia, életerő, szabadság és még sorolhatnánk, mennyi mindent jelentett. Azokat nyírták kopaszra, akiket mindezektől meg akartak fosztani, azaz a rabszolgákat. Viszont már az ókortól próbálkoztak jobb formába hozni magukat odafent: az egyiptomi előkelőségek például krokodilokból, kígyókból, vízilovakból kinyert zsírokból készült tinktúrákat kentek a fejükre, míg Hellász fiai és lányai ópiummal, tormával, galambürülékkel és céklával is próbálkoztak, ha pedig az sem állította meg a hajhullást, jöhetett a megváltó kasztrálás.

A külsejére ezek szerint kényes Hippokratésznek az orvosi eskü megszövegezése mellett arra is volt ideje, hogy megfigyelje: az eunuchok nem kopaszodnak.

Egészen a közelmúltig is léteztek hajbabonák és hajfétisek (lásd a rendszeres borotválást, mert „attól erősödnek a hajhagymák”– sajnos nem), és nekem is van ismerősöm, aki sosem vágta még le a már tizenéves fia haját, „mert a gyereknek abban van az ereje”.

Ha kitekintünk kicsit keletebbre is, az ott tisztelt filozófiák szerint a legfőbbnek tartott koronacsakra, azaz az emberi energiaközpont közelében növő haj egyenesen a felsőbb szellemiséggel, a földöntúli dimenziókkal kapcsolódik, „a hosszú hajszálak mindegyikében elevenen folytatódik a lélek energiaérzékenysége”.

„Rasztásként sosem kurváztak le”

Zentai Derien Éva igazán vonzó nő, egy férfiakat támogató kurzus segítőjeként dolgoztunk mindketten, Éva tényleg kitűnt a csoportból hátközépig érő rasztasörényével – amit nemrég lecserélt szőkés rövid hajra, ami mellesleg pont olyan jól áll neki, mint az előző.

A sok „gyönyörű nő vagy, bomba az alakod, istennő vagy!” vélemény mellett volt olyan ismerőse (férfi), aki Évát korábbi, vadleányos külseje miatt vonzónak találta, ám az új, dívásabb csajt ismeretlenül nem feltétlenül merné megszólítani.

„A hajviseletemben az elmúlt húsz évben mindent kipróbáltam, amit a közszolgálati fodrászipar lehetővé tett, mind színekben, mind struktúrában. A hőillesztéstől a hajfelvarráson át a horgolással készült rasztáig. A férfiak reakciói nem szerepeltek tényezőként a döntési folyamatban,

a raszta viszont az egyik legjobb szűrőként abszolút nullára redukálta a felszínes pasikat az »udvartartásomban«.

Egyszer például levittem a kutyát a futtatóba egy esős őszi napon, amikor besétált egy pasi két apró kutyával. Cseppet sem foglalkozott velük, helyette fontoskodva telefonált, közben a kutyái rám ugráltak, amit az enyém egy idő után megelégelt, és odakapott a szemtelenebbiknek. Erre a pasi elkezdett velem ordítani, hogy minek hozom be az antiszociális kutyámat – úgyhogy elmondtam neki, ez nem a kerületi edzőterem, itt a kutyákkal foglalkozni kell.

Miután rácsuktam az ajtót, felkapaszkodott a kerítésre, és habzó szájjal ordította: »Büdös, pizsamanadrágos raszta, utánad megyek!«

A behorgolt hajammal inkább az igénytelenséggel próbáltak megszégyeníteni, rasztaként azonban egyszer sem kurváztak le, míg csinosra beszárított loknikkal sokkal inkább beszóltak, akik nem a szájízüknek megfelelő választ kapták tőlem valamire” – meséli.

Kinek „szabad” őszülni?

Nyilván persze bárkinek. A múltkor hosszan bámultam egy régen látott ismerősömet, aki hatvan pluszosan is fiatalokat lepipálóan stílusos volt. Pimaszul rövidre vágott szürkés hajával, tornacipőben sétált előttem. A természetes őszülés szerencsére felszabadító divattá vált, bár a szakemberek nem ajánlják mindenkinek. Az ősz haj a „tavasz” és az „ősz” színtípusba tartozó hölgyeket lényegében megszürkíti, ezt erősebb sminkkel és több színnel a ruhatárban kompenzálhatjuk, ám nyilván némi befektetéssel.

A fodrász véleménye

„Valóban nem mindenkinek áll jól, ha ősznek hagyja a haját – magyarázta Krekács Mónika fodrász. – Az ősz haj a »tél« típusúaknak általában jól áll, a »nyarak« közül sokaknak még belefér, a »tavasz« és »ősz« típusúaknak viszont nem előnyös, fakóvá, sápadttá teszi őket. Általában azt tanácsolom a színváltoztatásra vágyó hölgyeknek, hogy menjenek el színtanácsadóhoz, aki megállapítja a színtípusukat, és azt, melyek azok a hajszínek, színmélységek, árnyalatok, amelyek üdévé teszik az arcukat.”

Egyébként, ha már ősz (nem a színtípus és nem a hajszín, hanem az évszak!), akkor gyorsan megkérdeztem Mónikától pár őszi hajápolási tippet is.

Egy ideje nem járok ugyan szoláriumba, de a szalonok forgalma bizonyítja, mennyien szeretnék meghosszabbítani a nyaralás alatt szerzett bőrszínüket. Viszont ilyenkor annyira a bőr kerül előtérbe, hogy szinte egyáltalán nem esik szó a mesterséges napozás által okozott hajsérülésekről.

