–

Tudom, ez az egész baromi zavaros és nem mindenkit érint vagy érdekel, szóval ne aggódjatok, ebben a cikkben nem azt fogom részletezni, hogy miért és hogyan történik mindez. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olvasó nem magántanuló (vagy a gyereke nem feltétlenül érintett), nem most kezdi az iskolát és nem kifejezetten izgatja, hogy mi történik a méregdrága magániskolákban, de azt is tudom, hogy kivétel nélkül mindannyian találkoztunk már olyannal, akinek viszont nagyon is sok múlik ezen a döntésen.

Magántanulóként az utóbbi csapatot erősítem, ezért szerettem volna megmutatni, hogy az én oldalamról pontosan mit is jelent ez a törvénymódosítás. Az intézkedés persze nem csak a magántanulókat érinti: az iskolaigazgatók kinevezésétől kezdve a megszűnő rugalmas iskolakezdésen át egészen az alaptantervig sok jelentős témát ölel fel. Ezek mindegyikéről érdemes lenne külön-külön beszélni, de most leginkább az első (és legnagyobb port felverő) változtatásról, a magántanulói státusz eltörléséről fogok írni.

Ugyanis én már lassan két éve tanulok így, otthonról, és azt kell hogy mondjam, noha ennek a módszernek is megvannak a hátrányai, ezzel együtt is az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem.

Nem túlzás azt állítanom, hogy engem a magántanulás mentett meg attól, hogy kibukjak az iskolából és/vagy egy teljes érzelmi csődtömeggé váljak.

Épp ezért most szeretnék a védelmére kelni.

Így lettem magántanuló

Azt hiszem, ezen a ponton fontos lenne leszögeznem, nem gondolom azt, hogy mindenkinek ezt az utat kellene választania, sőt minél kevesebben érzik úgy, hogy nem tudnak a rendszerben boldogulni, annál jobb. Mégis, annak, hogy valaki a magántanulás mellett dönt, számtalan lehetséges oka lehet: a környezetemben vannak élsportolók, tartós betegek, színészek és külföldön élők is, akik így találták meg a helyüket a magyar oktatásban, ki időhiány, ki konkrét fizikai nehézségek miatt.

Az én esetem nem ilyen egyszerű, nem vagyok sem őrjítően elfoglalt vagy tehetséges, sem fogyatékkal élő, sem tanulási zavaros, vagyis látszólag semmi okom nincs rá, hogy ne járjak be az iskolába. Én egy az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló indokkal hagytam ott a hagyományos tanulást:

tizenhárom éves korom óta súlyos hangulatingadozással, depresszióval küszködöm, ami sokszor annyira kiszámíthatatlanná tette a viselkedésemet és az érzelmeimet, hogy képtelen voltam tartani a tempót a társaimmal.

Az anyukám halálát követő két évben, amikor az állapotom súlyosbodni kezdett, még igyekeztem „normális” gyerekként működni: bejártam a suliba, megírtam a dolgozatokat (több-kevesebb sikerrel) és barátkoztam, ahogyan mindenki más. De ez idővel egyre nehezebbé vált számomra. Az éles hangulatváltozások nagyban befolyásolták, hogy éppen mennyire vagyok alkalmas a tanulásra.

Amikor mániákusan be voltam pörögve, akkor ontottam ugyan magamból az esszéket és a kiselőadásokat, de képtelen voltam figyelni az órákon. Amikor pedig éppen elkapott a mély depresszió, a magolás ment, de nem tudtam részt venni a szocializálódást kívánó feladatokban.

Kábé két-két és fél éve jutottam el arra a pontra, hogy a depressziós időszakban minden éjjel fuldokló sírógörccsel ébredtem, és a lelki fájdalmam elkezdett testi betegségek formájában is előbukkanni: tönkrement az emésztésem, szúrt a szívem és nem kaptam levegőt a pániktól. A betegeskedés miatt állandóan orvoshoz jártunk, kezdtem egyre kevesebb időt tölteni az iskolában, és egyre többet tanultam otthonról.

Amikor már gyakrabban voltam a lakásban, mint a suliban, a stressz csökkenésével javulni kezdett az állapotom, és a családommal feltettük magunknak a kérdést: mi van, ha nekem most éppen arra van szükségem, hogy egyedül, terápia mellett megpróbáljam megoldani a problémáimat és feldolgozzam azt, ami történik velem?

Leültünk erről beszélgetni az osztályfőnökömmel, aki szerette volna ugyan, ha az iskolában maradok, mégis nagyon segítőkész és támogató volt az ügyben, és elmondta nekünk, mik a lehetőségeink.

Hozzátenném, így is alternatív iskolába járok, szóval nálunk valószínűleg sokkal egyszerűbb volt elintézni ezt, mivel a tanáraimnak volt idejük és kapacitásuk arra, hogy külön foglalkozzanak velem – de az állami intézményekben is hasonlóan működik a dolog.

