„Így sikerült a nyaralás első estéjén szakítani” – Elbaltázott nyaralások, amiket sosem felejtünk el

–

 Exek gyomorbajjal

„Két és fél hónapja voltunk együtt az akkori pasimmal, amikor szembejött egy lehetőség: becsatlakozhatunk egy buszos utazásba: egy hét Montenegróban, hihetetlenül olcsón. Valahol éreztük, hogy picit korai ennyi idő után közös nyaralásra menni, de az út kihagyhatatlan lehetőségnek ígérkezett. Négy szabad hely volt, így nemcsak mi, hanem az akkori pasim által megismert baráti pár is velünk tartott. Iszonyatosan hosszú volt az út, a pasim pedig végighisztizte az egészet. Az idegileg és fizikailag is kimerült társaságot borzasztó hőség fogadta Montenegróban, ahol kiderült, hogy nem is az ígért szálláson, de még csak nem is egy utcában tudtak elhelyezni minket a baráti párral. Ebből természetesen szintén nagy hiszti lett, de a végén sikerült kiharcolni egy kétszobás apartmant, amihez szerencsére két külön fürdőszoba is járt, ami fontos lesz a későbbiekben.

A pasim egyre furcsábban viselkedett, így amikor az első estén kettesben maradtunk, megkérdeztem, mi a baja, mert érzem, hogy valami nem oké. A válasza az volt: „de hát te sem vagy szerelmes, nem?”.

Szóval így sikerült a nyaralás első estéjén szakítani. Mivel nem akartunk újabb cirkuszt, maradtunk közös szobában, napközben pedig kerültük egymást.

De csak ezután jött a feketeleves: a második nap végére mind a négyen benyeltünk egy brutál hányós-hasmenéses vírust, aminek köszönhetően négy napig ki sem tudtunk jönni a szobából. Abból a szempontból talán jobb volt így, hogy nem kellett amiatt aggódni, hogy ez majd milyen benyomást kelt a másikban.

A hazaútra összekapartuk magunkat és a buszból kiszállva örökre elköszöntünk egymástól. Én pedig három hétre rá elmentem abba a buliba, ahol megismertem a férjemet.”

Kurucz Adrienn kalandjai a garnisszállón

„Életem egyik legmeghatározóbb csavargása 23 éves koromban volt, amikor az akkori szerelmemmel meg a haverjaival nekivágtunk Nyugat-Európának, és egy hónapig sátoroztunk Franciaországban. Rengeteg kalandunk volt, mint mindenkinek, aki (nagyon) kevés pénzből utazik. Még odafelé történt, hogy München környékén be kellett várnunk a csapat lemaradt tagjait, és ha jól emlékszem, náluk volt a sátrunk is, szóval a nagy viharban gyorsan kellett keresnünk valami alváslehetőséget. Ez volt az egyetlen „szálló” szállásunk az egész nyaralás alatt különben, és emlékezetes kalandot nyújtott.

Nem vettük észre ugyanis, hogy a durva júniusi vihar elől egy garniszállóba menekültünk be. Én és két srác.

Mivel beszéltem németül (akkor még), én tárgyaltam a recepcióssal, aki nem kért adatokat, viszont kacsingatott. Azt hittem, bolond. Aztán mondta, hogy megmutatja a fürdőszobát. Egy volt, a folyóson. Mint kiderült, koedukált. Megmutatta a tusolót, aztán mondta vigyorogva, hogy nagyon forró a víz, jó lesz. Később végigmérte a két velem lévő fiút, és mondta, hogy ő Hans, ha kell valami, csak szóljak. Nekem ekkor kezdett derengeni az ő narrációja, és megkértem a barátaimat, hogy maradjanak az ajtó előtt kívül, amíg a fürdőben vagyok. Nem volt kulcs persze a zárban. Az ágyba nem mertünk befeküdni, úgyhogy hálózsákban aludtunk polifómon, akárcsak a következő hetekben.”

Szervezzen neked nyaralást a Csepelyi!

„A 2016-os franciaországi foci Eb-re szervezett Marseille-i túránk lényegében totális csőd volt utazási szempontból, mégis életem egyik legcsodásabb élménye lett az egész a magyar válogatott szereplése miatt. Pedig hát, ha lehet rosszul megszervezni valamit, akkor ezt sikerült (és igen: sok mindent én szerveztem…)

– Odafelé tengerparti szállást foglaltunk gigadrágán Olaszországban. Nyilván viharos szél volt, még azt is kisípolta az úszómester a tengerből, amelyikünk belemerészkedett.
– Marseille-ben a zárt parkolóházban törték fel az autónkat és vitték el a telefontöltőnket (mást nem találtak).

Hazafelé szintén tengerparti szállást foglaltunk. Eleinte jó ötletnek tűnt Marseille-ből „beugrani” Monacóba, de hát minden szurkoló így tett, így pont belefutottunk a csúcsdugóba kifelé is meg az olasz oldalon is.

