–

Kinek a kezében van a valódi hatalom?

Ez a kérdés ma egyre többeket foglalkoztat, ami annak köszönhető, hogy ebben a pillanatban Donald J. Trump, az Egyesült Államok (néhány napja már) egykori elnöke körül elfogyott a levegő az online térben. (Más kérdés, mennyire tartós ez az állapot, a hírek szerint ugyanis már dolgoznak egy önálló kommunikációs platform létrehozásán, ahol a saját szabályai szerint kommunikálhat.)

A konkrét ok, ami miatt a Facebook, a Twitter, az Apple, a Google és az Amazon is kihátrált mögüle, ellehetetlenítve így minden online kommunikációs törekvését, az volt, hogy látható összefüggés van a korábbi elnök posztjai, tweetjei, és a január 6-án a Capitolium ellen intézett, emberéleteket követelő támadás között.

Ez hívei szerint vitatható, hiszen a támadás idején Trump többször posztolta, hogy kéri a támogatóit, működjenek együtt a hatóságokkal. De közben valójában már november 4-e óta, azaz attól a pillanattól kezdve, amikor már látszott, hogy nem ő nyeri a választásokat, a közvélemény átveréséről, csalásról és a választások ellopásáról kommunikált (amíg tudott).

A Facebook egyébként már ekkor fellépett a rémisztő összeesküvés-elméleteket posztoló „Stop the steal” csoport ellen, ami alig egy napig létezett (de természetesen számtalan utódja lett).

A kérdés valójában az, hogy kinek a felelőssége a politikai kommunikáció egy közösségi médiaplatformon – ha esetleg elfajul, összeesküvés-elméleteket gyárt, közvetve erőszakra buzdít, és/vagy bizonyíthatóan valótlanságot állít?

A posztolóé vagy a felületé? Bár a válasz semmiképpen nem fekete vagy fehér, a techcégek most mégis állást foglaltak, és felelősséget vállaltak.

Ebben az egy esetben. De pont abban rejlik a szürkezóna a témát illetően, hogy minden egyes helyzet más és más, ezért egyedi döntést igényel.

Vajon hogyan jutottunk el oda, hogy a Facebook letiltotta Trump fiókját, aztán a Twitter már nemcsak az övét, hanem néhány közvetlen munkatársáét is (először időszakosan, majd teljesen), majd az Apple és a Google vette ki a letölthető alkalmazásaik közül az elsősorban Trump-hívők által használt Parler nevű appot? A Parler felhasználói száma egyébként a többi közösségi felület letiltásai után 15 millióra nőtt, amíg végül az Amazon is megvonta tőlük a tárhelyet, így teljesen ellehetetlenítették. És hova vezet ez az egyetlen (bár elég nagyszabású) döntés?

Guld Ádám rövid internetes kommunikáció történeti összefoglalója

„Az internet első korszakában, az úgynevezett web1 idején volt egy illuzórikus és idealista elképzelés arról, hogy az internet mennyire pozitív irányba fogja megváltoztatni az emberiség életét. Az első elgondolások szerint az internet segítségével az információ szabadon áramlik, és minden társadalmi rétegbe tartozó egyén egyenlő mértékben juthat hozzá, ami csökkenti a gazdasági és kulturális szakadékot a különböző társadalmi csoportok között. Hiszen a demokrácia egyik alapköve az objektív információhoz való hozzájutás lehetősége mindenki számára, és ezt segítheti az internet.

Az első években valóban az objektív információk terjedésének platformja volt az internet, de a kétezres évek közepén már megjelentek az első szkeptikus hangok a jövővel kapcsolatban (pedig ez még a social média robbanása előtt volt), akik inkább azt látták, hogy az internet inkább csak mélyíti a szakadékot a társadalmi csoport között. E teória szerint a jólétben élő, megfelelő oktatáshoz jutó rétegek sokkal hatékonyabban használják majd a digitális világ nyújtotta lehetőségeket, ezáltal megsokszorozzák a lehetőségeiket, és a helyzetük még stabilabbá válik. Ezzel szemben azok a társadalmi csoportok, amelyek eddig sem voltak jó helyzetben, nem részesültek megfelelő oktatásban, az internetnek köszönhetően még inkább leszakadnak.

