A Nagy Könyv, ami már soha nem készülhet el – Békés Pál születésnapjára

–

Závada Pál 

Barátság és megbízhatóság

„A Békés Palival való kapcsolatomra úgy emlékszem vissza, hogy milyen megnyugtatóan jó volt csalódás nélkül számítani rá – vagyis a megbízhatósága, mégpedig két vonatkozásban: egyrészt, hogy biztosan jelen van kulturális-irodalmi közéletünkben, amelynek ő személy szerint is olyan jelentős előmozdítója volt – tévéműsorok kitalálójaként és műsorvezetőjeként, a gyermekirodalom és a műfordítás egyik vezéralakjaként, illetve ötletgazdaként, szakértőként szervezetek és ügyek képviseletében nemzetközi szinten is –, hogy arra nem is tudok rajta kívül más példát az írótársadalomban.

Mert ha ő csinálja, az minőséget garantál, az közkívánatunkra lesz, és abból biztos értékrend és ízlés árad.

Másrészt attól fogva, hogy egy nyáron Szigligeten, az alkotóházban összebarátkoztunk, bízhattam benne, hogy időnként összeülhetünk majd kettesben megdumálni a mindkettőnket leginkább érdeklő dolgainkat – számomra ebben a legérdekesebbek a szakmai munkálkodásunk szubjektív vonatkozásai voltak, egybeszövődve persze a magánéletünk aktuális fejleményeivel.

Rendszeresebben akkor kezdtünk beszélgetni, amikor már nem vártuk meg a véletlen találkozásokat, és Pali mindig elmesélte nekem a soron következő terveit.

De nemcsak készülő új művéről beszélt, hanem azokról az alkalmazott munkákról (televíziós, színházi, szerkesztői-fordítói és cikkírói megbízásokról), amelyekkel a következő évben eltarthatja majd a benne rejlő, alkotni vágyó voltaképpeni írót – és ez megrendítő volt nekem.

Gyakran jut eszembe róla, hogy a szigligeti alkotóházi szobájába simán beengedett, ha arra jártam, ott alhattam a matracon. Pedig ilyesmit ritkán kér – vagy fogad el – az ember még jóbaráttól is.”

Kedvenc művek Békés Páltól

„Ha a szépprózáját ajánlani kellene, kétfélét mondanék: Elsőként a rövidpróza-könyvét, a Bélyeggyűjteményt, amellyel új zsánert – és hozzá összetéveszthetetlen saját hangot – is megalkotott.

Másrészt pedig nagyobb lélegzetű munkáit, a regényeit – beleértve a novellákból indított, ám gangregénnyé összeszőtt Csikágót, amellyel volt szerencsém szerkesztőként is megismerkedni.

De vitathatatlanul maradandónak mondanám legnépszerűbb meseregényeit, A kétbalkezes varázslót, A Félőlényt vagy a legendásan bravúros fordításként emlegetett Lolitát, Nabokov regényét is. Hogy a színpadról levehetetlen A dzsungel könyvét – az ő adaptálásában – már ne is mondjam.

Palinak igencsak biztos tudása, stílusérzéke és ízlése volt – e tekintetben tévedhetetlen profi munkát végzett, bármihez is nyúlt.

Ebbe az is beleértendő – és ebben is példát lehetett venni tőle –, hogy az embernek magának kell tudnia legbiztosabban magáról, hogy ő miben igazán jó. És nem árt azt a vasat ütnie – amíg meleg. Neki keservesen rövid ideje jutott erre.”

A Békés Pál Civil Társaság születése

„Pali édesanyja hívott össze bennünket a fia halála után – gyermekei anyjával, Merényi Ágival és Reményi József kritikussal együtt –, hogy Pali végrendelete értelmében alapítsunk egy civil társaságot az emlékére. Részben, mert föl is vázolta, részben, mert ismertük őt és a preferenciáit, arra gondoltunk, hogy a történetmondás új formáit kereső szerzőket díjaznánk. Eljátszva azzal a gondolattal, hogy neki vajon ki tetszene, ő kit választana. Meg kell hogy mondjam, időről időre így olvasni Békés Palival együtt, ez elég jó emlékápolási módszer lehet. Túl azon, hogy mindig megtalálják új olvasói és darabjainak új nézői.”

