„Vegyük el a férfiasságát annak a mocsoknak!" – Jó jogi megoldás-e a kémiai kasztráció?

A szexuális erőszak rettenetes bűncselekmény, és ha gyerekkel szemben követik el, akkor különösen aljasnak nevezhető.

Vajon gondoltam-e rá már életemben, hogy le kellene vágni a farkát, mondjuk, annak a mocsoknak, aki a szomszédjában lakó hatéves kislányt becsalta magához, és megerőszakolta? Hogy átfutott-e már az agyamon, mennyire nagyon megrugdosnám annak a családon belüli erőszaknak az elkövetőjét, aki a gyerekeit a konyhaasztal lábához kötözte, és onnan kellett nézniük, ahogy egymás után véresre veri őket a cipőjével?  Ó, persze. Igen. Néha tehetetlenségemben, máskor meg dühömben támadtak mindenféle ordas gondolataim.

Az emberben zsigerileg ott motoszkál a szemet szemért, fogat fogért elve.

Ráadásul szeretjük az egyszerű és hatékony megoldásokat. Ezért tulajdonképpen érthető, hogy időről időre felmerül, miért is ne lehetne kasztrálni azokat, akik szexuális erőszakot követnek el?

Variációk kasztrációra

Nálunk most legutóbb (és nem először) az egyik parlamenti párt terjesztette elő a kémiai kasztráció bevezetésének ötletét. Ez tulajdonképpen egy egészen humánus megoldásnak tűnhet, tekintve hogy vannak államok, ahol műtéti úton kasztrálják az elítéltet... 

Texas volt az első állam az Egyesült Államokban, ahol önkéntes alapon lehetett kémiai vagy műtéti kasztrációt kérni. Ma már Floridában, Illinois-ban, Ohioban, Arkansasban is jóval rövidebb lehet egy szexuális erőszak elkövetőjének büntetése, ha aláveti magát a műtétnek.

A sebészeti beavatkozás útján való kasztráció az USA-n kívül is létező gyakorlat. Például a cseheknél  2000 és 2012 között évente átlagosan nyolcvan ilyen beavatkozást hajtottak végre elítélteken úgy, hogy ezt nem tekintették „büntetésnek”, csupán orvosi beavatkozásnak. De Csehországban a műtéti kasztráció mellett létezik a kémiai is, ami jelenleg több mint húsz országban van jelen a világon (így például Németországban, Oroszországban, Lengyelországban).

Ennek a gyógyszeres vagy injekciókúrát jelentő eljárásnak két fő típusa ismert. Az egyikben a szexuális vágy visszaszorítása a cél egy olyan „koktéllal”, amiben például antidepresszáns is van. A másik – sokkal radikálisabb – módszer egy anti-androgén hormonkezelés, ami csökkenti a tesztoszteron szintjét, és gyakorlatilag impotenssé teszi a kezelt egyént.

Míg a műtéti beavatkozás végleges „eredménnyel” jár, a kémiai kasztráció hatása csak akkor tartós, ha folyamatosan fennáll a kezelés (anélkül három-öt hónap kell a szervezetnek a „visszarendeződéshez”).

Káros mellékhatások mindkét esetben vannak, viszont a kémiai beavatkozásnál minél hosszabb a kezelés, a mellékhatások annál jelentősebbek: súlyos csontritkulás, súlygyarapodás, keringési zavarok, az emlők megnövekedése (van olyan kasztrált, akinek plasztikai műtéttel kell eltávolítani a túlságosan megnőtt melleit).

Tegyük most félre a jogi, orvosetikai vagy morális megfontolásokat, és mondjuk azt, hogy: „ugyan, ki sajnálja ezeket az elkövetőket”?!

Az emberek egyszerű válaszokat és könnyű megoldásokat akarnak. Biztonságban akarják tudni a gyerekeiket, és nem akarják, hogy szexuális predátorok levadásszák őket. Ez érthető.

Viszont erre az igényre vajon választ ad-e a kémiai kasztráció bevezetése?