Aztán jött a web2.0 forradalom, a közösségi média világa, ami megint előhozta a korábbi utópisztikus teóriákat. A fő különbség a web1 és a web2 között az, hogy a web1 idején egyirányú volt a kommunikáció, kicsit, mint a korábbi klasszikus tömegkommunikációs platformok idejében: egy központból jött az információ, és a felhasználónak arra volt csak lehetősége, hogy fogyasszon. De a web2 kétirányúvá tette az internetes kommunikációt, a reakciók közel olyan fontossá (vagy esetenként fontosabbá is) váltak, mint maga a tartalom.

A másik nagyon fontos változás, hogy bárkiből lehet tartalom-előállító. A saját közösségi felületein minden felhasználó tartalomgyártóvá is vált. Eleinte ez is pozitív változásnak tűnt, hiszen mi lehet demokratikusabb annál, minthogy minden felhasználó egyenlően hallathatja a hangját? Ám néhány év alatt kiderült, hogy ez is a visszájára tud fordulni – itt tartunk most.”

Guld Ádám szerint „A demokrácia egyik alapja a mindenki számára hozzáférhető, hiteles tájékoztatás. Ez az, aminek kapcsán most tele vagyunk kérdőjelekkel, hiszen a »fake news« világában élünk, amiben még egy jól képzett, kritikus fogyasztónak is nehéz eldöntenie, hogy amit lát, hall, olvas, mennyire hiteles. A manipuláció mára nagyon tudatossá vált, kifejezetten a politikai színtéren. És ez már nemcsak a deklaráltan nem hiteles oldalakon történik, hanem intézmények kommunikációs stratégiájában is előfordul. 

Azt érzem, hogy az emberek bizalma a social médiában zajló kommunikációban most kezd megrendülni. Az elmúlt 15 évben ugyanis kiderült, hogy ezek a felületek óriási befolyással bírnak az emberek véleményére, egyáltalán arra, hogy milyen témák merülnek fel, azt kik és milyen módon vitatják meg, kik kapnak figyelmet és kik nem. Tehát a közösségimédia-felületek befolyása, ezáltal a felületek vezetőinek és tulajdonosainak a befolyása óriási.”

A Társadalmi dilemma (angolul The Social Dilemma) című dokumentumfilmben hangzik el a tartalomhoz és egyúttal felülethez jutás kapcsán, hogy

„Ha nem fizetsz egy termékért, te magad vagy a termék.”

Ami alatt azt értik, hogy ha ingyen tartalomhoz jutsz, akkor az adataiddal fizetsz érte – vagyis a felhasználókat kiszolgáltatják a hirdetőknek, csakhogy ez a politikai kommunikációra is érvényes. Főleg abban az esetben, ha azt egy olyan hatalmas és tudatos gépezet működteti, mint amit joggal feltételezhetünk egy ilyen nagyhatalmú politikai szerepvállaló kapcsán. Hiszen számára az elérhető, meggyőzhető szavazó a legfontosabb „termék”.

Dr. Guld Ádám egy korábbi Hello, WMN!-estünkön

De hogyan is kommunikált Trump az elmúlt években?

