Hogyan lettem vidéki lányból pesti nő? – El- és visszavágyódásaim

–

Elérhetetlen vágyálom

Nem voltam túl sokszor Budapesten gyerekkoromban. Ma is mindegyik pesti utamra emlékszem. Olyan csodálatosnak tűnt egy alföldi kislány szemében ez a város, annyi fény volt benne és annyi izgalom, ami delejes erővel hatott rám, őrülten vonzott az itteni élet. Otthon sár volt és búzaföldek, meg pipacsok az árok partján, egy ABC és egy könyvtár a kultúrházban. Kész, passz! Pesten meg rengeteg autó, sok-sok fény, ezer bolt és még több ember.

Fénypászma egy poros padláson

A nagymamám poros padlásán egyszer találtam egy nagy csomag Nők Lapját. Hétéves lehettem, és már akkor is szenvedélyesen olvastam. Az újságok még a hatvanas évekből maradtak ott, de ekkor már a hetvenes években jártunk. A nagymamám ki akarta dobni mindet, ám én kétségbeesetten védtem őket. Aztán amikor látta, hogy ezredszer is átnézem a lapokat, rám hagyta. Legalább addig is csendben voltam, és nem cikáztam összevissza a kertben meg a közvetlenül mellette kezdődő búzaföldön. Több nyarat is eltöltöttem ezeknek a lapoknak a társaságában, és belém ivódtak az akkori képek. Csodáltam a gyönyörű modelleket, a hihetetlenül modernnek ható szobabelsőket, faltam a színésznőkkel készült interjúkat, és

minduntalan odaképzeltem magam abba a környezetbe, ahol a képek készültek. Halászbástya, Duna-part, presszók, cukrászdák, ruhaboltok és csupa-csupa olyan dolog, amelyeket én csupán az újságokból ismertem.

A vágyak és a valóság

Volt egy fotósorozat, ami mágikus erővel hatott rám. Egy meglehetősen kerek, ám gyönyörű mosolyú hölgy egy képriportban sarokházat evett. Olyan öröm áradt szét az arcán a fotón, amikor a sütis villát a szájához emelte, hogy majd' belepusztultam a vágyakozásba. Én is nagyon szerettem volna ilyen rejtélyes nevű sütit enni, de ahol mi laktunk, ott csupán négy–ötféle süteményt lehetett kapni az egyetlen cukrászdában, és nem is hallottak még a sarokházról, pedig jó adag bátorság kellett ahhoz kislányként, hogy meg merjem kérdezni, kapható-e ilyen nevű sütemény. Majdnem kinevettek…

Ez a vágyam olyannyira megragadt bennem, hogy amikor – vagy egy tucat évvel később – először megláttam élőben is a Jégbüfé pultjában egy igazi sarokházat, majd kiugrott a szívem a helyéről. Aztán amikor kiderült, hogy ez nem más, mint csokis piskóta rengeteg tejszínhabbal, meglehetősen csalódott voltam. Egyiket sem szeretem, de még néhányszor próbálkoztam azért, hátha… Ám hiába, nem ízlett.

Hopp, egy mítosz porba hullott…

Operettszínház

Az Operettszínházban voltam egyszer–kétszer a szüleimmel, ahogy az Állatkertben is. Egyszer, amikor az Andrássy úton tanácstalankodtunk, hogy vajon merre kell indulnunk, ha meg akarjuk találni az Operettszínházat, egyszer csak megláttam Galambos Erzsit a túloldalon, ahogy egy hatalmas csokor vörös rózsával „lebegett” elégedetten az utcán. Mindenki mosolygott rá, a férfiak meghajtották a fejüket, megálltak, hosszan nézték. A nők elismerő pillantásokat vetettek felé, de mindig egy kicsit ferde mosolyra húzódott a szájuk.

Azt mondtam a szüleimnek – kilenc évem minden magabiztosságával –, hogy ha Galambos Erzsit követjük, biztosan megtaláljuk az Operettszínházat, hiszen tudtam, hogy ott játszik. És képzeljétek, tényleg igazam volt.

Mázli, de bejött. A színház felé indult, persze nem a főbejáraton ment be, de akkor mi már láttuk, hogy jó helyen vagyunk. 

100 Fortepan-kép

A pesti nő című könyv, amelyben 100 Fortepan-kép található a pesti nőkről, különlegesen gusztusos, kézbe való könyvtárgy, és nem kevesebbre vállalkozott, minthogy – Legát Tibor hangulatfestő, kormagyarázó, könnyed ismeretterjesztő szövegével együtt – „A Pesti Nő”- jelenség nyomába eredjen, kikutassa a titkait, megmutathassa ezer, pontosabban száz arcát, és betekintést nyerhessünk egy olyan világba, amelyet ma már csupán a fotók és a régi szövegek őriznek.

A Fortepan-könyvek sorozatában megjelent második kötet közelebb akarja hozni hozzánk a saját múltunkat, és ez sikerül is neki. Bennem is rég elfeledettnek hitt emlékek keltek életre, amikor lapozgatni kezdtem. A sorozat első kötete, az Elfelejtett Budapest is hasonló élményeket okoz.

Szövegek és képek

Legát Tibor a rövid magyar-angol nyelvű szövegekben kitér az adott kor divatjára, a sminkre, a kalapviseletre, arra, hogy mi mindenre lehetett még használni a körömlakkot, ha már eredeti funkciójában szinte használhatatlan volt.

Arról, hogy egyedül Camea arcápolót lehetett kapni a szocializmusban, de ezen a képen mégis Ponds-krém látható, ami tényleg az elérhetetlen vágyak kategóriájába tartozott, és Bécsig kellett menni érte.

Legát Tibor írt még az akkoriban semmihez sem hasonlítóan pocsék italról, a Triple Secről, arról, hogy a dohányzás mennyire mást jelentett, mint most, és azt is megtudjuk, hogy a végzet asszonyának kelléktárához épp úgy hozzátartozott a cigi, mint a szigorúan homlok közepéig húzott kalap. A humoros és szellemes szövegekben sokszor korabeli újsághíreket idéz arról, hogy milyen is az akkori elvek szerint egy igazi szocialista divatikon. Úristen! Szocializmus és divat. És Budapest volt a divatfőváros...

Mit látok most?

Bizony ma már egész másképp látom az életet meg a képeket is, mint annak idején nagyanyám fénypászmákkal világított sötét és poros padlásán. Látom a Fortepan pesti nőin az esetlen beállításokat, a rosszul szabott ruhákat, a vacak anyagokat, a borzalmas berendezést, eltűnt a nagyvilágiság, és látom, hogy szánalmas, szomorú erőlködés csak, egy kirakat, amelyben megmutatják hogy „minden rendben van, a szocialista nő is ér annyit, mint a »romlott« nyugatiak”.

Kicsit szomorú vagyok, de be kell vallanom, hogy miután megtapasztaltam, milyen „pesti nőnek lenni”, alig várom, hogy felnőjenek a gyerekeim, és elköltözhessek végre egy olyan helyre, ahol újra a természetben tölthetem az időm nagy részét, nem pedig ebben a fényes és izgalmas városban. Sokkal jobban vágyom a csöndre, a nyugalomra és a természet közelségére, mint az állandó lüktetésre. Ez van. De azért örülök, hogy elmondhatom magamról, tudom, milyen pesti nőnek lenni. És ez a szép könyv is sokat segített nekem abban, hogy most már egészen biztosan tudjam, hol a helyem.

Both Gabi

Kiemelt kép: Fortepan/BAUER SÁNDOR - Szent István tér, a felvétel a Szent István-bazilika északi oldalbejáratánál készült.