–

Én abban a korban voltam tinédzser, amikor a Playboyban szerepelni (legalábbis itthon, nálunk) nagyon menő volt. Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Oszter Alexandra, Pesuth Rita, Rubint Réka, Zalatnay Cini, Görög Zita, Détár Enikő, de még Ördög Nóra is (igaz, ő csak nagyon sejtelmes, alig valamit mutató fotókon) megmutatta bájait a híres-hírhedt nyuszis magazinban. Ezek az akkor (is) nagyon pörgő nevek hatalmas szenzációnak számítottak, a köznyelvben azt találgatták, vajon hány millió forintért mondtak igent. És persze vették a lapot, mint a cukrot. A Playboynak a kétezres években ez volt az egyik aduász húzása világszerte, hogy olyan hírességeket volt képes levetkőztetni, akik sehol máshol nem mutatták meg magukat. Mármint totálisan pőrén.

Persze a Playboyról (meg a hozzá hasonló magazinokról) azt is rebesgették itthon, hogy kvázi katalógusként szolgál az eszkortozáshoz – növeli a tarifád, ha ilyen lapban szerepelsz. De lehet, hogy ez csak egy ronda urban legend. Bizonyíték rá sosem lesz, legalábbis nem a mi kezünkben.

Hogy Hugh Hefner sokáig halhatatlannak tűnő márkája miféle átalakuláson ment át az évtizedek során, mitől lett sikeres, mitől pedig (sokszor joggal) támadható, az jóval összetettebb annál, mint hogy első ránézésre rávágjuk az ilyen, olyan vagy amolyan ítéleteket.

Kezdjük a dicsérettel!

Vitathatatlan tény, hogy Hefner igazi self made man, aki alig húsz év leforgása alatt lett milliárdos kvázi önerőből, egy zseniális „jókor vagyok jó helyen” ötletből, ami hiánypótlónak számított a sajtóban. Mondhatjuk azt is, hogy műfajt teremtett, hiszen a férfiakhoz az ötvenes évek elejéig jóformán csak a horgászat–kocsik vonalon szóltak. Meztelen nőhöz legfeljebb otthon juthattak.

Hefner 1966-ban a nyuszikkal - Forrás: Getty Images/Dove

A Playboy olyan égbe kiáltó piaci rést tömött be, hogy nagyon gyorsan, szinte azonnal lett mindent elsöprő sikere. Jó, mondjuk az alapító az első címlapra rögtön Marilyn Monroe-t tette, de ez akkor szinte semmit nem jelentett, hiszen a karrierje kirobbanása előtti időszakról beszélünk.

Viszont hiába volt Monroe a megjelenés időpontjában még szinte ismeretlen, hiába volt piti tőke az indulásra, mind egy szálig az összes példány elfogyott belőle. Dicsőséges fénykorában pedig már hétmillió darab is fogyott a magazinból, és ezt csak azért mondom, hogy érezzük a siker mértékét.

Hefner tehát érezte és értette, mire van szükség, hogyan tud elérni a nagyobb közönséghez. Vállalkozó szellemű volt, merész, és mert nagyot álmodni. Erre rezonál egyik elhíresült, sokat idézett mondata:

„Az élet csodálatos kaland, ha magunk irányítjuk és a saját álmainkat váltjuk valóra.”

Nos, ezzel nehéz vitatkozni.

Az alapító főszerkesztő vitatható személyisége abban mindenképpen jeleskedett (amit ő is előszeretettel hangsúlyozott), hogy a női szexualitást felszabadította, a szexet körülvevő taburól lerántotta a leplet, nem mellesleg a házasság előtti szexről is.

Azt pedig csak kevesen tudják, hogy jóval a transzgender forradalom előtt, már 1991-ben szerepeltetett transznemű modellt a Playboyban, megelőzve ezzel mindenkit ebben a témában. (Itthon például most először tett az Elle magazin transznemű nőt címlapra, és micsoda visszhangja volt annak is.)

Fiatal voltam még akkor is, amikor valamelyik csatorna leadta az egészen kínos A Playboy-villa lányai című tévésorozatot, amiben Hugh Hefner a nagyon fiatal playmate barátnőivel szerepelt. Úgy nézett ki az egész, mintha egy perverz nagypapa és az engedetlen kis unokái szórakoztak volna egymással, aminek volt egy kimondhatatlan szégyenfaktora. Nem értette az ember a paraszti józan eszével, hogy mi az istenért akar három ragyogó, fiatal csaj egy öreg fószerral bohóckodni. (Mondjuk akkor még azt a fogalmat se ismertük, hogy aranyásók meg dubajozás, nemhogy az érdekkapcsolatokról lett volna összetettebb képünk.)

Aztán az egyik lány, bizonyos Holly Madison kiadott egy könyvet, Lenn, a Nyúl üregében címmel, amiben egészen kellemetlen részleteket mesélt el a Playboy-villabéli életéről, ahol hét évet töltött.

Persze mondhatjuk, hogy „minek ment oda” meg hogy „aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha basszák”, de mentegetni se akarom őt. Ugyanakkor Hefnert sem fogom keresztre feszíteni, mert nem gondolom, hogy a nők egy ilyen gépezetnek csak az áldozatai lehetnek. Feltételezem, tisztában voltak vele, mit nyerhetnek a villabéli léttel. Nem úgy képzelem, hogy ennek az egész jelenségnek a tetején a csúnya férfiak állnak, akik csak kihasználni akarják a lányokat, és azt se képzelem, hogy ezek a lányok mind pontagyúak, akik nem értették, mi történik velük, és mindenféle hátsó szándék nélkül, jóhiszeműségből mentek oda – ahogy Holly Madison ábrázolta önmagát a könyvben.

