–

Attilának régóta gyanús volt a Sándor.

Úgy látta, kerülgeti a feleségét. Sokszor eszébe jutott az a kerti parti, ahol kifejezetten nyomult Cilire. Legalábbis szerinte, mert Cili kinevette, amikor szóvá tette hazafelé a kocsiban, hogy lehettek volna kissé visszafogottabbak is, hülyét csináltak belőle, ráadásul barátok előtt.

Sándor az a fajta férfi volt Attila szemében, akin érthetetlen, mit esznek a nők. Hisz egészen nyilvánvaló, hogy miféle. Egy erőszakos, nyomulós barom, egy nyálas ficsúr, egy mosolygó pszichopata. Aki szívatja a nőket, és pont ezért olyan népszerű.

Attila szerint egy rendes pasi, az lúzer, kész.

Magát is e kategóriába sorolta, és időnként felmerült benne, hogy ha rosszul bánna a feleségével, Cili bizonyára jobban szeretné. De mert erre, ő, az Attila jó természeténél fogva nem képes, hülyének nézi az asszony, meg a két a lánygyerek is, pedig kezdetben nagyon apásak voltak. Mostanában meg inkább csak röhögnek rajta.          

Cili nem néz rá soha úgy, ahogy régen. Mintha örökké máshol járnának a gondolatai. Szórakozott. Kiesnek a kezéből a tárgyak. Elsózza az ételt. Meghúzza a kocsit. Órákig sutyorog telefonon a barátnőjével, ahelyett, hogy vele foglalkozna. A szexbe bele-belealszik.

Ennél azért több járna nekem, gondolta Attila.

Majd rögtön bevillant a szó nagy vörös betűkkel: gyanús. Nagyon gyanús.

Talán Sándor az, aki miatt holdkórossá vált a felesége? Vagy valaki a munkahelyéről?

Befészkelte magát a fejébe a gondolat: őt bizony csalják. És mert hitt abban, hogy mindig a legegyszerűbb magyarázat a helyes, bármilyen banálisan hangozzék is, Sándor került nyomban féltékenységének epicentrumába.

Bizonyítéka nem volt, csak sejtése, de ahogy teltek a napok, a sejtés bizonyossággá fújta fel magát, és Attila időnként úgy érezte, fel tudná robbantani az egész elcseszett világot, amelyben a feleségek rohadékokról ábrándoznak (és közben meghúzzák a családi autót!), pedig van nekik rendes férjük, aki sose néz más nőre, vagy ha néz is, visszagyűri a vágyát egyből a teste közepébe, kieresztve majd akkor, amikor az asszonyba engedheti végre valahára.

A Sándor bezzeg nem gyűrt semmit sehová, illetve dehogynem: a lepedőt gyűrte össze azzal, aki csak szembe jött, volt egy híre a környéken, az biztos. Attilának pont Ági mesélte, Cili barátnője, hogy megdugta még a helyi polgármester feleségét is. Miközben a polgi óvodát avatott, Sándor a nejébe invesztált épp, de lebuktak, mert a kampányfőnök titkárnője becsöngetett, hogy azonnal kellene egy másik ing a fotósok miatt, mert amit reggel felvett a polgármester úr, annak ráfröccsent az ebédnél a szaft a gallérjára.

Elég jó nő a polginé, gondolta Attila, nem csoda, hogy rámozdult a Sándor, de a Cili meg még dögösebb, kizárt, hogy nála ne próbálkozott volna be. Azon a bizonyos kerti partin is végig nézegette, mustrálta, szórakoztatta, mintha nem lenne Cilinek férje, hogy feldobja, ha unatkozik! A csúcs az volt, na, ebből azért tényleg lehetett tudni, hogy vaj van a fejükön, hogy Cili beleeszegetett a Sándor tojássalátájába: Attila majd megőrült, mikor ezt látta. A gyerekeik egy iskolába járnak, vannak közös haverjaik, közel laknak egymáshoz, de ettől még nem kellene egy tányérból enniük, ez azért teljességgel indokolatlan bizalmaskodás, gondolta Attila, és vörös lett a feje, valahányszor bevillant neki a tojássaláta.

Egy keddi napon Cili három órás késéssel jött haza. Ahhoz képest, amikor haza szokott jönni a munkából.

Hol voltál, kérdezte Attila, és egy picit remegett a hangja, mert nem szokott kiabálni. Reggel látta a benzinkútnál Sándort meg az új BMW-jét, és azóta forrt benne a düh, várva, hogy végre kibuggyanhasson.  

Cili döbbenten nézett rá, aztán kivágta, hogy fodrásznál, de Attila úgy látta, egy picivel sem rövidebb a haja, mint reggel volt.

