Már nem lehet csak úgy „a nőket visszazavarni a konyhába”

Legalábbis a nemzetközi adatok azt mutatják, hogy még az olyan helyeken is egyre több a női vállalkozó, mint Indiában vagy Afrikában, ahol többnyire a nők hátrányos helyzete jellemzi a társadalmakat, és akár életveszélynek is kiteszik magukat azok a lányok/asszonyok, akik ki akarnak lépni a rájuk osztott tradicionális nemi szerepből. Vanita Pise sem keveset kockáztatott: miután a férje baromfiipari vállalkozása csődbe ment, és – szembeszállva a szigorú kasztrendszer szabályaival – kézbe vette a család üzleti dolgait. Eleinte kölcsönökből bivalyokat és kecskéket szerzett, hogy aztán a tejüket értékesítve bevételhez jusson, majd 2004-ben 36 ezer forintnak megfelelő hitelt (tízezer rúpia) vett fel, amiből gépet és nyersanyagot vásárolt, hogy papírpoharakat, tányérokat készítsen eladásra.

Már az első napokban több ezer terméket vásároltak tőle, így viszonylag hamar tovább bővíthette üzletét: jelenleg tizenegy géppel rendelkezik, és hat embert foglalkoztat. Vállalkozása mellett tanárként dolgozik a Mann Deshi Business Schoolban, és egyben tanácsadója egy olyan indiai banknak is, amely agrárkölcsönöket nyújt nőknek.

Példája csak egy a sok ezer közül, és a vállalkozónők száma egyre nő. Erről számol be a Mastercard Női Vállalkozói Indexe is, amely öt régióban, Ázsiában, Európában, Amerikában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ezeken belül pedig 57 országban követi a női vállalkozások fejlődését és eredményeit.

Ezek szerint az erős alappal induló, új női vállalkozások világszerte fejlődést mutatnak, annak ellenére, hogy jelentős akadályokkal kell megküzdeniük, főleg a nemi alapú hátrányos megkülönböztetések miatt.

A felmérés szerint a női vállalkozások aránya hazánkban 27,8 százalék, vagyis szinte minden harmadik vállalkozás tulajdonosa vagy vezetője nő. Ebben a tekintetben Magyarország a 15. helyen szerepel, ami nem rossz, ám, ha azt vizsgáljuk, hogy a nők a férfiakhoz képest mennyire könnyen jutnak vezető pozícióba, kapnak kedvező elbírálást hiteligénylésnél, vagy segítik-e őket vállalkozói programok, eredményeink már csak a 35 helyre voltak elegendők. A kutatásból az is látszik, hogy a magyar nők nagy hátránnyal indulnak pénzügyi partnerként, illetve az akadémiai pályán a felsőoktatásban, ebben a kategóriában a 42. helyre csúsztunk vissza.

Ahogy ebből a kutatásból is kiderül, a nők helyzete igencsak ellentmondásos ma Magyarországon. Ugyan a gazdaságilag aktív lakosság közel felét alkotják, többen szereznek diplomát, mint a férfiak, ám ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést visznek haza, a vezetők és a vállalkozók között pedig kisebbségben vannak.

 Az okok között szerepel, hogy szülés után nehézkesen, illetve egyáltalán nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, ahogy az egyenlőtlenül eloszló házimunka és gyereknevelés, valamint a hagyományos nemi szerepeken alapuló nevelés és szocializáció is meghatározó.

„Séfként dolgozom, így leginkább olyan sztereotípiákba ütköztem, miszerint »a konyhafőnökök nagydarab, tapló stílusú, baromira domináns, már-már agresszióba hajló férfiak«. Nyilván, amikor 25 évesen a kis hátizsákommal ott tipródtam a turis cuccaimban a hentesek előtt, azt hitték, hogy a mosogató kislány vagyok, aki besegít a séfnek. A beszállítóimnak, a tárgyalópartnereimnek, de a saját személyzetemnek is meg kellett mutatni, hogy egy nőben is borzasztó nagy energiák vannak, és lehet, hogy más eszköztárral, de eléri ugyanazt, amit egy pasi” – mondja Sinkó Bori, a Hokedli Pottage Bar tulajdonosa, aki négy évvel ezelőtt egyedül vágott bele a saját vállalkozásába. Bevallása szerint tíz évvel ezelőtt még multinál dolgozott, de egy életre megutálta a lelketlen, irodai környezetet. Az sem tartotta vissza tervétől, hogy a családja egyáltalán nem támogatta az ötletét, pedig a szűk környezet hozzáállása rendkívül meghatározó egy friss vállalkozás indításában.

„A szüleink generációjának még az a »rendes munka«, ha valaki diplomát szerez, és valami atombiztos helyen dolgozik élete végéig, még, ha nem is szereti, amit csinál” – mondja Bori, hozzátéve, hogy szerencsére a barátai végig biztatták tervében.

