Halászlé algából és padlizsánból, révülés és izzasztókunyhó, szeretetmeditáció – Így karácsonyozik a táltos, a buddhista, a muszlim és a Krisna-tudatú hívő Magyarországon

–

A legutóbbi, vagyis a 2011-es népszámláláskor a magyar népességnek csak valamivel több mint fele vallotta magát kereszténynek (ebben benne voltak a római katolikusok, görögkatolikusok, reformátusok, evangélikusok, baptisták, unitáriusok, ortodoxok és egyéb keresztények). De mivel itt élünk, a hagyományok miatt a legtöbben, akkor is, ha a társadalom másik felébe tartozunk, mégis karácsonyozunk. Nagy eséllyel épp a már említett módon „töltekezve”.

De azért vannak kivételek. Hogyan tölti az ünnepeket egy magyar buddhista? És egy muszlim vallású ember vagy egy Krisna-tudatú hívő? Megkérdeztem őket.

Hogyan karácsonyozik egy magyar buddhista?

Cser Zoltán buddhista tanító, A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója és a főiskola tanítója, nemzetközi vadzsratánc- (ez egyfajta mozgásos meditáció) és jantrajóga- (ez a jóga tibeti formája) oktató.

Tizenhét évesen ismerkedett meg a buddhizmussal, egy ideig világi szerzetesként elvonulásban élt. Az oktatás mellett előadásokat tart, buddhizmussal foglalkozó YouTube-csatornát vezet, vallásközi konferenciák rendszeres résztvevője.

„A buddhizmusban a karácsonyt mint Jézus születését nem ünnepeljük, viszont sok buddhista irányzat ünnepli a téli napfordulót, annak kozmikus aspektusát, a fény születését.

Mivel itt élünk nyugaton, számunkra az is fontos, hogy kapcsolódjunk az itteni hagyományokhoz is. Ezért egyházi szinten kiemelt figyelmet kap a négy fő buddhista ünnep közül az egyik, a Maitréja-ünnepség, ami közel esik a keresztény karácsonyhoz. Az idén például december 13-án van. Ilyenkor a témához kapcsolódó előadásokat tartunk, közös szertartást végzünk, amelynek során Maitréja alakját idézzük meg és végezzük a szeretet meditációs gyakorlatát.

Maitréja az eljövendő kor Buddhája, vagyis egy jövőben testet öltő és megvilágosodó személy. A tanítások ugyanis ciklikusak, idővel eltűnnek, de újra és újra megjelennek a világunkban. Ezért, amellett, hogy Maitréját a szeretet Buddhájának és a bölcsesség fényének is nevezik, ő a remény szimbóluma is.

Vannak más párhuzamok is a buddhizmus és a kereszténység között. A mahájána irányzatban nagyon fontosak a pozitív kívánságok is, az adás tökéletessége, például a megfelelő ajándékozás, illetve az ajándékozás által történő szeretetteli kapcsolódás.

Az önzetlen szeretet, mások segítése általában is fontos a buddhizmuson belül. Például létezik olyan gyakorlat, amelynek során elképzeljük, hogy mások szenvedését elvesszük, belélegezzük fekete füst formájában, és a saját boldogságunkat aranyfényben másokra sugározzuk.

A buddhizmus Jézust úgynevezett bódhiszattvának tartja. Vagyis egy olyan személynek, aki nagyon magas tudati szintet valósított meg élete során. Kínában őt egy tanítási vonal fejének tartották, keresztény pagodák épültek, és vannak is róla olyan képek, amelyek lótuszülésben, feje körül fénykoszorúval ábrázolják.

Az egyházi szertartás után én is szűk családi körben ünneplek, a hagyományoknak megfelelően. Van ajándékozás, közös fadíszítés, éneklés, közös játék. És természetesen a karácsonyi elemózsiák. Ami után az ember kezdheti az egy hónapos jógázást, hogy visszaszerezze az alakját. [Cser Zoltán csak viccel, nem az alakformáló jógát gyakorolja – a szerző.] Ez a kettő – a buddhizmus és a kultúra, amelyben élek – bennem megfér egymás mellett, valahogy mindig is áthatották egymást. A karácsonynak a hangulata átmossa a Maitréja-szertatást, a szertartásban rejlő bölcsesség pedig a karácsonyi áhítatot.”

Hogyan tölti az ünnepeket egy magyar muszlim?

Káldos János szociológus tizenöt évvel ezelőtt ateistából lett muszlim hívővé, korábban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója volt, a Napi iszlám című oldal alapító-szerkesztője.

„Az iszlám vallásban eredendően sem a karácsonyt, sem a téli napfordulót nem ünneplik. Az iszlám időszámítás holdnaptáralapú, vagyis rövidebb egy év, mint a keresztény, Gergely-naptár szerint, így minden évben van egy nagyjából tíz-tizenegy napos csúszás. Éppen ezért nem dátumhoz kötött, hanem mozgó ünnepek vannak. Újév most például télen lesz, de tizenöt év múlva már tavasszal, hogy aztán nagyjából harminc év alatt körbeérjen. Jézust mint prófétát elfogadjuk, sőt, a Mohamed előtti utolsó prófétaként tiszteljük, viszont nem tartjuk isteni személynek. 

