–

Az angolszász szakirodalomban „lookism“-nek hívják azt a jelenséget, amikor valaki azért kerül hátrányba a munka világában, mert nem elég vonzó.

Daniel Hamermesh, a Texasi egyetem közgazdász-professzora Miért sikeresebbek a vonzó emberek? című könyvében ismerteti kutatási eredményeit, amelyekből egyenesen azt a következtetést vonja le: a „csúnya” emberek hátrányos helyzetűek a „szépekhez” képest. A professzor szerint, ha egy előnytelen külsejű jelölt meg is kap egy állást, számíthat rá, hogy tíz-tizenöt százalékkal kevesebbet fog keresni, mint amennyit egy csinos pályatárs kapna ugyanabban a munkakörben – ugyanannál a cégnél.

A túlsúly biztosan hátrány a munkaerőpiacon

Hamermesh szerint a külső vonzerő alapján is létezik munkahelyi diszkrimináció, nemcsak nem-, életkor-, vallás-, politikai nézet- vagy nemzetiség szerint. Ennek pedig az az alapja, hogy miként a pszichológiai kutatások is bizonyítják, hajlamosak vagyunk mindenféle belső erényeket társítani a jó külsőhöz: például megbízhatóságot, egészséget, terhelhetőséget, erőt.

Fordított előjellel is működik a dolog: bizonyos karakterjegyek miatt kapásból hátrányba tud kerülni valaki – hiába hangoztatjuk, hogy „csak a belső értékek számítanak” – ez a munka világában sem igaz…

A túlsúly például sokszor hátrány lehet egy interjún, mert előfordulhat, hogy a lustaság, akaratgyengeség, ápolatlanság képzete kapcsolódik hozzá a felvételiztető fejében – függetlenül attól, hogy van-e bármi köze a feltételezésnek a valósághoz.

„Személyzetis” ismerősöm meséli, volt már, hogy ukázba kapta, kifejezetten csinos férfi és női jelölteket hajtson fel (üzletkötő posztra) a cégnek, hogy az ügyfelek szerződési kedvét fokozza a libidó, de olyan is előfordult a praxisában, hogy egy túlsúlyos nőt a fotója alapján nem akartak behívni hozzájuk interjúzni, mert azt gondolták, nem elég fürge egy pörgős pozícióra. Szerencsére sikerült meggyőzni a főnökséget, hogy mégiscsak tegyenek egy próbát a hölggyel, aki amúgy minden más szempontból ideális volt, végül fel is vették, és remekül bevált.  

Ha már a „súlyos” kérdéseknél tartunk: a nemzetközi és a hazai kutatások is azt mutatják, hogy bizonyos munkaköröknél a molett álláskeresők sokszor eleve hátránnyal indulnak, ilyenek például a recepciós, az ügyfélszolgálatos, az értékesítői, a felszolgálói vagy az eladói munkakörök.

A Tárki egy kutatásában egy normál súlyú és egy molett álláskeresőt küldött be három bevásárlóközpontba eladói állásra jelentkezni. A tulajdonosok 70 százaléka készségesen felvilágosította a részletekről az átlagos álláskeresőt, duci társát azonban csak 12 százalékuk nem hajtotta el kapásból.

Jogos elvárás vagy diszkrimináció?

A Tárki és az Image Factory felmérése alapján a magyarok 22 százaléka vallotta be, hogy külseje miatt valaha származott már előnye vagy hátránya a karrierjében. A budapestiek és általában a nők körében ez az arány még magasabb: minden harmadik fővárosi és minden negyedik nő igennel válaszolt.

Fontos kérdés, hogy a munkáltatók részéről diszkriminációról van-e szó, vagy jogos elvárásokról?

Kezdjük ott, hogy szerepelhet-e a hirdetésben valamilyen szempont, ami a külsőre utal, mint a munkakör betöltésének feltétele? Aztán: az interjún kerülhet-e hátrányba valaki azért, mert az átlagostól eltérő a külseje?

A jog azt mondja, hogy a munkáltatónak akkor lehetnek külsőre vonatkozó elvárásai a kiválasztás során, ha a munkakör betöltéséhez valóban szükség van ezekre az adottságokra, gazdasági-gyártási érdeke fűződik a meglétükhöz.

Tehát egy titkárnői pozícióra pályázót túlsúlyára hivatkozva elutasítani nem lehet. Ugyanakkor indokolható, hogy „dekoratív, fiatal lányokat” keresnek hoszteszmunkára” vagy „csinos, ápolt hölgyet recepciós munkakörbe.”

Megsérti a törvényt, aki ilyen hirdetést ad fel? Nem.

Ízlésesek, etikusak ezek a hirdetések? Ez nézőpont kérdése.   

Ne a ballagási fotót mellékeld!

