Apák gyesen – „A nőiesség-férfiasság nem ezen múlik”

–

Szerencsére már Magyarországon is akadnak olyan apák, akik tökéletesen el tudják látni a kisgyereküket, és olyan anyák, akik nyugodt szívvel bízhatják rájuk, ha dolgozni szeretnének. Vagy dolgozniuk kell. Ők azok a szülők, akik egyenrangú partnernek tekintik egymást. 

András

„Lakótelepi gyerek vagyok, és amikor kissrác voltam, a házunkban minden más gyerek kisebb volt nálam. Ennek hozadékaként a szülők előbb-utóbb lepasszolták nekem a gyerekeket. Olyan 12 éves lehettem, amikor már egy kéthetes kisbabával és a kétéves bátyjával állítottam haza, anyám meg a szívéhez kapott. Én ebbe nőttem bele, hamar megtanultam pelenkázni, etetni, vigyázni rájuk.  És amikor szülőként kerültem ebbe a helyzetbe, kifejezetten boldog voltam tőle. Madarat lehetett fogatni velem” – kezdi András (egy névtelenséget kérő apuka), miért nem jelentett neki problémát, amikor úgy alakult az élete, hogy neki kellett gyesre menni a kisfiával.

Több oka is volt egyébként. Az egyik, az a gyakori jelenség, hogy az anyuka szülési szabadságát nem nézték jó szemmel a munkahelyén, fél évnél több kihagyást nem engedtek neki. András viszont szabadúszó volt, neki nem kellett senkivel egyeztetnie. A másik, hogy éppen előtte csontvelő-átültetésen átesett gyerekekkel foglalkozott, ami nagyon megviselte lelkileg.

„Valahogy annyira az életet akartam érezni meg élni, hogy minden idegszálammal arra fókuszáltam: vannak egészséges gyerekek. Nekem a fiam volt a gyógyulásom”

– meséli. 

Miután a felesége hat hónap után visszament dolgozni (csak fokozatosan), András két és fél évig gondozta a kisfiukat, amíg oviba nem ment. Nem csoda, hogy elválaszthatatlanok lettek. András nem is élte meg nehézségként a vele töltött időt, azt állítja, az ő fia a világ legjobb gyereke, semmi problémája nem volt. Talán csak az altatás. „Cicin tök jól elaludt, de, ugye, azt én nem tudtam nyújtani. Nem maradt más választásom, több órán keresztül tologattam a babakocsit, róttam az utcákat. Amikor pedig nagyobb lett, elkezdtem gyerektársaság után nézni, esetleg úgy, hogy közben én is megihassak egy kávét, válthassak pár szót 70 centinél magasabb emberekkel. A környékünkön volt egy közösségi ház, ahol különféle gyerekfoglalkozások voltak meg egy kávézó. Emlékszem, amikor először beléptünk oda a fiammal – bocsánat a kifejezésért, de – egy tejcsárda képe tárult elém: csupa szoptatós anyuka ült ott. Hirtelen azt sem tudtam, hová nézzek. Gyorsan elmenekültünk, de aztán meggondoltam magam, később visszamentünk, és jártunk is oda. Idővel egy-két másik apuka felbukkant, és már nem voltam egyedül.”

Vince

Vincének négy gyereke van, és az elsőnél még együtt maradtak otthon a feleségével, mert ő onnan dolgozott, a negyediknél meg ő kérte, hogy gyedre mehessen. „Nem tartom egészséges állapotnak, ha az egyik szülőt eltemeti a gyereknevelés. Bármilyen sokat is ad, nagyon szép és jó, de van egy monotóniája, és ha a szülő nem találkozik más közeggel, felnőttekkel, akkor egy idő után gyilkos tud lenni. Nálunk az is közrejátszott, hogy én meg – míg a két középső gyerekünk kicsi volt – a munkahelyi monotóniával küszködtem. Évekig én viseltem a felelősséget a család megélhetéséért, és már nagyon vágytam rá, hogy otthon lehessek. Szerintem jó esetben az apákban is van erre igény.”

