Nem lehet csendben maradni, ordítani kell! – Gyerekjogi szimpózium Pannonhalmán

–

Felemelő környezet és mélybe rántó téma

Az ezer éve alapított bencés rend iskolája kimagaslik Pannonhalmán az amúgy is gyönyörű tájból. A hegy tetején nem csupán az épületekből sugárzik a letisztultság és a szentség, de szinte tapintható az a szellemi energia, ami összesűrűsödött az ezer év alatt. Mégis megtörtént itt négy évvel ezelőtt az, amit senki nem szeretne átélni. Az egyik nagy tudású, köztiszteletben álló pedagógusról kiderült, hogy korábban – visszaélve hatalmával – olyan dolgokat művelt a bent lakó fiatal fiúkkal, amelyek megbocsáthatatlanok. Állandó szerzőnk, dr. Gyurkó Szilvia írt is erről egy cikket nekünk. Szilvi belülről követte végig az egész folyamatot, mert a bencések a gyerekjogi szakember segítségét is igénybe vették ahhoz, hogy kivizsgálják, mi történt valójában.

A feltárás idején napvilágra került, hogy egy már nyugdíjazott munkatárs is hasonló módon visszaélt a gyerekek belé vetett bizalmával.

A pannonhalmiak voltak az elsők az országban, akik nem söpörték szőnyeg alá az eseteket, hanem kiálltak a nyilvánosság elé, és nem a régóta bevett „kéz kezet mos” szokásjog szerint álltak az ügyhöz.

A megtisztulás részeként most a pannonhalmi főapátság adott otthont annak a Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek, amely az iskolai bántalmazás témáját járta körül. Hatalmas kitartás kellett ehhez, mert rengeteg támadás érte a szervezőket már a szimpózium meghirdetésekor is: mindenki félt valamitől vagy valakitől. Ez is rávilágít arra, mennyire időszerű volt ez a rendezvény. Szerencsére győzött a józan ész, és minden résztvevő rájött, hogy a gyerekek védelme nem köthető semmiféle ideológiához.

Ez még csak az első lépés

A szimpózium telt házzal zajlott, több mint félezer gyerekjogi szakember, oktatási szakértő és egyházi képviselő regisztrált. Az EMMI és a Klebelsberg Központ képviselője is jelen volt, a fővédnökséget pedig Áder János köztársasági elnök vállalta.

Korábban soha nem fordult még elő, hogy hasonló célért ilyen sok szakember gyűlt volna össze különböző területekről.

Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát történelmi pillanatnak nevezte a szimpóziumot, és arról beszélt, hogy hidat kell képezni a gyerekek, a szülők, az egyházi és az állami iskolák között. A különböző világnézeti és felekezeti intézményeknek is eszmét kell cserélniük a kialakult nehéz helyzettel kapcsolatban, amiből az önvizsgálat sem hiányozhat.

„A rossz csend az elhallgatás csendje, amelyet meg kell törni, hogy az emberi méltóság ne sérüljön”

– mondta.

„Ma itt, Pannonhalmán az első olyan találkozás jön létre hazánkban, ahol különböző világnézetet valló és különböző gondolkodású emberek, egyházak, civil szervezetek, hatóságok, közfeladatot ellátó intézmények, leülünk, együtt gondolkodunk, eszmét cserélünk, és elhatározzuk, hogy együtt ügyködünk egy szent ügyön. Épp a gyerekvédelem az, amely pártpolitikai preferenciáktól függetlenül közös nemzeti ügy lehet. Arra hívok mindenkit, hogy maradjon is így.”

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke-püspöke a jóakaratúak összefogásáról beszélt, és arról is, hogy nyíltan kell beszélnünk a szexuális visszaélésekről, nem lehetünk partnerek sem a bűnökben, sem pedig a vádaskodásokban, hiszen ez az egyház nyílt sebe. Be kell kötöznünk a sebeket, de nem az elhallgatással, hanem a feltárással.

Dr. Kozma Ákos gyerekjogi ombudsman nem volt jelen személyesen, de üzenetében hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek joguk van otthonosan érezniük magukat a világban, ezért az erőszak megengedhetetlen, hiszen az erőszakos gyerek többnyire maga is áldozat. Szerinte is

valódi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy őszinte párbeszédbe kezdjünk az erőszakról.

Dr. Pászthy Bea, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermekpszichiátriai Tagozatának elnöke elmondta, hogy minden gyereknek csak egyszer van gyerekkora, aminek értékeit kötelességünk volna megőrizni, hiszen ma már minden ötödik gyerek mentális problémákkal küszködik.

