Ez tényleg az évszázad átverése! (Na, jó, csak az idei évé)
Talán emlékeztek még arra, hogy az Ocean’s 11 – Tripla vagy semmiben hogyan rabolt ki George Clooney és Brad Pitt egy pár kaszinót. (Majd előbbi meghódította Julia Robertset.) Én emlékszem, ugyanis imádom a precízen kivitelezett, egyszerű, mégis ütős rablófilmeket. Úgyhogy kíváncsian vártam, milyen lesz ennek az újragondolt, nőiesített változata, az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése. A nyolcfogatú női rablóbandában Sandra Bullock, Anne Hathaway, Cate Blanchatt, Helena Bonham Carter és Rihanna kapott helyet – csak, hogy a legismertebbeket említsem. De még ők sem voltak elegek egy jó filmhez. Szőcs Lilla írása.
–
A banda további tagjai közt van az itthon kevésbé ismert, Amerikában azonban nagyon menő humorista és színésznő, Mindy Kailing is, akire már régóta kíváncsi voltam, tehát a plakáton virító nevek láttán garantált szórakozásra, és arra számítottam, hogy talán kapnak a nézők egy jóféle önkritikus feminista filmet, amiben a szereplők szórni fogják egymás közt a poénokat.
A beharangozó szerint Danny Ocean (George Clooney) húga, Debbie Ocean, azaz Sandra Bullock kiszabadul a börtönből, ahol öt évet ült csalásért, amit valójában a volt pasija követett el. Kieszel egy mesteri tervet, amivel nemcsak az évszázad rablását követi el, de még exén is bosszút állhat, amiért átverte őt. Az előzetes szerint a főszereplőt sosem hagyja el a humora, és nem csupán egy szimpla rablófilmre számíthatunk, hanem sokkal többre.
Amikor azonban a moziból kijöttem, azt gondoltam, hogy vagy engem, vagy a főszereplőket, vagy a rendezőt és az írót, de valakit biztosan elhagyott a humora, mert hatalmas csalódást éreztem. Jó, akkorát nem koppantam, hogy a Sandra Bullock iránt érzett szeretetem elmúljon, és nosztalgiám így is elvitte a filmet, de összességében nagy volt a hiányérzetem. A negyvenedik percben már szívem szerint kijöttem volna, és ha tévében nézem, el is kapcsolok, mert egyszerűen semmilyen izgalmat, semmilyen újdonságot nem nyújtott.
Meg is jegyeztem magamban, hogy ezt a filmet csakis pasi rendezhette, aki életében nem látott még humoros nőt. És milyen igazam lett: a négy íróból három férfi, a vezető író pedig, aki maga a rendező, szintén férfi. Egyetlen női író szerepelt a listán, akinek ez volt az első nagyjátékfilmje: Olivia Milch a neve. A rendező-forgatókönyvíró is pasi, Gary Ross, az Éhezők viadala első részének, a Dave-nek, és a Pleasentville-nek az alkotója.
De vajon írhat-e igazán jó „női filmet” egy csapat férfi? Meggyőződésem, hogy igen.
Úgyhogy, ha tippelnem kéne, min csúszott el a film, akkor szimplán csak azon, hogy ez a mozi nem több puszta marketingfogásnál, amiben lehúznak még egy bőrt egy bevált trilógiáról egy bevált recepttel és a tökéletes időzítéssel.
Meglovagolva az elmúlt évek nőjogi aktivizmusát és botrányait, olyan ügyek médiavisszhangját, amikben színésznők álltak ki magukért, egymásért, az egyenlő bérezésért vagy a szexuális zaklatás ellen.
A filmipar most egyre inkább a nőkről szól, ez a film viszont pocsék volt, és nem azért, mert férfi rendezte, vagy rossz színészek szerepelnek benne, hanem azért, mert össze lett csapva.
Ez pedig különösképp ciki, tekintve, hogy Hollywoodban immár megkövetelik a színésznők a nekik járó tiszteletet, egyenlőséget és partnerséget, és egy maszkulin film nőiesített verziójától sokan várják, hogy bizonyítson. Ezúttal nem sikerült. (Pedig nem az első próbálkozás volt, lásd például a Szellemirtókat Melissa McCarthy-val, vagy Koszorúslányokat, ami a Másnaposok női verziójának tekinthető.)
A film maga tobzódik a filmes előítéletekben és a klisékben. Pedig vannak klisék, amiket jóindulatúan elnézünk, mint például amikor az akciófilmekben pár méterről felrobban egy autó, és a tűzcsóván átsétál a főszereplő. Annál talán még csettintünk is egyet elégedetten… Na, jó, lehet, hogy ez túlzás. De itt semmiképp sem tudtuk megbocsájtani az unalmas sémákat.
Engem kifejezetten zavar a „női” filmeknél, hogy irreálisan trendi minden szereplő. Az összes kiegészítő, minden szett, frizura és smink tökéletesen belőtt, szóval szinte látom magam előtt azt a csapat embert, aki a felvétel előtt sztárt faragott a színésznőből. Totál irreális. Ráadásul a filmbeli nő célja mindig az, hogy bepasizzon, megházasodjon, vagy épp bosszút álljon a pasin - őrület. Alapvetően mindegyik karakter üres, mint a kilencvenes évek Disney-hercegnői.
Egy női rablóbandás filmnél tök egyértelmű - ha már a kliséknél tartunk -, hogy ékszert fognak rabolni, nem pedig autókat vagy valami társadalmi elvárások szerint „férfias”, esetleg nemsemleges tárgyat. Mintha mi, agy nélküli nők szarkák lennénk, és ugranánk mindenre, ami fénylik.
A végeredmény? Egy bátortalan és humortalan film. Kár.
Szőcs Lilla
Képek: Barry Wetcher – Warner Bros. Entertainment Inc.