„A tánc híd lehet a generációk között” – Kortárs tánc nem csak kortársakkal

–

A kredenc a pincében maradt

Ez a címe annak az előadásnak, amelynek célja, hogy összekösse a különböző korosztályok tagjait, és megmutassa, hogyan léphetünk túl generációs különbségeinken a tánc segítségével. A koreográfus, Simkó Beatrix elmondta, mindig fontosnak tartja, hogy előadásaihoz keretprogramot is készítsen, mivel így nem csupán az előadás alatt találkozhatnak a közönséggel, szűk időkorlátok között. A nézők közelebb kerülhetnek a mű megértéséhez, befogadásához, hiszen hasonló helyzetekkel találkozhatnak, mint a próbák idején az előadók.

„Szerintem a kortárs tánc nézőközönsége még mindig bővítésre szorul, hiszen ez a műfaj sokaknak nehezen értelmezhető kategória, esetleg félnek tőle az emberek.

Aki nem járt még hasonló előadáson, nem szokott hozzá, hogy másképp nézünk egy kortárstánc-előadást. Nem a logikával, hanem az érzelmekkel és az érzékeinkkel.”

Az előadók válogatásánál Beatrix fontosnak tartotta, hogy minél nagyobb korívet fedjen le, a színpadon együtt táncoljon húsz- és hetvenéves. Műfaji találkozásokra is lehetőséget ad az előadás, mivel a koreográfián kívül szöveges elemek is vannak benne, ezért táncosok és színészek dolgoznak együtt, kölcsönösen segítve egymást.

A koreográfus elmondta, a kortárstánc-szcénában ritka, hogy ekkora merítés legyen generációk terén egy produkcióban, ő azonban fontosnak tartja, hogy megjelenjenek ezek a helyzetek, lehetőséget adva a párbeszédre.

Szerencsére a keretprogramon is több generáció képviseltette magát

Ez pedig sokak számára új élmény volt. (Én korábban is kerültem hasonló helyzetekbe, például 14 évesen, amikor néhány barátnőmmel negyven feletti nőkkel jártunk zumbázni, vagy amikor a kortárstánc-órákon jócskán én voltam a legfiatalabb.)

A gyakorlatok során megfigyelhettük, ahogy fokozatosan felengednek a résztvevők, és egyre szabadabban engedik mozdulataikat. Simkó Beatrix szerint

„amikor olyan ember kerül a játszótérbe, akinek nincs előképzettsége, nem a mozdulat profizmusa vagy a színészi gesztus és felkészültség teszi azt kifejezővé, hanem az őszinte, első »megragadása« egy mozdulatnak vagy egy helyzetnek”.

Hiába a táncos múlt, az elején engem is feszélyezett az új környezet

Nem tudtam, mire hogyan reagál majd a többi résztvevő, ám a gyakorlatok előrehaladtával én is belefeledkeztem a zenébe, és hagytam, hogy a mozdulataim irányítsanak. A kölcsönös egymásra figyelés mellett befelé is koncentráltunk, sokszor akár csukott szemmel táncolva, hogy még jobban elmélyülhessünk mozdulatainkban, kilépve a hétköznapokban mindig figyelő szempárok ránk nehezedő nyomása alól.

Többgenerációs együttlét

A résztvevőkkel beszélgetve kiderült, a mozgás örömén túl a többgenerációs felhozatal is motiválta őket a programra való jelentkezéskor, mivel ritkán lehet részük ilyesmiben. Úgy érezték, civilként is sokat tehetnek azért, hogy leomoljanak a generációk közötti falak. Mint egyikük megfogalmazta:

„Az alapvető emberi normák betartásán túl, mint az egymás iránti tisztelet, a szolidaritás és az együttérzés, az is fontos, hogy éljünk az olyan lehetőségekkel, amelyek hidat teremtenek a generációk között.”

Kiemelték, hogy noha bizonyos generációkkal könnyebben, míg másokkal nehezebben értjük meg egymást, fel kell fedeznünk a különbségeinket, és feldolgozni őket. 

A programfelhívásban kérdések is szerepeltek, amelyekre választ keres az előadás, illetve a keretprogram is – ilyen a generációk közötti elszigetelődés vagy az eltérő tapasztalatok összeegyeztetése. Az egyik résztvevő elmondta, szerinte az elszigetelődés és a különbségek feldolgozási nehézsége társadalmicsoport- és -rétegfüggő.

„A tapasztalatok természetesen mások, és ebből adódóan meg nem értések, hézagok vannak a megoszthatóságban. Én még nem vagyok annyira idős, de már hatvanéves leszek; az édesanyámék generációja, akik vidéki emberek, és a gyerekeim között nagy a szakadék a világértésben, a fiatalok világának a megértésében. A gyerekeim megpróbálják megkeresni a hidat hozzájuk is meg hozzánk is, de az alkalmazkodás nagyobbrészt a fiatalok részéről van, az idősebbek már nehezen alkalmazkodnak. Vannak olyan társadalmi csoportok, akár az idősebb barátaim között is, ahol ezt gond nélkül veszik, és nem érzékelem a különbségeket.”

A program végén körbeülünk, hogy átbeszéljük a tapasztalatokat

Sokan a felszabadultságról, a komfortzónából való kilépésről beszélnek, és a mozgás öröméről, hogy korlátozások nélkül élhették meg a mozdulataikat. Páran a felhívásnak megfelelően hoztak is magukkal valakit egy másik korosztályból, ám a többség egyedül érkezett. Vannak, akik távol élnek a családjuktól, míg másoknál nem akartak bevonódni az idősebb ismerősök.

Persze nem születhet mindenki táncosnak, de amatőrként is magunkévá tehetjük ezt a kifejezési formát. Ahogy az egyik beszélgetőpartnerem mondta: „Mozdulatokkal olyan dolgokat mondhatunk ki és így dolgozhatunk fel, amiket szavakkal nem tudnánk.”

Ezzel az üzenettel távoztam én is, felelevenítve, miért is szerettem bele kislányként a táncba.

Pichler Zsófi

Képek: Dömölky Dániel