–

Gyárfás Dorka/WMN: Az egy dolog, hogy a világ teljesen megváltozott pár hét alatt, de kevesen reagálnak rá olyan gyorsan, mint ön.

Kőrösi Gábor: Igen, pedig csak úgy kezdődött az egész, hogy rábukkantam egy Facebook-csoportra, ahol egy csomó jó szándékú, önzetlen embert elkezdett a saját alapanyagából orvostechnikai eszközöket gyártani, nyilván amatőr módon. Igazából nem is lehetett másként, mert senki nem gyártott ilyet korábban, és igény sem volt rá. Most viszont az az egy biztos, hogy igény van rá. Ez a Facebook-csoport tehát külföldi minták alapján, 3D nyomtatóval kezdte el gyártani az arcpajzsok fejpántrészét. 

Pár nap múlva mi is beálltunk, mert nekem is volt 3D nyomtatóm, ugyanis a cégem pár nappal korábban még filmes díszleteket gyártott. Csak azért vártuk ki azt a pár napot, hogy a csoporton belül megszülessen egy szabvány, hogy egymással kompatibilis eszközöket gyártsunk. Ez kábé azt jelentette, hogy volt összesen tíz 3D nyomtatónk, amik elkezdtek ketyegni, és óránként egy darab fejpántot állítottak elő. Úgyhogy mindjárt látszott: egy nagyon jó eszközt gyártunk kontraproduktív eszközökkel.  

Ilyenkor én általában dühöngök, de mivel már hozzászoktam, hogy két-három naponta mást kell gyártanom, ami nagyon sürgős, de szép is kell, hogy legyen, így rá van állva az agyam a megoldáskeresésre. Ez ráadásul nem is tűnt olyan bonyolultnak:

két fejpántot kell előállítani, amiből az egyik távolabb van a homloktól, és megtart egy plexilapot. 

Egyik hajnalban kipattantam az ágyból azzal a felkiáltással, hogy „Itt a megoldás!”, lerajzoltam, nem bírtam magammal, beszaladtam a műhelybe, kipróbáltam, és rögtön látszott, hogy működik. Ez körülbelül kilenc nappal ezelőtt történt. Akkor én még azt hittem, elegendő csak egy A4-es fóliát megtartania, de az igény egy pillanat alatt felülírta ezt: orvosi részről hamar megfogalmazódott, hogy az egész arcukat szeretnék beborítani, beleértve a fülüket is. Érthető: minél kisebb felületet kell hagyni arra, hogy az orvos megfertőződjön, ha egy beteg beleköhög az arcába. Ez két nappal később derült ki a SOTE klinikáján, ahol nyolcan vettek részt a próbában – orvosok, nővérek. Még annyit tudtunk meg, hogy két műtőssapka kell a viseléséhez, de ezt meg lehet oldani. 

Gy. D./WMN: Egyébként könnyű civilként bejutni most egy kórházba, és elérni, hogy legyen egy orvos, aki erre ráér?

K. G.: A csoport addigra már járt bent ebben a kórházban – én csak belecsöppentem, nincsenek kapcsolataim ezen a területen. Nekem inkább azt kellett elfogadtatnom, hogy ezt ne 3D nyomtatóval állítsuk elő, mert az lassú, hanem lézervágóval és egyszerű nyomdai stancgéppel, mert azzal napi öt-, tíz-, de mára az derül ki, akár harmincezer darabot is, le lehet gyártani a pajzsból.

Gy. D./WMN: Ha van alapanyag… 

K. G.: Hát igen. Akkor még naivan azt gondoltuk, majd veszünk fóliát, és gyártjuk szakmányban. Ma mindenki ezt vadássza, mert alig van… A csoport eddig két és fél millió forintot költött el csak az átlátszó fóliára, és sok-sok pénzt a nyomtatáshoz szükséges alapanyagokra (de azt majdnem mindenki a saját készleteit használva), ebben részben a saját pénzünk van benne, részben az eddig összegyűlt adományok.

Csakhogy mára az átlátszó alapanyagot nem engedik be az országba, pedig egész Európa ezt igényli. Így jártunk, azt hittük, tele leszünk alapanyaggal…

Annyit tudtam tenni, hogy a saját Facebook-oldalamon nyilvános felhívást tettem közzé, amiben stanctechnológiát használó vállalkozásokat keresünk (ami mellesleg majdnem minden nyomdára jellemző), és persze alapanyagot. Igazából csak az utóbbi jelent problémát, az előbbi nem. 