Aztán egyik pillanatról a másikra hozták meg a döntést, hogy az akkor féléves Dávid mellett Vince leváltja Virágot. „Tavaly áprilisban egyszer csak betelt a hócipőm a munkahelyemen. Azt éreztem, hogy azonnal ki kell szakadnom, különben bekattanok, és másnap már be sem mentem. Betegszabadságot vettem ki, és azalatt elintéztem a gyedet. A feleségem pedig – ezzel párhuzamosan – elküldte pár helyre az életrajzát, és nagy szerencsénkre, két nap alatt kapott egy ajánlatot, majd egy hét múlva elment dolgozni. Azzal is szerencsénk volt, hogy én a gyed maximumát kaptam, ami megfelel egy átlagos közalkalmazotti fizetésnek, ehhez jött a családi pótlék, a feleségem fizetése, és ha egy kicsit még hozzátettünk a tartalékunkból, úgy már ki tudtunk jönni.” 

Bár Vince mindig is sokat foglalkozott a gyerekeivel – erről megvan az elmélete, amit mindjárt meg is oszt –, de akkor derült ki számára, mennyire más egyedül egy gyerekkel hosszú hónapokon át.

„Ahhoz, hogy az ember igazán jóban legyen a gyerekével, kell a tartós együttlét.

Addig nem igazán lehet elmélyedni a személyiségében, pedig hatalmas kaland felfedezni, milyen különbözőek a gyerekeid. Még úgy is, hogy nyilván az idő nagy részében feladatokat látsz el: enni adsz, pelenkázol, nyomulsz a buszon, orvosra vársz, stb.  – ezek nem azok a pillanatok, amikor angyal suhan el felettünk. De ha akad egy-két óra a napban, amikor csak egymásra tudtok figyelni, és akár csak egy-két perc, amikor teljesen elvesztek egymásban, az egy olyan érzelmi kapszula, amiből töltekezni lehet. Olyasmi, mint a katarzis vagy az orgazmus.”

Vince ugyanakkor nem csinál nagy ügyet az egészből. Szerinte ez így természetes. Egyrészt, mert neki nem tetszett volna, ha a felesége csak háztartásbeli, ugyanis – az ő szavaival – nem házicselédre van szüksége, hanem egy partnerre, másrészt, mert szerinte a nagycsaládot nem is lehet másképp működtetni, csak akkor, ha mindenki bedobja magát. „Négy gyerek nevelése nem kivitelezhető másképp, legalábbis, ha egyben akarjuk tartani a családot… Ebben az esetben elemi feltétel, hogy mindkét szülő aktívan részt vegyen a teendőkben, különben hamar felüti a fejét egy válság. Persze így is vannak viták, és elég, ha kicsit megbillen az egyensúly, az egyik fél máris nagyon magára hagyatottnak érzi magát, de ilyenkor jelezni kell, és azonnal orvosolni a problémát” – mondja. És hozzáteszi: „Alá-fölérendeltség helyett az egyenrangú viszonyt kultiválom.” 

Még van mit tanulni

Andráséknál egyébként éppen az történt, amire Vince figyelmeztet: felborult az egyensúly, csak épp a szokásostól eltérő módon. András a saját bőrén tapasztalta meg azoknak a kismamáknak a problémáját, akik kinyúlt melegítőben, pecsétes pólóban, kimerülten várják haza a férjüket, hogy végre valakivel válthassanak egy értelmes szót, és a vállára dőlhessenek, ehelyett a párjuk ilyenkor inkább a gyerekkel foglalkozik (hogy bepótolja a kiesett időt), és az éjszakát is a gyerek ágyában tölti, mert meseolvasás közben bealszik.

Nem könnyű sehogyan, és nem olyan egyszerű időben észrevenni a figyelmeztető jeleket sem, mint amilyennek kívülről gondolná az ember.

A legtöbb családban ott kezdődik a baj, hogy a munkamegosztás korántsem egyenlő, és az anya vállán nyugszik az otthoni munka teljes terhe.

(Ha pedig dolgozni is szeretne, azt ezen felül teheti csak.) Az északi jóléti országok modellje (közte a híres svéd rendszer), ahol az apáknak is kötelező kivenni a gyes egy részét, ezt próbálja megoldani, nem a másik végletet célozza. Elég lenne az apáknak pár hónapot otthon tölteni ahhoz, hogy szemléletváltás következzen be – véli az Apa magazin főszerkesztője, Vida Ferenc is.

„Bár magáról a gyesről az a kép él a fejünkben, hogy egy hosszú, izolált időszak, azok az apák, akikkel én találkoztam, többnyire pár hónapot, vagy félévet voltak otthon, és ez épp elég volt arra, hogy megtapasztalják, a feleségük milyen elképesztő munkát végez. Valójában akkor szembesültek vele, mennyi mindent kell egy kisgyerek körül elvégezni, mi mindenre kell odafigyelni, és ez sokkal közelebb hozta őket egymáshoz. Ha apa reggeltől estig dolgozik, sosem tudja meg, hogy a párja milyen kihívásokkal szembesül egyetlen nap alatt, és így könnyen elmennek egymás mellett. Ha viszont a gyes egy részében az apa marad otthon, akkor mindketten tisztában lesznek a másik munkájával és teljesítményével” – véli.

