–

Kicsit halálos dolgok

A bekezdés címe alapján akár a mértékletes borfogyasztásról és a kocadohányzásról is írhatnék, de valójában nem pont erről van szó. Rengeteg olyan vicces könyv, mese és film létezik, ami érinti a halál témakörét, de azért nem ez áll a középpontjában.

Ez megkönnyíti a beszélgetést a halálról, ami alapvetően nem azért nehéz, mert a gyerekek kicsik, hanem mert sokszor mi, felnőttek is kicsinek érezzük magunkat ehhez a fájdalmas és sok tekintetben az egész életünket átszövő témához. Hisz a legtöbben kifejezetten félünk a haláltól, és – amennyire csak lehet –, szeretnénk eltávolítani magunktól. A gyerekek viszont általában nem tisztelik a mi kis tabuinkat, és olyan kérdéseket tesznek fel, hogy „Mama, de a gyerekek, ugye, nem tudnak meghalni?”

Hát, most erre mégis mit lehet mondani?!

Bár nem vagyok szakember, de az eddigi olvasmányaim és személyes tapasztalataim alapján csakis az igazat. Ebben az igazmondásban segítenek azok a történetek, amikben szinte észrevétlenül ott a halál témája. A könyvek közül A láthatatlan fonal (Patrice Karst) az, ami szerintem elég konkrét, de közben más (hasonlóan fontos) témákat is érint. Számomra ez a könyv a halál felvezetésének 1.0-ás segítője. Ennél sokkal részletesebben, de az első kötetekben mégis mintegy mellékszálként ad jó néhány viszonyulást a témához a Harry Potter-sorozat (J. K. Rowling) – aminek a halál-tematikájának egy része nekem fel sem tűnt, amikor gyerekként olvastam. Ez azért csodálatos, mert mutatja, hogy tényleg igaz a szakemberek által sokat emlegetett elv, hogy a könyvekből annyit fogsz fel, amennyit be tudsz fogadni.

A nagyóvodás-kisiskolás lányaim még csak az első három kötetet ismerik, de a halállal kapcsolatos kérdések már Edevis tükrénél felmerülnek. Aztán Denem naplójánál. Majd az időnyerőnél.

Animációs filmekben sem kell messzire menni, szinte az összes Disney-klasszikusban megjelenik valamilyen formában a halál: Bambi, Oroszlánkirály, Jégvarázs. A Jégvarázs 2-ben felnőtt szemmel még markánsabban van jelen. Szerintem ezek a mesék abban segítenek, hogy a gyerekek számára is könnyen befogadható példát találjunk az elmúlásra.

Az élet olyan, mint a szél (Innes Shona és Agócs Írisz)

Szerintem a halál sokféleségét, nehezen megfoghatóságát és az egészet körüllengő mindenféle hitrendszert ezt az egészen rövid, csodaszép vers tökéletesen összefoglalja. Egyszerre szép, nagyon plasztikus, nem nélkülözi a humort, és még életvezetési tanácsokat is ad. Mondhatnám, hogy mind vegyétek meg ezt a könyvet, és be is fejeztem a cikket, de sajnos nem nagyon lehet kapni. Mi a könyvtárból szoktuk kikölcsönözni, ezt nektek is nagyon ajánlom, főleg, ha valamiért aktuális a téma – akárcsak azért, mert mentek a temetőbe gyertyát gyújtani, akkor úgyis előkerülnek ezek a kérdések.

Csak egy nap (Martin Baltscheit)

Egyszerre vicces, abszurd és nagyon sokat elmond a halálhoz való viszonyulásunkról a kis kérész egyetlen napjáról, vagyis egész életéről szóló történet. 

A kérészt a róka és a vaddisznó kíséri végig, azon aggódva, vajon hogyan hat a kis rovarra, ha megtudja, hogy élete mindössze egyetlen napig tart. Az is kérdés, kit érint rosszabbul ez az információ, és egyáltalán biztos-e, hogy a kérész nincs tisztában életének végességével?

Ezt a könyvet szerintem akkor érdemes bevetni, amikor már kézzelfoghatóan el kell búcsúzniuk valakitől a gyerekeknek.

