wmn - saucony

–

Sohasem értettem, miért futnak sokkal többen a nyári kánikulában, mint, mondjuk, télen, számomra ugyanis sokkal nagyobb büntetés sport szempontból a 300 százalékos páratartalom és a hajnali hétkor is már elviselhetetlen hőség, mint a mínuszok meg a latyak. De hát, nem vagyunk egyformák, az én értetlenkedésem pedig nem sokat változtat a tényen: a város méltán legnépszerűbb futóhelyén annyian lettek, mint a hangyák a kiömlött cukros ital körül. És mivel én kizárólag akkor szeretem a tömegjeleneteket, ha a nevemet skandálva vesznek a népek a vállukra, a sziget közönségét azonban hiba kapacitáltam efféle mókára, elhajtottak a vérbe, ezért a kutyával mély egyetértésben úgy döntöttünk, felfedezünk alternatív lehetőségeket is a környékünkön.

Hétfő: Római-part

Imádom a Dunát, meg úgy en bloc a vizeket, a Római-partért pedig egyenesen élek-halok. Igen ám, de amint kicsit szebb lesz az idő és megnyílnak a szuper kiülős sörözők és halsütödék, azon nyomban rettentő zsúfoltság lesz rajta úrrá. Ráadásul, mivel még mindig nincs megoldva a parti sétány kulturált kialakítása, egy helyre terelődnek sport- és hobbibiciklisek, babakocsit tologató családok és kismotorozó gyerekek, kutyát sétáltatók és andalgó szerelmespárok, sportos kocogók és becsiccsentett kacagók. Ezért én arrafelé már csak célirányosan megyek hétvégente, a lassúdad korzózást meghagyom azoknak, akiknek – velem ellentétben – volt cérnája sorba állni a türelemért, amikor azt osztogatták.

De kora hajnalban! Láss csodát! Én legalábbis azt láttam, mert alig páran jártak arrafelé, szinte kihalt volt az egész part. Így boldogan átadhattam magam az ámuldozó futásnak, régen láttam ugyanis ilyen gyönyörűnek a hétfő reggelt.

Fantasztikus hangulata van a szűrt hajnali fénynek, a lágyan hömpölygő folyónak, a madárcsicsergésnek – főleg így, hogy tényleg alig jártak páran arrafelé.

Az Újpesti vasúti híd alatt parkoltam le az autóval, ahová a Kolosy tér magasságától reggel hétkor szűk tíz perc alatt odaértem. Aggodalmaim a hazafelé vezető reggeli dugóval kapcsolatban is megalapozatlanok voltak, bár nyolckor már nagy volt a forgalom a Szentendrein, simán hazaértem tizenkét perc alatt.

A Duna melletti futás pedig amúgy is kárpótolt volna mindenért, nemcsak engem, hanem a blökit is, aki azt hitte, karácsony, húsvét és gyereknap is van egyszerre, biztos azért viszem a strandra hétfő reggel. Az én kutyám ugyanis teljesen rá van kattanva a vízre, bármi nedvesbe azonnal beleveti magát – ahogy azt látni is fogjuk lentebb. Hídtól hídig (vagyis az Újpestitől a Megyeriig) hét kilométer a táv, oda vissza tehát tizennégy, szóval, ha csak egy szokásos Margit-sziget körre vágysz, kicsit hamarabb, mint félúton fordulj vissza.

Kedd: Hajógyári sziget

Ismét egy rejtély: miért vannak annyian a Margiton, és olyan kevesen a Hajógyárin reggelente? Az oda-vissza út ezúttal is alig volt tíz-tíz perc, most viszont nem a part mentén futottam, hanem a zöld mezők kellős közepén, mint egy vidám őzsuta… jó-jó…   inkább, mint egy megkergült szarvasmarha. Viszont hidd el, egy nagy adag vizuális zölddel indítani a napot komoly mennyiségben megdobja a jó hangulatot… amibe

legfeljebb az rongyolt bele kissé, hogy a kutya képtelen volt kivárni, amíg elérkezünk a Dunához, és boldog telitalpast ugrott egy jó saras pocsolyába. Köszönjük, Böbi!