Trump évek óta a Twittert használta mint elsődleges kommunikációs csatornát, sajtótájékoztatók és beszédek helyett rendszeresen ott tett nagy bejelentéseket (többek között arról is, hogy ellopták a választási győzelmét – ami egyébként olyan értelemben sem igaz, ahogy ő kommunikálta). Nyolcvannyolc millió követője volt a fiókja felfüggesztése idején, tehát elképesztő mennyiségű emberhez jutottak el az üzenetei. Bár Magyarországon nem olyan átütő a Twitter jelenléte, a lényege (a Facebookhoz kicsit hasonlóan) a rövid, figyelemfelkeltő üzenetekben rejlik, amit Guld Ádám szerint a korábbi elnök nagyon jól kihasznált:

„A figyelemalapú politika egy létező kommunikációs stratégia, aminek Trump az egyik legprofibb művelője. Ennek az a lényege, hogy nem valóban fontos, valóban releváns és megalapozott politikai üzeneteket kommunikálunk, hanem olyan témákat dobunk be, amikre az emberek felkapják a fejüket, ami odavonzza a figyelmüket, mert érdekes és izgalmas számukra.

A figyelemalapú politizálás nyelve a bulvárhoz hasonló. Trump pedig azért volt profi ebben, mert előbb volt celebritás, bulvár talkshow-k vendége, mint politikus, és az ott szerzett tudást kiválóan alkalmazta politikusként. Így sokkal könnyebben elérte az alacsonyabb iskolázottságú rétegeket.

A posztjaiban, tweetjeiben a klasszikus politikai nyelven megfogalmazott üzenetek helyett a bulvárban megszokott rövid, figyelemfelkeltő üzeneteket vitte át a közösségi médiába, és ezzel nagyon jól irányította a tömegek figyelmét oda, ahova épp szerette volna.”

Pontosan erről szól annak az újságírónak a munkássága, aki az elmúlt négy évben több mint 9000 Trumptól származó hamis állítást számolt össze, olyan hazugságokat is, amiknek látszólag nem volt semmi értelme. Erről ITT olvashattok.

De hol végződik a szólásszabadság, és hol kezdődik az uszítás?

Hogy mennyire fontos a rövid, figyelemfelkeltő kommunikáció, kiderül EBBŐL a cikkünkből is, ami éppen arról szól, hogy a kommenelők jelentős része legfeljebb a cím és a bevezető után alkot (és ír a kommentszekcióba) véleményt, a cikket töredékük olvassa el. És, ugye, mennyivel egyszerűbb, ha nincs is cikk, hanem csak egy sommás mondat iránymutatása? Akkor még az sem olyan zavaró, ha esetleg kicsit kevésbé PC a tartalom, hiszen a cél a figyelemfelkeltés. A szakértő szerint az uszító vagy kirekesztő kommunikáció természetesen nem csak Trump közösségi média fiókjai esetében merül fel:

„Trump korábbi megnyilvánulásaiban is felfedezhető volt az uszító jelleg, és a kirekesztő megnyilatkozás. Tehát ha didaktikusan nézzük, akkor mondhatjuk, hogy már korábban le lehetett volna tiltani.

Trump kiiktatása a közösségi médiából ugyanis nagyon komplex jogi, etikai és morális kérdés. Mert jogos ellenérv rá a szólásszabadság, de annak határa eddig is a gyűlöletbeszéd és az uszítás volt. Csakhogy kinek a felelőssége eldönteni, hogy mi számít annak? A platformnak, ahol a kommunikáció zajlik?

A techcégek álláspontja nem egyértelmű, hiszen Trump eltiltása a Capitolium elleni támadás után történt csak meg, pedig a stratégiája nem változott meg jelentősen, csak épp következményei lettek. De nem ugyanígy volt ez néhány hónappal ezelőtt a Black Lives Matter kapcsán, ahol a gyakran erőszakba torkolló tüntetéssorozatra szintén online indult meg a szerveződés? Ott nem történt ilyen drasztikus fellépés a szervezők ellen a közösségimédia-cégek részéről. Viszont a Trumppal kapcsolatos döntést csak akkor merték meghozni a legnagyobb techcégek is, amikor már biztosan tudták, hogy nem ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ez pedig ismét behozza a gazdasági szempontokat, amik valószínűleg felülírják a morális dilemmákat.”