A globalizáció miatt egyre inkább összemosódnak a vallási és kulturális hagyományok – gondoljunk csak a halloweenre, amit ugye nálunk is egyre többen tartanak –, így az is egészen eltérő, hogy egy muszlim hogyan viszonyul a karácsonyhoz. Ha nem is maga az ünnep, de a hozzá tartozó szokások az arab országokban is terjednek. Az öbölállamokban például egyre népszerűbb a karácsonyfa-állítás szokása. Nyilván az ilyen külsőségek átvételének a bevásárlóközpontok az éllovasai.

Azokban az iszlám országokban, amelyekben van nagyobb keresztény közösség, a karácsony munkaszüneti nap. Egyiptomban is ünneplik a karácsonyt, igaz, a keleti naptár szerinti időpontban.

Európában, persze, egészen más a helyzet, hiszen itt nagyon erős hagyománya van a karácsonyi készülődésnek, nehezen lehet kivonni magunkat alóla. És nem is feltétlenül kell. Azt gondolom, hogy azok a muszlimok, akik Magyarországon élnek, és vannak magyar rokonaik, felmenőik, azok egyfajta családi rendezvényként megünneplik a karácsonyt. Ahogy mi is.

Otthon nem ünnepelünk, nem állítunk karácsonyfát, nincs hagyományos karácsonyi menü, nem megyünk éjféli misére. A nagyszülőkhöz viszont elmegyünk látogatóba, náluk van díszített fa, halászlé, kapnak ajándékot a gyerekek. Ők az iskolai ajándékozásban is részt vesznek, inkább a közösségi jellege miatt. Ez egyéni döntés, minden család máshogy vélekedik erről. 

Számunkra tehát a karácsony alapvetően ugyanolyan nap, mint a többi, de alkalmazkodunk a családhoz és a kulturális közeghez, amelyben élünk. Volt már olyan is, hogy végül az egész család nálunk gyűlt össze, mert a mi házunkban fértünk el. Tiszteletben tartják, hogy mi nem iszunk alkoholt, nem borozunk vagy koccintunk pálinkával, illetve nem eszünk sertéshúst, ezért nincs is disznóból készült étel. Karácsonykor ugye ez nem is jelent problémát, hiszen egyébként sem jellemzők az ilyen fogások.”

Hogyan zajlik az ünnep egy magyar krisnásnál?

Szilaj Péterné, vagyis Csilla, lelki nevén Gandharvika Préma Dászi művelődésszervezőként diplomázott, de már ekkor vegetáriánus lett és ismerkedett a keleti kultúrákkal. Elvégezte a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola teológia szakát, 1995-ben csatlakozott a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségéhez, ahol tizenöt évig az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program irodavezetője volt, jelenleg az egyház kommunikációs vezetőjeként tevékenykedik.

„A hindu szentírások azt mondják, hogy az Úr több időben és több formában (ezek különféle inkarnációk vagy avatárok) eljön az emberiség jóléte érdekében, hogy átadja a róla szóló tudást. Mi Jézus Krisztusra is úgy tekintünk, mint Istennek egy felhatalmazott követére, aki az emberiség oktatására jelent meg ezen a Földön. Vagyis egy nagy szentként, Isten fiaként tiszteljük őt.

Ettől függetlenül hagyományosan a keresztény ünnepeket nem szoktuk megünnepelni, mert nekünk számos egyéb hindu ünnepünk van. Például a legsötétebb őszi hónap újholdjára eső díváli, a fény ünnepe, ami tulajdonképpen a hindu újév. Ugyanakkor nem tudjuk elvonatkoztatni magunkat a környezettől, amiben élünk, és a kultúrától, amiben nevelkedtünk. Emlékszem, ahogy gyermekkoromban bezárkóztunk a kisszobába, és vártuk, hogy jöjjön a Jézuska, aki hozza az ajándékokat, a karácsonyfa körül pedig elénekeltük a Mennyből az angyalt. A gyermekeink számára, akik Krisna-hívő családba születnek, valószínűleg már mást fog jelenteni ez az ünnep.

Mi is itt élünk és itt nevelkedtünk, ezért számunkra is fontos ez az ünnep. Igyekszünk másokkal és egymással is jót tenni ebben az időszakban. Éppen ezért helyezzük a hangsúlyt elsősorban az adományozásra és az ételosztásra, hogy azok is méltóképpen ünnepelhessenek, akiknek segítség híján talán üres lenne az ünnepi asztaluk. Ez minket, a közösséget is összekovácsol. Hiszen egy ilyen nagy jótékonysági rendezvény rengeteg előkészülettel és szervezéssel jár, az adventi időszak nagyrészt ezzel telik. Felkutatjuk a társszervezeteket, támogatókat, adományozókat keresünk. Maga az étel átadása karácsonykor igazából már csak hab a tortán.