Naplementére értünk a gigadrága szállásunkra, a tulaj kikészült, strandolni nem tudtunk, hiszen este már, reggel pedig még zárva volt a tengerparti strand, Cinque Terréből nem láttunk semmit, de kifizettünk egy valag pénzt a szállásra, ebből gondoljuk, hogy amúgy méltán népszerű.
– Ja, végül Monacóban sem csináltunk semmit (egyikünk evett egy Big Macet), mert hát, ugye, siettünk a gigadrága tengerparti szállásunkra (ahol ottfelejtettem a teli üveg parfümömet).
De hát kit érdekel? Továbbjutottunk a csoportból!”

A helyiek réme: a véreslábú magyar turista

„Két éve Gironában töltöttem a gyakorlatomat. A városba érkezve a koordinátorom fogadott, azt mondta, közel van a szállásom, nem kell taxit fogni, így nekiveselkedtem a huszonhárom kilós bőröndömmel és a tíz kilós hátizsákommal a – mint kiderült – három kilométeres útnak, ami hegynek felfelé, közel 40 fokban »maradandó élmény« volt. De a hazaút tervezésénél legalább már tudtam, hogy ezt a távot érdemesebb taxival megtenni.

Csakhogy az utazásom napján derült ki, hogy taxissztrájk van. Egyik társaság sem vette fel a telefont. Megindultam hát ismét gyalog, de a bőröndöm kiszakadt, a fémváz eltört, a vas pedig beleállt a lábamba.

Teljesen kétségbeestem, hogy lekésem a vonatot, majd a repülőt is. Véres lábbal, zokogástól vörös fejjel szólítottam le minden járókelőt (páran megijedtek és elmenekültek), hátha helyi számnak felveszi valamelyik taxitársaság a telefont. Nagyjából az út felénél sikerült elkapni egy taxit. Megkönnyebbülve érkeztem az állomásra, ahol viszont közölték, hogy a vonat késik egy órát. Az volt a szerencsém, hogy a repcsi is késett vagy másfelet… Katalónia nem adja egykönnyen magát, de nem is olyan könnyű megválni tőle.”

Tóth Flóra: „A legjobb sztori a világon… nem ez”

Tavalyelőtt nyár elején toltunk egy Cannes és környéke nyaralást, de mivel nem szeretjük, ha unalmas az élet (azt meg főleg nem, ha fejenként 40.000 a fapados repülőjegy), mindezt egy milánói repüléssel és onnan autózással oldottuk meg. Viszont hazafelé a hajnali repülőindulás és a 300 kilométeres út a reptérre nem voltak igazán kompatibilisek, így a hazaindulás előtti éjjelt egy milánói reptéri hotelben töltöttük (reptéri hotel = szálloda öt kilométerre a tényleges reptértől). Mivel a hotelnek volt ingyenes transzferszolgáltatása, G előző este leadta a bérautót, amíg én próbáltam megfejteni a szálloda zuhanyát (k. bonyolult volt, de tényleg), hogy a lányok tisztán repülhessenek haza. Közben forródróton voltunk, meglett a hely, ahol várni kell a szállodai buszt, megnyitottam a csapot. A busz nem jött. Mi már lefekvéshez készülődtünk. Már elég sokan várták a transzfert. Végül lecsattogtunk a recepcióra megérdeklődni, hogy mégis mi van. Kiderült, hogy a busz lerobbant, de a recepciós szerint fél óra múlva megoldják. Eltelt a fél óra. Busz sehol. Gyerekek nyilván nem alszanak, hiszen HELYZET van. Végül G szövetkezett néhány másik potenciális utassal, és Uberrel eljutottak a szállodába. Ekkor már 11 múlt, a gépünk hatkor indult. De a lányok természetesen elmeséltették G-vel az egész sztorit nagyon részletesen (pedig én is informáltam őket folyamatában). Aztán a hajnali reggelinél még egyszer. Aztán még vagy ötvenszer. Így kérik: »Apa, meséld el A Történetet«. Szóval ez A Történet. A lerobbant transzfer meg az Uber fuvar a szállodába.

Szerintem idén csak a Liszt Ferenc mellé megyünk egy éjszakára, a reptéri BKK busszal.”

Szabó Anna Eszter tengeri kutatómunkája

„A nyaralás utolsó estéjén az unokahúgommal el akartunk búcsúzni a tengertől, táncoltunk a vízben. A szálláson vettem észre, hogy nincs meg a telefonom, beeshetett a vízbe. A kisöcsém patáliát csapott, hogy bezzeg, ha ő kaphatna telefont, tuti, nem ejtené a vízbe, én egy disznó vagyok, aki nem vigyáz a cuccaira. Szóval hajnalban, indulás előtt visszamentem keresni a telefont. Apukám már ott állt térdig a vízben. Ment fel a nap, kerestük a kurva telefont. Értitek, a tengerben. És apa megtalálta. Persze működni nem működött, de sztorinak megmaradt, hogy apa minden kutatók (ő sejtbiológus kutató) legügyesebbike, mert még egy egész éjjel megbúvó telefont is megtalál a tengerben. The end.”

