Nagypál Szabolcs: Böjt és föltámadás, karantén és újranyitás
„A történelem keresztény bölcselete szerint az első században történt nagypénteki események a világtörténetnek a mélypontját jelentik, amely azonban hamarosan – mégpedig éppen a húsvéti örömben – a csúcspontba fordult” – magyarázza vendégszerzőnk. És arra is megkísérel választ adni, mit jelenthet az ünnep nekünk ma, ebben a különleges helyzetben, és mit üzenhet idén a föltámadás története? Nagypál Szabolcs katolikus teológus írása.
–
A húsvét a kereszténységnek a legnagyobb ünnepe.
Nemcsak a nagyhét vezeti föl a számunkra, hanem egy negyven napból álló fölkészülési időszakot kap: ilyen értelemben a leginkább előkészített keresztény ünnepnek is tekinthető. A nagyböjt lendületében a vallásos ember arra törekszik, hogy az életében megtörje a különböző teremtett dolgoknak, a hamis istenekként tisztelt élvezeti és fogyasztói javaknak, vagyis a bálványoknak a rajta egyre jobban eluralkodó hatalmát. Az idei sajátos böjti időszak volt: nem kellett ugyanis különösebben megerőltetnünk magunkat, hogy valami igen ötletes módját találjuk meg az önmegtartóztatásnak, hiszen a karanténszabályok maguktól siettek a segítségünkre, hogy milyen korlátozásokat léptessünk életbe a napirendünkben.
Az önmegtagadás értelme elsősorban a begyakorlás, az edzés – az „aszkézis” szónak ez az eredeti jelentése. A járvány idején kényszerűen visszafogott életvitelünkben érdemes készségszintre fejlesztenünk, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, az előre nem vivő beidegződésekhez, a vérünkké vált rossz szokásainkhoz.
Mindig van egy általános, egyetemes üzenete a vallási ünnepeknek: ezt nevezhetjük az ünnep tartalmának.
A leglényegesebb mondanivalója tehát ma is ugyanaz, mint az alapítása óta mindig; bár ez az üzenet eléggé sokrétűnek tekinthető. A keresztény vallás az egész emberi történelemnek az egyik kulcsfontosságú pillanatát ismeri föl az ünnepben, amely a későbbi koroknak a teológiájára, a bölcseletére, vagy éppen a művészetére is alkotó, előrevivő módon hatott.
A történelem keresztény bölcselete szerint az első században történt nagypénteki események a világtörténetnek a mélypontját jelentik, amely azonban hamarosan – mégpedig éppen a húsvéti örömben – a csúcspontba fordult.
A húsvéti ívben – alapító vacsora, árulás, per, kivégzés, temetés, váratlan föltámadás – válik nyilvánvalóvá az, hogy a Jóisten a lehetséges legteljesebb közösséget akarja és vállalja is föl az emberrel. Még attól sem riad vissza Isten, hogy ő is átélje az emberekre jellemző haldoklást, illetőleg magának a halálnak az eseményét. Isten osztozik az embereknek a sorsában, hogy mindezek által az isteni sorsban az ember is osztozhassék.
A vallási ünnepeknek ugyanakkor van egy sajátos, pontosan arra az esztendőre jellemző üzenete is
Ennek a fölfedezése az ünnepet megülőknek a különös felelőssége.
Vajon mit jelent az ünnep nekünk ma, ebben a különleges helyzetben? A föltámadásnak a története mit üzen, és mit üzenhet nekünk idén?
Az emberi szenvedést egészen a végletekig megélő Isten minden korban, újra és újra a szenvedés értelemmel telítésének, és eképpen a hatékony elviselésének is a kimeríthetetlen erőforrása. A keresztény vallásnak egyedi vonása, hogy miután az alapítója maga is nagyon közeli viszonyban volt a szenvedéssel, a vallásos emberek is közvetlenebbül viszonyíthatják a saját szenvedésüket Jézus Krisztuséhoz. Az emberi lét talán legnagyobb kihívása a szenvedés és a halál, így a kereszténység igen erős segítséget adhat a szenvedés értelemmel telítéséhez, a szenvedés értelmének a megtalálásához. Miután az emberré lett Isten karácsonykor közösséget vállalt magával az emberi élettel, húsvétkor közösséget vállal az emberi szenvedéssel és a halállal is; majd pedig – a föltámadással – egy kiteljesedett életre vezeti az embert.
A föltámadás nagyon különleges dolog, egy erős remény, amely a kereszténységben vált központi tanítássá, azután más egyistenhívő vallások is továbbvitték a gondolatot.
Azt jelenti elsősorban a föltámadás, hogy az élet a halállal nem fejeződik be, a földi életút után van valami más, több, boldogabb, magasabb rendű világ és élet. Valami, ami szebb mindannál, amit csak el tudunk képzelni.
A húsvéti személyes találkozás a föltámadott Jézus Krisztussal azt jelenti, hogy a szenvedés legyőzhető, és nem a halálé lesz az utolsó szó.
Arra is rámutat a föltámadás, hogy lényegi folytonosság, folyamatosság van az evilági lét és a túlvilági élet között. Az örök élet távlatából a Jóistennek egyáltalán nem közömbös mindaz, amivel itt a Földön töltöttük az időt: amit fölvállaltunk, és amit megtagadtunk.
Talán úgy tűnhetik, hogy valamiképpen most „csonka” ez az ünnep: nem találkozhatnak a családok, furcsa módokon korlátozott a vallásgyakorlás is. A megújulás viszont az egész húsvéti időszaknak a kulcsszava: egyáltalán nem véletlen az, hogy a tavaszi napfordulóhoz, vagyis esztendőről-esztendőre a természetnek az új életre keléséhez kapcsolódik az ünnep pontos időpontjának a kiszámítása is (hiszen a nagyhét minden évben máshová esik). Idén ráadásul, a járvány egy esztendeje után – legalább is egyelőre úgy tűnik –, a Föld e pontján a tavasz eljöttével és a húsvéti újjászületés lendületével összekapcsolódik a ragályból kilábalás íve is. Böjt és föltámadás, karantén és társadalmi újranyitás: 2021 húsvétja véleményem szerint így fog megmaradni az emlékezetben.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus, MCC Jogi Iskola
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unspalsh/Zac Durant