–

A Jocó bácsi világa nevű oldalam elindítása óta igyekszem nyíltan véleményt formálni az oktatást, az iskolákat és a diákokat érintő kérdésekben. Sajnos elég sok minden ad okot a posztolásra az utóbbi időszakban. Nagyon szívesen írok persze arról is, ami jó, sőt, annak örülnék a legjobban, ha csak olyanokról kellene. De jelenleg ez csak egy álomnak tűnik. Szerencsés vagyok, mert a saját oldalamon kívül másfél éve már a WMN csapatát erősítve is írhatok, arról és úgy, ahogyan én szeretnék. Ez ma ritka és nagy érték. A múlt héten a Honvédelmi Intézkedési Tervről írt cikkem kicsit felkavarta a kedélyeket, és ahogy számítottam rá, kaptam hideget és meleget egyaránt. Sokan egyetértettek, de többen támadtak is miatta, sőt, volt, aki egyenesen a nyugdíjazásomat követelte, amit 30 évesen megélni felettébb érdekes volt.

Egyre többen írnak nekem, köszönik meg, hogy fontos kérdésekben, témákban is kifejtem a véleményemet, felszólalok. De sokan féltenek is. Féltenek a megtorlástól, a bosszútól, a támadásoktól, és attól, hogy emiatt elveszíthetem a munkahelyemet is. Sőt, egyre többen kérdezik meg, hogy én nem félek-e. Mert ők nem merik kimondani, leírni, felvállalni őszintén azt, amit valójában gondolnak, éreznek.

Értetlenül olvasom ezeket a sorokat. Miért és mitől kell félni? Csak azért, mert valaki őszinte, már félnie kell, hogy kirúgják, meghurcolják? Nem, ehhez én túl naiv vagyok. Nem akarom elhinni, hogy itt tartunk. Hogy valami, valamikor, valamiért ennyire elcsúszott… Lehet, hogy ez egy ilyen rendszer… de ahhoz mi, emberek is kellünk. Egyetlen rendszer sem működik, ha nincs, aki hisz benne, aki támogatja. Mikor váltunk ilyenné? Mi miatt?

Ha mindig, mindenki hallgat és bólogat mindenre, akkor mi lesz? Hova fog ez vezetni? Emberek, ébredjünk már fel! Azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy fogadjanak el szó nélkül mindent? Neveljük beléjük, hogy a főnök a lábát törölheti az alkalmazottjába, amikor éppen úgy tartja a kedve?

Tanítsuk meg nekik, hogy egy tanár bármikor megalázhatja, megszégyenítheti és megszívathatja, csak azért, mert azt érzi, hogy felette áll? Fogadtassuk el velük, hogy akkor járnak a legjobban, ha befogják a szájukat, meghunyászkodnak és tűrnek?

Hitessük el velük, hogy a családban néhány pofon és egy kis lelki terror még természetes? Hagyjuk meg, hogy a fejünk felett dönthessenek bármiről, amit mi némán tűrünk, és csak néha, arctalanul, névtelenül mondjuk el, amit gondolunk? Nem, ezt nem tehetjük meg!

Tanítsuk meg őket az őszinteségre, a félelemmentes véleménynyilvánításra, önmaguk vállalására! Hisz akkor minden más lesz, ez biztos! Nem tehetjük meg velük, hogy a hallgatás és a bólogatás mintáját mutatjuk nekik! Kérek mindenkit, ha véleménye van, ne féljen felvállalni, kimondani! Tudom, az őszinteség sokszor a rögösebb és nehezebb, kanyarokkal és buktatókkal teli út. De egyben a legcélravezetőbb, és hosszú távon a legkifizetődőbb is.

Én nem félek. Nincs miért és nincs kitől. Neked sem kellene, mert a gyerekek látják és érzik, ezt veszik majd normálisnak, követendőnek… Pedig nem az!

Eddig sem politizáltam, most sem teszem, és ezután sem fogok. Nem célom ezzel az aktuális hatalom lejáratása, sem egy leendő lehetséges új hatalom támogatása. Ez egyáltalán nem erről szól. Szimplán arról, hogy lassan eltűnik az őszinteség, a vélemény, és marad a néma bólogatás. Ezt meg nem lehet! Arról szól, hogy féltem a gyerekeket attól, hogy egy olyan világban nőnek majd fel, ahol az elhallgatás, az őszintétlenség és a meghunyászkodás lesz a bevett szokás. Nem hagyhatja senki, hogy ez megtörténjen!

Köszönöm, ha elolvastad, és próbálsz te is kicsit nyíltabb és őszintébb lenni – akár magaddal is. Mindig, minden körülmények között. Higgy nekem, megéri!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/ shironosov