Neki egyébként csak néhány napig volt erre lehetősége, de az is elég volt arra, hogy benyomásokat szerezzen arról, milyen egyedül egy pici lánnyal. „Amikor a feleségem már másfél éve otthon volt a kislányunkkal, gondoltam egyet, és vettem neki egy repülőjegyet Olaszországba, hogy kikapcsolódjon pár napra. A házasságunk előtt ott volt ösztöndíjas, dolgozott is kint, és van egy csomó olasz barátja, akik hiányoztak neki. Csak pár napról volt szó, én meg arra az időre szabadságot vettem ki. Elbúcsúztattuk a reptéren, aztán pár napig kettesben voltunk az akkor másfél éves kislányommal. Bár addig azt gondoltam, elég aktívan részt veszek a gyereknevelésben és az otthoni teendőkben, ez a pár nap így is rengeteg mindenre ráébresztett. És végül mind a hármunknak remek élmény lett.”

Minták nélkül, új alapokon

A saját fejlesztésű magazint azért hozták létre a kollégáival, mert úgy látták, igenis tendenciává kezd válni, hogy az apák jobban kiveszik a részüket az otthoni teendőkből. Még nálunk is, ahol erre kevés az ösztönző. „A kislányom már bölcsis, és amikor beviszem reggelente, azt látom, hogy gyakran több apuka van ott, mint anyuka. Vagy, ha hétvégén kimegyünk egy játszótérre, és szétnézek, a szülők 80 százaléka szintén férfi. (Miközben anya nyilván otthon most, főz, takarít.) Ha visszaemlékszem a saját gyerekkoromra, onnan nem rémlenek apukák a játszótéren, csak anyukák és nagymamák.” 

Talán ezért is van, hogy sok mai apának nincs olyan mintája, amiből meríthetne.

„Az én generációmban sokan nőttek fel apa nélkül, vagy sokak emlékeiben él olyan apakép, amit nem akarnak követni, mert nem volt jó a kapcsolatuk. Ugyanakkor azt is észben kell tartani, hogy nem a saját kicsi önmagunkat kell nevelni, hanem a gyerekünket.” De az nem kérdés, hogy a két szülőnek együtt, egymást segítve kell részt vennie a gyereknevelésben. 

„Az »apák gyesen« jelenség valójában arról szól, hogy közösen csinálunk valamit, mert közösen alapítottunk családot. Nem arról, hogy az apa »hú, milyen rendes, mert segít«, meg »de jó fej, mert bepelenkázta a gyereket«. Ha közösen csináljuk, akkor sokkal jobban meg is tudjuk becsülni egymás munkáját. Többé nem fog elhangzani olyan mondat, hogy »csak azért vagy otthon a gyerekkel, mert addig sem kell dolgoznod«.”

Gyessel a midlife crisis ellen

Végezetül Vida Ferenc még egy fontos szempontot vet fel. „Egyébként is mindenkinek jót tesz, ha egy időre kiszállhat a mókuskerékből, eltávolodhat az addigi helyzetétől, és újraértékelheti azt. Még az is lehetséges, hogy amiatt, hogy a férfiak karrierjében ritkábban van olyan szünet, mint a nőknek gyerekszülés után, ez közrejátszik abban, hogy sokan közülük negyvenévesen életközepi válságba kerülnek. Ilyenkor megkérdőjelezed önmagad és az addigi életed, és ennek veszélyes kimenetele lehet. Mennyivel jobb lenne tíz évvel korábban, higgadtan átgondolni és finomhangolni azt, amit addig elértél, nem megvárva, hogy mindent menthetetlennek ítélj és ezért felrúgj.” 

Vince kipróbálta, és még egy érvet tud rá. „A nőiesség-férfiasság nem azon múlik, ki mennyire vesz részt a családi munkában. Nem az teszi a nőt, hogy otthon mindent ő csinál, a férfit meg, hogy ő semmit. Nem tudom, hol a határ, de egyéb módon is megélheti az ember a nemi szerepét.” A családot viszont így lehet a legjobban menedzselni. 

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images