Közállapotok

„Hogy mit gondolna jelenlegi közállapotainkról – amelyek a ma jellemző formájukat épp az ő 2010-es halála után kezdték elnyerni? Joggal feltételezem, hogy hasonlókat ahhoz, amit mi, hajdani barátai gondolunk. Az elmúlt évtizedben rengeteg alkalommal fölháborodott volna mindazon, ami – akár csak a kultúra vagy az irodalom ügyében – szűkebb szakmai vagy intézményi vonatkozásban, a kormány kultúrpolitikájában történt. Azon, hogy mivé züllött e tekintetben is a közszolgálati televíziózás és rádiózás, hogy közpénzből mit és hogyan finanszíroznak, hogyan zajlik manapság az állami díjak odaítélése, hogy mit műveltek a CEU-val, az egyetemekkel, különösen az SZFE-vel, a tudományos akadémiával, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, az egyes színházi műhelyekkel. Vagy hogy milyen fölháborítóan különböztetik meg – nem csak támogatási szempontból – az egyes írószervezeteket, és sajnos vég nélkül sorolhatnám a konkrét példákat.”

Hetés Andrea

„Pali szerette volna, ha valamiféle alapítvány őrzi a történetmesélés ügyét, én az ügyvivő vagyok, a kiadásokra pénzt hagytak rám, így működöm együtt a három kedves kurátorral. A döntésükbe nem avatkozom bele, csak a szervezet ügyeit intézem. A megbízást nemcsak »özvegyi« jogon (nem voltunk házasok) kaptam, hanem a szeretet és a bizalom okán – igyekszem megfelelni. A díjátadókon háziasszony vagyok, és azon igyekszem, hogy az egybegyűltek úgy érezzék, egy kicsit Békés Pali vendégei is voltak. Én kezelem Pali Facebook-oldalát is, az édesanyja még élt, amikor elindult.

A küldetés világos: egy ötvennégy évesen meghalt író emléke és torzóban maradt életműve és az ő örök idolja: az emberi kultúrát a történetek tartják fenn. Mecenatúrára sajnos nincsenek forrásaink, de egy-egy fiatal alkotóra talán felhívhatja a figyelmet a díj.”

A gyerekirodalomról

„Amikor Pali még aktív volt, sokkal rosszabbul álltunk gyermekirodalom terén. Tudta, hogy csak így nevelhetünk olvasókat, komolyan gondolta, hogy a legjobbak írjanak a gyerekeknek! Legalább olyan büszke volt a gyerekkönyveire, mint az úgynevezett szépirodalmi dolgaira – sőt. Nem megélhetési kérdés volt, nagyon nem. És hát, a tisztelete fókuszában is gyermekkönyvtárosok és pedagógusok álltak. (Szerette, hogy tanár vagyok, minden érdekelte, ami a sulival kapcsolatos. Lábujjhegyen mászkált a lakásban, amikor érettségiket javítottam, és félóránként megkérdezte aggódva, »ugye, jók?«.) Még nagybetegen is elment vidéki könyvtárakba, ha hívták, azon viccelt, hogy »legfeljebb viszi magával az infúziósállványt«, de tényleg felvillanyozta, mennyire szeretik a könyveit a gyerekek.”

Kedvenc művek

„Nos, nehéz a »kedvenc« kérdése. Együttlétünk alatt született:

És very very a dobot a rózsaszín plüsselefánt (novellák, 1999)

BÁLDOR (novellaciklus a szerző gyermekeiről, 1999)

Bélyeggyűjtemény (100 bélyegméretű történet, 1999)

A bűntárs (regény, 2004)

A Bölcs Hiánypótló (meseregény, 2005)

Csikágó (gangregény, 2006)

Semmi baj (novellák, 2007)

Lomtalanítás a Fehérlófia utcában (meseregény, 2007)

…és a sok-sok gyermekkönyv, amelyeket a Móra gondozott.