Mons. Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának titkára a felismerés fontosságát emelte ki, ahogy azt is, hogy a saját felelősségünk, ha nem akarjuk észrevenni, mi történik a környezetünkben. „Olyan embernek kell lenni, akihez oda lehet lépni, és segítséget lehet kérni” – mondta. Bár nehéz szembenézni a szexuális visszaélésekkel az egyház berkeiben is, de „most jött el az idő, hogy kiirtsuk ezt a gonoszat az emberiség történetéből”.

Hihetetlenül magas számokat mutatnak a statisztikák a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélésekről, itthon például minden harmadik lányból egy átélt már szexuális zaklatást, és minden hetedik fiúval is megtörtént ugyanez, ami súlyos következményeket okoz társadalmunknak.

Minden előadó egyetértett abban, hogy a közgondolkodásban is meg kell jelennie: a gyermekek biztonsága olyan alapkövetelmény, ami nélkül nincs jövő. Nem beszélhetünk pedagógiai programról és reformokról addig, amíg az elszigetelt kezdeményezésekből olyan hálózat nem épül, amely érzékeny változásokat indít el társadalmi szinten, ahogyan az iskolákban és az oktatáspolitikával foglalkozó szakemberek körében is.

Hogyan léphetünk föl a zaklatások ellen?

Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, idő kell ahhoz, hogy valóban beinduljanak az alaposan felépített folyamatok. Ki kell építeni a támogatók körét, képezni kell a szakembereket, hogy a jó szándék tényleg megvalósulhasson. Meg kell hallgatni az áldozatokat, időt és teret adni számukra a megnyílásnak, ahogy a gyógyulásnak is. Az elkövetők felelősségre vonása sem lehet csupán annyi, hogy eltávolítják őket az adott intézményből, hiszen sokan rögtön elmenekülnek egy másikba, ahol senki nem ellenőrzi az előéletüket.

A gyerekek köré egy nagyon erős és rugalmas biztonsági hálót kell kiépíteni, másképp nem megy a gyors és professzionális beavatkozás, ami Magyarországon sajnos egyáltalán nem jellemző. Ahogy dr. Gyurkó Szilvia elmondta, sokszor még rosszabb helyzetbe kerülnek a gyerekek, ha beszáll a gyerekvédelem, addig kellene lépni, amíg ez nem történik meg.

Sajnos a gyerekvédelemmel kapcsolatos gyakorlati alapelvek sincsenek lefektetve, ezekbe bele lehetne vonni a gyerekeket is. Elsőként tehát muszáj kidolgozni az irányelveket, amelyekben egyértelmű és célzott felelősségi körök találhatók.

Akár a gyerekeket is ki lehetne képezni szakértőkké, hiszen csak így lehet komolyan venni az iskolai biztonság témáját. Ahol ez már megvalósult, ott kiderült, hogy a gyerekek nagyon komolyan veszik a feladatukat, és kevesebb a bántalmazás.

A legjobb gyerekvédelmi gyakorlatokat minél szélesebb körben meg kell osztani és személyre szabni, hiszen nem csupán a jövőnk múlik azon, mennyire vagyunk képesek az összefogásra, hanem a jelenünk is.

Sokkoló számok

Astrid Winkler, az ausztriai ECPAT munkatársa elmondta, hogy minden ötödik percben meghal egy gyerek a világon bántalmazás miatt, és évente kétszázmillióra tehető a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak eseteinek száma, ezek közül háromszor-négyszer annyit követnek el a sérült gyerekek sérelmére, mint az egészségesekére. Évente legalább kétszázötvenmillió áldozata van az iskolai kirekesztésnek és a cyberbullyingnek is.

Szerinte mindez a figyelem hiánya miatt történhet meg, ezért sokkal tudatosabbnak kell lennünk, hogy megelőzhessük ezeket az eseteket, amihez a pszichológiai korlátainkat is muszáj felszabadítanunk.

Ha észrevesszük, hogy a környezetünkben valakit bántanak, minden esetben muszáj közbelépni, elhagyva a komfortzónánkat.

„Európai társadalmainkban szinte minden fontos területen szigorú előírásokat kell betartanunk. Néhány évente ellenőriztetni kell a gépkocsinkat, hogy megfelel-e a gondosan kialakított feltételrendszernek. A szakácsok igen alapos ellenőrzéseknek kötelesek megfelelni az étel megfelelő minőségének biztosítása érdekében. A gyerekekkel foglalkozó intézményekben azonban nincsenek kötelező gyerekvédelmi irányelvek” – mondta némi keserű iróniával az ECPAT képviselője.

