–

Megvan az a jelenet a Beépített szépség című filmből, amiben Sandra Bullock karaktere, Gracie Hart bevonul a nagy átalakítás után, és megbotlik? Megvan, gondolom, mert ez a film egyik ikonikus jelenete, és oké, hogy egy limonádé-vígjátékról van szó, de  legalább remekül össze volt rakva. Nos, ezt a csetlő-botló karaktert próbálták meg átültetni Az elveszett városba, Loretta Sage figurájába is, de úgy bedöglik, mint a fene. Egész egyszerűen se nevetni nincs kedvem, se hüledezni. 

Igazából végig azon gondolkodtam a film közben, mit tehetnék annak érdekében, hogy ne aludjak el.

És hogy hogyan lehet egy ennyire sablonos, vacak, unalmas filmet csinálni, amikor a főbb összetevők adottak ahhoz, hogy akár jó film is lehessen? Hiszen Bullock príma színésznő, atomjól működik a vígjátékokban, Channing Tatum is jó csávó (főleg a teste atom), és a torta habjára cseresznyeként berántották még Brad Pittet is egy fájdalmasan rövid szerepre. De igazából már itt megette a fene az egészet, hogy neki csak egy nyúlfarknyi feladat jutott. 

Aki képes ezt tenni egy filmben Brad Pitt-tel, az megérdemli, hogy élete végéig kukoricán térdepeljen a sarokban, mert én soha többé nem tudok neki megbocsátani, legyen bármilyen tehetséges vagy zseniális rendező.

Mert az egy dolog, hogy mi történik a filmben Pitt karakterével, aki az egyetlen igazán vicces figura lehetett volna, ha sokkal kreatívabban és vadabbul merik alkalmazni, de ez se sikerült, és ez nagyon nem Pitt színészi kvalitásán múlott. 

Pitt filmbeli fizimiskája kicsit megidézi a Tróját… Istenem, és már hatvanéves

Szóval a sztori: adott egy sikeres, ám módfelett kiégett lektűrszerző, aki a könyvborító-sorozatán szereplő modellel (Channing Tatum) haknizik a könyveivel. Teljesen mindegy, hogy nem érted, mit keres ott a borítón szereplő modell, annyira életszerűtlen, mit is akar pontosan, és hogyan kapcsolódik az írónőhöz, mert sokkal okosabbak később se leszünk.

Aztán mit ad isten, Lorettát elrabolják egy béna indokkal, 

és ki a főgonosz? Na, ki? Hát Harry Potter. Bamm!

Fú, ennek a poénnak ülnie kellene, de sajnos Daniel Radcliffe játékán nem tudok mást felfedezni, csak a szánalmas erőlködést, hogy kibújjon Potter árnyékából, de mindezt annyira izzadságszagúan csinálja, hogy a vásznon keresztül is szúrja a szemem a buké. 

Szóval elrabolják a nőt, aki épp arról ír, milyen kalandokat élnek át a főhősei a dzsungelben, és mit ad ég, egy dzsungelbe viszik, hogy keresse meg az elveszett várost… A végén van nyálas tanulság is, meg persze a főszereplők is összejönnek, ahogy az lenni szokott, és higgyétek el, ezzel semmit nem spoilereztem el. 

Az pedig, hogy Bullock egy flitteres, csillogós ciklámenszín overallban gázol végig az őserdőn, tudom, hogy elképesztően viccesnek tűnik, de nem az. Béna. És ehhez már Bullock is öreg, lássuk be, hiába van harmincöt évesre operálva a feje. 

Az elveszett város a kihagyott lehetőségek filmje.

Lehetett volna egy szuper vígjáték is, az adottságai megvoltak hozzá, de nem tudtak jót kisütni belőle. 

Ennél még azzal is jobban jártunk volna, ha Brad Pitt belépőjét vetítik le egy óra ötvenkét percen keresztül, újra meg újra, elölről, és  oda-vissza – akkor legalább lett volna a szórakozásom. 

Szentesi Éva

Képek: UIP-Duna Film