Mégis, hiába csodás és történeti/társadalomtörténeti szempontból unikum, műfajilag újító és szellemes a Csikágó, a gangregény, A bűntárs, ami egy nagyon különleges könyv,

az én kedvencem bizony A Félőlény, akinek kalandjai nap mint nap visszaköszönnek, a szörnyek a nyakunkat szorongatják, és azzal fenyegetnek, hogy mindenestül elnyelik világunkat.

Alig várom, hogy az unokám kezébe adhassam, és mindörökre bebiztosíthassam az ő életét is a szörnyek ellen.”

Közállapotok

„A mai magyar társadalom mentális és erkölcsi állapotát, a megosztottságot, az együttműködés teljes hiányát úgy bírná, ahogy mi, akik naponta elviseljük az otromba támadásokat minden ellen, amiben valaha hittünk és ma is hiszünk. Gyanítom, hogy tenné a dolgát – ha tehetné –, de nem volna jól.

A »jól levés kivételes pillanata az életnek, nem adja könnyen« – ezt gyakran mondta.

Nem volt harcos alkat, de Don Quijote és a sárkányt legyőző Szent György volt a lakása falán – és mindig megírta, amit gondolt. Nem mérlegelte a hosszú és rövid távú hasznot, retorziót, ebben elszánt volt.”

Merényi Ágnes

Házasság

„Nyilván nem lehet idilli képet festeni a házasságunkról, tekintve, hogy elváltunk. 1985-től éltünk együtt, ’87-ben házasodtunk össze (előtte még megjártuk Amerikát és Mexikót, mindkettő életünk óriási, meghatározó élménye volt, Palinak különösen, mert az utazás alapvető szükségszerűség, levegő volt számára). 1988-ban megszületett Dorka, 90-ben Bálint, ettől nyilván fejre állt az életünk. Pali szabadúszóként dolgozott (mint élete java részében), azaz otthon, nem volt könnyű – neki átélni, nekem elfogadni –, hogy DOLGOZNI van otthon, és nem segédkezni az öltöztetésben, etetésben, matatásban… sok konfliktus volt, na. Viszont voltak tökéletes nagyszülők, az én szüleim és az ő szülei is aktívan közreműködtek a gyerekek pásztorolásában.”

Apaság

„Pali nem volt mintaapuka – lásd föntebb –, nagyon erősen koncentrált a pályájára, főleg akkoriban, a harmincas évei elején, közepén. Sok mindent csinált, színdarabot írt, fordított (darabokat, regényt), sokat dolgozott a rádióban, adaptációkat csinált és hangjátékokat írt, felnőttet, gyereket egyaránt, de a legfontosabb a novella- és a regényírás volt számára. 

Ma már egyrészt az idő múlása és a megváltozott nézőpont miatt sokkal engedékenyebben, megbocsátóbban gondolok erre – érdekes, hogy pont mostanában van pedig változóban az apaszerep és az is, ahogy tekintünk rá.

Nehezen tudott két csecsemővel mit kezdeni, de ahogy nőttek, mind jobban összeszoktak, és egyre inkább »szellemi közösséggé« alakultak a gyerekekkel, bár… ez így leírva elég furán hangzik.”

Szépirodalom, gyerekirodalom, közszolgálat

A legfontosabb, ahogy már mondtam, az írás volt neki. Szinte mindegy volt, hogy gyerekkönyvet vagy felnőtt művet írt. Lényegében véletlenül csöppent a gyerekirodalomba: Janikovszky Évának (aki az édesanyja barátnője volt régről) mutatta meg egy regényét, és Éva azt mondta, hogy válassza ketté a művet, lehetne belőle egy novelláskötet és egy jó kis fanyar humorú gyerekregény. Így született lényegében egy évben a Lakótelepi mítoszok című novelláskötet, és az ugyancsak lakótelepi környezetben játszódó A kétbalkezes varázsló.

