A Disney nemcsak leporolta korábbi, két Oscar-díjat is elnyerő alkotását, hanem a korszellemnek megfelelően aktualizálta. Na, ne gondoljunk hatalmas változásokra, inkább fontos nüanszokra. Az alkotói folyamat nem a rajzfilm szolgai újraforgatásában merült ki, hanem sikerült számos új jelenettel, korábban még sosem hallott régi-új dallal és néhány ésszerű változtatással gazdagítani a mesés történetet úgy, hogy közben mindvégig megmaradjon az eredeti minden bája.

A dalok

A Disney a tavalyi A dzsungel könyve filmadaptációjából kiindulva – melyben mindössze két, „nyögvenyelősnek” ható, klasszikus dal hangzik el! – kissé elbizonytalanodott a készülő új produkció musical műfaját illetően. A film direktorának felkért, a korábban inkább életrajzi alkotásokban jeleskedő Bill Condon meggyőzte a stúdiót, hogy nemcsak vétek lenne eldobni A szépség és a szörnyeteg csodálatos dalait, de nélkülük a mese legelemibb kohéziójától fosztaná meg: a monumentálisan hömpölygő érzelmektől. El tudnád képzelni A szépség és a szörnyeteget Potts mama „Hol volt, hol nem volt” dala nélkül?

Régi ismerősök

A rendezőnek hála a dalok tehát maradtak, így a moziban ismét felcsendülnek a már jól ismert klasszikusok. Előfordul, hogy némelyik picit másképp, mint azt megszokhattuk: Gaston dala például hosszabb lett, a témájában kissé „vaskosabb”; az érdekessége, hogy ez ugyanúgy a néhai Howard Ashman szerzeménye, akárcsak az 1991-es rajzfilmhez készült valamennyi dal, azonban míg az eredetiben rövidebbre vágták, most végre teljes terjedelmében meghallgathatjuk.

A szörny

A film nyitójelenete, a herceg megátkozásának képsorai meglehetősen teátrálisra sikerültek – de tulajdonképpen egy Disney-produkciótól nem is várnánk el mást. Ami meglepő lehet, hogy rögtön az elején leleplezi Dan Stevens fizimiskáját. Stevens elsősorban a televízióból lehet ismerős (Downton Abbey, Légió), és igazán meghökkentő és frappáns választás volt őt választani a szőke herceg szerepére. Mindenesetre a szörnyeteg karakteréhez még animált formájában is sokat sikerül hozzátennie, érzékenysége és leheletnyi cinizmusa átsüt a vastag bundán, és ügyesen gazdagítja a mesebeli lény finom gesztusnyelvét.

Nem csoda, hogy a szörnynek már-már akkora rajongótábora van, mint a női főszereplőnek. 

A Szörny az új Edward Cullen...

Már Belle falujában tetten érhető az alkotók szándéka, hogy a történet mondanivalóját a lehető legtöbb részletre ráhúzzák: minden második-harmadik mellékszereplő és statiszta afro-amerikai, ezzel is hangsúlyozva a készítők elkötelezettségét a sokszínűség felé.

Belle 2017

Bevallom, én elég nehezen tudtam elképzelni Emma Watsont Belle szerepében. Szerencsére nem volt igazam. A színésznőnek minden további nélkül sikerül rácáfolnia ellenérzéseimre, tökéletesen hozza az álmodozó lányt, aki közben karakán és talpraesett. A filmben egy egészen új oldalát ismerhetjük meg a karakternek:

ő az ezermester feltaláló lánya, akire az évek során sok minden ráragad, így amellett, hogy apja keze alá dolgozik, olykor kijavítja az örege hibáit, sőt, saját kreatív ötletei is támadnak. Igazi emancipált csaj.

Ilyen egy Disney-főhősnő 2017-ben

Watsont annak idején már a Hamupipőke címszerepére is kiszemelték, amit azzal utasított vissza, hogy nem tud ezzel a passzív karakterrel azonosulni. Nyilvánvaló, hogy Belle figurája, és A szépség és a szörnyeteg egész szellemisége közelebb áll hozzá: a nők egyenjogúságáért küzdő aktivistaként és a UN Women jószolgálati nagyköveteként a modern és fenntartható feminizmust hirdeti világszerte. A színésznő számára a feminizmus a szabadságot, a választás lehetőségét jelenti; ha úgy tartja kedve, minden további nélkül levetkőzik vagy kivesézi a tabunak számító női témákat.

Színészi karrierjét Hermione Granger szerepével alapozta meg a Harry Potter-filmekben, amely vendégmarasztaló skatulyaként azóta is ráborul. Hiába az erős szerepek – a Noéban például övé az egyik legjobb alakítás az ikreit sirató asszony szerepében a film végi, szó szerint vérfagyasztó áldozati jelenetben! –, ő egyelőre továbbra is „az a csaj” marad „a Potterből” – szemben kollégájával, a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe-fel, akinek hamarabb sikerült kitörni a skatulyából. 