Mit hagytunk otthon?

„Régebben a családdal mindig Harkányba jártunk nyaralni egy apartmanba. De, hogy ne kelljen rögtön bevásárlással kezdeni a pihenést, általában már mindent megvettünk itthon: a felvágottól kezdve a zacskós levesen át a palackos vízig. Aztán egyik évben épphogy az utolsó percben végeztünk a pakolással, sietnünk kellett, nehogy lekéssük a kompot, így fel sem tűnt, hogy esetleg hiányozna valami.

Amikor estefelé megérkeztünk a szállásra és elkezdtünk kipakolni, akkor tűnt fel, hogy valami hibádzik: otthon maradt minden élelmünk. Aznap este az utazásról megmaradt szendvics és keksz volt a vacsi, másnap reggel pedig mehettünk bevásárolni.

A dolog jó oldala, hogy amikor hazaértünk tele volt a hűtő (vagy legalábbis nem volt üres, mert a kaja felét így is ki kellett már dobni).”

Pásztory Dóri és élete legrosszabb nyaralása (de tényleg)

„A 2001-es kudarcot jelentő Eb ezüstérmem után arra gondoltunk, hogy elmegyünk Horvátországba tíz napra pihenni, regenerálódni, búfelejteni. Nagyon hektikus, megterhelő év volt sok konfliktussal, vitával és hullámvölggyel. Anyukám, az imádott nagybátyám és én mentünk, én akkor 17 éves voltam. Egy sötét, kicsi szállást béreltünk, aminek az egyetlen előnye, hogy közel volt a strandhoz. A tíz napból nyolcon szakadt az eső, így be voltunk zárva hárman, úgy, hogy én egy sebzett dúló-fúló tinédzser voltam, akinek épp a szar is szar volt. A két jó idős napból arra emlékszem, hogy valamin nagyon összevesztünk anyukával Opatijában. Szóval nem mondhatnám, hogy ez volt élete legjobb éve.

De szerintem ez volt az egyetlen minősülhetetlenül és menthetetlenül elb...tt nyaralás az életemben.”

Romantikus hétvégi szállás két (?) főre

„Tudni kell rólam, hogy bármilyen hosszú útról legyen szó, utálom a foglalásokat intézni, mert azok mindig felül lesznek vizsgálva a kedves párom által. Egyszer azonban megbízott bennem – hát, nem kellett volna! Külföldön élünk, és haza szerettünk volna látogatni, így Pesten foglaltam egy kétszobás, meglepően olcsó airbnb-szállást az ötödik kerületben, mondván, ott minden megvan, amire egy hozzánk hasonló vegyes párocskának szüksége lehet, és így azon sem kell sokat gondolkodnom, mit mutassak majd a berlini »cityboynak«, hiszen minden ott lesz tőlünk egy köpésnyire.

Minden adott volt egy romantikus hétvégéhez. El is foglaltuk szépen a szállást, aminek elég furcsa volt az elrendezése, de akkor még nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget. Az egyik hálóból – mi végül nem ezt foglaltuk el – például egy ablakon keresztül rá lehetett látni a fürdőre, illetve a vécére, így, ha nem hajolt be az ember elég mélyen, a szobában ülő premier plánban nézhette végig, amíg a dolgát végzi.

No, de sebaj, örültünk, hogy megérkeztünk, és miután letettük a csomagokat, el is mentünk feltérképezni a várost. Jól kifáradva értünk haza, nagyjából egy órája aludhattunk, amikor arra riadtunk fel, hogy valaki hatalmas csörgés és röhögés közepette rángatja a kilincset. Miután kaptunk egy kisebb szívinfarktust, akkor szembesültünk vele, hogy nem a teljes lakást, csak az egyik szobát sikerült lefoglalnom, hát ezért volt ilyen olcsó – bravó! Nagyjából egy óra viháncolást követően a lakótársainknak is sikerült elfoglalni a szobájukat, mi is pihenhettünk volna tovább, mire belém hasított az érzés: pisilnem kell. Mivel nagyon is jól emlékeztem a másik szoba „adottságaira”, amiben már az újdonsült lakótársaink aludtak, laposkúszásban bemerészkedtem a fürdőbe, és jógikat megszégyenítő pózban simultam rá a vécére, hogy még csak véletlenül se mutatkozzam be a kelleténél jobban az új „barátainknak”. Szerencsére, csak egy éjszakára foglaltuk a szobát...”

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images