(Hirdetés)

D.Tóth Kriszta: Nemrég egy héten át fotóztuk a gyerekeink (egy 2,5 éves, egy 7 éves és egy 10 éves) vacsoráját, az ételeket aztán te elemezted. Az egyértelműen kiderült, hogy a legnyitottabb Pásztory Dóri bölcsődés fia, Barnabás volt. Ő a marokkói báránytól kezdve, a szusin keresztül mindent megeszik, amit az én tízéves nagylányom nem. Mennyire jellemző jelenség ez a korosztályok tekintetében?

Kiss-Tóth Bernadett dietetikus

Kiss-Tóth Bernadett: Abszolút. A gyerek az elején tapogatózik, mindent megkóstol, megnéz, próbálgat. A világgal együtt az ételeket is felfedezi, és közben másolja a szüleit. Aztán egy idő után kialakul, hogy mi az, amit nem szeret. Ezzel párhuzamosan pedig a gyerekek három-négyévesen elkezdenek picit lázadozni, hogy ezt akkor sem eszem meg, ez az én döntésem. Az is lehet, hogy valamilyen rossz emléket idéz föl benne az adott étel, és azért utasítja el. De az is, hogy most éppen az édes ízeket próbálja, a kesernyésebbeket, sósakat nem. Ezek a tendenciák nagyon dinamikusan változnak a különböző életkorokban, és persze gyermekenként is különbözőek lehetnek. De általánosságban kinövik az elutasításokat, legkésőbb tinédzserkorra.

DTK: Amikor a gyerek hirtelen elkezdi elutasítani az ételt – akár olyasmit is, amit addig imádott – szülőként hajlamos az ember megijedni, és rágörcsölni az étkezés-témára. Hogy érdemes ilyenkor hozzáállni?

KTB: Érdemes továbbra is próbálkozni. De ha nagyon határozottan elutasítja, akkor nem kell erőltetni, inkább hagyjuk, és később térjünk vissza rá. Vagy esetleg kipróbálni, hogy más módon, más formában megeszi-e. Több esetben nem maga az étel idegen a gyereknek, csak az állaga. Soha nem szabad feladni, de nagyon erőltetni sem.

DTK: Mi a helyzet az olyan büntetésekkel, hogy addig nem állhat föl a gyerek az asztaltól, amíg meg nem eszik valamit? Vagy hogy „addig nem kapsz másodikat, amíg el nem fogy a leves”? Az ilyen mintákat szülőként nehéz átlépni. Szerinted meddig érdemes tukmálni?

KTB: Olyan nem nagyon van, hogy valaki például a levest, mint olyat nem szereti (viszont gyakran előfordul, hogy egyik-másik hozzávalója nem ízlik). Ez inkább arról szól, hogy már nagyon várja a főételt, pláne a desszertet. Olyankor ragaszkodjunk hozzá, hogy legalább néhány kanállal egyen belőle. Nagyon nehéz megállapítani, hogy hol van ez a határ, de érdemes odafigyelni a gyerekre, a jelzéseire, mert lehet, hogy tényleg nem szereti az adott ételt, esetleg valamiért undort érez tőle (ilyen is lehetséges). Ez utóbbi esetben viszont nem szabad erőltetni.

DTK: Azt mondod, hogy az étel visszautasítása része a személyiség fejlődésének, a folyamatnak, ahogy a gyerek ismerkedik a határaival, próbálgatja, hogy meddig mehet el, hol a helye a családban. Ne hagyjuk, hogy az étkezés játszma legyen! Írtunk már erről korábban is. Ha ez korosztályos probléma, akkor megkerülhető egyáltalán?

KTB: Megkerülhető, de ez gyerekenként nagyon változó. Az a legfontosabb, hogy az étel ne legyen jutalmazás vagy büntetés eszköze. Mondjuk, hogy megvonunk tőled valamit, amit szeretsz, mert délután nem takarítottad ki a szobádat. Vagy éppen ellenkezőleg, csak akkor kapsz egy szelet csokit, ha jó voltál, jó jegyet hoztál... Veszélyes, ha egy ember gyerekkorában azt tanulja meg, hogy az étel összefügg a jutalmazással-büntetéssel. Szülőként ezeket fontos észben tartanunk.