Nálunk például eddig a gyerekek csak úgymond „befejezett” halálélménnyel találkoztak. Mondhatnám, hogy szerencsére, de azért ez vitatható, hiszen azt is jelenti, hogy két nagyszülői „mínusszal” indították az életüket. Ez helyzetbe is hozott bennünket, mert az ilyen közeli családtag hiánya elkerülhetetlenné teszi, hogy említést tegyünk a témáról. Ám az, hogy konkrétan a halálról, a hiányról és a fájdalomról is beszéljünk, nem pedig  a „mindenki örömére csillagok közé költözött családtagokról”, már tudatos (és nem könnyű) döntés volt. Nem tudom, ez mennyire könnyíti meg az elkerülhetetlen fájdalmat, ha majd a gyerekeim is elveszítenek valakit, aki közel áll hozzájuk, de abban biztosan segíteni fog, hogy arról is tudjunk beszélni. Ahogy ez a könyv is.

Halálkönyv (Pernilla Stalfelt)

Ez talán leginkább a kisiskolás korosztályt célozza meg a szerző saját rajzaival, és viccesen, őszintén, találó képekkel vezet végig nagyjából ugyanazon, mint amit Az élet olyan, mint a szél költőien megfogalmaz.

Ez ugyanis egy kifejezetten didaktikus halál-könyv… lenne, ha a halál nem lenne ilyen végtelenül tabusított.

De így inkább nagyon fontos, sőt, szükséges gyerekirodalmi állomásnak mondanám, amit amúgy minden felnőttnek is érdemes elolvasni. A halálról alkotott definíciótól a temetés menetén át a halált jelző kifejezésekig minden benne van (a kínzó kérdés is, hogy Isten vajon szakállas-e).

Kisiskolás koromban hallottam egyszer a hamvasztásos temetésről, és hónapokon át nem mertem megkérdezni a szüleimtől, hogy az mégis mit jelent – na, ha akkor létezett volna ez a könyv, akkor megspórolta volna nekem ezt a pár hetes töprengést, és szerintem anyukám is örült volna, ha egy könyv is segít neki belemélyedni a „mi történik a hullákkal?” témakörbe. Ez a könyv tényleg halálosan fontos. (Ezt mutatja az is, hogy egy csomó díjat nyert vele a szerző.)

Coco – a halott Frida Kahlo egy papayát rendez

A nagyobb lányom így foglalta össze a mesét:

„Anya háromszor sírt a filmen, a tesómnak csak könnyezett a szeme, én meg szinte végigsírtam az egészet.”

És ez nagyjából meg is felel a valóságnak, kivéve a szemkönnyezést, az az ötéves lányom cuki eufemizmusa volt a meghatódásra. Miguel története, akinek az egész családja gyűlöli a zenét, de ő zenész szeretne lenni, nagyrészt a mexikói hitrendszer szerinti túlvilágon játszódik. Nehéz spojlermentesen írni róla, de a lényeg, hogy legalább annyi a vicces pillanat, mint amennyi a megható, és amikor azt hiszed, hogy végre révbe ér a kis Miguel, akkor jön a legnagyobb csavar.

Megjelenik benne Frida Kahlo is, aki bizarr előadást rendez a túlvilágon, és azoknak is nagyon fontos üzenetet hordoz a film, akik nem feltétlenül hisznek a túlvilági életben. Mindezt andalító mexikói zenével. És lehet, hogy háromszor sírtam rajta, de legalább ennyiszer nevettem is. Nem mintha baj lenne amúgy, ha egy mese megríkat, sőt.

Előre – lelkizés egy világító gatyával

Végre egy halálról is szóló, de kifejezetten vicces történet gyerekeknek. A sztori szerint két elf (ilyen kis kék izéke): Ian és Barley elveszítették az apukájukat (és a kisebb nem is emlékszik rá), de egyetlen napra visszavarázsolhatják. Csakhogy a varázslat félig sikerül, így az apukájuk csak deréktól lefelé ölt testet. Ez már eleve nagyon abszurd és vicces alaphelyzet, amihez hozzájön a testvérek nem túl egyszerű kapcsolata, az izgalmas mellékszereplők és egy unikornisos furgon. De nem lövöm le, hogy végül sikerül-e megölelnie a fiúknak az apukájukat, vagy egész nap csupán altest marad. Csak annyit mondok, hogy nézzétek meg, és nevessetek. Aztán sírjatok. Ha akartok.

(Angol nyelvű „viccesen halálos” gyerekkönyveket is ajánlok még, ha nem kizáró ok a nyelv, akkor INNEN tudtok még szemezgetni.)

Tóth Flóra

Hasonló témájú gyerekkönyves írásainkat ITT, ITT és ITT találod