„Menekült az, aki nem térhet vissza biztonságban a hazájába” – Migrációs hullámok és menekültválságok a világon
Több mint hetvenmillió erőszakkal elűzött ember él távol az otthonától világszerte, és ez a szám évről évre folyamatosan emelkedik, közölte nemrég az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete. A menekültek világnapja – amit ma, június 20-án tartanak több mint száz országban – 2001 óta hívja fel a figyelmet az otthonukat elhagyni kényszerülők helyzetére. Milyen körülmények kényszerítik arra az embert, hogy elhagyja az otthonát? Mit élnek át, míg biztonságba érnek? Kit nevezhetünk menekültnek? Kérdések, amelyekről nem könnyű manapság beszélni, de Szőts-Rajkó Kinga történeti szakújságíró mégis megpróbálja.
–
Menekült, migráns, alien
A nemzetközi közjog, konkrétan az ENSZ 1951. évi menekültügyi egyezménye alapján meghatározható, kik a menekültek, de a média és a közbeszéd sokszor felcseréli és/vagy összemossa a migráns fogalmával. Az alapvető különbség abban van, hogy valaki önszántából vagy az életére veszélyes helyzet miatt hagyja el a lakóhelyét. Erre hívja fel a figyelmet cikkében Adrian Edwards, az UNHCR vezetőj szóvivője is.
Belső migrációról beszélünk akkor, amikor az adott ország határain belül költöznek az emberek, például faluról nagyvárosba, vagy fordítva. A különböző országok közötti külső migrációt is nagyjából ugyanazok a tényezők mozgatják, mint a belsőt: kalandvágy, jobb munkalehetőség, szebb környezet, elsöprő szerelem vagy hasonló vonzó dolgok, és ez a jelenség az emberiség egész történetét végigkísérte. Magyar népmeséink egyik leggyakoribb fordulata is az, hogy hősük elindul világgá szerencsét próbálni, aztán vagy visszatér, vagy nem.
Aki tehát bármikor biztonságban hazatérhet, és élvezheti az állampolgársága által biztosított alapvető védelmet, őt nevezhetjük migránsnak. A menekülteknek azonban nincs választásuk.
Hiszen esetükben azokról a személyekről van szó, akik fegyveres konfliktusok, illetve üldöztetés elől menekülnek, sőt azokról is, akik katasztrófa miatt jöttek el otthonukból.
A meghatározásra használt szavak erejét nem lehet alábecsülni, főleg, hogy gyakran jelentésmódosuláson mennek át. A migráns például egyre inkább használatos szitokszóként, ami a súlyosan traumatizált menekültek helyzetén nem segít. Az angolszász országokban mára jóval kevésbé használják az ott élő, állampolgársággal nem rendelkező emberekre, hogy alien (idegen), aminek lehet köze például az Alien-filmekhez.
„Megváltoztattuk a »menekült« szó jelentését”
– írja Hannah Arendt, német zsidó származású amerikai filozófus, történész, író, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, a totalitárius rendszerek kutatója Mi, menekültek című esszéjében. Arendt Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból, és korábban úgy gondolta, hogy menekült az, aki elkövetett valamit vagy a politikai nézeteiért üldözik. Ahogy írja, inkább „jövevényeknek” vagy „emigránsoknak” hívták egymást a sorstársaival.
„Most már az a »menekült«, aki szerencsétlenségére anyagi javak nélkül érkezik egy új országba és a menekültügyi bizottságok segítségére szorul.”
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) 1950. december 14-én hozta létre az ENSZ Közgyűlése, elsősorban a második világháború után kialakult menekültválság kezelésére, amelynek során több tízmillió európai hagyta el az otthonát.
„Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő” – járta a hír Kéthly Annáról. A szociáldemokrata politikus először a második világháború alatti német megszállás idején kényszerült bujkálni politikai nézetei, valamint háború- és náciellenessége miatt. Az 1956-os forradalom és szabadságharcot leverő szovjet támadás kezdetén, Nagy Imre utolsó, koalíciós kormányának államminisztereként Kéthly Anna éppen Bécsben tartózkodott. Nem jött már vissza Magyarországra, Nyugat-Európában élt ezután, vagyis ő is menekültté vált.
A magyarországi forradalom volt az első krízis, amivel az UNHCR szembenézett a világháború után, ekkor kétszázezer embernek igyekeztek valamilyen módon segíteni.
Európa mára nem menekültkibocsátónak, hanem befogadó térségnek számít.
Menekültválságok szerte a világon
Afrika modern kori menekültválságai az 1950-es évektől egymást érik. A nagyhatalmak gyarmatosításának lezárása után függetlenségi háborúk sorozata okozott szenvedést a kontinensen. Az UNCHR először Algéria Franciaország elleni háborúja után kapcsolódott be a térség menekültjeinek segítésébe. A szárazság, a szegénység mellett fegyveres csapatok és terrorszervezetek nehezítik meg a földrész helyzetét. Az 1994-es ruandai népirtás túlélője, az Egyesült Államokban letelepedő Clemantine Wamariya könyvet írt az átélt borzalmakról.
A vérengzésben a többségben lévő hutu milíciák – a kormány egyetértésével – több mint nyolcszázezer embert, főleg kisebbségi tuszit mészároltak le száz nap alatt.
Clematine nem szívesen használja a genocídium (népirtás) szót, és azt sem szereti, ha őt menekültnek hívják, inkább azt, ha a saját nevén nevezik, ezzel is hangsúlyozza, hogy nem általánosítható sem a személyiségük, sem a történetük.
