Nők, akik miatt ma iskolába járhatunk

–

Talán a magyar történelem legnagyobb girl power pillanata 1723-ban volt (és adott hatalmas lökést az emancipációnak), amikor elismerték a Habsburg-ház nőágának a magyar trónhoz való jogos örökösödését (ismertebb nevén: Pragmatica Sanctio), és trónra került Mária Terézia. 

Nő a trónon, éljen!

A modern királynő a felvilágosodás jegyében átfogó oktatási reformot indított, és a Ratio Educationisba (1777) bekerül, hogy leányokat márpedig tanítani kell.

A köznép leányait vallás- és erkölcstanra, evangéliumra, olvasásra, írásra, számvetésre, női házimunkákra és Magyarország állapotának ismeretére. A kis- és középnemesi családból származó leányoknak mindezen felül előírta a szépirodalom tanulmányozását, a magyar, német és francia nyelvet, a világtörténelmet és földrajzot.

Mi mindenre nevelték otthon az úrilányokat? 

A következő száz évben a nők helyzete, noha egy fokkal jobb lett, de sokat nem változott (ahhoz majd később jönnie kell egy Veres Pálnénak).  A 19. század közepén továbbra sem volt a nőknek sem választójoguk, sem iskolájuk. Szécsi Noémi és Géra Eleonóra, A budapesti úrinő magánélete című könyvéből izgalmas korképet kaphatunk. 

A leánynevelés fő irányelvei szerint továbbra is a fiatalabb testvérek gondozása, nevelése volt az elsődleges cél, az anyaságra való felkészülés szellemében, és az idősebb vagy beteg rokonok ápolása. Úri házaknál is sokkal inkább státuszszimbólum volt a műveltség, nem pedig életszemlélet.

A lányokat írni, olvasni tanították, ezen belül is főként levélírásra, társalgásra, hogy a későbbiekben kellemes társaságot nyújtsanak – népszerű társalgópartnernek lenni ugyanis nagy értéknek számított akkoriban.

Mindegyik nőrokon és az édesanyjuk is rafináltságra, diszkrécióra nevelte őket: hogyan leplezzenek, hogyan tálaljanak kellemetlen ügyeket, mint például, ha kiderült, hogy a kisöccsük a cseléd gyermekével játszott és elkapott tőle valamiféle kínos betegséget.

Tehetős családoknál ugyan volt nevelő is, esetleg tanító, a lányoknak ugyanakkor mégsem ugyanazt tanították, mint a család fiú tagjainak. Persze ez a családtól is függött – később majd éppen azok a kirívó esetek indítják el a változást, ahol családon belül másképp gondolkodtak a tudásról. A nőoktatás azonban jellemzően kimerült a ház körüli, családi teendőkben.

1882-ben a kor női lapjaiban gyakran publikáló népszerű író, Vajda János, óva intette a férfiakat a kék harisnyás, művelt nőktől. A napi híreket, regényeket olvasó, zongorázó hölgyekből elvétve lesz jó feleség – fejti ki Vajda A szerelem szótárában.

Az író maga úgy tartotta, hogy egy művelt, finom férfi még magához emelhet egy műveletlen, jó felfogású leányt, de nálánál ne válasszon műveltebbet, mert annak sosincs jó vége.    

Valamit sejthetett Vajda, mert végül ezek a művelt kékharisnyák indították el az emancipációt.

Veres Pálné és a női iskolák

A valódi változások száz évvel Mária Terézia után kezdődtek el Veres Pálnéval, aki az oktatás megreformálásában látta a haza jövőjét.

A századforduló gazdasági fellendülése tökéletes terep volt arra, hogy végre társadalmi és szociális kérdések is napirendre kerülhessenek, és az egyik ilyen sarkalatos pont az oktatás, és azon belül a nők iskoláztatása – ismerte fel Veres Pálné.