Általánosságban elmondható, hogy minden személyes ügyfélkapcsolattal járó munkakörnél előny a jó külső – mondja Marázi Judit, HR-tanácsadó, interjútechnika-tréner. A vezetők általában fontosnak tartják, hogy mindazok, akik valamiképpen a cég arcai lesznek, a céget képviselik a nyilvánosság előtt, jó benyomást keltsenek. A „back office”-ban, a könyvelőkkel, adminisztrátorokkal, informatikusokkal, irodistákkal szemben jellemzően nincsenek efféle elvárások, ugyanakkor például a jólöltözöttség számukra is előírás lehet – vannak cégek, ahol „dress code” határozza meg, milyen ruházat kerülendő illetve ajánlott a munkatársak számára.

A jó megjelenés szerepe alapvető abban, jó benyomást kelt-e valaki. De egy párkapcsolatban sem feltétlenül az van ránk nagy hatással, aki (a közmegítélés szerint) „szép”, hanem az, aki nekünk tetszik valamiért, és hasonlóképpen van ez a munka világában is.

Hogy ki kelt egy munkaadóban bizalmat, kiben látja meg a lehetőséget, az sokféle, jobbára szubjektív: értékrendi és ízlésbéli tényezőkön is múlik. 

Ugyanakkor vannak olyan „szabályszerűségek”, rafinériák, amelyeknek az ismerete segítségünkre lehet, ha állást keresünk.

Szakértőnk, Marázi Judit azt tanácsolja, mindenekelőtt informálódjunk a cégről, ahová pályázunk. Milyenek a szokások a cégnél? Mely értékek fontosak a vállalati kultúrában? Ezek jó támpontot adnak ahhoz, milyen fotót küldjünk magunkról, mit viseljünk az állásinterjún. Általánosságban elmondható, hogy egy spagettipántos felső, egy túl rövid szoknya bár szexi, mégsem bizalomébresztő.

A tetoválás ma már általában nem ijeszti el a munkaadókat, szakértőnk tapasztalatai szerint mégsem ildomos hangsúlyozni a meglétüket.

„Az első benyomás döntő. Ez sokszor az önéletrajzhoz csatolt fotót jelenti a gyakorlatban. Manapság már nem divat kiskosztümben, öltönyben, sötét alj-fehér felső szettben menni interjúra – régebben alacsonyabb pozícióra pályázók is ünnepélyesebb viseletben érkeztek. Felső vezetői pozíciók esetén azért ma is elvárás az elegancia. Sőt, a cipő, az óra, az ékszer, az öv harmóniája is számíthat, erre is érdemes figyelni. Nőknél a diszkrét smink oké, a rikító színek, a kihívó cuccok kerülendők. De a leginkább talán az fontos, illik-e a jelölt a potenciális kollégák közé, nem öltözi-e túl vagy épp alul a többieket. Nyilvánvaló: a közösséghez külsőleg passzoló emberről könnyebben feltételezik, hogy ügyesen beilleszkedik majd.”

A HR-tanácsadó felhívja a figyelmet rá, hogy az életrajzhoz mellékelt fotónak a valóságot kell tükröznie. Visszaüt, ha az interjún megjelenik valaki, aki a fényképhez képest húsz évvel idősebb vagy húsz kilóval nehezebb. Gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk, hogy a felvételiztetők nem találják meg a folyosón az interjúra érkező pályázók között, akit ők várnak, mert nem ismerik fel az önéletrajzon szereplő fotó alapján.

„Az interjúztatóknak ugyanakkor mindig azt tanítom, legyenek óvatosak,

a fénykép nem mutatja meg a személyiséget. Fontos, hogy a leendő munkáltató a külső mögé lásson, megpróbálja megismerni a pályázó személyes történetét, valódi lényét.

A megfelelő  interjútechnika lényege, hogy az első (fotó vagy akár személyes találkozó alapján születő) első benyomásokat átrajzolja. Ez sok jó kérdéssel és beszélgetéssel lehetséges. Szem előtt kell tartani a célt, hogy mire is szeretnék alkalmazni a jelöltet, és ennek kell a fókuszban maradnia, nem a kinézetnek és a személyes szimpátiának/unszimpátiának. Egy profi interjúztató el tud távolodni az előzetes feltételezéseitől. És tudja, hogy a kinézetnél sokkal fontosabb a végzettség, a nyelvtudás, a tapasztalat, a szakma iránti elkötelezettség, a fejlődési igény, a pozitív hozzáállás, az igényesség."

Az EU-ban sok helyen már nem is szokás fényképet mellékelni az önéletrajzhoz, épp azért, mert diszkriminációra adhat okot a behívásoknál. Fontos kérdés a pályázó/munkavállaló szempontjából: hogyan lehet jól kommunikálni a külső mellett a belső értékeket: a személyes sztorit, a motivációt, a személyiséget? Marázi Judit azt mondja, az a legegyszerűbb és legjobb megoldás, ha nem minden áron akarjuk magukat eladni, ha nem ígérünk meg készségesen mindent, és nem bólogatunk olyan dolgokra, amelyek nem egyeztethetők a saját életükkel.

