„Lilla visszajött. És felnőtt. És már el sem tudnánk képzelni a szerkesztőséget nélküle” – Boldog harmincadikat, Szőcs Lilla!

–

D.Tóth Kriszta:

A régi WMN-iroda erkélyén ültünk. Alattunk a Keleti Károly utca forgataga, sütött a nap, nekem melegem volt, ő egy nagy sálba burkolózott. Mert Lilla mindig fázik. Aznap a szokásosnál is jobban. Még csak pár hete volt nálunk (tán annyi se), bőven a próbaideje elején járt, amikor kérte, hogy beszéljünk. Akkoriban egy légtérben dolgoztunk mindannyian, nem lehetett máshol megoldani egy ilyen privát megbeszélést, úgyhogy maradt a pici erkély.

Ott ült velem szemben ez a fiatal nő, akit a Forbes főszerkesztője, Galambos Marci ajánlott a figyelmembe, amikor hallotta, hogy kis csapatunkba fiatal újságírót keresünk, alig ismertük egymást, még nem volt ideje bizonyítani tehetségét. És akkor beavatott egy súlyos magánéleti történetbe.

Nem azért, mert kényszeresen mindent meg akart osztani velem vagy bárkivel (azóta már kiderült, hogy kifejezetten diszkrét ember, nem terhel senkit a bajaival feleslegesen), hanem mert nem tehetett mást: épp hogy csak megkapta álmai állását, talán csak egy-két cikk megírására volt ideje, amikor kiderült, hogy van egy helyzet, amihez jelen kell lennie a családjában, következésképpen nem tud jelen lenni nálunk. Hallgattam, ahogy halkan beszél. Szépen kihúzott szeméből áradt a szomorúság és a kétségbeesés. Mondhattam volna, hogy köszönöm, akkor ennyi volt, mert nekünk most azonnal van szükségünk emberre, de nem. Hanem azt mondtam, hogy rendben, menj. Megvárunk. Fogalmam sincs, honnan volt bennem a bizalom, hogy visszajön, a hit, hogy jó lesz neki majd nálunk, és nekünk is jó lesz, hogy ő van. De valamiért éreztem, hogy ez a lány a WMN-csapat tagja. Még nem az, de majd az lesz. Három év telt el azóta.

Lilla visszajött. És felnőtt. Emberileg és szakmailag is. És már el sem tudnánk képzelni a szerkesztőséget nélküle.

Both Gabi:

Micsuda nő!

Nem véletlen a cím, ugyanis Lilla macskáját Micsunak hívják. Csak nézz rá Micsura, és máris látod, mennyire „egy alomból valók”.

Lilla hihetetlenül szabad lélek, akárcsak Micsu, imád enni, akárcsak Micsu, és egyáltalán nem lehet rá hatni az én X generációs rációimmal. Lehet, hogy Micsura az Y generációs rációk sem hatnak, de ezt nem tudom.

Lilla igen szabadon értelmezi a helyesírást és a stilisztikát, emiatt eleinte volt közöttünk egy kis generációs szakadék, de ezt nagyon ügyesen áthidaltuk. Lilla megtanult WMN-ül, én pedig megtanultam Lillául.

Mindig meglepő képzettársításai vannak, és ő a mi kis közösségünk tech-guruja. Ha valamit Lilla mégsem tud, akkor a rendszergazdához fordulunk, de ha még ő sem segíthet, biztosak lehetünk benne, hogy Lilla hamarosan kitalál valami furmányos és kreatív megoldást.

Imádom nézni, ahogy az értekezletek alatt rajzol, szerintem simán lehetett volna belőle grafikus is, annyira egyedi stílusa van.

Gyárfás Dorka:

Lillával egy csomó dologban hasonló az érdeklődésünk. Imádjuk a cicákat és a cicás tartalmakat, a kortárs dizájnt és képzőművészetet, az animációt és a DIY-dolgokat, mert mindkettőnkben megvan a vágy, hogy valamit alkossunk a kezünkkel, de tisztában vagyunk vele, hogy a művészi vénánk kimerül a műkedvelésben. Plusz Lilla nemrég szűkebb pátriámba, az Újlipótvárosba költözött, és mesélt nekem a lakáskeresése során egyszer látott türkiz cserépkályháról, amiért majdnem képes volt kivenni egy nem túl ideális adottságú (vagy árfekvésű?) lakást.

Bár én ezt a cserépkályhát nem is láttam, mégis összekötöttem vele, és úgy érzem, igenis dukálna neki az a türkiz cserépkályha! Szerezzük meg neki a szülinapjára! Az lenne a legszebb ajándék.