Veres Pálné (született Beniczky Hermin) nehéz gyerekkora után (korán árván maradt, és zsémbes, megkeseredett nagyapja nevelte őt, valamint testvéreit) nagyon szerencsésen ment férjhez egy haladó szellemű nógrádi jegyzőhöz. Egy szem, imádott lányuk miatt fordult Hermin figyelme a nőoktatás felé. A lányt Pesten taníttatták, és az anya maga is beült az órákra. Ekkor fogalmazódott meg benne, mi mindentől esnek el a nők, ha nem tanulhatnak.

Veresék családi barátja, Madách Imre, ezt írta akadémiai székfoglalójában:

„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak a szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli, s innen, míg a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgálja, a művészetet és tudományt előre nem viszi. A nő alárendelt, testi és lelki ereje védelmet, ápolást keres, az erősebb férfiú lelkében éppoly érzéseket költ, mint az elhagyott gyermek, a hervadó virág, megdermedt madár.”

Ez bizony már sok volt Herminnek, levelet írt Madáchnak, amiben felhívta a figyelmét arra, hogy a nők és a férfiak közti különbségek társadalmi eredetűek, és azonos lehetőségek között ugyanolyan szellemi színvonalat tudnának nyújtani a nők is.

Madách válaszlevelében belátta, hogy tévedett, és biztosan másképp fogalmazott volna, ha korábban szerét ejtik ennek a beszélgetésnek. 

Az íróval történt eszmecsere megerősítette Hermint abban, hogy a nők oktatását el kell kezdeni megszervezni. Először felhívást intézett a nőkhöz a Hon című napilapban Buzdító szózat címmel, majd alig három évvel később, 1868-ban megtartotta a Nőképző Egyesület alakuló közgyűlését, ahol őt választották elnökükké az asszonyok. Jelszavuk az volt: „Haladjunk!”.

1869-ben Deák Ferenc támogatásával létrejött az első iskola, amelybe nők járhattak. A tantervet maga Veres Pálné írta, és tizennégy lány kezdte meg az első évfolyamot.

Hugonnai Vilma, az első doktornő

Az első lépést Veres Pálnéék ugyan megtették a nők iskoláztatásának érdekében, az egyetem azonban még mindig elérhetetlen cél volt  a nők számára. Amíg nem jött Hugonnai Vilma.

A nagytétényi grófkisasszony négy testvérével kényelmes és biztonságos életet éltek kastélyukban. A gyerekkori idillt Vilma édesanyjának súlyos tüdőbetegsége törte meg, a gyerekeket eltiltották a közeléből. Állítólag Vilmában az édesanyja iránt érzett szeretete és hiánya indította el a vágyat, hogy felnőttként életeket menthessen és orvos legyen. 

Vilma kitartóan hitt abban, hogy egy nap orvos lesz, kitartásának és makacsságának hála, a családja végül beíratta őt Budapesten egy leánynevelő intézetbe. Négy évet töltött ott bentlakásos tanulóként, csak alkalomadtán ment haza. 

Míg társai a férjhez menési esélyeiket latolgatták, ő keményen tanult. Az iskola elvégzése után viszont rá is a házasság várt – 18 évesen hozzáadták egy nála húsz évvel idősebb, jómódú földbirtokoshoz.

Férje, György, érdeklődését az úri mulatságok és a családalapítás kötötték le, míg Vilmáét elsősorban a természettudományok. Házasságukból három gyermek született, a kor szellemének megfelelően a gyerekeket dajkák nevelték. Vilma, ha nem is járhatott egyetemre, sorra rendelte az orvosi könyveket és újságokat. Egy nap olvasta, hogy a zürichi egyetem orvosi karára nők is jelentkezhetnek – persze csak a férjük engedélyével – úgyhogy jelentkezett. 

Férjétől engedélyt kapott, anyagi támogatást viszont nem. Vilma az orvosi képzést nyomorogva végezte el: az ékszereit eladta, áttért a vegetáriánus életmódra, haját pedig levágatta és beállt az egyetem mellett ápolónőnek, hogy mindezzel csökkentse költségeit és fizetni tudja a tanulmányait.