A válaszadás előtt érdemes a következő négy szempontot végiggondolni:

1.
A gyerek sérelmére elkövetett szexuális erőszak-ügyek kevesebb mint felében van behatolás. A többit simán elkövetheti olyan is, aki egyébként nem képes az erekcióra vagy impotens. Tehát akár az is, akit kémiailag kasztráltak. Ezt támasztják alá azok az adatok, hogy a kasztráció nem csökkenti nullára az elkövetést. Az alanyok három-öt százaléka akkor is visszaeső marad. Mi több, ma már egyre több adat szól arról, hogy nemcsak férfiak, de nők is elkövetnek szexuális erőszakot, sőt lehetnek pedofil indíttatásúak – miközben ez a módszer fel sem merül velük kapcsolatban.

2.
Többször is írtunk már arról a WMN-en, hogy (a közhiedelemmel ellentétben) a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak többségét nem pedofilok követik el. Ők mindössze az esetek egy-hét százalékában érintettek. Arról is többször írtunk, milyen hatalmas a látencia (rejtve maradás) ezekben az ügyekben. Becslések szerint száz megtörtént esetből mindössze tíz derül ki, és egyben indul eljárás. Ilyen arányok mellett azt gondolni, hogy a kémiai kasztráció a büntetőeljárásokban elítélt elkövetőknek (akik a valós erőszaktevőknek csak egy piciny százalékát jelentik) hatékony védelmet fog jelenteni a gyerekeinknek, több mint cinizmus.

3.
A szexuális bűncselekmények nemcsak a szexről szólnak, hanem az erőszakról, a hatalomról, a kiszolgáltatottságról, az erőszaktevő dominanciájáról... meg arról is, hogy „megtehetem, ha akarom”. Sőt, általában ezekből a motivációkból több is felismerhető egy-egy ilyen esetnél. A kémiai beavatkozások ezekkel az  indítékokkal nem tudnak semmit kezdeni, mi több: végtelenül veszélyes, ha leegyszerűsítjük a szexuális erőszak problémáját a szexre. 

4.
A kémiai kasztráció nem megelőzés! Nem arról szól, hogy valaki ne kövessen el ilyen cselekményeket. A már elkövetővé vált, és elítélt emberekkel szemben alkalmazható, ezért okkal és joggal merül fel a kérdés, mit teszünk annak érdekében, hogy ne történhessenek meg ilyen esetek? Megteszünk-e mindent a szexedukációtól kezdve, a büntetőeljárások minőségének javításán át a társadalom megfelelő információkkal való ellátásáig annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak-ügyek?

5.
A skandináv országok adatai szerint a kémiai kasztráció nagyon jó eredményeket hoz a visszaesés (ismételt bűnelkövetés) megelőzése tekintetében. Viszont ezt a kutatók egy része nem a kasztrációval, hanem azzal a gondozással, segítő és terápiás munkával hozza összefüggésbe, ami a gyógyszeres kezelést kiegészíti. Jelenleg Magyarországon a szexuális erőszak elkövetőivel nem történik semmi a börtönbüntetés ideje alatt. Nincs terápia, se speciális foglalkozás, se fiatalkorúak esetén, se felnőtteknél, se azoknál, akik pedofilnak vallják magukat, se azoknál, akiknél egyéb motivációk álltak fenn. Semmi nem történik, ami az ismételt elkövetés ellen hatna, csak tároljuk őket, mint nagyi a lekvárt a kamrában.

A kémiai kasztráció önmagában nem megoldás. Olyan, mint levágni a kezét annak, aki lop.

Nagyon szimbolikus, általában kielégíti az emberek bosszú iránti igényét, de nem kezeli az okokat, amelyek a bűncselekmény hátterében vannak, és semmivel sem járul hozzá ahhoz, hogy valaki ne legyen elkövető vagy áldozat.

A gyerekek szexuális erőszaktól való védelméhez először is hatékony szexedukációra, a gyerek jogait és érdekeit jobban szem előtt tartó büntetőeljárásra (ehhez megfelelően képzett szakemberekre), és a rejtve maradó ügyek számának csökkentésére van szükség. Ezen kívül fontos, hogy legyenek speciális programok, amelyek a már elítélt elkövetőket célozzák meg. Ezek után el lehet gondolkodni azon, hogy önkéntesen vállalt alapon, a jogi és etikai szempontokat szem előtt tartva a kémiai kasztráció is bekerüljön-e a rendszerbe.

Tudom, hogy ez sokkal bonyolultabb, mint egy (kémiai) „nyisszantás", de sajnos az életben a valódi, tartós megoldások általában nem egyszerűek.

Dr. Gyurkó Szilvia