Karácsonykor Krisna-völgy is picit kiürül, az ott élő szerzetesek hazamennek a szüleikhez, meglátogatják a rokonaikat, ajándékot visznek, együtt vannak a szeretteikkel.

Van, aki karácsonyfát is állít. Személy szerint nekem nincs karácsonyfám, de ilyenkor előkerülnek a karácsonyi díszek, a fényfüzér, és ezekkel díszítem fel a házi oltáromat. Vagyis megvan az a különleges ünnepi hangulat, de ez nem önmagáért való, hanem Istennek ajánljuk fel.

Nálunk is van »halászlé«, székelykáposzta és bejgli, igaz, ezeknek a vegetáriánus változatát készítjük el, hús és tojás nélkül. A halászlé például algából és padlizsánból készül. A székelykáposzta az egyik legnépszerűbb étel az ételosztáskor. Amikor körbejárok, és megkérdezem a vendégeinket, hogy ízlik az étel, meg szokták dicsérni, és azt mondják, ilyen finomat még nem ettek.

Bizonyos szempontból sajnáljuk, hogy az ünnephez kapcsolódó vallásos megemlékezés megfakul, és kezd elhalványulni a karácsony valódi jelentősége.”

Hogyan karácsonyozik a régi magyar hitrendszer követője?

Sólyomfi-Nagy Zoltán kulturális antropológus, néprajzkutató, tanító, több évtizede tanulmányozza a honfoglalás kori magyar, az észak-amerikai indián, valamint az ázsiai lovas nomád kultúrákat. Mindig is vonzódott a természetközeli népek gondolatvilágához, életszemléletéhez, a sámán és táltos hagyományokat kutatja, Tengri néven hagyományőrző közösséget alapított.

„A tengri hit vagy tengrizmus nem egy hagyományos értelemben vett vallás vagy egyház, inkább egy világkép és hitvilág. Ez volt a kereszténység előtti magyarságnak, illetve más lovas nomád népeknek a jellemző világképe. A tengri szó jelentése a »végtelenség maga«. E szerint minden isten, amely két módon létezik: látható és láthatatlan, testet öltött és nem testet öltött formájú. Minden él, mindennek lelke van, mi, emberek sem különbözünk a természettől, a részei vagyunk. Éppen ezért a természettisztelet alapvető. Azt gondolom, ez a fajta világnézet napjainkban ismét elég időszerű.

Mi, Tengri-hívők azt gondoljuk Jézusról, hogy nagy tudású tanító volt, de ő is olyan ember, mint bárki más, illetve épp annyira isteni eredetű vagy isten gyermeke, mint bárki más.

Mi a téli napfordulót ünnepeljük, méghozzá december 21-én.

A karácsony szavunk a karacsun szóból ered. Kara azt jelenti, hogy sötét vagy fekete, a cson/csun pedig fordulás vagy változás. Vagyis ez a leghosszabb éjszaka, ami után fordulat jön, egyre hosszabbodnak a nappalok, ami nagyjából 24-én már mérhetővé is válik. Régen ezért ez egy többnapos ünnep volt.

Otthon mi is állítunk karácsonyfát, de 21-én, és olyat, amit aztán ki tudunk ültetni. Az örökzöld a feltámadás, az újjászületés lehetőségének szimbóluma. A fát szalmadíszekkel díszítjük, a girlandok a nap sugarait, a csúcsdísz az újjászülető Napot jelképezi. Ez a belső megtisztulás, felébredés szimbóluma is. Ez a nap az előző hetek belső munkájának a kicsúcsosodása, amikor megszületik bennünk az elhatározás, hogy mit is akarunk kezdeni az előttünk álló időszakban az életünkkel.

A téli napforduló idején összegyűlünk a hasonló gondolkodású emberekkel, és együtt virrasztjuk át a leghosszabb éjszakát. Napnyugtakor közösen megvacsorázunk, majd meggyújtjuk a szabad ég alatt a szertüzet, amit egész éjjel táplálunk. Ilyenkor közösen éneklünk, beszélgetünk, előadásokat hallgatunk. Hajnalban bemegyünk az izzasztókunyhóba, és tisztító szertartást végzünk. Vannak közös révülések. Ezek tudatmódosító szerek nélkül történnek, éjszaka böjtölünk, alkoholt sem fogyasztunk. Az este folyamán semmi sem kötelező, mindenki abban vesz részt, amiben kedve van. Az új esztendőt a felkelő Nap felé fordulva, énekléssel és dobolással köszönjük, majd közösen megreggelizünk.

Számunkra ez az újév is, nem ünnepeljük külön a szilvesztert. Nem a naptárhoz igazodunk, hanem igyekszünk a kozmikus törvényekkel, a természettel harmóniában élni.”

 Iliás-Nagy Katalin