Megrendítő előadás egy áldozattól

Békés Gáspár egy budapesti elitgimnáziumba járt, kiváló eredményeket ért el, az osztályfőnöke azonban terrorban tartotta őt, és a többieket is manipulálta, kivéve néhány kiválasztott kedvencet. Gáspár részletesen elmondta, mennyi nehézséggel kellett szembenéznie, amikor konstruktív ellenállásra kényszerült. Többek között a tantestület passzivitása és az osztálytársai is akadályozták a helyzet nyílt feltárását, mert féltek a retorziótól. És volt is mitől félniük. Gáspár például hiába írta meg kilencvenhét százalékosra a magyarérettségit, az osztályfőnöke a szóbeli teljesítményére csupán ötvennyolc százalékot adott, ezzel rontva a továbbtanulási esélyeit.

Gáspár őszinte előadásával a rendszerszintű problémákra szerette volna felhívni a figyelmet. 

Ha pontosabban ismerte volna a jogait, akkor talán a kritikus pontokat is hamarabb megtalálja, de ehhez elengedhetetlen a közösségi összefogás, a független konfliktuskezelők és a pártatlan szakértők bevonása, ahogy a könnyen elérhető jogorvoslati lehetőségek is. Ugyanígy elkerülhetetlen az is, hogy nyilvánosságot kapjanak ezek az események, és természetesen szankcionálni is kell mindegyiket. Ő most a Független Diákparlament tagjaként dolgozik azon, hogy a konfliktuskezelés túllépjen a megszokott kereteken, és a fiatalokat partnerként bevonva olyan társadalmat építhessünk, ahol a cél a tisztelet kivívása, nem pedig a kierőszakolása. „Véget kell vetni az autoriter beidegződéseknek” – zárta beszédét.

Egy iskolaigazgató, aki nagyon közel áll hozzánk

Az előadók között szerepelt állandó szerzőnk, Kökéndy Ákos is, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola vezetője. Rendkívül személyes hangú beszédében ő is a biztonsági háló megteremtését hangsúlyozta, amihez nélkülözhetetlen a bizalom, hogy senki ne érezze magát árulónak, aki jelzi, ha baj van, hiszen csak így jöhet a segítség. Sokat kell még dolgozni az alapértékek megteremtéséig, ahogy ahhoz is, hogy mindezekben egyetértés jöhessen létre. Ám ha megszületnek is a gyerekvédelem alapjai, a jelzés még mindig kevés, hiszen az egész rendszert újra kell építeni ahhoz, hogy a védelem is megfelelő lehessen.

„A jó gyermekvédelem olyan, mint beszállni a liftbe. Tudom, hogy ha baj van, ott egy gomb, amit ha megnyomok, segítséget kapok. A gombtól érzem magam biztonságban, de nem a gomb a lényeg, hanem hogy mögötte van valaki, aki veszi az adást.

Így működik egy iskola is jól: ha megtanulunk jelezni, és van, akinek jelezzünk. A jó jelzőrendszer nemcsak a gyereknek segít, hanem a szülőnek és a tanárnak is” – jelentette ki Ákos.

És egy másik igazgató

Dr. Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója felszabadítónak és reménytelinek nevezte ezt a találkozót, és azt fejtegette, hogy a gyerekvédelemmel való foglalkozás nem plusz teher, hanem lehetőség arra, hogy minden érintett jobban érezhesse magát. „Ha nem futunk el, akkor egy krízis akár áldás is lehet egy iskolának, mert olyasmiket tanulunk belőle, amit egy életre viszünk magunkkal: párbeszédet, mediációt, kiállást, csoportfeldolgozást.” Azt is hozzátette, hogy a bencéseknek a közösségben rejlik az erejük, és ezt mindenki megtapasztalhatta, aki járt már Pannonhalmán. 

Síppal-dobbal, kerekasztal-beszélgetéssel

A záróbeszélgetést Bombera Kriszta vezette a téma súlyához illő felkészültséggel és higgadtsággal.

A beszélgetés egyik üdítő pillanata volt, amikor Hardi Titusz, a pannonhalmi főapátság oktatási igazgatója ezt mondta: „Az autókban a központi védelmi rendszer rögtön sípol, ha nem kapcsolod be a biztonsági övet. Az iskolákban is ilyenre van szükség” – aztán tényleg belefújt a nyakában lógó sípba, amitől mindenki kicsit összerezzent, de fel is lélegzett. Ez a sípszó is azt jelképezte, hogy valami „igazi” dolog történik velünk.

„Ezt az irányelvet mindenkinek magának, a saját képmására kell létrehoznia. Mi ezt megtettük. A bencés iskolákban és intézményekben ma már tudják, hogy kihez lehet segítségért fordulni. Amikor nálunk történt baj, nem barkácsoltunk, nem titkoltuk el, hanem nekiálltunk: minden osztályban elmondtuk, hogy mire kell figyelni, milyen jogaik vannak a gyerekeknek, és ezt minden évben megismételjük az újonnan érkezőkkel” – mondta Titusz atya.