Ettől függetlenül a téma most már felmerült, bár, hogy a letiltás pontosan mennyire lesz precedensértékű, még kérdéses. Guld Ádám azt mondja, hamarosan kiderül:

„Az elkövetkező időszak egyik legnagyobb feladata lesz, hogy helyre tegyük a világban a közösségi média felületek helyét, szerepét és felelősségét.”

Kérdés azonban, hogy pontosan ki fogja helyre tenni. Maguk a felületek? Olyan intézmények, amelyek a hétköznapi emberek számára követhetetlen és bonyolult módon kötődnek a közösségmédia-felületekhez, oda-vissza hatva egymásra? Vagy – roppant naiv elgondolás volna – mi, felhasználók?

Guld Ádám szerint a techcégek eddig hárítottak: „Eddig a közösségimédia-felületek legnagyobb kibúvója az volt a felelősség alól, hogy ez egy gazdasági vállalkozás, és ilyen értelemben ők mindig is csak felületet biztosítottak, az, hogy ki mit kezd azzal, már nem az ő felelősségük, hanem azé, aki kommunikál rajtuk.” 

„Súlyos tragédiák sora vezet a hajléktalanságig” – A Van Esély Alapítvány fedél nélkül maradt embereken segít

WMN Ügy – 2021. január 23. – FR

 

Ez nagyon kényelmes megoldás – és kicsit ismerős is. Tíz évig dolgoztam kereskedelmi tévécsatornánál, akárhányszor felmerült az adott műsorral kapcsolatos etikai felelősség kérdése, a kereskedelmi érdek volt a sztenderd válasz.  Félreértés ne essék, őszintén hiszek a fogyasztói felelősségben, de közben pontosan tisztában vagyok vele, hogy a fogyasztók mennyire könnyen megvezethetők – akár én magam is fogyasztói minőségben. Ráadásul, amíg egy tévécsatornánál el tudom fogadni érvként, hogy hiába adnak kultúrműsorokat, ha van ezer más lehetőség a sokkal könnyedebb szórakozásra, akkor a fogyasztó elpártol tőlük (elvben ezért van állami média, de ezt inkább hagyjuk is), addig a tudatos megtévesztéshez asszisztálás ennél már jóval ingoványosabb terület. Hiszen

a Trump-ügy is csodásan megmutatja, hogy ha a socialmédia-felületeket ilyen-olyan minőségben üzemeltető cégek összefognak, akkor nekik igenis hatalmukban áll megváltoztatni a világot. Hiszen még Trump is – aki az államhatalom nélkül is kellően nagy (pénzügyi) befolyással bír – elnémult az intézkedéseik következtében.

(Még ha csak időszakosan is.)

Ez abban az értelemben tényleg precedenst teremtett, hogy a szakértő szerint is elindult valami: „Egyértelműen látszik, hogy a közösségimédia-felületek felelősségének kérdése most lesz igazán hangsúlyos. Eljutottunk oda, hogy nem bújhatnak ki a felelősségvállalás alól. Létre kell jönnie egy olyan szabályrendszernek, ami körülírja a felületek és a felhasználók jogait és lehetőségeit. Ettől függetlenül szerintem nem elhanyagolható tényező ebben a kérdésben az egyén felelőssége sem, az úgynevezett tudatos médiapolgárság, amiért mi, fogyasztók kell, hogy tegyünk, és ez valóban igényel elhatározásokat és háttértudást.”

Tehát amellett, hogy várunk és figyelünk, hogy mi lesz ennek a „kis” socialmédia-botránynak a hosszú távú következménye, dolgozhatunk azon, hogy mi magunk ne lehessünk áldozatai semmiféle manipulációnak – se kereskedelminek, se politikainak. Nem lesz könnyű feladat.

Tóth Flóra

Kiemelt kép: Getty Images/Artur Widak/NurPhoto