–

Kurucz Adrienn/WMN: Margit, mikor lettél nevelőszülő a kőszegi SOS Gyermekfaluban? Emlékszel a pontos dátumra?

Balogh Margit: Igen, egészen pontosan 2001. december 1-jén kezdtem. A saját fiam, akit egyedül neveltem fel, akkor már főiskolás volt.

K. A./WMN: Foglalkozás, szakma, hivatás…? Vagy nevezzük huszonnégy órás szolgálatnak a munkádat?

B. M.: Maradjunk a hivatás szónál. Korábban is szociális területen dolgoztam, gondozó voltam egy sérült gyermekeket nevelő otthonban. A szakmai életem akkoriban egészen különvált a magánszférától. Ingáztam a munkahelyem és az otthonom között. Amikor a fiam felnőtt, készen álltam arra, hogy egészen átadjam magam a feladatnak. Mondhatni, igazából ekkor választottam hivatást. A munkából életforma lett. És változás. Óriási változás bennem. Mindent a gyerekektől tanultam, ami igazán fontos. Harmincketten voltak összesen, most még heten élnek velem.

K. A./WMN: Réka, Margit, hogyan emlékeztek az első találkozásotokra?

Godó Réka: Hét éve történt, tizenegy voltam, és nagyon sírtam.

K. A./WMN: Féltél Margittól?

G. R.:

Nem, attól féltem, hogy mi lesz ezután. A következményektől. Én kértem segítséget. Erről nem szeretnék többet mondani. Ezután az iskolába jöttek értünk. És elvittek a tizenhat éves bátyámmal együtt Margit nénihez.

K. A./WMN: Margit néni? Nem szólítjátok anyának?

B. M.: Rájuk bízom, van, aki anyának szólít, van, aki Margit néninek.

K. A./WMN: Réka, édesanyáddal kapcsolatban vagy?

G. R.: Nem, nem is ismertem kiskoromban, csak a láthatással kapcsolatos tárgyaláson tudtam meg, hogy ő az. Sok gyereke van. Hárman vagyunk édestestvérek, meg vannak féltestvéreim is. Állami gondozásban.

Az interjú videócseten készült

K. A./WMN: Haragszol rá, amiért elhagyott?

G. R.: Nem haragszom rá. De a szememben nem anya, aki elhagyja a gyerekeit. Én csak akkor szülök majd gyereket, ha anyagi biztonságban élek, és számíthatok a páromra. Apámra sem haragszom. Ő gondoskodott rólunk, ahogy tudott.

K. A./WMN: Úgy tudom, Réka, már kiköltöztél az SOS Gyermekfaluból. 

G. R.: Igen, betöltöttem a tizennyolcat, most már külön lakom, albérletben. Felszolgáló szakmát szereztem, a járvány előtt egy étteremben dolgoztam, most egy fagyizóban. Szeretnék külföldön is szerencsét próbálni.

K. A./WMN: Milyen volt a közös hét évetek?

B. M.: Réka más, mint a testvérei többsége, ő igazi jó kislány, talán ezért kevesebb figyelem is jutott rá. Mert soha nem volt vele baj. Nagyon okos, tudta mindig, hogy magának tanul, nem nekem. Harcos típus.

K. A./WMN: És aki nem ilyen? Velük mihez kezdtél? Nyilvánvaló, hogy az állami gondoskodásba kerülő gyerekek jelentős része súlyos traumákon esett át, bántalmazták, elhanyagolták. Az is gyakori, hogy ide-oda sodródnak a rendszerben éveken át. Lelki problémákkal, esetleg tanulási vagy fejlődési lemaradásokkal küszködnek. Kemény feladat lehet jó anyukájukká válni.

B. M.: Igen, volt, aki nagyon dühös volt, igaz, Réka? (Összemosolyognak.) És néha rajtunk vezette le a feszültséget. De ez érthető. Nagy csomagot cipelnek ezek a gyerekek. Hogy mit csináltunk vele? Semmit. Megvártuk türelmesen, amíg megnyugszik.

G. R.: Emlékszem, Margit néni néha elment sétálni, ha már nagy volt a feszültség.

K. A./WMN: Margit, mennyire maradt meg a privát életed ennyi gyerek mellett? Volt hol kiengedned a gőzt időnként?

B. M.: A barátok lemorzsolódtak. A család megmaradt. Voltam búvárkodni a tengeren, az a hobbim, teljesen kikapcsol.

K. A./WMN: Réka, voltak nagy cirkuszok a gyerekek között néha?

G.R.:  Igen, de leginkább a távirányító miatt. (Nevet.) Vitatkoztunk, hogy mit nézzünk a tévében.

K. A./WMN: Testvéreidnek tekinted azokat is, akikkel nincs vérségi kötelék, de együtt nevelkedtetek Margit néninél?

G.R.: Van, akit igen, van, akit nem. Akit igen, azzal tartom a kapcsolatot most is.

