„Biztos vagyok benne, hogy gyerekként lettem szerelmes” – 3 fanatikus rajongó vallomása a vasút születésnapja alkalmából

–

Egyetemi padból a vonat vezetőfülkéjébe

„Szerintem nincs is olyan ember a földön, aki gyermekként nem álmodozott arról, hogy mozdonyvezető lesz – meséli Szabó Zsolt. – Én azok közé tartozom, akiknél ez meg is ragadt. A vasút ráadásul folyamatosan ott volt az életem minden területén: vonattal jártam iskolába, és hosszabb utazásokat is csak vonattal voltam hajlandó megtenni. Szabadságot éreztem vonatozás közben, és arról álmodtam: egyszer én is mozdonyvezető leszek. Az ablakon kinyúlva, a tájat nézve, az illatokat magamba szippantva mégis sokáig elnyomtam ezt a vágyat. Azt hittem, ez nekem úgysem sikerülhet.

Az egyetemen aztán egy sikertelen vizsga után – aminek komoly tétje volt a következő félévre – visszamentem a kollégiumba, és leültem a gépem elé az esélyeket latolgatva, közben a biztonság kedvéért elkezdtem munka után is nézni. Ekkor fedeztem fel, hogy mozdonyvezető-gyakornokokat keresnek a MÁV-Start Zrt.-hez. Többször elolvastam a hirdetést, beletelt egy kis időbe, mire felfogtam: tényleg az orrom előtt van, amire mindig is vágytam. Leadtam az önéletrajzom, és vártam. Egy nap múlva meg is jött a válasz: várnak tesztírásra a Keleti pályaudvar mellé. Nehezen hittem el, hogy valóban ez történik velem, hogy talán mégis mozdonyvezető-gyakornok lehetek, majd önálló mozdonyvezető. 2017 májusában mentem el a tesztírásra. Gyönyörű nap volt, bár a májusi eső kicsit rontott a hangulaton. A vizsga jól sikerült, innentől bizonyossá vált: ez lesz az én utam! A tanfolyamon a többiek is a legjobbra törekedtek, nagyon klassz csapat verbuválódott össze. Tudtuk, hogy számíthatunk a másikra, és nemsokára kollégaként köszönthetjük egymást. 

2018. november 12-én volt az első önálló szolgálatom.

Remegett a gyomrom, hiszen ekkor már oktató segítsége és jelenléte nélkül, egyedül ültem elöl. Izzadt a tenyerem, hogy mindent jól csináljak, minden a szabályok és az utasítás szerint történjen. Aztán a vezetőfülkében vettem egy nagy levegőt, leültem, és elindultam, amikor megfújta a forgalmista a sípot. 

Az első méterek egyedül. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kezdeti stressz és izgalom pillanatok alatt elszállt. Én mindig is ezt szerettem volna csinálni, és tessék, megadatott. Három éve vagyok a cégnél, és nagyon élvezem ezt az egészet. Sokan kérdezik, hogy nem aggódom-e a monotonitás miatt. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy minden szolgálat más és más. Mindig más emberekkel, helyzetekkel, és járatokkal utazol, mások az utasok. Aki pedig mindig is ezt szerette volna csinálni, annak minden szolgálat egy újabb élmény, amivel gazdagodik.

Sose szabad a gyermekkori álmot feladni, makacsul ki kell tartani mellette. Az élet előbb-utóbb úgyis eléd sodorja a lehetőséget, hogy megvalósítsd. Ha pedig előtted a lehetőség, ne félj, tedd meg a lépést és közelebb kerülsz álmaid állásához, lehetőségéhez.”

Aki a hangjukról is megismeri a típusokat

„Hároméves korom óta imádom a vonatokat – árulja el a mindjárt hétéves Milmó. – Azért, mert különféle vonatok vannak, más a színük és az alakjuk. Misiapával szoktunk nézni vonatos videókat is, olyanokat, amik órákon keresztül mennek, különböző tájakon, erdőn és mezőn át, alagutakban (az a kedvenc részem). Ilyenkor olyan, mintha én vezetném a vonatot, imádom ezt az érzést. Mama mesélte, hogy amikor kicsi voltam, mindig lementünk nézni a vonatokat az állomásra, és órákon át sikítoztam, annyira élveztem. Tudom az összes vonattípust, a hangjáról is felismerek párat. Például a Balatonon a Csörgő és a Szergej megy. Mindig figyelem a Kalóz hajóról. És szólok mindenkinek, hogy melyik jön. 

