Sárgatúró és „hagymahajas” tojás – Két húsvéti hagyomány Kelet-Magyarországról, amit te is kipróbálhatsz
Nem vagyok egy két lábon járó Martha Stewart, de vannak hagyományok, amiket őrzök, mert fontosak a számomra, és szívesen foglalatoskodom velük a konyhában. Szatmárban mindig van húsvétkor sárgatúró, a tojásokat pedig „hagymahajjal” festjük. Kislánykoromban hatalmas ünnep volt mifelénk ez, akadt olyan év, hogy háromszáz locsolónk volt, hiszen a falu apraja-nagyja felkerekedett, és az összes lányos házat végigjárta. Verset is mondtak, anélkül nem lehetett elindulni. Másnap az egész falu tudta, ki mondta abban az évben a legszebbet, leghosszabbat – nagyobb erőfeszítésért több tojás járt. Kislánykoromban már kaphatók voltak színes tojásfestékek, de az idősebbek mindig hagymahajjal festettek, és apukám szebbnél szebb példányokat hozott haza a „locsolódásból” (igen, nálunk így mondják). Én pedig már évek óta nem festek semmi mással, csak hagymahajjal. A másik hagyomány a sárgatúró készítése – kizárólag egyszer az évben. Elárulom, mi ez. Csepelyi Adri írása.
–
Környezetkímélő és vegyszermentes
A hagymahajas tojásfestés nagyon könnyű. Minden évben csinálom, és hacsak nem felejtem a tűzhelyen az egész miskulanciát, mint abban az évben, amikor felrobbantak a tojásaim, sosem vallok kudarcot vele.
Ez a módszer emellett környezettudatos, egészséges. Nem tudom, nálatok hogy volt, gyerekkoromban mi vagy egy hétig rakott krumplit ettünk, mert az apukám által begyűjtött végtelen sok hímes tojást fel kellett használni. Ezek a tojások mindenféle színűek voltak, hiszen ahol megrepedt a héj, beszivárgott a festék, és megfogta a fehérjét. Nos, a hagymahajas verzióban semmilyen vegyszer nincs, így nem kell aggódnunk afelől, megehetjük-e a tojásokat, miután betöltötték funkciójukat.
A hagymahajas tojáshoz a vöröshagyma burokleveleit használjuk. Én annyival „bonyolítom” a helyzetet, hogy nem csak a vörös-, hanem a lila hagyma héját is gyűjtöm hozzá, ettől egy kicsit sötétebb, lilásabb lesz a végeredmény – pláne, ha sokáig hagyjuk a tojásokat a lében. Akkor szinte fekete tud lenni, ami gyönyörű.
Szóval összegyűjtöttem a hagymahéjat, nyilván minél több tojást akarunk festeni, annál többre van szükség, de négy-öt hagyma héjával (természetesen csak a sötét színű külső burokdarabokkal) már simán jók vagyunk. (Én tíznél több tojást nem festek, ennyire tuti megfelel ez a mennyiség.) Leforrázom és áztatom kicsit, fél óra elég neki, hogy megpuhuljanak a héjak. Ebbe a (közben kihűlt) vízbe rakom a megmosott tojásokat, és lassan forralni kezdem őket. Fontos, hogy mindet ellepje a víz, és ne hirtelen melegítsük, mert akkor szétpukkannak.
Ha megfőttek a tojások, kicsit még hagyhatjuk a lében hűlni őket, minél tovább maradnak, annál sötétebb lesz a színük. Klári mamával régen mintás tojásokat is csináltunk: büröklevelet szedtünk, azt tapasztottuk a tojásra nejlonharisnyával – így a levél helye fehér maradt. De a tojások csak így, „hagymahajasan” is szépségesek. Ha kiszedtem őket s megszáradtak, zsírral fényesítem ki őket, ahogy régen csináltuk. (Pro tipp: néhány éve kipróbáltam a kurkumás tojásfestést is, szép sárga tojásokat kaptam vele.)
Festés level: egymillió
A húgom, Boglárka ennél is keményebben nyomja: ő az apai nagymamánktól tanult harisnyás változatot is bevállalja.
Régen az asszonyok gyűjtötték húsvétra a harisnyákat, amiken felfutott a szem, ebbe bújtatták ugyanis a festendő tojásokat. Hogy miért? Mert a harisnya szövete szorította a tojásra a kertben, árokszélen gyűjtött szép, tavaszi leveleket, amelyek alá így nem ment be a festék, s világos nyomot hagytak a héjon.
Pepecselős meló, de megéri: nagyon szép minták rajzolódnak ki a levelek alatt, és a gyerekek is rettentően élvezik ezt a szöszmötölést.
A húgom tizenkét percig főzi a festékben a tojásokat, aztán hagyja kihűlni őket, leszedi a harisnyát róluk, és száradás után fényesíti a felületüket.
De mi a jó ég az a sárgatúró?!
És akkor most lerántom a vászonkendőt a nagy titokról: étel. Tényleg sárga, és részben túró. Amolyan kelet-magyarországi furcsaság ez: tulajdonképpen senki sem tudja, mi. Édes, de nem édesség, sajt, de közben mégsem az.
Eredetileg a görögkatolikus valláshoz kapcsolódó, kifejezetten húsvéti étel, amit az ünnep vasárnapján fogyasztanak, miután pászkaszentelés (kalácsszentelés) alkalmával megszentelték a templomban. Magyarország keleti részén azonban vallástól függetlenül elterjedt, és szinte minden családnak saját receptje van hozzá.
Mifelénk nincs ünnepi asztal nélküle – de kizárólag egyszer készítjük egy évben. Ica mama mazsolával csinálja, a sógorom anélkül – ha én főzöm, akkor kicsit kevésbé édesre csinálom, mint mások. Tessék, a receptje – pikk-pakk megvan, kezdők is bátran kísérletezhetnek vele.
Hozzávalók:
1 liter tej
10 tojás
5-6 evőkanál cukor (van, aki picit többet is tesz bele)
egy csipet só
ízlés szerint pici citromhéj, mazsola
Kezdd el melegíteni a tejet a cukorral, sóval. A tojásokat egy külön tálban keverd össze, aztán lassan öntsd őket a langyos tejhez (nehogy forró legyen!), és kavargasd. Add hozzá a citromhéjat (nem kötelező, de én szeretem az ízét), illetve az előzőleg megmosott mazsolát (én meg ezt nem szoktam rakni bele, viszont sokan szeretik).
Ne ijedj meg, egy idő után darabossá fog válni. Ez jó: kicsapódott a tejsavó. Ha ezt tapasztalod, akkor fogj egy szűrőt, tégy bele egy tiszta (mosószertől is tiszta, tehát nagyon alaposan kiöblített!) vászonkendőt, és szűrd át rajta a sárgatúrót.
A masszát fogd össze a vászonban, nyomkodd ki, formázd a képen látható alakúra, és szorosan fogd össze a textil száját körülötte. Hagyd így csepegni a szűrőben egy-két órán át, aztán tárold hűtőben. Késsel szoktuk szeletelni, és a húsvéti sonka mellé tálaljuk.
Kellemes húsvétot kívánok!
Csepelyi Adri
A képek a szerző tulajdonában vannak