A szíriai polgárháború 2011-ben kezdődött, eleinte kormányellenes demonstrációkkal, de mára súlyos háborús helyzet alakult ki, többmilliós nagyságrendben menekülnek a térségből, de Szírián belül is. „Úgy éreztük, mi jövünk, meg fogunk halni. De nem akartunk. Ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk innen” – mondta egy Sahar nevű szíriai menekült.
A menekültválságok, és a menekülést kiváltó háborús helyzetek vagy éppen népüldöztetések Ázsiát sem kerülték el az elmúlt évtizedekben.
„Békét akarok az országomban, hogy senki ne legyen kénytelen menekülni” – nyilatkozta az afgán Sarbat Gula, aki talán a leghíresebb menekült a világon. 1985-ben, tizenkét éves kislányként szerepelt a National Geographic címlapján, és azóta szimbólummá vált. Sarbat hatévesen, Afganisztán szovjet megszállása során lett árva, ezután menekült Pakisztánba a testvéreivel és nagyanyjával.
„Felgyújtották a házunkat, lőttek ránk, három napig gyalogoltunk a dzsungelben” – mesélte egy hétgyerekes rohingya édesapa.
A rohingyák egy hontalan muzulmán kisebbség Mianmarban, üldöztetésük miatt az 1990-es évek eleje óta több mint egymillióan igyekeztek eljutni Bangladesbe.
Helyzetük az utóbbi időben újra súlyosbodott, a menekülők között leginkább nőket és gyerekeket találunk.
Közép- és Dél-Amerika országaiban is jellemző, hogy többségében nők és gyerekek hagyják el otthonukat, ott a szervezett bűnözés elől menekülve. A különböző fegyveres csoportok, drogbandák gyakran beszervezik a gyerekeiket, egyszerűen elrabolják őket, a hatóságok pedig tehetetlenek. Maradni és menni is pokol az embercsempészek kegyetlenségei és az út nehézségei miatt, mégis nekivágnak, sokszor kisgyerekekkel a karjukon.
„Néha, amikor felébredek, azt gondolom, hogy ez csak egy rémálom volt, de aztán érzem a fájdalmat és rájövök, hogy nem az volt” – emlékezik vissza Norma (akinek nem ez az igazi neve), egy el salvadori rendőr felesége, aki szexuális erőszak áldozata.
Az Egyesült Államok a befogadó országok közé tartozik, de egyre nehezebb a helyzet a határokon és az ország belterületein is. Bár a „népek olvasztótégelyéből” nem kell menekülniük az állampolgároknak, az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák nem kímélik az országot.
A Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása után például több mint egymillióan menekültek a környező államokba, sokan azóta sem tértek haza.
„Kötelességünk otthont nyújtani”
Először Új-Zélandon, 2013-ban kért kimondottan a klímaváltozásra hivatkozva menedékjogot egy csendes-óceáni szigetcsoportról származó férfi. A globális felmelegedés miatti tengerszint-emelkedés ugyanis az otthonát fenyegette. Kérelmét akkor elutasították, de a Jacinda Ardern vezette új kormány tervei szerint 2020-tól különleges menekültvízumot kaphat néhány hasonló problémával küszködő ember.
„Ez a helyes. Új-Zélandnak is ki kell vennie a részét, és kötelessége otthont nyújtani bizonyos mennyiségű embernek, akik háború és katasztrófa elől menekültek” – nyilatkozta a miniszterelnök, de félő, hogy a „bizonyos mennyiségű” nem lesz elég, mert egyre többen kerülnek ilyen helyzetbe a környezetszennyezés miatt.
Jelenleg a több mint hetvenmillió menekült közül a legtöbben saját országuk biztonságosabb részein találnak menedékre. Közel 26 millió ember keres az országhatárokon kívül otthont, és három és fél millió ember várja menekültstátus iránti kérelme elbírálását.
Sadako Ogata, az eddigi egyetlen női menekültügyi főbiztos úgy fogalmazott, hogy reméli, minél többen összefogunk egy olyan világ építéséért, amelyben kevesebb ember lesz kénytelen menekülni, és amelyben a menekültek védelmet kapnak, amíg egy napon biztonságosan haza nem tudnak térni.
Egy cipőben járunk?
Azt, akinek a helyzete olyan veszélyes és elviselhetetlen, hogy elmenekül a saját állampolgársága szerinti országból, védi a nemzetközi jog: nem szabad visszaküldeni a számára veszélyes helyre. Ezen felül
joga van a tisztességes és hatékony menekültügyi eljáráshoz, tiszteletben tartva az alapvető emberi jogait, hogy méltóságban és biztonságban élje az életét, miközben segítséget kap a hosszú távú megoldás keresésében
– írja Adrian Edwards, az UNHCR vezető szóvivője.
A menekültek világnapját is azért tartják meg évente, hogy erre a feladatra felhívja a figyelmet. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa – jelenleg az olasz származású Filippo Grandi – minden évben kiválaszt egy jelszót az eseményeknek. 2019-ben ez a #StepWithRefugees (Lépj a menekültekkel!). A kapcsolódó rendezvényeken sétával, futással és biciklizéssel teszik meg azokat a távokat, amelyeket a menekültek kénytelenek, amíg biztonságba érnek.
Ennek az az üzenete, hogy egy cipőben járunk, és szinte bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy el kell hagynia a hazáját, akár olyan okok miatt is, amelyekre most még nem is gondolunk, hiszen a klímaváltozás mint lehetséges ok is csak az utóbbi időben vetődött fel.
Szőts-Rajkó Kinga
Források és további információk elérhetők az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának honlapján, ezen felül ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.
Kiemelt kép: Kurd nő a gyermekével egy szíriai táborban – Getty Images/Gokhan Sahin