„Kevésbé ismert, hogy a szoláriumnak a napénál nagyobb károsító hatása van a hajunkra, szárítja, fakítja, nehezen kezelhetővé teszi” – mondta Mónika.

Majd hozzátette, városlakó vendégeinél tapasztalja ezt leginkább, akik többet járnak wellnessbe, uszodába, szaunába. Az ő hajuk és fejbőrük emiatt lényegesen szárazabb. A fodrászok ezért a rendszeresen szoláriumozóknak kifejezetten javasolják az UV-filterrel ellátott hajápoló termékek előzetes használatát.

A zero waste szemléletmód terjesztésével is foglalkozó 42 éves Timi például tipikus „nyár”, vakítóan kék szemmel. Gyerekként hiába vágyott derékig érő királylányos hajra, mindig levágták neki, most viszont így hordja, és mint mondja, célja a természetesen őszülő, hosszú, lobogó haj. Ebben nulla társadalmi elvárás van, teljesen a saját döntése. 

Vajon mit mond a témáról az evolúciós pszichológia?

Egy férfiakkal végzett kísérletben (Meskó, 2007) a tesztalanyoknak különböző hajviseletű nők fotóit mutatták. Eredmény: a hosszú és középhosszú hajú nők szignifikánsan nagyobb tetszést arattak a férfi vizsgálati személyek körében, mint a kontyos, a rövid, a rendezetlen frizurájú hölgyek. Ez még akkor is így volt, ha a fotón kevésbé előnyös arc szerepelt. Megállapítás: a termékenységről a másik nemnek küldött jelzések között bizony a haj hossza és kinézete is fontos üzenet (Bereczkei, 2003). Ám ha egy nő a karrierje szempontjából tenne fontos lépést, mondjuk, egy állásinterjún, jobban célt ér hátul összefogott, hivatalosabbnak látszó hajjal (Pease és Pease 2002). 

„Azt mondta az anyukám, nem tetszik a frizurám”

„Nem a haj hosszán múlik a nőiesség – hangsúlyozza Závodszky Noémi színésznő. – A lényeg belülről fakad. Az a fontos, hogy szeressük magunkat (is). Imádom nézegetni a hatvanöt éves Yazemeenah Rossi fotóit, aki példa arra, hogy ennyi idősen sem kell feltétlenül néninek lenni, vagy a másik nagy kedvencem a hetvenhat éves Helen Mirren, akiből árad, hogy szeret a bőrében lenni. És NŐ vékony szálú ősz hajjal is (ITT írtunk róla korábban).

Az a tapasztalatom, hogy ha a lelkünknek kell valami »nagy dózis«, akkor hajlamosabbak vagyunk változtatni a frizuránkon.

Nálam a csúcs huszonévesen, hirtelen felindulásból a hosszú barnásból a tüsi répa volt. Anyukámat sokkoltam ugyan, de azt gondoltam, ez majd jót tesz. Ám minden reggel egy idegen nézett vissza a tükörből. Egy hétig bírtam, így lettem mahagóni jó hosszú időre. Persze mázlista vagyok, hiszen a szakmám miatt ezerféle csúcs jó frizurám volt már.”

Körkérdésemre kiderült, szinte minden ismerősöm túlesett a kísérletezés és a hajbakik fázisán, többször is. Andrea például már felnőttként határozta el, hogy daueroltat.

„Lelki szemem előtt Barbra Streisand képe lebegett, lágy göndör hajjal. Csakhogy hatalmas, apró csigákkal teli, kontrollálhatatlan hajzuhataggal jöttem ki a fodrászatból. Kis kendőkkel, hajpántokkal próbáltam tompítani az elképesztő hatást.”

A bevállalós Brigitta bábterápiával foglalkozik, a mostani munkahelyére kék hajjal ment – felvették, de korábban nem voltak vele ennyire rugalmasak.

„Egyszer a kicsit extrémebb fazonra vágott szőke-piros kombinációjú hajammal a volt főnököm szigorúan irodai munkára fogott, amíg nem változtattam a színén. Szőke-feketével már mehettem gyerekek közé. Egy másik többször megjegyezte, hogy reméli, egyszer csak benő a fejem lágya, és normális hajam lesz.”

Berta Diána kommunikációs szakember a fotóján nagyon menő, pár milliméteres fehér hajjal néz a kamerába.

„Voltam vörös, lilás, szőkés, melírozott, rövid, hosszú… a változást mindig az generálta, hogy valamiért frusztrált voltam, úgy éreztem, korlátoznak, irányítani akarnak – fenyegetik a szabadságomat.

»Diána, le ne vágassa a haját, mit fog szólni a férje?!« – ezt a mondatot sosem felejtem el. Nem kaptam levegőt az idegtől.

Az a nézet, ami szerint bárki másnak beleszólása van a kinézetembe, kiborít. Azt hiszem, pár napon belül rövid lettem. Érdekes, milyen fontos az önkifejezésben és az önazonosságban a hajviselet. Amikor lilásvörösről szolid barnára váltottam, a fiam (aki nem volt már kicsi!) zokogásban tört ki. Neki anya lila hajjal »normális«. Napokig rimánkodott, hogy fessem vissza. Kínomban előkotortam az apja átverésére évtizeddel korábban, brahiból vásárolt szőke parókámat, felbiggyesztettem, hogy most már ez lesz. »Oké, anya, inkább a barna!« Többet nem hozta szóba.　

Én pedig most épp felhagytam a hajfestéssel, és oldalt felnyírattam a hajamat. Húszévesen kezdtem őszülni, negyvenegy vagyok. Óva intett mindenki, hogy »öregnek nézek majd ki«. Nem érdekel. Most így vagyok én én.”

 Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/VladislavStarozhilov