DTK: Vegyünk egy jellemző élethelyzetet. Anya, apa, gyerek fáradt, nincs sok idő vacsorát készíteni, együtt enni sem. A gyerek válogat, nem akarja megenni, amit az ember a családnak készített. Az egyik opció az, hogy nem vacsorázik. A másik: gyorsan összedobsz neki valami mást, csak azért, hogy egyen valamit. Ez tűnik a kisebbik rossznak... hogy lehet ezt megelőzni?

KTB: Nemrég csináltunk egy kutatást, négy-tízéves gyerekeket vontuk be. Összehasonlítottuk azokat, akik néha együtt főztek a szüleikkel azokkal, akik nem. Az előbbiek sokkal kevésbé voltak válogatósak, egyértelműen nyitottabbak az új ízekre, és az ő szüleiknek nem kellett kétfélét készítenie. Az is kiderült a kutatásból, hogy az egészségtudatosabb szülőknek a gyerekeik is egészségtudatosabbak lesznek. Gyönyörűen lemásolták a szokásokat, kevésbé válogattak, jobban ettek. A megelőzés szerepét – együtt főzés, együtt evés – nem lehet eléggé hangsúlyozni.

DTK: Ez ugyanaz a kutatás volt, amiből az is kiderült, hogy minden negyedik magyar gyerek túlsúlyos?

KTB: Igen, ez annak a folytatása, amelynek során a túlsúly okait kerestük. De minden korábbi kutatásban – hazaiban és külföldiben egyaránt – azt látjuk, hogy a gyerekek étkezésére egyértelműen a szülőnek van a legnagyobb hatása (másodlagos, bár fontos szerepe van a barátoknak, a közösségnek is). Lemásolják a táplálkozási szokásainkat, magukévá teszik és továbbviszik.

DTK: Hú, azért ez szülőként ijesztő, és erősíti az rossz szülő vagyok érzést, a nyomást rajtunk. Ti mit láttok, hol van a szülők tudatossági szintje ezen a téren?

KTB: Ezek a kutatási eredmények véletlenül sem a rossz szülő érzést hivatottak erősíteni, annál inkább felhívni a figyelmét azoknak, akik jelenleg nem tulajdonítanak elegendő jelentőséget a táplálkozásnak. A ti gyermekeitek vacsoráit elemezve pont az volt a következtetésem, hogy nincs miért aggódni, hisz a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai abszolút jelen voltak. De az általános magyar valóság azért nem ez.

DTK: Ez mit jelent? Mondjuk tíz szülőből – vagy tíz családból – hány táplálkozik egészségtudatosan?

KTB: Ha a felnőtt lakossági táplálkozási felmérésekből indulunk ki, akkor még bőven van mit tenni. A mi kutatási mintánkban a szülők egyharmada egészségtudatos, egyharmaduk egészségtudatos szempontból átlagos, a harmadik harmad pedig egyáltalán nem volt az. Az egészségtudatos szülők a kutatásunk szerint jellemzően a 35 év fölötti, nagyobb, tehát mondjuk iskoláskorú gyereket nevelő, fővárosi vagy városi nők, akik igyekeznek naponta legalább négyszer étkezni, minden nap friss gyümölcsöt és zöldséget enni.

DTK: Milyen alapvető problémákra derült fény a kutatás során?

KTB: Jelenleg azt látjuk a gyerekeknél, hogy még mindig nagyon sokan egyáltalán nem reggeliznek. Vagy ha esznek is valamit, az nem megfelelő minőségű. A gyerekek harmada teljesen kihagyja ezt a fontos étkezést. A rostban gazdag zöldségek, gyümölcsök, teljes értékű gabonák hiányoznak az étrendjükből és kevesebb vizet isznak az ajánlottnál. Sok esetben a kisebb tápértékű élelmiszerek kerülnek az asztalukra, mint például a zsírosabb felvágottak a soványabbak helyett.