„Felkészülten érkezni egy interjúra azt is jelenti, hogy felkészülünk a saját vágyaikból, lehetőségeikből - nemcsak a cégből és a pozícióból. Egy állásra akkor érdemes pályázni, ha a cég küldetésével, eszmeiségével azonosulni tud valaki. Különben egész egyszerűen hiteltelen lesz az interjún" - teszi hozzá a szakember.

Van olyan, hogy „túl szép” a pályázó?

A felvételiztetők az esztétikus külsőhöz gyakran pozitív tulajdonságokat társítanak. Például úgy gondolják, hogy aki ad magára, sportos és egészséges, az feltételezhetően a munka terén is igényesebb.

Mi a helyzet az ellenkező variációval? Vajon megesik, hogy valaki túl jól néz ki, ezért nem kapja meg az állást? (És most hagyjuk a személyes érdekellentéteket, amikor valaki rivalizálásból nem akar maga mellé nála vonzóbb, fiatalabb férfit vagy nőt.)

Egy nemzetközi bank New York-i intézete pár éve azért bocsátott el egy nőt, mert túl szexi volt. A vezetőség korábban kikötötte, milyen ruhákat tilos hordania a munkahelyén, hogy a férfi kollégák képesek legyenek koncentrálni a munkájukra.

Az asszony feljelentést tett diszkrimináció miatt.

Nálunk ilyen esetekről nem hallani. (Feljelentéssel végződőkről, úgy értem.)

Viszont történeteket azért lehet találni.

Bónusz és kérés

Egy feltűnően csinos magyar ismerősömet (harmincas nő) cég (ahol marketinges) vezetősége felszólította, hogy öltözködjön kevésbé kihívóan, mert valamelyik partnercég képviselője panaszkodott a „ribacos” ruha miatt, amelyet náluk jártakor viselt. Azóta figyel, hogy hosszabb szoknyát és kevésbé dekoltált felsőket vegyen fel, ha munkába megy. Amúgy elégedett az állásával, nagyon jól keres, úgyhogy ennyi kompromisszum, úgy véli, részéről belefér, a véleményét pedig megtartja magának. 

Egy másik ismerősömet (értékesítő) épp ellenkezőleg, az év végi bónuszosztáskor arra kérték – miközben hangsúlyozták, hogy munkájával maximálisan elégedettek – hogy  öltözzön csinosabban, nőiesebben (addig se volt slampos, de három gyerek mellett az ember meggondolja, magas sarkút húz-e a harisnyára vagy felkap egy – nem farmer – nadrágot papucscipővel).

Ő sem mondott fel, bár némileg kiakasztotta a kérés, és az, hogy nem a szakértelmére koncentrálnak a férfikollégák. 

(Itt jegyzem meg, ha valakinek konkrét hátránya is származik a külsejéből, akkor amúgy jelentheti sérelmét az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, ahova mindenféle diszkriminációs üggyel fordulni lehet. Igaz, elég nehéz bizonyítani, hogy valakit kizárólag a külseje miatt konkrét, személyes jogsérelem ért, azaz például egy meghirdetett állásra – habár valamennyi feltételnek megfelelt – ezért nem vették fel.)

Szakértőnk, Marázi Judit szerint, bár sokan ezt gondolják, illetve hangoztatják, nem igaz, hogy a munka világában hátrányt jelentene a szépség, épp ellenkezőleg: a kutatások alapján még a felső vezetők közt is inkább előny a vonzó megjelenés, nem véletlen, hogy az üzleti élet szereplői sokat költenek anti-agingre, egészséges életmódra és plasztikai sebészetre. (Ez nem azt jelenti, hogy ne vennének sokszor komolyabban, ne kapna magasabb fizetési ajánlatot egy férfi, mondjuk, egy csinos fiatal, amúgy hasonló képzettséggel rendelkező nővel szemben – de ez már egy másik dolgozat témája, és a nemi alapú diszkriminációé.)

A kor – vagy inkább a kortársak – üzenete az, hogy maradjunk szépek, fiatalok és karcsúak, mert így tudunk érvényesülni – minden fronton, az üzleti életben  is.

Ugyanakkor vannak olyan értékek, amelyek mégiscsak felülírják ezt az üzenetet (akkor is, ha sokszor mást tükröz a pillanat valósága), amelyek időtállók és divatfüggetlenek, és amelyek mégiscsak a legfontosabb elemei az előre jutásnak, a sikeres életnek: ezek pedig a tehetség, a rátermettség, a tudás, a felkészültség és a tapasztalással megszerzett bölcsesség.    

Kurucz Adrienn     

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/PeopleImages