Skatulyából ki, kastélyba be

A meleg szál – és a „botrány”

Számomra mindig is Gastone és LeFou karakterei voltak a leggyengébb szál A szépség és a szörnyetegben. Mindig is jobban vonzott a kastély helyszíne, Cogsworth és Lumiere idétlenkedése, Belle és a szörnyeteg története. Ez a film végre kiküszöböli ezt a hibát, mi több, Gaston és LeFou a legszórakoztatóbb figurákká lépnek elő. A máskor oly eszköztelen Luke Evans szinte sziporkázik a piperkőc és tesztoszterontól túlfűtött Gaston szerepében, míg Josh Gad... nos, hát egy „kegyetlenül” pontos, kellően motivált karakterként tűnik föl a főkolompos oldalán, aki bizony sokaknál kihúzta a gyufát.

Ő az a bizonyos homoszexuális karakter, akiről a film rendezője, Bill Condon az ismert LMBTQ-magazinnak, az Attitude-nek adott interjújában lerántotta a leplet még a bemutató előtt, és ezzel egy igen hatásos médiakampányt indított útjára.

Mondhatni, a Disney-nek sikerült alaposan megszondáznia a homoszexuálisokkal kapcsolatos társadalmi empátiát, amelyen Oroszország és Malajzia rögtön fennakadt.

Mi tagadás, tényleg nagyon veszélyesnek tűnnek

Az oroszoknál a „melegpropaganda-ellenes” törvény tiltja a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok” propagálását a fiatalkorúak körében. Vagyis törvényileg tilos az ilyen kapcsolatokat vonzóként beállítani, vagy azonos társadalmi értékűnek bemutatni a  „hagyományos" szexuális viszonnyal. A törvényt megszegőket komoly pénzbüntetéssel, a külföldieket akár az országból való kiutasítással sújthatják. Mondjuk, ez talán nem is meglepő egy olyan országban, ahol a közvélemény-kutatások szerint a lakosság majdnem fele valamiféle „káros szokásnak” tartja a homoszexualitást. Az oroszok végül ugyan nem tiltották be a filmet, viszont korhatárosnak nyilvánították: A szépség és a szörnyeteg Disney-musicalt Oroszországban csak 16 éven felüliek nézhetik meg. 

Malajziában is közel hasonló a helyzet: a homoszexualitás a médiában csak akkor esik a megtűrt kategóriába, ha megbánó magatartás kíséri, különben tiltják. A maláj hatóságok csak abban az esetben engedélyezték volna a film bemutatását, ha több mint négy percet kivágnak belőle, amire a Disney nem volt hajlandó, mert szerinte ennek a produkció szellemisége látta volna kárát.

Mindkét ország reakciója túlzó: a filmben LeFou erősen femininre vett karakterét legfeljebb ráutaló magatartás jellemzi, amely inkább gegként funkcionál, és felettébb szórakoztató.

A humor eszközeivel teszik természetessé a meleg szálat, ráadásul közvetlenül nem is mondják ki, és nem teszik követendő példává. Egyszerűen csak – csakúgy, mint az életben –, van. Létezik.

Érdekes adalék, hogy az 1998-ban a szintén a Disney berkeiből érkezett Mulan animációs film kapcsán nem vert fel ekkora port, amikor elhangzott benne a „transzvesztita” kifejezés! Mi több, a gyerekeknek sem tűnt föl – legalábbis a lányom nem kérdezett rá, hogy az meg mi? –, megmaradt felnőtteknek szóló kikacsintás szintjén. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a sokszínűség megjelenítése mostantól természetes lesz Hollywoodban; a hamarosan a mozikba kerülő, szintén a fiatalokat megcélzó Power Rangers szuperhős produkció kapcsán is beharangoztak egy homoszexuális karaktert a történetben.

A bal felső hatossal gondok lesznek

Akkor mire fel a 12-es karika a film médiamegjelenésein? Először is tisztázzuk, hogy ennek a korhatárjelzésnek a jelentése: „12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!” Ez így már mindjárt jobban, megnyugtatóbban hangzik. Ez a besorolás is inkább annak szól, hogy – bár az alkotók igyekeztek visszafogni magukat a szörnyeteg ábrázolása esetében – a filmre animált figura vonásai sokkal emberszerűbbek (egyrészt a színészi játék miatt, másrészt hogy ne legyen olyan félelmetes), mint amilyenek a rajzfilmben voltak. A szörnynek vannak gesztusai, amelyek tényleg valósághűek, és megijeszthetik a kisebb gyerekeket, még akkor is, ha tudják: a szörny valójában a jók táborát erősíti. 

A magam részéről nyolc-tízévesre lőném be a korhatárt, nyolc alatt pedig egy gyereket se cipelnék el rá a moziba. Persze ez minden esetben egyéni megítélés kérdése.

Az aktualitás

A szépség és a szörnyeteg olyan produkció, amely aktualitását sohasem veszti el – bár elvesztené egyszer! –, gyönyörű, monumentális és... igen, szentimentális alkotás. Rajzfilm vagy filmváltozat, egyre megy: felszabadítja a nézőt, olyan érzelmi katarzis nyergébe ülteti, amely a csillagok közé emeli, és szárnyalása újra visszaadja a hitet, a bizalmat az emberségben.

La la land helyett szö-szö-szörnykastély – nagyon úgy tűnik, hogy Emma jól döntött

A homofóboknak pedig Orson Scott Card – a hóhért akasztják – Végjáték című könyvéből idéznék szabadon:

„Abban a pillanatban, amikor tökéletesen megértem, hogy mit akar, miben hisz az ellenségem, de annyira, hogy már le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt, de úgy, ahogy az ember önmagát szereti.”

Bányász Attila