DTK: Talán mert nem engedhetik meg maguknak az egészségesebb, drágább élelmiszert, nem?

KTB: Nagyon sok esetben ez egyáltalán nem pénzkérdés. Ha idény közben vesszük a zöldséget és a gyümölcsöt, nem olyan drága, mint egyébként. Ha a teljes kiőrlésű kenyér árát összehasonlítjuk a fehér kenyér árával, ott valóban van némi különbség. De nem szabad elfelejteni, hogy sokkal magasabb a tápértéke a teljes kiőrlésű gabonának. Ezen felül sok esetben tömörebb a rostos változat, tehát kevesebbet fog belőle enni a gyerek, gyorsabban telít. Húsfélék terén is van árkülönbség a zsírosabb és kevésbé zsíros között, míg a tejtermékek esetében elenyésző az árkülönbség, de néha még olcsóbb is a zsírszegényebb, mint a zsírdúsabb változat. És, ami még nagyon fontos: azt látjuk, hogy a szülők sokszor olyan plusz élelmiszereket vesznek – és itt, anélkül, hogy megbélyegeznénk bizonyos élelmiszercsoportokat – egyfajta pótlékként, ami mind hozzáad a végszámlához. A csapvíz például nem kerül pénzbe, és a legtöbb helyen jó minőségű. Tényleg nem pénzkérdés odafigyelni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. Tehát ha az egész étrendet nézzük, akkor igen, van valamennyi árkülönbség a kevésbé egészségtudatos ételek javára. De ez elenyésző ahhoz képest, amit gondolunk: hogy az egészséges az drága, az egészségtelen meg olcsó.

DTK: Mi az a három legnagyobb probléma, amin azonnal kellene változtatnunk a gyerekeink egészsége érdekében?

KTB: Az első a rendszeresség. Ha naponta ötször eszik a gyerek, az jó az anyagcserének, a vércukorszintje egyenletes marad tőle, jobban tud teljesíteni fizikailag és szellemileg is. Ami még nagyon fontos lenne, hogy az adagok nagyságát szabályozzuk. Ha naponta csak kétszer-háromszor eszik valaki, hajlamos sokkal többet enni, mint kellene. Ez a gyerekeknél is jellemző. A második, hogy kutatásaink szerint, ha legalább vacsorázni vagy reggelizni együtt ül le a család – de minimum hétvégén teszi ezt –, akkor az az élet más területeire is pozitív hatással lesz. Ez ugyanis olyan kiszámítható rutint ad, amelyet máshol is hasznosíthat. A harmadik, hogy nagyon kevés rostot fogyasztanak a gyerekeink. Kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, teljes értékű gabonát esznek, mint kellene. A zsírtartalommal is gond van, jellemzően a magasabb zsírtartalmú tejeket, húsféléket, joghurtokat eszik, ami nem jó. Sajnos Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek az első számú kockázati tényezők. Ezt is gyerekkorban kellene megfogni. Ahogy a fizikai aktivitás hiányán is lehetne változtatni.

DTK: Már ötnél tartunk... és látom, hogy még tudnád sorolni. Mekkora a baj?

KTB: Nagyon nagy a baj. Főleg a növekvő tendencia miatt. A WHO számításai szerint a nyolcvanas évek óta megduplázódott az elhízott emberek száma a világon. Eljutottunk odáig, hogy a túlsúly több  ember halálát okozza, mint az alultápláltság. Azt kell látnunk, hogy az elhízáshoz nemcsak az étrend, hanem a teljes életmód is társul, és ebben benne van a fizikai aktivitás teljes hiánya is, amit továbbvisz a gyerek felnőtt korára. Felnőttkorban pedig mindenféle egyéb tényező is hozzáadódik, így aztán egykettőre kialakulnak a betegségek. A túlsúlyos, elhízott gyerekből sajnos nagyon nagy százalékban túlsúlyos, elhízott, beteg felnőtt lesz.

D. Tóth Kriszta