–

Magamra ismertem, amikor elolvastam Lilla ádáz küzdelmét a napi egy liter víz elfogyasztásáért. Na, nem a mostani magamra, hanem a tíz évvel ezelőttire. Amikor még fiatal voltam (el sem hiszem, hogy ezt a leírtam), feszes bőrű, és mindenfajta következmény nélkül éltem túl egész napokat folyadékfogyasztás nélkül. Egész egyszerűen elfelejtettem inni, és a testem nem üvöltötte az arcomba nap mint nap, hogy ezt bizony nem csinálhatod büntetlenül.

Emlékszem, a pályafutásom utolsó évében kezdett el divatba jönni az uszodában, hogy kulacsot vigyünk a medencepartra, és edzés közben pótoljuk az elvesztett folyadékmennyiséget. Mondjuk, én akkor is inkább a trendet követtem, és az én kulacsomban a legtöbbször éppen ugyanannyi víz volt edzés végén, mint a bemelegítés előtt.

Volt azért ennek jó oldala is, ugyanis én voltam az a menő csaj, aki nem rohangált állandóan a klotyóra osztálykiránduláson meg edzőtáborban. Végignyomtam egy 12 órás tereprally-versenyt úgy, hogy egyetlen bokornál sem kellett megállni, sőt az úszóedzések alkalmával is jolly jokerként használtam a pisiszünetet, és mindig megvártam vele a legnehezebb feladatot, majd a zuhany alatt számoltam a másodperceket, hogy mennyit tudok kibekkelni belőle.

Szóval értem, miről beszél Lilla, számomra sincs semmi öröm a vízivásban, de most már tudom, mennyire hasznos.

Íme, az én hét pontom, amiből egyértelműen rájöttem, hogy sokkal jobban teszem, ha letöltök egy applikációt, ami emlékeztet a vízivásra, és szépen lenyomom a torkomon azt az egy pohár folyadékot óránként, ha a fene fenét eszik is.

1. Kevesebb arckrém

Amióta tudatosan kényszerítem magam az ivásra, azóta elég csak napi egyszer bekenni az arcom, míg korábban volt, hogy háromszor is zokogott a bőröm némi hidratáló kezelésért.

Azt nem mondom, hogy fiatalít, de a bőröm állagán tapintható a különbség.

2. Kevesebb fej- és végtagfájdalom

Amikor tényleg túlhúztam a szervezetemet azzal, hogy napokig dehidratáltam, akkor többször előfordult, hogy estére megfájdult a fejem és az ízületeim. Rögtön csekkoltam az időjárás applikációt, hogy valami front jön-e, végiggondoltam, mit ettem, ami ezeket a tüneteket okozhatja, majd szépen lassan leesett a tantusz, hogy este nyolc óra van, és a kávén kívül még semmit nem ittam, úgyhogy büntet a szervezetem. Ilyenkor persze pánikszerűen próbáltam pótolni az egész napos folyadékadagot, aminek semmi értelme nem volt.

3. Hatékonyabb sportolás

Hogy lehet, hogy tegnap tök jólesett a futás és a mozgás, ma meg az első lépéstől kezdve kínszenvedés az egész? Nincs front, nem fúj a szél, a hormonjaim is rendben vannak, a csillagok is jól állnak, akkor meg mi franc történhetett? Oh, hogy délután kettő van, izzadok a mozgástól, de a szervezetnek nincs utánpótlása? Na, jó, nem kellett volna lenyomnom a jelzést, amikor azért csipogott a telefonom, mert ivásidő van.

4. Fogyás

Éppen abban az életkorban vagyok, amikor először csap arcon a felismerés, hogy az anyagcserém már nem úgy pörög, mint 15 éve, hogy több, összehangolt változtatás szükséges ahhoz, hogy nüansznyit is változzon a testem. Szóval nem elég már párszor salátára cserélnem a vacsit, hogy egy picit lapuljon a hasam, vagy egy-két futás, hogy tónusosabb legyen a combom. Sajnos olyan apróságok is számítanak, mint az, hogy almalével próbálom-e „felhúzni” a vizet, hogy mégis legyen valami íze, és jobban csússzon, vagy lenyomom tisztán és szigorúan az egy, de inkább két litert. Ha már végképp csömöröm van a tiszta víztől, akkor jó minőségű gyümölcsteával töröm meg az üvegpohár monoton emelgetést. Egyszer csak a cukor biztos, hogy kíméletlenül beleröhög a képünkbe pihe-puha, göröngyös bőrfelület formájában, ami akkor a legidegesítőbb, ha ezért az egész ruhatárat le kell cserélni, mert valahogy már semmi nem kényelmes.

5. Pisikérdés

Hát, igen, erről is érdemes megemlékezni, bár – mint tudjuk – a nők nem pisilnek. Csak rózsavizet locsolnak a világra, hogy virágozzék. Szóval kényelmes volt egy-egy életszakaszban – és bizonyos körökben tán még menő is –, hogy nem pisil az ember egész nap, ha viszont mégis csurran-cseppen valami, akkor annak sem a színe, sem a szaga nem vall egészséges máj- és veseműködésre, úgyhogy összességében sokkal jobban érzem magam attól, hogy többet járok vécére, és érzem, hogy a szervezetemnek van muníciója kimosni a bevitt salakanyagot.

6. Kulacs-ügy

Számomra a kulacs cipelése a leghatékonyabb motiváció az ivásra, ugyanis ha fél litert (plusz esetenként Barniét is) viszek a hátamon, akkor bizony megérzem, amikor végre beszlopáltam az egészet.

Úgyhogy igyekszem minél sűrűbben újratölteni, megérezni a vízivás súlyát, majd kiüríteni, hogy megkönnyebbüljek kívül és belül is.

7. A műanyag részecskék

Nem ismerek még egy olyan környezetkímélő italt, mint a csapvíz. Nincs utána szemét, eldobható palack, olcsó, és igazán hálásak lehetünk azért, hogy elérhető számunkra a csapból folyó ivóvíz. Szóval ha kicsit is rosszul érezzük magunkat a klímaváltozás és a vízben úszó műanyagdarabkák miatt, akkor biztosan érdemes ott kezdeni, hogy nem veszünk palackozott italt. Sem cukros „üdcsit”, sem cukrozatlant.

Összességében arra jutottam az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy az ember nem azért iszik vizet, mert az kellemes és egyszerű, és nem is azért, mert olyan nagy egészségdiktátor lenne, hanem, mert egyszerűen szüksége van rá a szervezetnek, jobban érzi magát tőle, és talán még a környezeti károkat is enyhíthetjük valamelyest, ha kicsit jobban odafigyelünk. Az pedig, hogy kinek pontosan mennyi folyadékra van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon is fenntartsa a szervezete egészséges működését, pont annyira egyénenként változik, mint a kalória- vagy szénhidrátbevitelünk.

Szóval hajrá, Lilla, ne add fel, egyszer csak könnyebb lesz!

Pásztory Dóra

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/seb_ra