1879-ben orvossá avatták Svájcban (ehhez képest Magyarországon majd csak 1895-ben engedélyezik, hogy nők egyetemre járhassanak). A kórház, ahol dolgozott, marasztalni próbálta,Vilma viszont Magyarországon szeretett volna dolgozni, így hát hazaköltözött.

A Zürichben szerzett egyetemi diplomát azonban nem voltak hajlandók itthon elismerni, nem engedték betegek közelébe.

A doktornő nem adta fel, a problémák azonban tornyosultak a feje fölött: időközben elváltak férjével és a gyerekek Vilmával maradtak.A munka számára nemcsak szenvedélyt, hanem megélhetést is jelentett.

Hugonnai Vilma az a fajta századfordulós, modern nő volt, aki kénytelen eltartani magát és gyerekeit. Hosszú évekkel később házasodott csak újra, Wartha Vince borász, kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett a férje.

Annak érdekében, hogy szakmája közelében maradhasson és pénzt is kereshessen, el kellett végeznie egy szülésznői tanfolyamot. Hosszú huzavona után végül az állam engedte, hogy újra letegye az orvosi vizsgáit Magyarországon.

Tizenhét évébe telt, hogy a külföldön szerzett orvosi diplomáját itthon hivatalosan elismertesse, és orvosként dolgozhasson.

Glücklich Vilma, az első nő az egyetemen

Veres Pálné és Hugonnai Vilma küzdelmei olyan tehetséges nők előtt jelölték ki az utat, mint amilyen Glücklich Vilma is volt. Az említett hölgyekkel ellentétben Vilma magánéletéről kevesebbet tudunk, munkásságáról viszont annál többet.

1895-ben egy miniszteri rendelet nyomán végre magyar egyetemekre is beiratkozhatnak nők, Vilmának több se kellett, jelentkezett!

Kitűnő átlaggal ő lett Magyarországon az első nő, aki hazai (budapesti) egyetemre járhatott, 1896-tól fizikát és matematikát hallgatott, akkor még ugyanis a bölcsészkaron oktatták ezeket a szakokat. Így ő lett az első nő, aki bölcsészdiplomát szerzett.

Tanári diplomája megszerzése után barátnőjével és bizalmasával, Bédy-Schwimmer Rózával együtt megalapította a Magyar Feministák Egyesületét, és a nők választójogáért küzdöttek. 1904-ben  a további mozgósítás érdekében létrehozták A nő és társadalom című napilapot (később már csak A nő volt a neve), amibe a kor feminista férfiúi is írtak cikket.

Olyanok például, mint Márkus Dezső jogász, aki kiállt amellett, hogy a nők és a férfiak egyenlőek, ami azért is érdekes, mert kevesen voltak, akik akkoriban erről széles publikum előtt nyíltan beszéltek. A nő elsődleges dolga a gondoskodás és házastársi feladatainak ellátása – tartotta magát a népszerű nézet. Ahhoz, hogy ebből a skatulyából kitörhessenek a nők, Gklücklich Vilma és társai rengeteget dolgoztak. 

A lapban többek közt oktatással, munkával, a gyermek- és az egészségvédelemmel kapcsolatos kérdéseket érintettek.

A választójogon kívül koedukált oktatást követeltek, valamint azt, hogy a fiúk és a lányok ugyanazt tanulhassák. Napköziotthonok és gyermekvédelmi egyesületek létrehozását kezdeményezték.

A Feministák Egyesülete politikai támadások kereszttüzében állt: a konzervatívok szerint a közéleti tevékenységük ellentmond a nők biológiai adottságainak. A szociáldemokraták pedig azért nehezteltek, mert nem tartották elég demokratikusnak a szervezetet, szerintük ugyanis az egyesület programja a felsőbb osztályhoz tartozó nőket képviselte csak.  