K.A./WMN: Margit, visszajárnak a régi gyerekek?

B. M.: A harminckettőből majdnem mindenkivel tartom a kapcsolatot.

K. A./WMN: A rengeteg nehézség közepette mik voltak a legszebb pillanatok az elmúlt húsz évben?

B. M.: A szép része a munkámnak az, ami például Rékánál tapasztalható. Óriási sikerélmény, hogy a tőlem kikerült gyerekek megállják a helyüket az életben. Családot alapítanak, lakást, házat, autót vesznek. Jó anyák, apák lesznek. Van olyan lányom, aki a férje gyermekét is neveli szépen a közös gyermekkel együtt. A mindennapokban is sok az öröm. A kirándulások, a strandolások, a közös programok. Az eredmények a tanulásban, a sportban. Meg az olyan egyszerű dolgok is, mint az együtt főzés, takarítás. Jó látni, hogy megtanulják lassan a vitáikat egymás között rendezni.

K. A./WMN: Nem féltékenyek egymásra a gyerekek? A normál családokban azért nem kell anyán általában ilyen sok testvérrel osztozni. Nem firtatják, hogy kit szeretsz jobban? Nem akarnak kisajátítani maguknak?

B. M.: Az a gyerek, akinek van kapcsolata a vér szerinti szülővel, esetleg felmerül a visszagondozás lehetősége, nem féltékeny, ez a tapasztalatom. A többiek igen, ők erősebben kötődnek, jobban ragaszkodnak hozzám. Meg kell próbálni bölcsen kezelni mindenki érzékenységét.

K. A./WMN: Nagyon nehéz lehet úgy megszeretni egy gyereket, közel engedni magunkhoz, hogy tudjuk, bármikor alakulhat úgy, hogy el kell engedni a kezét, hisz jogilag nem vagyunk szülő-gyerek viszonyban, ha lelkileg abban vagyunk is. Mert visszatérhet a családjába vagy örökbe fogadják. Mit lehet ezzel kezdeni?

B. M.: Kezdetben nagyon nehezen ment az elengedés. De aztán átfordult bennem a dolog, és ma már inkább öröm, hisz nagy siker, ha egy család rendezni tudja az életét, és a nevelni tudják a gyerekeiket, bár sokkal gyakrabban megtörténne! A harminckét gyerekemből sajnos csupán kettő térhetett vissza a saját családjába. A többieknél nem lettek megfelelők a körülmények, vagy a szándék hiányzott, így nálam maradtak nagykorúságukig. Én vigyáztam rájuk.

Kurucz Adrienn

  

Mik is az az SOS Gyermekfalvak?

Az SOS nemzetközi civil szervezet. A mozgalmat egy Hermann Gmeiner nevű férfi hívta életre Ausztriában, 1949-ben, a világháború után árván maradt gyerekek családias környezetben történő felnevelése céljából. Az akkor forradalmian új civil kezdeményezés mára a föld 133 országában működtet gyermekfalvakat és ifjúsági házakat, összesen nyolcvanezer gyereknek adva otthont. Ma már a bekerülés indoka általában nem a szülők halála, hanem az, hogy a vér szerinti szülők valamilyen ok miatt képtelenek a gyerekeikről megfelelő módon gondoskodni. Az alapítvány Magyarországon 1983 óta van jelen.

Ha a gyermek családjában megoldódnak a problémák, visszakerülhet a vér szerinti rokonaihoz. Ha ez nem lehetséges, a gyermek örökbe adását segítik. A gyakorlat azonban az, hogy családjából kiemelt gyerek éveket tölt a nevelőszülőnél, akár nagykorúságáig vagy még tovább is. Továbbtanulás esetén akár huszonöt éves koráig is élhet nevelőszülőnél.

Az SOS Gyermekfalvak Orosházán, Kőszegen, Kecskeméten és a települések hatvan kilométeres körzetében, illetve Budapesten és Pest megyében van jelen, közel négyszáz gyermeknek adnak szerető, biztonságos otthont. Egy nevelőszülői családban általában három-öt gyermekről gondoskodnak. A gyerekek családias környezetben élnek, fejlesztőpedagógus, pszichológus és a nevelőszülő közösen azon dolgozik, hogy a gyerekek feldolgozzák az őket ért traumákat és később önálló, egészséges felnőttek legyenek.

Jó hír, hogy indult egy kezdeményezés, amely támogatja az SOS Gyermekfalvakat. Az összegyűjtött pénzt hátrányos helyzetű gyermekek tanítására, fejlesztésére, valamint a gyermekfalvak lakóközösségi mosodáinak kialakítására fordítják.

Forrás: www.sos.hu

 

 A képek forrása: Balogh Margit és Godó Réka