Megszereztük a szükséges papírokat, átbeszéltük a vizsgakövetelményeket, és megkaptam a hivatalos magántanulói státuszt. Ez azt jelentette, hogy nem volt kötelező bejárnom az óráimra, de ha mégis ehhez volt kedvem, gond nélkül megtehettem, és ha elakadtam valamiben, személyesen is kereshettem a tanáraimat.

Így segített az új státuszom

Mivel már nem éreztem a nyomást, hogy folyamatosan, napról napra teljesítenem kell, így amikor viszont bementem a suliba, az sokkal kevesebb nehézséget okozott, mint korábban, mivel „csak” a félévenkénti vizsgáimra kellett összeszednem magam.

Végre nem rettegtem az iskolától, az addig csapnivaló jegyeim javulni kezdtek, és azokban a tárgyakban, amik igazán érdekeltek, teljesen ki tudtam bontakoztatni magam.

Összességében a tanulmányi életem szinte minden részére jó hatással volt a magántanulás, és azóta se bántam meg, hogy így döntöttem. Csodás, hogy a tanulás mellett is van időm a művészetre vagy az írásra, és tudom, hogy nem foglalkozhatnék vele ennyit, ha napi 7-8 órában az iskolapadban ülnék. Ma már legalább annyit dolgozom, mint tanulok, és örülök, hogy van lehetőségem ilyen fiatalon megélni az álmaimat.

Nem való mindenkinek – a lényeg: a választás szabadsága

Persze ez mind szuperül hangzik (és az is), de azért nem szeretnék hamis képet festeni erről, nem mindenkinek az élménye olyan pozitív, mint az enyém, és nem való az összes gyereknek az ezzel járó magány és felelősség. Nekem is meg kellett tanulnom magamtól tanulni, utánajárni a vizsgaidőpontoknak, és ezeket leszervezni a tanáraimmal – de az önállóság, amit az otthon tanulás adott nekem, örökre szól.

Nem azt mondom, hogy minden gyereket most azonnal vegyünk ki a suliból, a legtöbbüknek igenis szüksége van egy fix rutinra, fix emberekre, és ezt sokszor csak a hagyományos iskola tudja megadni nekik. Viszont azt sem gondolom, hogy ezt a választást szabad vagy érdemes elvenni másoktól, mert sokunkat pont ez ment meg attól, hogy teljesen kihulljunk a rendszerből.

Ez az ország tele van olyan fantasztikus focistákkal, zenészekkel, írókkal; betegekkel és egészségesekkel egyaránt, akiket ilyen-olyan okokból felzabál és tönkretesz az iskola. Nekik sokszor a magántanulás az egyetlen út arra, hogy a nehézségek ellenére is továbbtanulhassanak.

Mostantól másként lesz

A törvénymódosítást azzal indokolták meg, hogy túl sokan élnek vissza ezzel a lehetőséggel, ezért inkább megszüntetnék. Egyéni tanrend továbbra is elérhető lesz, ám ez az évi két sikeres vizsgán túl is megkövetel bizonyos dolgokat az iskola és a szülő részéről is.

Magyarán, még ha lehet is magántanulónak lenni, ezt sokkal nehezebb és fárasztóbb lesz kiharcolni az intézményeknél.

Azt én sem tagadhatom, hogy biztosan vannak olyanok (talán mások már engem is annak neveznének), akik illetéktelenül szerezték meg ezt a státuszt, de szerintem nem ez a jelenség a probléma gyökere.

Inkább azt a kérdést kellene feltennünk magunknak, hogy vajon mi az oka annak, hogy ennyi szülő szeretné akár mondvacsinált okokkal is kivenni a gyermekét az iskolából. 

Nem az a fő gond, hogy annyi magántanuló lenne, hogy ez befolyásolná az iskolák működését – hiszen egyelőre alig tízezren vagyunk –, hanem az, hogy pontosan miért is növekszik ez a szám ilyen rohamosan.

Nem tisztem beleszólni az Oktatási Hivatal és a döntéshozók dolgába. Annyit tudok, hogy 18 éves vagyok, jártam már állami, magán- és otthoni iskolába is, és megtanultam, hogy nekem személyesen mire van szükségem. Nem kérlek titeket arra, hogy menjetek neki ennek a javaslatnak, vagy hogy tartsátok értelmetlennek – ez mindenkinek a saját véleménye.

Egyedül arra kérek mindenkit, akinek köze van ehhez:

ne vegyük ki mások kezéből a jogot ahhoz, hogy eldönthessék, mi a jó nekik vagy a gyerekeiknek.

Ha pedig ezt mégsem gondolják elfogadhatónak, akkor legalább azon tűnődjenek el, vajon milyen ok áll emögött, és mi mit tehetnénk azért, hogy ne csak tüneti kezelés legyen, de megoldás is.

Nyáry Luca

Kiemelt képünk illusztráció