A támadások pedig egyre élesebbé váltak. A Tanácsköztársaság idején Kun Béla betiltotta a lapjukat, és az egyesület gyűléseit is. A támadások csak fokozódtak az ellenforradalmi időszak alatt, a tagokat titkosrendőrök zaklatták őket, így többen külföldre költöztek, köztük Glücklich Vilma is, aki később a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és Szabadságért nevű szervezet titkára lett Genfben. Vilma felfelé ívelő, nemzetközi karrierjét csak egyetlen dolog tudta megállítani, egy súlyos betegség.  

Ungár Margit, az első ügyvédnő

Glücklich Vilmáék egyesületének tagja volt Ungár Margit is, aki nők ezrei előtt nyitotta meg utat, hogy a jogi egyetemre járhassanak, ugyanis Magyarországon előtte csak az orvosi-gyógyszerészeti karra és a bölcsészkarra jelentkezhettek lányok. Hogy egy nőt ne csak az egyetem kapuján, hanem a jogászok közé, a törvényhozásba is beengedjenek, az sokáig elképzelhetetlen volt – mesélte sétaműhelyes vezetőnk.

1920-tól viszont a női hallgatókra is vonatkozott a numerus clausus, nem csupán a zsidókra: csak külön elbírálás után és korlátozott számban vették fel őket a felsőoktatásba. Az egyetemi jelentkezés előfeltétele az volt, hogy mindenből kitűnők legyenek – miközben a férfiaknál ez nem volt kitétel.

Margit jogász bátyja, Ferenc unszolására vágott bele a jogi pályába. Az idill nem tartott sokáig, Margit épp elsőéves joghallgató, amikor a minisztérium visszavonja azt a rendeletet, ami engedélyezné, hogy nők is járhassanak jogi egyetemre.

Szerencsére az aktív hallgatókra nem vonatkozott a törvény, így Margit folytathatta tanulmányait. Később újabb akadályok álltak az útjába. Ahhoz, hogy ügyvéddé válhasson, egy tapasztalt ügyvéd, azaz úgynevezett principális mellett kellett elhelyezkednie.

Kétséges volt azonban, hogy bárki is szeretne egy nővel együtt dolgozni. Szavazásra bocsátották, hogy Margit bekerülhet-e az ügyvédjelöltek közé. A szavazást megnyerte, és bátyja lett a principálisa. Később az ügyvédi gyakorlatot dr. Vági Józsefnél folytatta, akivel a közös munka során egymásba szerettek és összeházasodtak. Bátyja és férje kísérték el az ügyvédi szakvizsgára, amiről még a korabeli lapok is beszámoltak. 

„A jelöltnő úgy pergeti a jogi szakkifejezéseket, mint a többi nő a ruhaanyagok franciás neveit” – írta az egyik. 

1928-ban kitüntetéssel tett záróvizsgát.

Margit diplomáját pedig a férfiakétól eltérően, rózsaszín selyembe burkolták és aranyszalaggal kötötték át. 

Ungár Margit a későbbiekben büntetőügyekben vállalt védelmet, emellett aktívan részt vett nőjogi aktivistakánt a Feministák Egyesületében. Ő fogalmazta meg a feministák előterjesztéseit, amelyeket a parlamentnek benyújtottak. 

Vannak még páran...

Belegondolni is fáj, hogy kilencven évvel ezelőtt egy nő nem kaphatott négyest semmiből, ha tovább akart tanulni. Mint ahogy abba is, hogy az elemi iskolában mást tanultak a lányok, mint a fiúk. 

Elképesztő bátorság, elszántság és szabadságvágy kellett ahhoz, hogy valaki nemet merjen mondani az egész társadalomnak.

Nemet a kiskorúsításra, a kényszerházasságra, a férjeknek a feleségük feletti gyámságára, a tiltott tanulásra, a nők alacsonyabb rendűségére. Fantasztikus nők járták ki nekünk a lehetőségeket, és most csak négyet említettem egy szép, hosszú listáról...

Szőcs Lilla

Kiemelt kép forrása: Wikipedia

Forrás:

Szécsi Noémi, Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (Európa, 2016)

Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő (Bookline, 2018)

Nőkért Egyesület