A gyerekirodalom akkoriban nem volt olyan kapós, mint manapság, rögtön híre ment, a könyv kiadása után színdarab is lett belőle, Paliból meg az ügyeletes úgynevezett »fiatal író/gyerekíró«. Ezzel sok, gyerekintézményekkel való kapcsolattartás is járt (gyerekkönyvtárak, író-olvasó találkozók), a könyvtárosok szerették őt, ő meg a könyvtárosokat. Aztán folyóiratokban is közöltek számos interjút vele, az IBBY (International Board on Books for Young People) magyar szekciójába is beválasztották, szóval az irodalmi közösség és közélet beszippantotta. Ahogy az lenni szokott, pályázatokon zsűrizett, fiatal kollégákat mentorált stb.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Balázs Gergely (@gergely1754) által megosztott bejegyzés

Kedvenc könyvek

„Hát, sajnos nem mondhatjuk, hogy olyan sok műve lenne, iszonyú fiatalon, 54 évesen halt meg, rengeteg terve félbemaradt. A felnőtt kötetek közül talán a legjobban sikerült a Csikágó, ez is a legismertebb és a legsikeresebb a Bélyeggyűjteménnyel együtt, mindkettőnek több kiadása volt. Pali elsősorban novellista volt, ebben a műfajban mozgott a legotthonosabban, és a Csikágó is, amely ugyan regény, de regénnyé összeálló novellák füzére nagyon erős helyrajzi, helytörténeti zamattal. A bélyegek meg a létező legsűrűbbé tömörített novellakapszulák.

Nekem egy korábbi novelláskötete, a Törzsi viszonyok is nagyon kedves, erős gyerekkori élményekből táplálkozó, karcosan megírt szövegek, de nagyjából ugyanezt mondhatnám el a még korábbi Lakótelepi mítoszokról is, bár annak némely írásán még rajta vannak az ifjúkori érzelemhullámzások.

A gyerekkönyvek közül, bár azt hiszem, A Félőlény a legismertebb (színdarab és rádiójáték formában is létrejött), nekem a legkedvesebb a már emlegetett A kétbalkezes varázsló, és a legviccesebb pedig a piacon játszódó, és számos varázslatos elemet (beszélő tyúkot például) felvonultató Doktor Minorka Vidor nagy napja.”

Kuratóriumi munka

„Minden év elején elkezdjük egymást macerálni (azaz Hetés Andrea kezd bökdösni minket), hogy tegyünk javaslatot a díjazott személyére. Ilyenkor lapozgatunk a fejünkben, hogy ki és milyen szempontok alapján felelne meg a legjobban. Általában elég nagy egyetértés van köztünk, de nyilván volt példa már vitára. Tavaly – amikor a járvány miatt elhalasztottuk a díjátadót, és az idén is valószínűleg őszre csúszik – két jelölt mellett is tudtunk volna érvelni.

Ha megvan a díjazott, akkor indul a »küzdelem«, hogy ki mondja az esedékes laudációt.”

Megosztottság, társadalmi ügyek

„Ha élne még, biztosan dühöngene, cikkeket írna, majdnem azt mondtam, hogy hangot adna a véleményének a rádióban… de persze milyen rádióban? Még az se kizárt, hogy blogot indítana, de ez csak találgatás.

Alapvetően persze írna, még jól is jönne neki a járvány miatti bezárkózás, mert regényt írni hosszú folyamat. Ülne az íróasztalánál, tekeregne a füst, néha leesne a hamu a klaviatúrába. Bár így lenne…”

Munkatárs

„Minden könyvének több kiadása is volt, több sorozatban is szerepeltek a kötetek. Rendszeres szereplője volt a könyvheti és könyvfesztiválos programoknak, dedikálásoknak.

Voltam szerkesztője egy kötetének a Mórán kívül is, a Palatinusnál csináltunk egy válogatást a novelláiból, konkrétan én válogattam. Nagyon örömteli és produktív együttműködés volt, és érdekes tapasztalat számomra, hogy kifejezetten hallgatott a szerkesztői véleményemre.”