Holly olyan esetekről számol be, amikben Hef összehasonlítgatta a villabéli barátnői testalkatát, és nem engedte, hogy meghízzanak. A szex bizony elvárás volt, nem pedig szabad döntés kérdése. Persze, itt is lehet mondani, hogy felállhatsz és eljöhetsz, mint ahogyan Holly Madison is tette, önszántából. Hét év után.

„A feministák még mindig bírálnak, amiért tárgyként kezelem a nőket – de hát ők tárgyak!” – mondta az alapító egy 2010-es Vanity Fair-interjúban.

És valóban, nehezen lehet úgy értelmezni a Playboy magazint, mint aminek ne lett volna köze a nők tárgyiasításához.

Van egy felvétel Hefnerrel, amiben élő adásban támadja őt egy feminista, és a fejére olvassa, hogy bizony a nők nem állatok – márpedig a Playboy atyja állatokhoz, konkrétan nyulakhoz hasonlítja őket. Hef pedig önelégült vigyorral ül a székében, és nemes egyszerűséggel rágyújt az ikonikusnak számító pipájára, amin a közönség hangos, és a feminista aktivistára nézve megalázó hahotázásban tör ki.

Hefner 2009-ben az egyik legikonikusabb és leghíresebb nyuszilánnyal, Pamela Andersonnal - Forrás: Getty Images/ Riccardo S. Savi

Szóval összetettebb az a kérdés, ami Hugh Hefner munkásságát illeti. Vele kapcsolatban ráadásul azt sem értettem soha, miért vágyik egy férfi olyan életre, ami az utóbbi évtizedekben már inkább közröhej tárgya, mintsem irigyelt életstílus. Pedig vannak követői is, például Dan Bilzerian, aki szintúgy karikatúrává vált a felületes, nőket alázó, drága hobbikat űző, pazarló, és gusztustalan életvitelével. Ettől függetlenül az Instán sok követőre tett szert.

A playmate-válogatásokat is sok vád érte. 1963-ban egy újságíró be is épült a nyuszilányok közé, amiről később azt nyilatkozta: „Megtanultam, milyen egy darab húsként kampóra akasztva lenni.”

Egy 1967-es interjúban pedig maga Hefner mesélt arról, mit jelent a playmate és a nyuszi közötti párhuzam:

„Egy friss állat: félénk, életvidám, ugrándozós, szexi. Először megszaglász, aztán elmenekül, aztán visszajön. Olyan, mintha játszadoznál vele. Egy lány egy nyuszira emlékeztet. Örömteli és vicces.”

Nos, ettől függetlenül és mindent összevetve, szerintem felesleges utólag számonkérni valakin mindezeket, mert egy olyan korban élt, ahol a szexizmus értelmezése még nem ment könnyen, sőt gyakorlatilag semennyire sem. Amikor teljesen mást jelentetett a tárgyiasítás, merthogy ezt a szót sem ismerték széles körben. Bár én soha nem értettem, miért akarja valaki megmutatni a meztelen testét, ha annak nincs konkrét célja, de elfogadom, hogy valakinek ez jelenti az önkifejezést. És ha a te döntésed, mikor, hogyan és mennyire mutatod meg magad, nem pedig nyomás hatására teszed, akkor még támogatom is.

A Playboy azonban az utóbbi években jelentőségét vesztette, pedig nem is a feminizmus nyírta ki, hanem az a szexuális felszabadulás, amit maga Hefner indított el 1953-ban.

Emlékeztek, hogyan lett híres Kim Kardashian? Akinek nem ugrik be, annak segítek: egy házi pornót adott el az újságoknak, amiben ő a főszereplő – onnantól megállíthatatlan a karrierje, sőt Oprah után ő Amerika második leggazdagabb híres nője, még akkor is, ha ez most túlzásnak tűnik. És hogy jön ez az egész a Playboyhoz? Hát úgy, hogy a social mediának és például Kardashianék munkásságának hála már nincs szükség elavult, papíralapú és lassú médiatermékre ahhoz, hogy a kedvenc, addig elérhetetlen sztárjaidról akár mindennap új meztelen tartalmat nézegethess.

Szóval a Hefner által elindított forradalom végül bekebelezte önmagát. A médiamogul ezt még pont megérhette: csak két éve, hogy nincs közöttünk. Harmadik feleségével (és özvegyével), a most harminckét éves Crystal Hefnerrel öt évig voltak házasok. Állítólag nem igazán örökölt mesés vagyont. A közösségi médiában pedig ezekkel a jelzőkkel illeti a profilját: #minimalism, #nature, #animalrights (minimalizmus, természet, állatok jogai). A régi életéből összesen két fotót hagyott fent.

A Playboy magazin kis ideig próbálkozott azzal a reformmal, hogy nem mutat többé nőket teljesen meztelenül, de ezzel a kísérletükkel két év után felhagytak, úgyhogy ismét lehet pucér csajokat nézegetni az újságban.

Szentesi Éva

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Robert Mora