Tény, hogy a posztszocialista múltunkból következően nincs természetes hagyománya a vállalkozói létnek, és sokan – főleg az idősebb generáció – kiszámíthatatlannak, túl kockázatosnak tartják a vállalkozói létet. Ennek egyik oka, hogy a vállalkozások jelentős része az 1990-es években kényszervállalkozásként, és a későbbiekben is sok esetben egyéb munkaerőpiaci alternatívák híján  jött létre. A szakértők szerint a sikeres vállalkozások számának növekedéséhez és a vállalkozói kedv ösztönzésére elengedhetetlen lenne egy átfogó és következetesen végigvitt vállalkozásfejlesztési stratégia, a korábbiaknál szélesebb kört elérő támogató programok indítása, beleértve a női vállalkozások támogatását, fejlesztését.

Utóbbi nem tartozik kormányzat prioritásai közé

Ezt jelzi az is, hogy 2009 óta semmilyen kutatás sem készült a női vállalkozások helyzetéről, kivéve a Magyar Vállalkozónők Egyesülete és a Jól-Lét Alapítvány közös projektje során elkészült felméréseket. A Nóra vállalkozik elnevezésű másfél éves projekt keretében tíz vidéki helyszínen 200 nőt oktattak vállalkozási ismeretekre, képzési anyagot készítettek, amelyben figyeltek a nők speciális igényeire, vállalkozásfejlesztőket képeztek ki, ezzel párhuzamosan pedig átfogó, országos felmérést készítettek. Ebből sok érdekes dolog kiderül – többek között arról, hogyan működnek, milyen motivációkból jönnek létre a női vállalkozások, vagy például az, hogy a vállalkozónőknek milyen segítségre volna leginkább szükségük.

Teher alatt nő a pálma… és forgácsolódik szét a nő

Ahogy a Keveházi Kata, a JÓL-LÉT Alapítvány vezetője által írt tanulmány is rámutat, a női vállalkozás gyakorlatára és növekedési kilátásaira is – mint, ahogy az életük számos területére, lehetőségeire – hatással van a nőkről alkotott közfelfogás, a nők társadalmi és családon belüli szerepei, azaz a minket körülvevő társadalmi-gazdasági környezet. Nem meglepő, hogy a Magyarországon mélyen gyökerező hagyományos nemi szerepek kihatnak arra is, ahogyan a nők a cégeiket vezetik. Így jellemző rájuk a „superwomanség”, vagyis ahogy alkalmazottként, úgy cégvezetőként is igyekeznek minden elvárásnak megfelelni, otthon és a vállalkozásban is egyaránt maximálisan teljesíteni, ennek pedig rendszerint az az ára, hogy háttérbe szorítják a személyes szükségleteiket, vágyaikat.

A kapott nevelés – miszerint a nőket rendszerint arra szocializálják itthon, hogy bírják a terheket, alkalmazkodjanak, törekedjenek az anyagi biztonságra – visszaköszön ott is, hogy a női vállalkozások többnyire egyszemélyesként indulnak, és a későbbiek során sem növekednek.

Mert kevesebb kockázatot vállalnak – például azzal, hogy fix alkalmazottat vegyenek fel – kis tőkével indulnak, és a későbbiekben is alulfinanszírozottak, és jellemzően nem vesznek fel hitelt sem. Utóbbinak valószínűleg az is az oka, hogy a hitelkérelemnek kevesebben felelnek meg köztük, mert például nincs ingatlan a nevükön, vagyis a férfiakhoz képest – már a hitelkérelem benyújtásánál is – hátrányból indulnak.

Persze az sem mindegy, hogy az otthoni munkából a partner/férj mennyi feladatot vesz ki. A Nő, ha vállalkozik – Helyzetkép Magyarországon című összefoglalóból kiderül, hogy a gyermeknevelésben a férjek/partnerek közel 40 százaléka gyakorlatilag nem vesz részt, a házimunkában is alig több mint 1/3 ez az arány. Vagyis a magánéletben alapvetően a hagyományos szerepmodell a hangsúlyos, így a nők a vállalkozás feladatai mellett aránytalanul több terhet visznek otthon is, ami kéz a kézben jár azzal, hogy emiatt kevesebb időt, energiát tudnak fordítani a vállalkozásukra. Azaz a cégük fejlődése lehet az ára annak, hogy otthon rájuk hárul  a munka és a gyereknevelés izmosabb része.

Leginkább a plusz pénz reményében vágnak bele

„Elegem lett a multi környezetből, abból, hogy a kreatívnak mondott állásomban lefojtják pont a kreativitásomat, a főnököm mondja meg, hogy mikor mit csináljak, mások osztják be az időmet, idegen emberek számoltatnak el, nekem nem tetsző dolgokat kell eladhatóvá tennem, és még azt sem választhatom meg, hogy kikkel szeretnék dolgozni. És mindezt úgy, hogy nem jöttem ki a fizetésemből, pedig vezető pozícióban voltam” – meséli Farkas Dóra Lilla, a JUDAS vintage üzlet tulajdonosa.