Békés Dóra

Mesehős

„Egészen kiskoromban izgalmasnak találtam, hogy rólunk szólnak a cikkek, de akkor persze még nem egészen értettem a valóságon alapuló fikció műfaját, szóval gyakran számonkértem, hogy az adott dolog nem pontosan úgy történt. Később, már kiskamasz koromban mindig kicsit szorongva vártam, mit fogok viszontlátni a Népszabadság következő számában, de azt meg kell hagyni, hogy igazi érzékeny információt sosem írt meg, csak olyat, amiről tudta, hogy később, ha kicsit érettebbek leszünk, kedvesnek és meghatónak fogjuk találni, nem magánéleti teregetésnek (amúgy se celebgyerekek voltunk, akiknek simán a magánélete érdekes lehetne, irodalmi körítés nélkül). Éppen ezért nagyjából tizennégy éves koromban (az öcsém tizenhárom volt akkor) fel is függesztette a sorozatot, mondván, ennyi idősen már az érdekes sztorik többsége tényleg magánéletbe mászás, nem ugyanaz, mint a gyerekekről anekdotázni.”

Akkor és most

„Jól gondolta akkor, hogy ha majd érettebbek leszünk, nem háborogni fogunk, hogy miért kell a Népszabadság olvasóinak tudniuk arról, hogy elrontottam a gyomromat hat lángostól, hanem kedvesnek és meghatónak találom, hogy ennyi vicces írnivalót talált rajtunk, és ez akkor is így lenne, ha még élne.

Na meg persze kevesen dicsekedhetnek el azzal, hogy egy egész könyvet írtak róla (nem is szoktam, mondjuk).”

Hiány

„Én egészen más környezetben mozgok, mint ő, alapvetően közlekedéssel foglalkoztam és foglalkozom, ez csak azért fontos, mert én örököltem az autóját, ami bizonyos értelemben nekem szimbólum. Neki nagyon fontos volt az utazás, úton levés, a külföldi utak mellett pedig Budapest is, ahol született és mindig is élt, írt is róla sokat. Én ebben érzem, hogy továbbviszem azt, amilyen ő volt, hogy nekem is nagyon sokat jelent ez a város, a folytonos úton levés, hogy az a történet, hogy úton vagyunk.

Sokat utaztunk vele is, elsősorban belföldön, nekem szimbolikus az, hogy a mai napig is az ő autóját vezetem.”

Békés Bálint

Mesehős

„Eleinte, úgy emlékszem, nagyon el voltam telve, hogy »benne vagyok az újságban«, de persze soha nem bírtam ki, hogy szóvá ne tegyem, »mi nem igaz«. Aztán idővel, amolyan »lázadásból« nem olvastam az újságban megjelenő cikkeket. Egy osztálytársam például hetente beszámolt róla, »már megint mi történt velem a hétvégén«. Ezután – némi görcstől vegyes izgalommal – mindig megpróbáltam puhatolózni, mi lehet a következő heti téma.” 

Akkor és most

„Nagyon sokáig nem olvastam újra ezeket az írásokat. Mostanában foglalkoztat, milyennek láttak régebben kívülről, több egykori cikket elővettem – azt hiszem, azért mégis elég jól voltam itt összesűrítve/elkapva.”

Eddig tartottak a visszaemlékezések

Kedves Pali!

Az, hogy levelet írok neked, miközben már tizenegy éve nem vagy köztünk itt, a Földön, nem azt mutatja, hogy megbolondultam, csak annyit jelez, hogy nem tudok rád úgy gondolni, mint aki nincs köztünk! Te vagy A Bölcs Hiánypótló, mi pedig a Félőlények, akik bezárkózunk a könyveid közé, és reménykedünk…

Az egyik kedvenc bélyegemet szeretném megosztani az olvasóinkkal a Bélyeggyűjtemény című kötetedből búcsúzásként, jelezve, hogy mindig velünk marad a remény, ahogyan te is.

EJ, MI A KŐ

„Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Dunaparton. Magányos, nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebre teszi, reméli, hogy szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs, aki megvarrja, a kő kiesik.

Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Duna-parton. Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne. Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebre teszi, hátha szerencsét hoz. De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.

Hazarohan, undorodva dobálja hajigálja ruháját a mosógépbe.

A kő a zsebében maradt, a mosógép kínlódik, hörögve leáll.

Sírva telefonál.

Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut ideje.

Pongyolában fogadja.”

Both Gabi