Kerepeczki Anna:

Kalandozásaink már a WMN előtti időkre nyúlnak vissza, imádtam mindet egytől egyig. Remélem, még sok király dolgot fogunk együtt csinálni, és megvalósíthatjuk a szuper ötleteidet! Bármiben benne vagyok! #girlpower #blingbling #boldogszulinapot

Dián Dóri:

Azt szeretem benned, Lilla, hogy teljes közöttünk az összhang: te órákig tudnál az édes cicádról, Micsuról mesélni, én pedig órákig tudnám hallgatni.

Kurucz Adrienn:

Imádom Lillában, hogy tágra nyílt szemmel tekint a világba, azon ritka emberek egyike, akik megőrizték magukban a gyermeki kíváncsiságot, és megkockáztatom, a tisztaságot is.

Sokszor bombázzuk egymást kulturális ajánlókkal, ő az, akinek tutira átküldöm, ha találok a neten egy izgalmas festőt, grafikust, kiállítást, mert tudom, hogy őszintén érdekli. Azt hiszem, pontosan tudja, mi az, amit nem kell a korral kinőni. És türelme, szelídsége ellenére van annyira öntörvényű is, hogy ne hagyja megfosztani magát az élet szépségeitől. Akkor sem, ha, mondjuk, pattog valamiért a hüszi (azaz a heti felelős szerkesztő)… Ez nem azt jelenti, hogy ne venné komolyan a munkát, sőt, a számára fontos és érdekes dolgokba mélyen beleássa magát, szeret tanulni, inkább csak arról van szó, hogy jól működik a lelki immunrendszere, képes magában önvédelemből bárki reakcióját osztani kettővel, hárommal… És, hogy el ne felejtsem, mert ez nagyon-nagyon fontos: sokszor megnevettet, amiért őszintén hálás vagyok neki. 

Szentkuti Judit:

Lilla, emlékszem, amikor megkaptad a hatodik íróasztalt a WMN első irodájában, egymással szemben ültünk. Nem is volt olyan rég, mégis, mintha több évtizede ismernénk egymást. Sok-sok közös kreatív munka, hosszan tartó beszélgetések, szakmai eszmecserék, ebédek a Kisbödönben, munka utáni spontán brainstormingok, magánéleti történések… mégis a legizgalmasabb közös élmény a balatoni vitorlázás együtt. Csodás volt! Örülök, hogy bevállaltad, és köszönöm. Kívánom, hogy teljesüljön a Balcsi közepén megfogalmazott vágyad. „Életcélok újratervezve: kell egy hajó, és a Balatonnál akarok élni.” Boldog szülinapot!

Molnár Erika:

Drága kicsi (szó szerint aprócska – az én szemszögemből mindenképpen) Lilla, harminc lettél!

Bár még mindig csak tizennyolcnak (se) nézel ki, de semmi vész, idővel majd jönnek a ráncok és löttyed a test (először segget akartam írni, de egy szülinapi jókívánságban ezt azért mégsem illik). Egyelőre élvezd, hogy a kocsmában elkérik a személyidet, ha italt rendelsz.

Egyébként nagyon büszke vagyok rád! És nemcsak azért, mert a konyhaszekrény legfelső polcáról is le tudod halászni a poharakat egy merőkanál segítségével, és nem kezdesz sipákolni, hogy segítsek, vagy nem állsz a polc előtt bánatos kiskutya képpel, hanem azért is, mert már a múlt héten is felfigyeltem rá, hogy óriási változáson mentél keresztül. Teljesen úgy viselkedsz, mint egy felnőtt (nem pedig, mint egy szeleburdi huszonéves).

Nem baj, jól áll.

Nagyon boldog születésnapot kíván neked, az, aki tulajdonképpen az anyád is lehetne (ha lenne gyerekem, tuti, lányom lenne, olyan helyes és okos lenne mint te, csak kábé húsz centiméterrel magasabb), szóval lehetnék az anyád, de sajnos amióta betöltöttem az ötvenet, azóta az új életkorom már közelebb van a negyvenhez mint a harminchoz, ezért egy harmincéves nem lehet a gyerekem (muhaha). Na, de ezt este megvitatjuk két ital között. Pá, puszi:

Eri anyád

Tóth Dominika:

Február van, és mi hasonló szituációban vagyunk. Mindig is kedveltelek, de szerintem most jöttem rá arra, hogy te nemcsak egy kedves lány vagy, nemcsak hallgatod, amit mondok neked, hanem érted is. Meg is lepődöm, hogy azonnal reflektálsz mindenre.

Határozottan megvan mindenről a véleményed, és nem is félsz elmondani. Egyik okfejtésem közben megállítasz, és azt mondod: „Domi, ez hülyeség”.

Egyébként igazad van, tényleg az. Valahogy mindig sikerül rávilágítanod azokra a dolgokra, amik nekem egyáltalán nem egyértelműek.