Régebben a piros Desiro járt Piliscsabán, de lecserélték a villamosított Flirt vonatokra. A Mama azt mondta, hogy nagyon dühös voltam, amikor ez megtörtént, de erre nem emlékszem. Jó, hogy ez a vonat jár, tisztább. Mondjuk, jobb lenne, ha emeletes lenne, de az meg nem fér be az alagútba sajnos.

Ültem már cseh vonaton is, az nagyon szuper volt. Volt gyereksarok a vonaton, meg a jegyem egy színező volt. Olyan volt, mint egy mozgó lakás, szőnyeg volt a padlón és mindenki nagyon kedves volt. És van jegylukasztóm is! 

Múltkor volt itt egy régi, fekete gőzmozdony, hú, az nagyon menő volt! Irtózatosan hangos és büdös volt, de belülről úgy nézett ki, mint a Roxfort Expressz. 

Ha nem rendőr, vagy magánnyomozó leszek, akkor mozdonyvezető, hogy mindenfele tudjak utazni!”

Nem csak esküvőkön lehet ám partivonatozni!

„Biztos vagyok benne, hogy gyerekként lettem szerelmes a vonatozásba, amikor kedvenc nagyszüleimhez jártunk, leginkább kedvenc nagyapám kíséretében – idézi fel az emlékeit Görögh Ferenc. – A (számomra) klasszikus kék vonattal az Aquincum–Pilisvörösvár-távolság kb. harminc-negyven percig tartott, szemben a mai tizenöt perccel. A még mindig üzemelő Gomba presszóban kihagyhatatlan volt a »savankás fröccs« a Papának, és a jaffa–málna–nyalóka kombó nekünk, öcsémmel. 

Szerelmünk tovább erősödött, amikor sorkatonaként Szombathelyre utaztam a Déliből postavonattal (!), hajnali egyórás indulással vasárnaponként, a szintén kék vonat fej fölötti csomagtartóján pihentük ki a hétvégét, és hajnal öt körül landoltunk a szombathelyi pályaudvaron. (»Vazs megye, Vazsvár, a vonat nem áll meg, csak lazzsít…”)

Balatonra, EFOTT-ra is mindig a kék vonattal jártunk, kannás bort vedeltünk a peronon, vagy büfékocsiztunk, ha fizetés után volt az utazás. Vajon miért nincs már büfékocsi?

Románcból komoly, bizalmon és szereteten, kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolat vált, amikor Délkelet-Ázsiában utazgattunk hátizsákkal. A Thaiföldön lenyomott hétórás út volt a mérföldkő, az állatokkal piacra igyekvő helyi lakosok között, és a rizses kaját tizenöt batért, banánlevélben a peronról az ablakon át árusító thai lányok gyűrűjében jött a felismerés: ez egy életre szóló kapocs lesz.

Következett a nászutunk, ami egy kétszer tizennégy órás Budapest-Keleti–Nagyvárad–Sepsiszentgyörgy menettérti viszonylatban manifesztálódott, és mivel rendesen jattoltunk a kallernak, külön kupét kaptunk útitársammal. 

Később még a mátészalkai barátnőmhöz is vonattal jártam, péntek reggel ötkor indulás, sör, szendvics bekészítve, hadd suhanjon a táj (sic!).

Kapcsolatunk egyértelműen YOLO szakasza volt az, amikor Londonból Brüsszelbe utaztam egy legénybúcsúra tíz angollal a Csalagúton át, Eurocityvel, és vissza.

A két út gyorsabb volt, mint egy mátészalkai kiruccanás, de ettől még a MÁV a kedvenc szolgáltatóm. Az évek alatt elfogadtuk, megértettük és megtanultuk kezelni egymás hibáit, tökéletlenségeit és idegesítő szokásait.

Házasságunk a vasúttal mára egy megbízható alapokon működő vérszerződés, naponta vonattal járok dolgozni, imádom minden percét, még a bérletvásárlásnak is.

Az egyetlen dolog, amit még nem próbáltunk ki, de szemezünk vele jó ideje, az a vonatrulett. Ez úgy működne, hogy kisorsolunk egy pályaudvart, egy vágányszámot, és a kitalált időpontban odamegyünk, majd jegyet váltunk arra a vonatra, amelyik onnan legközelebb indul. Bárhová is menjen, megyek (megyünk) vele. Tru love dat.”

Fiala Borcsa