–

Mitől férfi a férfi?

Ugye, ti is imádjátok a magazinok hasonlóan hangzatos címeit? Bevallom, én mindig rákattintok az ilyenekre, mert sajnos engem is elég könnyű megvezetni, de nagy megfejtéseket még sose találtam mögöttük, viszont annál több buta, felületes általánosítást. Épp ezért ez most egy hangsúlyozottan szubjektív cikk lesz arról, hogy számomra mi tesz egy hímnemű egyedet igazi férfivá.

Azok a vérszomjas holland divattervezők

Valójában két okból kezdek bele ebbe a cikkbe. Az egyik, hogy nemrég elém került egy blogger posztja a holland Lichting divatakadémia férfi divatbemutatójáról. A poszt írója amiatt sápítozott, hogy a fotókon a srácok plédet, búvárszemüveget, szoknyát és mindenféle elvetemült kiegészítőt viselnek, és ki gondolja komolyan, hogy így kéne kinézniük a mai férfiaknak?! Hát férfiak egyáltalán ezek a… és itt sorjázni kezdtek a divattervezők épelméjűségét és a modellek nemi identitását firtató jelzők.

Bennem pedig hajszálra ugyanaz a kérdés merült fel, mint a bloggerben: ki gondolja ezt komolyan?

Mármint tényleg: ki az, aki 2017-ben, az Instagram és az online divatbemutatók korában még azt hiszi, hogy a tervezők ilyenkor tényleg arra tesznek javaslatot a kollekcióikkal, mit kellene viselnie egy átlagférfinak (van ilyen?) a hétköznapokban?

Ki az, aki úgy véli, az haute couture tervezőinek az utca embere a célcsoportja? Az ilyen bemutatók inkább egyfajta színházi előadáshoz hasonlítanak, amelyeken a tervezők víziói kapnak teret, a modellek pedig színészekként vagy néhol mozgó díszletként funkcionálnak, amivel nincs is semmi baj. A divatnak létezik egy ilyen szegmense, és egy – vagyis több – másik is, például a streetwear-kollekciók, amelyek az utcai ruházat fejlesztését célozzák meg.

De nem is ez a félreértés a legtragikusabb ebben a blogbejegyzésben.

Hanem az, hogy pár búvárszemüveges és szoknyás férfi látványa mit hoz ki az emberekből. Több ismerősöm is megosztotta ezt a blogbejegyzést (ami ráadásul nem is friss, egy tavaly nyáron keletkezett hír kapcsán íródott), alatta pedig kivétel nélkül minden alkalommal szabadon áramlani kezdett a nyápicozás, a buzizás, meg amit el tudtok képzelni. Mintha a kollekciók, amiket a divattervezők összeállítanak, innentől minden férfi számára kötelezők lennének, és marcona fegyveres őrök ügyelnének arra – persze szoknyában –, hogy a pasik reggelente minimum egy plédet magukra csavarva induljanak dolgozni.

Hát nem mélységesen felháborító, hogy a messzi holland divatipar haute couture-kollekcióinak tervezői miket akarnak ráerőltetni szegény, jó magyar fiainkra??

Szóval mitől férfi a férfi?

A másik ok pedig, amiért megírom ezt a cikket, az, hogy az ELTE-nek írt nyílt levélre válaszul született nyílt levelem kapcsán többször is megkaptam kommentben, hogy férfigyűlölő vagyok, mert a levelet a felső középosztálybeli és középosztálybeli, hetero fehér férfiaknak címeztem (akik alatt nyilván a levélírókat értettem, de ilyen értelmezésbeli apróságokkal most ne foglalkozzunk).

Akkor most tisztázzuk: nem vagyok férfigyűlölő, de ha az is lennék, minden jogom megvolna hozzá, ahogyan sok férfi is fenntartja magának a jogot, hogy nyíltan vagy titokban gyűlölje a nőket.

Ám valóban nincs erről szó, azt azonban nagyon is el tudom képzelni, hogy az átlagtól kicsit eltérő képem van arról, mitől férfi egy férfi.

Íme, a tökéletesen szubjektív listám, avagy a válaszom a fönti kérdésre, hogy (szerintem) mitől férfi a férfi:

  • A férfias férfinak van humora. Ez alatt nem azt értem, hogy jó vicceket tud mesélni, hanem azt, hogy a nehéz pillanatokban képes olyasmit mondani, amitől a zokogásom nevetésbe, de legalábbis mosolyba fordul.
  • A férfias férfi erős. Nem a karja vagy a combja, hanem a lelke: elég erős ahhoz, hogy gyönge legyen, és tudom, az erre való képtelenség gyakran nem a férfi, hanem az őt ilyenné nevelők hibája. És itt válik relevánssá a következő pont…
  • A férfias férfi ismeri magát. Ha rossz mintákat hozott a gyerekkorából, nem vonja meg a vállát hanyagul, és viszi őket tovább, hanem mer segítséget kérni a barátaitól, a párjától vagy szakembertől, és dolgozik azon, hogy napról napra jobb emberré váljon. Nem a nők miatt, hanem saját maga miatt.
  • A férfias férfi nem macsó, mert tudja: a férfiasságnak nem az a fokmérője, hogy ki képes pikírtebben helyretenni az asszonyt. És tud még valamit: hogy a macsóság neki is legalább annyit árt, mint a környezetének. Aki mindig felülről közelít, akitől félnek, az elszigetelődik, és előbb-utóbb találkozik olyanokkal, akik nem hajlanak meg előtte. Az ilyen férfiak – és nők – szoktak végül magukra maradni.
  • A férfias férfi számára nem áldozat, hogy elfogadjon téged olyannak, amilyen vagy, és természetesnek veszi, hogy te is elfogadod őt (ami nyilván nem hátradőlést jelent, de erről majd a következő pontban). Nem játszmázik, nem takargatja a hibáit, és nem várja el ezt tőled sem. Tisztában van vele, hogy a játszmák csak ideig-óráig képesek táplálni a tüzet, és több keserűség marad utánuk, mint öröm.
  • A férfias férfi tudja, hogy egy kapcsolat – bármilyen, nem csak párkapcsolat – kőkemény meló, és nem szarja össze magát ettől, mert azzal is tisztában van, hogy egy szeretetteljes viszony a legjobb befektetés. Hiszen egy hálás partner az egekbe képes repíteni a másikat, és nem csak az ágyban. Nem virágcsokrokkal és pezsgős vacsorákkal akar megtartani – bár persze ez ízlés dolga –, hanem a figyelmével, ami a legnagyobb dolog, amit az embertársainknak adhatunk. Sok mindent fel tudnék még sorolni, de úgyis egy a lényeg:

a férfias férfi mindenki számára az, aki neki a legmegfelelőbb.

Ha plédben és búvárszemüvegben, akkor abban, ha földig érő szakállal és klottgatyában, akkor úgy. Az haute couture pedig továbbra sem utcai viselet.

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/AndreySkat