Ideje végre tisztán látni, gondolta, és mikor Cili elment fürdeni estefelé, megkaparintotta a telefonját. Volt rajta kód, de még korábban kileste: a lányuk születési évszáma volt az.

Gyorsan átfutotta a híváslistát. Semmi Sándor. Viszont egy Saci igen, talán így írta be. Attila legalábbis így írta volna be a szeretőjét, az jutott eszébe. Az üzenetek közt sem talált bizonyítékot. Okos asszony, nyilván takarít, bosszankodott Attila.

Aztán támadt egy ötlete.

Próbára teszi őket!

Rákeresett Sándor vezetéknevére a mentett számok között. Meg is találta, ezek szerint Saci mégiscsak Saci, de legalábbis nem Sándor.

„Beszélnünk kell!” – pötyögte be az sms-t, és mielőtt meggondolhatta volna magát, elküldte, aztán kitörölte az üzenetet.

A válasz másfél perc múlva pittyegett. „Anita presszó, fél óra múlva.”

Attila kapta a kabátját.

Az autóban ücsörgött egy darabig járó motor mellett, törte a fejét, hogy most akkor mi legyen. Szó nélkül behúzzon egyet a másik férfinak? Még sose tett ilyet, vajon fáj az ember ökle utána? Vagy üljenek le egy sör mellé, és beszéljék meg kulturáltan a dolgokat?

Mit mond az ember a felesége szeretőjének?

Ha tudja, hogy az tudja, hogy tudja.

Az Anitában nem voltak sokan szerencsére. Cirkusz esetén, mert Attila nem volt benne biztos, hogy nem lesz cirkusz, volt elég hely, nem kellett attól tartani, hogy kárt tesz valakiben, aki nem a Sándor.

Sanyci, Sanycika, most elkaplak, mondogatta magában, mert akkor már becézgette magában a riválisát, a mindent összetaknyozó kis pondrót, akit ő most eltapos. Egyre nőtt, dagadt benne az érzés, hogy rendet kell csinálni. Egy egész kerület nevében! Egyszer és mindenkorra megtanítja ennek a gilisztának, hogy nem nyúlunk más feleségéhez, nem eszegetünk vele tojássalátát, és nem fűtjük a férj haverjainak szeme láttára! Attila érezte, hogy ez már több mint féltékenység, a harag pezsgett benne, felhabzott, kicsordult, elöntötte a presszót. Az összes rendes, átvert fickó nevében, beleértve a nyomorult polgármestert is, kell igazságot szolgáltatni, és beleverni abba a piperkőc fejbe a miheztartást egyszer és mindenkorra!

Attila már ülni se tudott egy helyben a küldetéstudattól, fészkelődött, annyira feszítette a tettvágy, a tanítás kényszere, hogy folyton a pulthoz rohangált, szórakoztatta a fiatal csaposlányt, aki gurgulázva kacarászott a poénjain. Ettől Attila úgy érezte magát, mintha most jött volna a konditeremből, direkt rá is könyökölt a pultra a lány orra előtt, hogy domborodjon a bicepsze, és egy ezrest adott borravalónak a konyak mellé.

Sándor késett. A lambériára lógatott nagy retro faliórán látta Attila, hogy eltelt már bőven az a fél óra, el a háromnegyed is: nemsokára zárnak, mondta a pultoslány, közben erősen a szemébe nézett, és mosolygott.  Milyen szép fogai vannak, gondolta Attila. Meg azt is, hogy biztos volt fogszabályzója, ilyen szájat csak az amerikai filmekben látni, Rákospalotán tuti, nem nőnek ilyen szabályosan a fogak maguktól.

Ekkor csilingelt az ajtó, belépett egy nő bundában.

Kopogott a kőlapon a csizmájának a sarka. Körbenézett, toporgott. Keresett valakit, de úgy tűnt, hiába. – Segíthetek? – kérdezte tőle a pultoslány.

– Nem volt itt egy nő, magas, szőke…?

És Attilának akkor esett le, hogy tudja, ki ez az asszony, csak a bunda miatt tűnt idegennek, sokkal nagyobbnak látszott tőle, mint amekkora valójában.

A Sándor felesége volt.  

Akkor már ő is megismerte Attilát, annak a Cilinek a férjét, aki az ő Sándorjának üzenget, és akit ő most elrendezni jött. Bámultak egymásra egy darabig, aztán a nő szemében értelem gyúlt, elpirult, sarkon fordult, és bevágta maga mögött az ajtót.

Hűha – mondta a pultoslány, és töltött még egy konyakot Attilának, jelezve, hogy a ház ajándéka, és kacsintott is mellé. Később a kocsiban, miközben leügyeskedte a harisnyáját, azt is elmagyarázta Attilának, mitől átverés a különleges ajánlat az éttermekben.

Kurucz Adrienn

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images