–

A Guardian magától Elton Johntól közölt egy cikket a Rocketmanről, aminek végén az énekes és zeneszerző így fogalmaz: ez a film „valami olyasmi, mint az életem: kaotikus, vicces, őrült, szörnyű, ragyogó és sötét. Nyilvánvalóan nem minden igaz, de ez az igazság.” Mintha József Attila klasszikus sorai világlanának át rajta („Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén”): az igazat mondd, ne csak a valódit. Nem pusztán életrajzi átirat, nem tényekből embertelenül magasra emelt katedrális. A Rocketman Elton John elégiába oltott szinesztéziája a múltról.

A film, ami éppoly egyedülállóan varázslatos módon képes az érzelmeket kifejezni és továbbadni, akárcsak a címszereplője.

Elton John ugyanis most levetkezik. Tépi, szaggatja magáról a pomádés fellépőruhái csilivili flittereit, lekerül a kantáros nadrág és a szívecskés szemüveg. Le az angyalszárny és az ördögszarv. Nincs megállás! Lecsupaszítja magát lélekig. Elton John kivetkőzik önmagából. Eltűnik a bohóc a színpadról. Ott marad helyette egy Olaf-szindrómás kisgyerek a rivaldafényben. Akit jobb híján körbeölel a saját fantáziája. Vajon kit rejt a szkafander a sárga köves (élet)út végén?

Taron Egerton mint Elton John

Bohémebb ez a rapszódia

A gyerekkori szeretethiányt gyöngyházként vonja be Elton John énje, ám a rárakódó rétegeket fóbia, függőség és magány tapasztja össze. Az Aviátort megidéző kényszerességgel sikálja le magáról a csillogást, hogy felszínre hozza a mocskot. A szívecskés szemüvegben vágytól remegve tükröződik a piros és a kék pirula. Melyik a jó választás? A valóság elfogadásához azonban előbb el kell tőle távolodnunk. Megtapasztalni, hogy milyen mély a nyúl ürege. Egyszer lent, másszor meg még annál is mélyebben. Keveseknek adatik meg a visszatérés. Pláne egy csillogó rakétán, amely teleszórja velünk az eget. A Rocketman az igazi, a valódi bohém rapszódia!

Most, hogy Rami Malek megkapta az Oscar-díjat Freddie Mercury alakításáért, vajon mihez kezdjünk Taron Egertonnal? Való igaz, hogy kevéssé hasonlít a címszereplőhöz, de számít ez valamit, ha valódibb az igazi Elton Johnnál? Főleg, ha ezt maga John állítja róla? Mi a fenét kezdünk egy olyan teljesítménnyel, amikor ő maga énekli fel a filmben hallható összes dalt? Nincs tátika. Nincs mozdulatról mozdulatra másolás. Csupán tehetség és a szerep átélése. Töki a Kingsmanből most valóban szárnyra kap.

Földet érés

Dexter Fletcher rendezőnek jól állnak az életrajzi filmek: az Eddie, a sas szórakoztató sportfilmnek bizonyult, és őt kérték fel Bryan Singer #metoo-botrányát követően, hogy fejezze be a Bohém rapszódiát. Utóbbi mozi után azonban nem feltételeztünk volna ekkora fantáziát tőle, mint amivel most a Rocketman lehengerel. A tények és a képzelet varázslatos módon keverednek a filmjében, bátor és megalkuvásmentes musicallé állnak össze, amely az idolját sem rest a sárba dönteni. Meglepő módon pont ettől válik Elton még szerethetőbbé. Rocketman többé nem a felhők fölött jár. Hanem köztünk. És így tudjuk őt igazán szeretni.

Bányász Attila

Képek: UIP-Duna Film