–

Mert ugyan már, mi az a néhány kis vérfolt pár napig ahhoz képest, amit egy száguldó repeszdarab okozott megannyi férfinak a háborúk során? Hol voltunk akkor mi, nagyszájú emancimancik, egyenlő jogokat követelve? Otthon varrtunk. Ezen túl persze fogadtuk a kéretlen férfilátogatókat, akik kedvesen bekopogva kérték a becsületünket, meg elmentünk ápolónőnek, hogy azok sebeit kötözgessük rúzzsal a szánkon, akik az életüket adták a hazáért. Esetleg puszta kézzel újraépítettük lerombolt otthonainkat, és neveltük azokat a gyerekeket, akik a világégések után a következő nemzedéket alkották, de ez mind csak „otthoni munka” ugyebár.

A menzesz nem fáj, gyermekeim. Ez megannyi férfi megmondta már  nekünk.

Orvosok, nagy gondolkodók, kicsik és nagyok… nem gyanús, hogy ha túl sok szájból halljuk, akkor talán igaz is? Hát soha nem küldtek még haza az ügyeletről azzal, hogy „tegyél meleg borogatást a hasadra, és hagyd abba a hisztériát”? (Hogy aztán másnap már a sebészeten ülj...) Némi kis kellemetlenséget el kell viselnünk cserébe azért, mert abban a hónapban éppen nem vagyunk terhesek.

Nem, a menzeszt igazából mi, nők irányítjuk – alattomosan és ravaszan. Mindig akkor jön meg, amikor aznap este  – tíz év után – virággal állít haza a férj, és hamiskásan elmosolyodik, vagy amikor ablakot kéne pucolni, esetleg már lefoglaltuk a wellness- hétvégét. Vagy jön az anyós, aki persze soha nem menstruált még, ezért pontosan tudja, hogy az illetlen, és kicsit sem helyénvaló. Szóval mi csendben csavarunk valamit a termosztátunkon, kinyitjuk a csapot, és jön a vér, de igazából akkor zárjuk el, amikor csak akarjuk. És nem is fáj, ha nem figyelünk oda rá. De amikor gyógyszergyártót, biológiakönyvet, vagy csak úgy simán férfit látunk, gyorsan elkezdünk görcsöket szimulálni. Megmondta az a munkatárs is, aki a HR-eseket riasztotta, amikor a munkatársnője – szerinte indokolatlanul – meleg vizes palackot szorított a hasára a számítógépe előtt.

Mindenki tudja, hogy még az idők kezdetén, amikor Ádám még a bordasérüléséből gyógyult, lepaktáltunk a kígyóval, a női angyalokkal, az összes leendő asszonnyal, és megalapítottuk az „úgy teszünk” mozgalmat. Direkt, hogy a férfiakat átverjük. Bizony ám! Sikítozunk, hörgünk, vonaglunk szülés közben, amikor a vak is látja, hogy nem is történik semmi, fekszünk csak ott órákig a nagy hasunkkal, és lám, nem is jön ki gyerek. Akkor meg mi fáj?! Ki látta már a méhet úgy igazán?

Lehet, hogy azt is csak mi találtuk ki, és minden hónapban külön rendelünk a titkos netes hálózatunkból vérszínű – reklámokban kék – folyadékot, amivel összekenjük magunkat, csak hogy pár nap pihenéshez, puffadáshoz, görcshöz, depresszióhoz, migrénhez, hányáshoz, miegymáshoz jussunk.

Végkövetkeztetés: A férfiakat is mi találtuk ki. Ez az egész egy nagy mátrix, és mi csak itt bábozunk, hogy legyen miről pletykálnunk. Úristen, lehet, hogy minden földrengés, háború, globális felmelegedés mögött a nők állnak, csak azért, hogy egymás férfibábjait mészárolják! Asszonyi vérbe folytjuk mind! Ja, nem, még jó, hogy a menstruáció nem is létezik.

Ami azért jó, mert akkor azok a férfiak sem léteznek, akik szerint csak „kontrolláljuk végre a hólyagunkat”, és akkor nem lesz szükségünk tamponra. Az az abortuszellenes törvényhozó sem létezik, aki szerint a nőknek le kéne nyelniük egy kis kamerát, hogy az orvostól távol is végezhessenek nőgyógyászati vizsgálatokat. Meg azok, akik szerint a menstruációs folyadék halott babák vére, az élőket meg csak kipisiljük, sőt, az egész menstruációs ciklusunkat meg tudnánk szüntetni, ha eleget éheznénk és edzenénk. A vért meg vissza lehet tartani, csak nem akarjuk eléggé. Ugye!

 Fenyvesi Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/utkamandarinka