Lápossy Attila, az ombudsmani hivatal munkatársa, figyelmeztetett bennünket arra, hogy a tanárhiány miatt nem válogathatnak az iskolák, és a bántalmazó pedagógusokat sem képes nyomon követni a rendszer, emiatt a gyereknevelésre alkalmatlan tanárok iskoláról iskolára járhatnak. 

A panaszbejelentéseket kezelő jogász az iskolákat fenntartó KLIK és az iskolaigazgatók figyelmét is felhívta arra, hogy: „Papírokat gyártunk háttértudás nélkül. A jognak vannak határai, szemléletváltás kell.”

Mi áll a háttérben?

A beszélgetés alatt a háttérben kivetítették a szakemberekből álló közönség kérdéseit, meglátásait, itt követhettük, hogy a résztvevők szerint mi lehet a változás öt legfőbb akadálya, csak néhányat idézek ezek közül: 

A félelem attól, hogy meghallgassuk az áldozatokat, hogy nem vagyunk elég erősek. 

Áldozathibáztató közbeszéd, bagatellizálás, kompetenciák hiánya. 

Nem tudjuk, hogyan kell beavatkozni, kihez forduljunk segítségért.

A demokratikus közhangulat hiánya.

Generációkon át ható sérülések, az érintettek hitének és reményének kiölése. 

A gyerekek félnek a megbélyegzéstől.

Felráztak bennünket

A már kissé fáradt társaságot utolsóként dr. Gyurkó Szilvia rázta fel. Nem elég, hogy ő volt az egyik fő szervezője, motorja és lelke a szimpóziumnak, még ahhoz is volt ereje, hogy elmondja nekünk röviden, tömören és velősen, hogy (többek között) miért született meg ez az egész rendezvény. 

Ugyanis egy egyházi programokat patronáló külföldi szervezet kikötötte, hogy csak azokat az országokat, szervezeteket támogatja anyagilag, ahol létezik gyerekvédelmi szabályzat is. Majd ez a szervezet felkérte a dr. Gyurkó Szilvia által vezetett Hintalovon Alapítványt, hogy segítsen kidolgozni azoknak az egyházi szervezeteknek az állásfoglalását és protokollját, amelyeket támogatni kíván. Szilvi hihetetlen paradigmaváltásként élte meg, hogy máshol mennyire magától értetődő, ami nálunk egyelőre gyerekcipőben jár.

Az alapítvány az utóbbi években nagyon sok egyházi és világi iskolával dolgozott. Ebből világosan kiderült, hogy a jó gyerekvédelmi szabályozáshoz mindenekelőtt teljes átvilágításra van szükség, muszáj mozgósítani a belső erőforrásokat, és minden olyan információt összegyűjteni, ami az adott iskola írott vagy íratlan szabályait illeti, majd közösen feldolgozni mindent, kialakítani egy új, átlátható szabályrendszert, ahol mindenki tudja, mi a feladata ahhoz, hogy minden kellőképpen működhessen. „Nem lesz fájdalommentes ez a folyamat. Sok-sok szakmai képzéssel, utánkövetéssel, korrekcióval, két-három évnyi munka után eljuthatunk oda, hogy legyen egy valóban jól működő gyermekvédelmi irányelvünk, amivel az erőszak megelőzhető” – mondta Szilvi.

„Ha valaki létrehoz egy iskolát, akkor kell tűzvédelmi szabályzat, kell házirend és kell ÁNTSZ-vizsgálat. De gyerekvédelmi irányelvek, legalábbis Magyarországon, nem kellenek” – jellemezte a helyzetet a Hintalovon vezetője.

Vagyis eddig nem kellettek, de most már szerencsére elkezdődött az ezzel kapcsolatos munka is. ITT például, szintén a Hintalovon szervezésében, ingyenes webes kurzusokon vehet részt minden érdeklődő.

Felnőtt vagyok, kamasz lélekkel 

Egykori hányatott sorsú kamaszként és háromgyerekes anyaként nem tehetek mást, mint erős főhajtással üdvözlöm azokat a szakembereket, akik valóban tenni akarnak valamit a mai gyerekekért. A legfőbb üzenet számomra mégis ez: nem csupán a szakemberek, hanem mindannyiunk közös felelőssége, hogy a mai gyerekek biztonságban élhessenek. 

Both Gabi

Fotók forrása: Hintalovon Gyerekjogi Alapítvány