Hideg van kinn, az irodában normális hőmérséklet. Vagyis a többiek szerint normális, te fázol, egyébként én is, és ez annyira király, hogy átérzed. Mondjuk, ha kinn harmincöt fok van, a székeden akkor is van egy kötött pulcsi vagy egy pléd, biztos, ami biztos.
Fontos vagy nekem, és az is, hogy passzol egymáshoz a trash zenei ízlésünk. Végre valaki, akinek nem szégyellem átküldeni a rosszabbnál rosszabb zenéket. Boldog szülinapot, Lilla!

Küldeném neked Misshtől a Budapest című számot!

Fiala Borcsa

Tizenkét év, ami köztünk van, nem tűnik nagyon soknak (innen nézve), de Lilla szemében mindig látom, hogy onnan viszont egy Grand Canyon. Éppen ezért segít nekem sokat az, ha csak rápillantok egy ebéd során, amikor épp a gyerekeimmel való veszkődéseimet ecsetelem: nem kell magam elé képzelni, hogy a nevelési célzatú mondataim és terveim vajon milyen hatást váltanának ki otthon. Lilla arcára azonnal kiül a (megrökönyödött) válasz… és így inkább elvetem a kukoricára térdepeltetéssel összekombinált hegyi beszédet. Is.

Emellett nagyon sokat segít az is, ha néha megengedi, hogy az ő szemén keresztül láthassam a világot. Türelmesen elmagyarázza nekem azokat a trendeket, kvízeket, szavakat és kifejezéseket, amiket nem értek, és – a kamaszaimmal ellentétben – nem röhög körbe, ha fogalmam sincs, ki az a Krúbi.

De viccet félre téve: tizenkét év azonnal semmissé válik, ha a humorról van szó.

#hellowmn 💁💕🚀

Kevés olyan embert ismerek, akinek ennyire szuper, csípőből előrántott és fapofával előadott poénjai lennének, mint Lillának. De most mondd meg nekem őszintén, ki vágná rá a zavart fejjel és egy koszos tányérral a kezében totyogó kolléga kérdésre, miszerint: vajon most a mosogatógép milyen státuszban van épp – hogy: „Bonyolult”.

Tóth Flóra

Végigpörgettem a telefonomban, hogy miket szoktunk küldözgetni egymásnak. Tanulságos! Ruhák, gyerekszájak, kiegészítők, kaják, „felnőttszájak” (nem szó szerint, nyugi), gyerekes és cicás fotók, vicces kommentek bénán bekarikázva, mémek, még több ruha és kaja. Szerintem ebben minden benne van.

Az élet nagy kérdései☝️ @girlzonboard #wmn #gyerekszáj #estém #nola #lana

Ha szentimentális akarnék lenni, akkor azt írnám, hogy az életünk. De nyilván nem akarok szentimentális lenni, szóval inkább azt írom, hogy két órát elbasztam azzal, hogy visszaolvasgattam a cseteléseinket, szétröhögtem az agyam, viszont a neked kiventilált problémáim feléről már azt sem tudom felidézni, hogy pontosan mi is volt a bajom. Mondjuk, ez lehet, hogy a korral jár (ide kábé öt emojit tennék, ha ez egy cset lenne). Üdv a harmincasok klubjában, Szőcslilla (a lányok még mindig így hívnak), lassan hozzám öregszel (na, jó, csak viccelek). <3 (ki ne vegyétek a szívecskémet!) (Dehogy veszem! – a szerk.)

Csepelyi Adri:

Nemrég dedikáltam a Pozsonyi Pikniken, te meg egyszer csak megjelentél az asztalom előtt. Kajáért indultál, azt mondtad, aztán végigdumáltunk vagy másfél órát, megoldottunk mindent a munkaszervezési kérdésektől a világbékéig, és közben eszünkbe jutott vagy öt új cikkötlet. (Amúgy egyszer majd írhatnánk könyvet a soha el nem készült cikkötleteinkből.) Ja, és nyilván mindketten fáztunk. Állandóan fázunk. De legalább van kivel fázni!
Írhatnám, hogy veled a legjobb ötletelni, de hát a közeledben lenni önmagában felér egy brainstorminggal: legalább hetente megváltjuk a világot, amikor lemegyünk együtt kajáért. (Világmegváltás és kaja. Világosak a motivációink.) Szerintem fel sem méred, hogy milyen gyakran vagy képes valakinek megmenteni a napját (hetét, hónapját) egy-egy jól irányzott mondatoddal. Én elég sokkal jövök neked az ilyen mondataidért, haver! #koszi
Hálám jeléül igyekszem egy kicsit mindig többet késni értekezletekről, mint te. #szivesen

Szentesi Éva:

Lillában a szarkazmust szeretem a legjobban. Pláne azt a szarkazmust, amit nem mindenki ért. Ilyenkor cinkosan összekacsintunk, és diadalittasan áldozunk szarkazmus isten oltárán. Aztán megyünk vissza a dolgunkra, mintha semmi sem történt volna.

Török Noya: