Egyszer élünk, hát akkor legyen értelme! – Csokoládéorgazmus és kakaóbab-mennyország

–

Még bő ezer évvel ezelőtt kaptam egy barátomtól egy amerikai grillezős szakácskönyvet. Abban írták a csodálatos hamburger receptjük margójára, hogy aki nem akar lucskosan zsíros ételt enni... nos, az talán ne egyen hamburgert. Mert a hamburgernek az alfája és ómegája, a lelke és a kvintesszenciája a zsír, kérem alássan. Fíííűűűfitttty és háromszoros hurrá, kiabálom én erre lelkesen, éljenek a transzzsírsavak, és a könyékig lefolyó hússzaft! Sőt, még rá is tromfolok!

Mert ami a grillezés műfajában a hamburesz, az a desszert frontján a sársüti...

Nem, nem arra a verzióra gondolok, amihez – asszem – többünknek volt szerencséje szülőként a homokozó szélén kornyadozva. Hanem arra az amerikai verzióra, ami a nevét a Mississippi-folyó sötétbarna iszapjáról kapta. Ha szereted a csokoládét, akkor ez lesz a te kulináris mennyországod, a comfort foodok non plus ultrája, a szemétláda pasival szakítós szívfájdalom leghatékonyabb gyógyszere.

Már a neve is szerelmetesen hangzik, én legalábbis rajongok az olyan szavakért, amikben ilyen gavallérosan vannak osztogatva a mássalhangzók. Hogy aki kitalálta a folyó nevét, az még a negyedik s után sem érezte úgy, hogy talán a dupla p esetleg túlzás lehet. No és a sár és az iszap, ami nem más – csókolom a kis kezeidet –, mint a különféle állagú csokoládérétegek hedonista egymásra halmozása... De tudod, mit? Ne szaladjunk annyira előre, vegyük csak szép sorjába, mint egy precíz geodéta, mivel is állunk itt szemben, méghozzá alulról felfelé haladva.

De hogy addig se fázzak, először is előmelegítem a sütőt 180 fokra.

Nézzük csak a legsötétebb, roppanós réteget, ami megadja a torta alapját és hangulatát, miközben egységgé kovácsolja össze a Mississippi-folyó sűrű iszapját. Ehhez morzsává őrölök 300 gramm duplacsokis kekszet, amit aztán összekeverek 100 gramm puha vajjal, végül egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaforma aljába nyomkodok, és egy tíz perces gondolat erejéig a hűtőbe dugok.

Amíg a kéreg hűl, 100 gramm keserű csokoládét kockákra török (közben rá kell csapkodni a konyhába a kakaóillatra beténfergő kollégák mancsára, hogy el ne síbolják az alapanyagokat), és 100 gramm vaj társaságában bedugom a mikróba egy-másfél percre. (Van olyan, aki mindezt vízgőz fölött adja elő... úgy is lehet, csak egy fokkal macerásabb.) Amíg a csokoládé szépen eggyé olvad a vajjal, a konyhai robotgéppel jó habosra keverek két nagy tojást 100 gramm barnacukorral. Majd belekeverem mindezekbe a vajjal egybeolvasztott csokoládét és 100 milliliter tejszínt. Ennél a pontnál én bele szoktam szoktam tenni egy kanál instant kávéport, mert szerintem piszkosul jól megy a csokihoz. De ha te inkább vanília aromával, mogyoró-, vagy grillázsdarabkákkal, pörkölt kávébabtörettel, aszalt málnafecnikkel vagy egy csipet csilivel képzeled el a földi mennyországot, hidd el, ezen nem fogunk összeveszni. A krémet a hűtőből előszedett alapra öntöm, és bedugom a sütőbe kábé 45 percre. Amikor megsült, kihűtöm.

Azt gondolnád, ennyi csokoládés réteg már épp elég, ugye? Hát, csillagom, ennél nagyobbat nem is tévedhetnél! Amúgy is, micsoda paradoxon a csokoládé és az elég szavakat egyetlen kijelentőmondatba tenni??! Nem, nem, szó sem lehet róla, hogy ennél a pontnál gyáván megtorpanjunk! Elő gyorsan még 150 gramm félédes (aka keserű) táblával kockára törve, meg egy löttyintés (150 milliliter, hogy egész pontos legyek) tejszínnel, zsupsz be velük egy percre a mikróba! Az olvadt krémet villával alaposan átkeverem, amíg egységesen mélybarna színe nem lesz, aztán rákenem a torta tetejére.

Hűtőbe teszem egy-két órára legalább, amíg a teteje is megköt. Közben egy 250 grammos mascarponét kikeverek vaníliás cukorral, egy nagyobb tömb csokoládéból pedig késsel csinos forgácsokat farigcsálok. Ezekkel díszítem a torta tetejét, egyrészt mert csak, másrészt, mert csokiból tényleg soha, de soha nem elég. Végtére is: egyszer élünk, basszameg!

Mindenkinek orgiasztikus csokoládézást és Mississippi-sárban fetrengést kíván,

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak