–

Első

I. Bélával a második randinkat próbáltuk egyeztetni. Feldobta, hogy fussunk össze egy gyors ebédre a város egyik legdrágább éttermében, de mondtam, hogy sajnos nekem nem fér bele az ebédszünetembe, hogy odáig elmenjek az irodából, viszont bárhol összefuthatunk a munkahelyem környékén, akár egy kávéra. Ő erősködött, hogy de ott kéne ennünk egy jót, üljünk be munka után vacsorázni. Bár mindkettőnknek szűkös volt az esti időkerete is, ő egy baráti találkozóra ment tovább, én pedig színházba a város másik végébe, végül lefixáltuk, hogy az étteremben találkozunk. Amikor megérkeztem, Béla azt javasolta, hogy próbáljuk ki a steaket, mondtam, hogy rendben.

Evés közben felhozta, hogy vagy egyszerűen elfelezzük a számlát, vagy játszhatunk egy játékot, ami eldönti, ki fizessen.

Én abszolút felvilágosult nőnek tartom magam, és bár jólesik, ha egy randin meghívnak, egyáltalán nem várom el, hogy egy férfi méregdrága éttermekbe vigyen, és mindig az ő vendége legyek. Sőt. Nem ezzel fog levenni valaki a lábamról, és szerencsére van is rá lehetőségem, hogy akkor és ott egyek, amikor és ahol szeretnék. De ha már Béla ragaszkodott hozzá, hogy abba az ominózus étterembe menjünk, és az ő ötlete volt, hogy steaket együnk, szerintem pusztán udvariasságból illett volna állnia a cechet, de persze ezzel biztos sokan nem fognak egyetérteni. A helyzet már önmagában is rém kellemetlen volt: most döntsem el, hogy kockáztatok, vagy kifizetem a vacsora felét, úgy, hogy elvileg meghívtak?! Hangsúlyozom, nekem az elvvel van problémám, de ha valaki egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy akár a számla felét állja egy ilyen helyen, ahova nem is ő akart menni, akkor mi a teendő? 

Úgy voltam vele, hogy ezen a ponton az se érdekel, ha én fizetem a teljes összeget, legalább megadom az esélyét, hogy semmit nem fizetek. Matematikailag talán semmi értelme, de pszichológiai szempontból ez tűnt a jobb megoldásnak. Béla ekkor prezentálta, hogy ők a barátaival credit card roulette-et szoktak játszani, tehát mindenki beteszi a kártyáját középre, valaki vakon húz, és akié utoljára bent marad, az állja az estét. Mivel úgy gondolta, hogy ezt ketten unalmas játszani, volt egy alternatívája, méghozzá egy „ki húzza a rövidebbet?” típusú sült krumplis applikáció. Hat lehetőségem volt, hogy ne én húzzam a fekete sült krumplit, másodjára azonban csúnyán rászaladtam. Én addigra késésben voltam, szóval azon voltam, hogy csak minél hamarabb rendezhessem a számlát, és mehessek a Pintér Béla-darabomra, ami megmentheti az estémet.

Harmincezer volt a végösszeg, Béla csendben hagyta, hogy rendezzem, de kifelé menet megjegyezte, hogy kicsit több lett a számla, mint amit várt, és megkérdezte, biztos oké-e nekem, hogy én fizettem.

Mivel addigra tizenöt percem volt átérni a város másik végébe, csak annyit mondtam, hogy jelenleg nem a számla a legnagyobb problémám. Elváltunk, majd többet nem találkoztunk, bár ő még szeretett volna átjönni hozzám egy vacsorára. Lehet, hogy annak az estének a végén én is kifizettethettem volna vele a fogyasztását. 

„Kitörölném a keresési előzményeim” – 21 remek megoldás, ha már csak egy óra van hátra az életedből

WMN Zizi – 2021. május 6. – FB

 

Második

II. Bélával egyetlenegyszer találkoztunk egy gyors kávéra, és kifejezetten szimpatikusak voltunk egymásnak, én legalábbis így éreztem. Csetelés közben megemítette, hogy ő hobbiszinten DJ-zik, majd megkérdezte, hogy szeretem-e az elektronikus zenét. Mondtam, hogy különösebben nem rajongok érte, de mivel soha nem mélyedtem el a műfajban igazán, abszolút nyitott vagyok rá.

Ezután megírta, hogy sajnos neki futott már zátonyra kapcsolata azért, mert az elektronikus zene eltérő mértékben játszott szerepet az életükben, szóval ez nála deal breaker,

és szerinte ez így nem fog működni kettőnk között. Sosem hittem, hogy egyszer a szeletelés hiánya miatt offolnak ki.

Harmadik

III. Bélával már több randin túl voltunk, de sejthető volt, hogy nem az oltár felé haladunk. Korábban megkérdezte, hogy miért vagyok egyedülálló, mire azt feleltem, hogy valószínűleg csak nem találkoztam még a megfelelő emberrel, plusz több olyan férfi is vonzott korábban, akik teljesen elérhetetlenek voltak, mert rettegtek az elköteleződéstől, de erről talán már sikerült leszoknom. Azt is megkérdezte, hogy mivel a saját lakásomban élek, hajlandó lennék-e elköltözni onnan. Mondtam, hogy ha megismerkedem valakivel, akivel komolyodik a dolog, természetesen igen.

Néhány nappal ezután közölte, hogy őt nagyon megijesztette, hogy én komoly kapcsolatot keresek és már az összeköltözésen gondolkodom.

Az utolsó találkozásunkra pont egy baráti társasozáson került sor, ahol bőségesen megvendégeltek minket a házigazdák. Az este végén nemcsak a bontatlan bort tette el a hátizsákjába, amit saját fogyasztásra szánva hozott magával, de azt az üveget is, aminek az alján, ha kétujjnyi bor maradt, akkor sokat mondok. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy időutazáson, ahol a gimis házibulik végén hazavittük a megmaradt denaturált szesz minőségű vodkát, hogy jó lesz az még legközelebb. Csak hát, nagyon régen leérettségiztünk már. Béla is, és én is.

Negyedik

IV. Bélával a karantén alatt randiztunk, ami nyilván extrán nehezített terep volt, de arra azért nem számítottam, hogy rögtön a találkozásnál az első meglepetés az lesz, hogy

kb. húsz-harminc kilóval mutathatott többet a mérleg, mint a társkereső appra feltöltött képein.

Nem azzal van gond, ha valaki felszed magára, csak ne vezessük meg a másikat ezeréves fotókkal. Tél lévén Béla állig be volt öltözve, sapka, sál, maszk, tehát egyébként esélyem nem volt, hogy valamit lássak belőle. Sétáltunk egyet, ő rengeteget beszélt és érezhetően nagyon lelkes volt. Elválás után megírtam neki, hogy köszönöm a találkozót, de részemről sajnos nem volt meg a plusz. Ő ezt nem értette, úgyhogy felhívott, nem vettem fel, majd üzenetekkel bombázott, hogy miért érzem így, miért nem találkozunk még legalább egyszer, és szeretne magyarázatot kapni, hogy mi nem volt nekem szimpatikus. Udvariasan megpróbáltam megindokolni, hogy nincs különösebb oka, egyszerűen nem érzem, hogy újra szeretnék találkozni, ő akkor további elemzésbe kezdett, hogy mi hogyan működhetne jobban közöttünk, ezen ponton pedig jeleztem, hogy nem szeretnék ebbe jobban belebonyolódni, megpróbáltam korrekt visszajelzést adni, és nagy nehezen végre sikerült elköszönnünk.

Kerekes Léna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/lostinbids