De úgy tűnik, hogy alapanyagot is találtam valahol, csak még nem merem elárulni, hol és kit. Nagyon sokan elkezdték most a privát szférát kiszolgálni, de szerintem az egészségügy prioritást élvez. Szerencsére ráleltem két kis hazai gyártóra, ami ugyanígy gondolkozik és bele tud állni. Egyelőre ők az egyetlenek, ami nonszensz, mert szinte bármelyik műanyagfeldolgozó üzem tudna ilyen plexilapot gyártani, csak eddig nem kellett senkinek. Fel kéne kicsit rázni magunkat, hogy ne várjunk Kínára.

Gy. D./WMN: Akkor pontosan mit szeretnének?

K. G.:

PET fólia gyártásához keresünk vállalkozókat. És hozzáteszem: aki beszáll, Európa egyik legkeresettebb termékéhez kínál alapanyagot. 

Ha ugyanis most nem engedik be az árut Keletről, akkor álljunk neki, és exportáljunk mi! Ha mi oldjuk meg először, akkor legyünk mi az elsők! Ha egy kisebb stancgép is naponta ötezer pajzsot tud előállítani, vagyis tíz stancgép napi ötvenezret, akkor egész Európát el tudnánk látni ezzel a jól működő, egy perc alatt installálható termékkel. Most ígérte meg nekem egy gyártó, hogy akár ingyen is dolgozik nekünk és napi húsz-harmincezer pajzsot ad át, ha toljuk alá az alapanyagot…

Gy. D./WMN: Ki igazolja egyébként, hogy ez az arcpajzs biztonságos, és tényleg felfogja a vírust? 

K. G.: Én is nagyon szeretném, ha egy gyorsított eljárásban engedélyeznék, vagy akár azt mondaná rá valaki – aki orvostechnikai eszközöket bevizsgál –, hogy nem jó. Van egy elég komoly mintánk: tízezer pajzs, amit a csoport összeszenvedett saját erőből. Mellékeltünk hozzá egy elégedettségi kérdőívet azoknak, akik kaptak belőle, és felajánlottuk, hogy éljenek panasszal, ha nem működik jól. Eddig nem érkezett panasz. Csak annyi vált nyilvánvalóvá, hogy PVC-ből nem lehet elkészíteni a fóliát, mert az fél órán belül szédülést okoz. Egy héttel ezelőtt még én is egy csomó PVC-t vásároltam fel, de kiderült, hogy azon keresztül homályosan lát az ember, meg alkalmatlan amúgy is. Gyártottunk belőle mást. De mivel azóta sem vizsgálták be a PET K-val készült arcpajzsokat sem, csak azokban az orvosokban bízhatunk, akik ezt szívesen viselik. 

Gy. D./WMN: Igaz, hogy már más országokban is?

K. G.: Én egy Facebook-posztban kitettem a termék teljes dokumentációját, és azt többen kommentelték külföldről, illetve privát üzeneteket is kaptam.

Jöttek köszönetnyilvánítások Svédországból, Portugáliából, Brazíliából, és legutóbb például Washington államból is. Mindenütt szükség van rá. 

Gy. D./WMN: Mit tehetünk tehát még az ügyért?

K. G.: Ahhoz, hogy a tíz stancgép napi ötvenezer arcpajzsot legyártson, a darabonként két-háromszáz forint önköltség mellett még napi tíz-tizenötmillió forintra lenne szükség, de ez pontosan kiderül, ha végre gyártatjuk, mert egyelőre még kereskedésben vesszük. Szóval pénzre van szükségünk. De nem feltétlenül kell látnunk azt a pénzt, jobban örülnék, ha küldenének alapanyagot is. Illetve szükségünk lenne arra is, hogy engedélyezzék a terméket. 

Gy. D./WMN: A szállításhoz nem kell segítség?

K. G.: A Facebook-csoport ezen a téren igyekszik felnőni a feladathoz. Iszonyú hosszú listánk van már a jelentkező kórházakról, nagyjából negyvenhatezer darabra kaptunk igénylést. De a legjobb az lenne, ha minden önkormányzat beszállna a saját nyomdájával, és eljuttatná a pajzsokat a saját kórházába. Nem az a cél, hogy mi sokat dolgozzunk, hanem hogy legyen arcpajzs mindenütt az egészségügyben. 

     

Gyárfás Dorka

Aki támogatni szeretné az orvosi arcpajzsok gyártását, az ITT megtalál hozzá minden információt. 

Képek: Kőrösi Gábor