–

Polár, mackómintás rugdalózóban ülök a sóskaramell-illatú, karácsonyi gyertyám előtt 2017 utolsó napján a nappalimban. Megy a tévében valami vígjáték, az a címe, hogy Nem kellesz eléggé, kábé százszor láttam, és eszembe jut a középiskolai irodalomtanárom, aki mindig azt mondta: „Csak egy fiúnak mondd azt, hogy kellesz!” Vicces volt, az egész osztály kuncorászott rajta, főleg a lányok.

Hát, én most nem egy fiúnak mondom (nem is tudom, mikor mondtam ilyet férfinek utoljára), hanem 2018-nak.

Kellesz, jövő! Gyere, várlak. Várunk.

Megint annyi minden történt. Elvesztettünk barátokat, ismerősöket. Lettek új barátok és ismerősök, nem helyettük, mert embert nem lehet pótolni, hiába tartja úgy a mondás, hanem azért, hogy ne fájjon annyira az, hogy elmúlik. A barátok adják az élethez a derűt, a pillanatok, amiket velük töltünk, elviselhetőbbé teszik az életet, de nem akarok átmenni türkiz színű, cirádás Facebook- idézetes oldalba. Bocs.

Ez az egy év úgy telt el, hogy huss!, mintha itt se lett volna. Pedig nemrég még a törökországi utazásunkra készültünk nagy sebbel-lobbal, aztán lélekszakadva fejeztem be a kéziratomat, határidőn túl persze. Nemrég még egy vitorláson feküdtem az Adrián. Nemrég még díjakat adtunk át áhítatos hangulatban. Nemrég még alig vártuk a karácsonyt. Nemrég még ajándékot bontottunk a szerkesztőségi bulin. Nemrég még élt A, meg Juli is. Nemrég még volt remény.

Valakik hamarabb mennek el, valakik tovább maradnak, valakik hisznek. Valakik már nem remélnek semmit. 

Az év utolsó napján csak a holnapra gondolok. „A holnap az már egy másik nap" – mondta az Elfújta a szélben Scarlett O'Hara összeszorított ököllel. Én meg kinyújtott kezekkel nyúlok bele az időbe, és azt mondom: A holnap az már egy másik év. És a jövő megint rengeteg lehetőség, várakozás, vágyakozás, és cselekvés. 

Mondjuk, arra most nem szeretnék gondolni, milyen lesz Visegrádról benyargalni az év első szerkesztőségi meetingjére, az első lázas munkahétre, amin durván kell teljesíteni. Nem szeretnék gondolni arra sem, hogy milyen lesz elkezdeni a léböjtkúrát, meg milyen lesz elkezdeni az új kéziratot, mert az első mondatot leírni a legnehezebb. Nem gondolok arra sem, mi lesz ebben az évben. Nem számolok el 2017-tel. Nem készítek terveket, nem fogadok meg semmit, nem álmodozom szerencséről, kegyről meg aztán végképp nem.

Inkább csak kívánok nektek és magunknak. 

Azt kívánom, hogy legyen mindenki egészséges, hogy senkinek ne legyen semmi baja, hogy ne érjen minket baleset, trauma, kórság. Aki terhes, annak szülessen egészséges gyereke (a legjobb barátnőm februárban hozza világra az első babáját, akiért nagyon sokat küzdöttek), legyen könnyű a világrajövetel. Aki beteg, az gyógyuljon meg. Aki éhes, annak legyen mit ennie, aki szerelmes akar lenni, az találja meg az igazit. (Aki nem akar szerelmes lenni, az is találja meg, mert a szerelem az durván jó.)

Kívánom még azt is, hogy nevessetek és örüljetek sokat, hogy találjátok meg a boldogság szétgurult üveggolyóit, és ha megtaláltátok, akkor ne tartsátok meg magatoknak, hanem osztozzatok rajta. 

Legyetek kedvesek az emberekkel, mert kedvesnek lenni nem kerül semmibe, és sokkal jobb lesz tőle a világ. (Ezt magamnak is kívánom.)

Én pedig nem ígérek meg semmit, se magamnak, se másnak. Mindenem megvan. Maradjon is így.

Köszöntelek, új év! Ne szaladj majd annyira gyorsan!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/shironosov