A  kérdőíves felmérésben a megkérdezett nők is hasonló okokról számoltak be, 86 százalékuk inkább vállalkozik, mint alkalmazottként dolgozzon, és többségük egyetért azzal az állítással, hogy „szereti a vállalkozói létet, nem szeretne alkalmazottként dolgozni”.

Többségük nem kényszerként élte meg a vállalkozást, ugyanakkor a plusz jövedelemszerzés jelenik meg legfontosabb motivációként, csak nyolc százalék azoknak az aránya, akiknél nem játszottak szerepet az anyagiak. Fontos motivációként jelenik meg az önmegvalósítás, és az, hogy személyiségükhöz inkább a vállalkozói lét felel meg, de domináns szempont a családi élettel való összeegyeztethetőség, a szabadabb időbeosztás.

„A magam ura vagyok, azt csinálom, azzal keresem a kenyerem, amit szeretek, amit én találtam ki, amire büszke lehetek. Egy darabka belőlem, a gyermekem” – magyarázza Dóra, aki saját bevallása szerint örül neki, hogy bele mert állni a saját vállalkozás ötletébe.

Érdekes eredménye a Nő, ha vállalkozik című kutatásnak, hogy az anyaság miatti hátrányos megkülönböztetést a felmérésben résztvevők nem gondolják jellemzőnek, mint ahogy azt sem, hogy nőként alulértékeltek lennének a munkaerőpiacon. Sőt, többségük – közel háromnegyedük – ezt egyáltalán nem tekinti lényeges kérdésnek. A készítők ugyanakkor megjegyzik: ebben nyilvánvalóan közrejátszik az is, hogy a felmérésben részt vett vállalkozásban érintett nők magasan képzettek, vállalkozásukat döntően munkahelyi tapasztalatok birtokában indították, és vélhetően az átlagosnál magasabb szakmai önbizalommal rendelkeznek. Keveházi Kata szerint az is elképzelhető, hogy a családi élettel összeegyeztethető munkahelyek hiányát tényként fogadták el, esetleg nem is kerestek állást, így másoknál kevesebb közvetlen tapasztalatuk lehetett a hátrányos megkülönböztetésről.

Czene Andrea is hosszú évekig dolgozott alkalmazottként, halogatva a saját vállalkozás beindítását, míg egy élethelyzet arra nem sarkallta, hogy végül belevágjon a saját projektjébe:

„A végső lökést a párom betegsége adta meg. Addig mindig volt kifogás, de abban a tizenegy napban, amíg a kórházba jártam látogatni a szerelmemet, átgondoltam az életemet, és ahogy meggyógyult, beadtam a felmondásomat. Ezzel egy időben megmutattam a nagyközönségnek a horgolmányaimat, és szinte magától alakult minden” – magyarázza Andrea, aki heti pár órában egy cégnél dolgozik, de a fennmaradó időben a saját kézműves termékeinek készítésével foglalkozik. Andrea példája rímel a tanulmány azon eredményére is, miszerint ma Magyarországon jellemzően a nők nem főfoglalkozású vállalkozók. A kérdőívet kitöltők alig több mint 54,2 százaléka vallotta magát annak, a válaszadók másik fele rendelkezik kiegészítő tevékenységgel, alkalmazotti jogviszonnyal.

De akár főfoglalkozásban végzik, akár kiegészítő jövedelmet jelent számukra, a nők önálló vállalkozási tevékenysége a gazdasági függetlenségüket erősíti, amely hozzájárul a jogaik megerősítéséhez.

Sőt, a személyes jólléten túl a társadalmi- és környezeti fenntarthatósághoz is, hiszen a vállalkozónők társadalmi felelősségvállalása fontos a globális vagy helyi problémák megoldásában. Szerepük gazdaságilag sem elhanyagolható: nemzetközi kutatások szerint: amennyiben a nők gazdasági aktivitása hasonló mértékű lenne az EU-ban, mint a férfiaké, a tagországok összesített GDP-je 27 százalékkal növekedne. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a gazdasági függetlenség – mindegy, hogy az vállalkozásból, vagy alkalmazotti munkaviszonyból teremtődik meg – a nők elleni erőszak megszüntetésének az egyik alapfeltétele. Hiszen sok nő azért válik kiszolgáltatottjává bántalmazó párjának, azért marad benne egy erőszakos kapcsolatban, mert anyagilag függ tőle.

Ha tehát vállalkoznál, van saját ötleted, akkor ne félj megosztani a barátaiddal, keress támogatókat, informálódj, és, ha kell egy kis bátorság, inspirálódj olyan nők történeteiből, akik bele mertek vágni a saját projektjeik megvalósításába.

Farkas Edina Lina