–

Érdemes azzal kezdeni az áttekintést, hogy az egyre átdigitalizáltabb világban már jó ideje kialakult az emberiségben egyfajta „érintési éhségérzet”, ahogy Esther Perel, a világhírű pszichoterapeuta fogalmaz. Egyre több tartalom, intimitás került át a való életből a digitális térbe, ezzel óriási deficitet okozva a test és a lélek harmonikus működésében. Nagy volt tehát az érintéshiány korábban is, ám még ki lehetett lépni ebből az űrből valós, testi kapcsolódásokat keresve. Tíz–tizenegy hónappal ezelőttig. Akkor ugyanis egycsapásra a nagy és ismeretlen árnyékában felülíródott még ez a lehetőség is, és szinte egy pillanat alatt váltott át az „éhség” egyfajta „éhezésbe”. Nemcsak el voltunk szakítva egymástól, de ehhez társult a félelem, a veszélyérzet és a szabályok esetleges áthágása miatti frusztráció is.

Ez végül egy általános, természetellenes helyzetet teremtett az emberi intimitásában. Elképesztő hiány keletkezett a jó értelemben vett, vágyott érintésből.

Az érintésből, amit olyan embertől kapunk, akit elfogadunk, szeretünk vagy éppen kívánunk, és nem csupán jó érzést okoz bennünk az érintése, hanem hosszú távon hat kedvezően a testi és lelki egészségünkre is.

Az érintés mint az emberi alapműködés egyik motívuma

Magzati korunktól jellemez minket az érintés nyomán keletkező érzelmi táplálkozás, hiszen az anya testében, vele összeforrva növekedtünk, így már egy másik test biztonságot nyújtó ismeretével jövünk a világra. A csecsemők eleinte nem látnak igazán jól (megannyi állatnak még a szeme sem nyílik ki újszülöttként), így az illatok, a hangok és az érintés lesznek a kötődés, a szeretet, a kommunikáció alapjai a Földön való létezés során. Aztán a szimbiotikus együttlétből megkezdődik a folyamatos elszakadás, melynek során tulajdonképpen minden csecsemő és gyerek lerakja az alapjait a saját érintésnyelvének.

Egy kisbaba a külvilág felfedezésével párhuzamosan megkezdi önmaga és az őt körülvevő tárgyak érintésének felfedezését, az ujjszopástól vagy a fül piszkálgatásától kezdve a hajcsavaráson át a későbbi „nyunyókázásig” – minden emberi lény fel tudja építeni azokat az érzeteket, amik a későbbiek során elvezetnek a saját testének ismeretéhez, mi több, megnyugtatásához.

Társas lények vagyunk, de a jó hír az, hogy bizonyos szempontból már a kezdetektől felkészülünk arra, hogy megismerjük, elfogadjuk, megnyugtassuk önmagunkat a saját érintésünkkel is.

Aztán kikerülünk a nagyvilágba, ahol már az óvodától kezdve az iskolákon át egyre inkább háttérbe kell szorítani az önmagunk felfedezését, a saját testünkkel való kapcsolat ápolását. Ne nyúlj hozzá! – hányszor halljuk! Nem lesz már annyi lehetőségünk a taktilitásra, mint korábban, hiszen megannyi kellemetlen helyzetet szülne, ha igény szerint tapogatnánk a dolgokat, beleértve önmagunkat is. 

Ne felejtsük el, mi jó nekünk!

A problémát az jelenti, hogy kialakulhat a „bujkálás”, rejtőzködés mellett egyfajta bűntudat is a saját testünk érintésével kapcsolatban. Bár a maszturbálás a kezdetekben valóban egy önálló, önfelfedező folyamat, ami csakis ránk tartozik, más önérintés is kellemetlenül hat idegen, félidegen, de még sokszor családi közegben is. (Az önérintés természetesen a későbbiekben is az intim szféra része, de sok pár megosztja ezt az élményt is egymással.)

A rejtőzködés viszont azzal járhat, hogy szépen, fokozatosan elfelejtjük az első önismereti élményeinket, azaz pont azt, hogy mi esik jól nekünk, a testünknek, a lekünknek, hogy mivel tudjuk magunkat nyugtatni, ellazítani, jól szeretni.

Ennek pedig csak egyik szegmense az önkielégítés, amire vissza fogok térni, de a nagyobb kép kialakítása érdekében még azt is érdemes megemlíteni, hogy önmagunk helyes és jó érintése hasonló élettani hatásokat képes kiváltani, mint amikor egy másik, szeretett és/vagy vágyott személy teszi ezt: megnyugtat, csökkenti a kardiovaszkuláris stresszt, és aktiválja az úgynevezett bolygóideget, ami rengeteg dologra hat a szervezetben, például a stressz és a depresszió kialakulására és kordában tartására is.

Merd és akard magad jól szeretni, illetve miért van rossz hatással a maszturbálásra a pornónézés?

Emlékeztek rá, hogy az amerikai „operatív törzs”, azaz a járványügyi bizottság már múlt tavasszal, az első korlátozások idején kitért arra, hogy aki magányosan van karanténban, és/vagy magányosnak, elszigeteltnek érzi magát, az az alapvető szabályok és higiéniai előírások mellett semmiképp ne feledkezzen meg az önkielégítésről és annak jótékony testi és mentális hatásairól? Ezzel nagyjából egyidőben az egyik legnagyobb pornószolgáltató oldal átmenetileg ingyenessé tette a fizetős tartalmakat is, amit nagy számban üdvrivalgással fogadtak a világban. A kevésbé jó, de nem meglepő hír, hogy ez nem karitatív tevékenység volt a részükről, hanem – meglepetés – tisztán üzleti szempont. A pornófüggőség kialakításnak egy újabb, számukra vonzó helyzete alakult ki, amit – stílszerűen kifejezve – alaposan meglovagoltak. Ugyanakkor megannyi mentálhigiénés szakember hívta már fel a figyelmet arra, hogy hiába vált ki automatikusan maszturbálási ingert a pornónézés (a függőség kialakulásának veszélye mellett) csak még jobban eltávolít a saját testünk alapos ismeretétől. Erre általában az a válasz, hogy „De mi ezzel a gond, hiszen jól éreztem magam közben, ellazított, jobban tudtam aludni utána, mint mostanában szoktam?”. Igen, ez is valami,

de ahhoz nem fogható, amikor (ön)értő módon nyúlunk a testünkhöz, a szexuális vágyig lassan, finoman, hangolódva, magunkat nyugtatva és jutalmazva érünk el, és utána nem automatizmusok mozgatják a kezünket, hanem a tapasztalások és a fantáziánk.

Ez utóbbi vezethet el ugyanis a hosszabb távú jóérzéshez, és a szexuális kielégülés mellé valószínűbben társul lelki megnyugvás is. Önmagunkhoz kapcsolódni, önmagunkat jól szeretni pedig nem csak napjainkban fontos tudás, hanem a legjobb alap a társas viszonyainkban is. De ez már másik történet…

Addig is, tévé, telefon kikapcs, laptop lecsuk, és jó gyakorlást, minden szempont szerinti kielégülést, és némi megnyugvást kívánok mindenkinek!

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Daria Litvinova