Szerda: Panoráma kör

Szintén max. tíz perc a Kolosytól kocsival a Hármashatár-hegyi futópálya, aminek az egyik nagy előnye, hogy szinte végig egy szintben van, nem kell hegyre fel-völgybe le caplatni – cserébe viszont a kilátás is egészen elképesztő, abszolút rászolgál a nevére. Ha az egészet végigfutod, az olyan 14 kilométer körül mozog. Nekem ennyi időm nem volt reggel, úgyhogy a sorompónál visszafordultam, úgy csak hét kilométer. A víz, folyó, tó, pocsolya és egyéb alkalmatos dagonyázási lehetőségek hiányáért pedig egy épp elénk kivetődő őz bőségesen kárpótolta a kutyámat.

Csütörtök: Kiscelli parkerdő

Aznap korábban be kellett érnem az irodába, úgyhogy a lakásom feletti kiserdőbe mentünk el az ebbel. Nem túl nagy egy futókör, az igaz, cserébe árnyékos, és van benne kis emelkedő, lépcső a fenékformálásra, kutyahaverok… és, bakker, egy méretes, saras pocsolya is. (Ugyanitt: szófogadó, patyolattiszta kiskutya ingyen elvihető.)

Péntek: Margitsziget

Tudom-tudom. Az egész kihívás épp azért kezdődött, hogy elkerüljem a jó öreg Margitot. Csakhogy a bejáratott rutin bizony nagy úr, én meg péntekre rettentően elfáradtam szellemileg is, úgyhogy mire felocsúdtam, már az Árpád-híd közepén találtam magam a kutyával egyetemben. De azért annyi csavart sikerült belevinnem a dologba, hogy nem kint futottunk a szélen, a tömegben, hanem bent, a Nagyrét, a Víztorony, a Palatinus meg a virágos lugasok mentén.

A külső emberáradatnak idebent nyoma sincs, viszont a sok fának köszönhetően megfelelően árnyékos.

Arról nem is beszélve, hogy hiába járok erre legalább kétnaponta, immár tíz éve, a Japánkert minden egyes alkalommal lenyűgöz, és mérhetetlen hálával tölt el, amiért egy ilyen gyönyörű helyen indíthatom a napomat. Üröm az örömben a sok hulladék, amihez a kihelyezett kukák kapacitása szemmel láthatólag már nem elég. De hát, semmi sem lehet tökéletes!

És hogy miket tanultam az új futóhelyek kipróbálásával?

1. A tempóm nem lett gyorsabb, sőt. Mivel úgy mentem végig az említett pályákon, mint egyszeri bámész turista a belvároson, nem mondhatni, hogy most döntögettem a rekordokat. Ez azonban cseppet sem zavart, én ugyanis az örömfutásban hiszek, és arról biztosíthatok mindenkit, hogy piszok jól éreztem magam közben.

2. Az új helyszín pszichológiája lehet, hogy sokkal hamarabb fáradtnak éreztem magam, vagy csak piszok hamar eszembe jutott, hogy abba kéne már ezt hagyni. Persze nem álltam meg, viszont épp emiatt nem rossz ötlet, ha nagyobb versenyek előtt, vagy csak azért, hogy az agyad időnként kiszakítsd a jól megszokott rutinból, elmész új helyekre kocogni.

3. Inkább szórakozás, mint sport jellege volt az új helyek felfedezésének, hiszen úgy éreztem, kiszakadok a hétköznapok unalmából. Ráadásul egy csomó izgalmas, szép dolgot felfedeztem közben.

4. Kutyás szempontból abszolút nyerő, ha néha új helyekre mentek. Én akkorát nőttem  az eb szemében az alternatív útvonalakkal, hogy ha ma lenne szavazás arról, hogy ki A Világon A Legcsodálatosabb Ember, a Böbi biztosan rám voksolna, mind a négy (saras) mancsával.

5. Nem mindegy, hogy milyen cipővel indulsz neki. A fent említett terepek között volt kavicsos, füves, betonlépcsős, aszfalt és földút is, szóval érdemes beszerezni egy jó minőségű futócipőt, hogy ne menjen szét a bokád. Sem. Szóval a futásban ez az a tétel, amin nem szabad spórolni. Nekem a Saucony márka vált be, jól megtartja a lábam, nem dől se ki, se be benne a lábam, és relatíve sok kilométeren át elketyeg.

6. Nyugodtan lehetsz nem birka, nem kell a csordaszellemmel együtt hömpölyögni állandóan. Hiába van zsúfolásig agyonlakva a város, egy kis leleményességgel biztos, hogy a te környékeden is találsz olyan helyeket, ahol csak kevesen járnak. És ha ezeket megírod kommentekben, biztos vagyok benne, hogy sokan hálásak lesznek érte.

 

Fiala Borcsa

A képek a szerző tulajdonában vannak